Ilyés Krisztinka: Miből lesz a székely vendégmunkás – Nagy Koppány Zsolt kötetéről

2022. február 15., 09:17

A határon túli magyar nagy szent összeesküvések margójára, avagy miből lesz a székely vendégmunkás – Nagy Koppány Zsolt A vendégmunkás (és a) dalai című kötete

A székely lét keserédes oldaláról ritkán beszélünk olyan kíméletlenül, de mégis élvezhető – nem kevésszer megmosolyogtató – előadásmódban, ahogyan azt Nagy Koppány Zsolt teszi. A vendégmunkás (és a) dalai című könyve korántsem előzmény nélküli, rögtön beilleszthetővé válik egy lassan hagyományosnak tekinthető székely könyvsorozat darabjai közé – de az író rátermettsége természetesen nem jellemezhető csupán ennyivel. A székely sors és öntudat Nagy Koppány Zsolt munkájában világot lát, ahol nem kissé lesz az érdekfeszítő és egyben lehangoló, s ha a szerző nem spékelné meg a történeteit egy csipetnyi humorral, elvesznénk a kegyetlen igazságban.

A viszonylag vékonyka kötet tükröt tár az olvasói elé (legyen az magyarországi magyar vagy székely), már-már egy útmutatóként is használható: mi, illetve ki is a székely ember és mivé lesz, ha sok kilométert van a háta mögött. A szerző túlmutat a sztereotípiák legismertebbjein, s az öt részre tagolt könyv öt különböző szempontból ismerteti a világlátott székelyt. Nagy Koppány Zsolt nem elégszik meg a Székelyföld atmoszférájával, s már az Elöljáró beszédö címűben rátapinthatunk a lényegre: hősében fortyog a kíváncsiság és az otthoni megszokásból kikívánkozik a nagyvilágba. Ennek eredményeképp látjuk a magyarországi magyart erdélyi szemmel s az erdélyit mindkét oldalon. Ugyan a komikum sok mindent kiszínesíthet, a rút valóság humorral sem takarózhat, ilyenformán pedig a székely sors vendégmunkásként egy valamivé lehet – egy köztes állapottá: „Erdélyinek már, pestinek még nem vagyok jó”.

Nagy Koppány Zsolt mesterfokon bánik az írói nyelvvel; Az angol tanár evangéliuma és a Kalibakutya az élet egyéb aspektusait helyezi terítékre, amelyekben ugyancsak a visszaút kiláthatatlansága lesz hangsúlyos. Az elbeszélői hang mindkét történetben különleges – az angol tanár vallásos ókort imitáló hangja a tanításban keresi a létértelmet, igéi mégsem vezetik el a mennyek országába, épp ellenkezőleg: „szállván alá poklokra, s ott ültömben mind a mai napig azon elmélkedem, mi a fészkes fenéért nem lettem inkább tetőgerendák gondtalan és boldog kifaragója”. Rexi nagyszerű kutyasorsa pedig hasonló eredményekkel tragédiába torkollik, de a végszó többszörösen is értelmezi azt: „Megérdemeljük sorsunkat”. S ha valaki arra kíváncsi, hogy a székelység még mi mindenben ragadható meg, a könyv utolsó szegmense dogmaszerűen sorolja egybe a tudnivalókat.

Nagy Koppány Zsolt munkája zavarba ejtően lesz egyszerre drasztikus és humoros, őszinte és megrendítő; a kötet egésze: a szerkezet és az illusztrációk (Csillag Istvánnak köszönhetően) magukért beszélnek. Nevetésre vágyakozva lapozunk bele, nosztalgia burkot építve, mégis nehéz nem elfogultan olvasni – mint aki nemrég óta, de tudja, milyen igaz! – milyen (nem) székelynek lenni.