Az ismert történet szerint adott egy fiú, akit az anyja eldobott magától szilveszter éjszakáján. Koldusemberek vették magukhoz, és kihasználták. Majd megmentette őt egy gazdag úr, hogy szolgává tegye. Mikor megelégelve az ütleget sarkára áll, és visszaadva a pofont kijelenti, hogy ő nem lesz szolga többé, akkor kapja meg élete első szerető szavát.
Mit jelenthet az első kedves, bátorító, támogató szó az embernek? Világokat mozgat. Az tudja ezt igazán, akinek sokáig kell várnia rá. Szilveszterben is (mert így hívják a fiút) ez indítja el a forradalmat. Ez vezeti rá, hogy tanuljon, gondolkodjon.
Iskolatársainak hidegsége először magányt, majd kiválasztottságtudatot csepegtet belé.
Minél több fájdalom éri, annál nagyobbra nő benne az elhivatottság. Mert nem magában, nem is másokban látja a hibát, hanem a társadalmi rendben. Minden embert egyenlőnek lát, ez nem engedi, hogy szenvedéseiért, a bántalmazásokért másokat hibáztasson. De magát sem teszi felelőssé. Talán mert a lelkiismeret meghalt benne rég, gyermekévei alatt, ahol a tolvajlás volt a megélhetési módja. Nem marad más hibáztatható, csak a rendszer. A hierarchia. A szolgaság.
Mindebben tovább erősíti őt az, ahogy jegyzősége idején ráharagítja a falut a pap.
Mi vezet arra valakit, hogy mártír legyen, hogy feladja életét valami nemesebbnek látott ügyért: az emberekért, a hazáért, a fejlődésért? Mitől válik valaki szőlőszemet érlelő napsugárrá? A fájdalmaktól?
A Kulteátrum első előadása, Az apostol Petőfi Sándor azonos című műve alapján készült. A monodrámát játssza és rendezte Borbély Sándor.
A sokszereplős darab alakjait különböző ruhadarabok reprezentálják, a színészi játék profin különbözteti meg őket és váltogatja úgy a karaktereket, ahogy a test a ruhákat. Az előadás sok humorral dolgozik, mely üdíti a lelket, de mégsem tereli el a fókuszt a tragédiáról.
Szilveszter elhivatottságtudata, létének, tetteinek értelmetlensége, haszontalansága megrendítő. Csupa csalódással teli élete félelmetes. Elbírhatatlan.
Végső, vakmerő tette ma már csupán egy elkeseredett őrült – akitől mindent elvettek – utolsó baklövésének tűnne. Hiszen nem azt halljuk mindenhol – ma már –, hogy ha a saját életünket éljük, akkor boldogok leszünk. Nem a saját életét élte volna Szilveszter? Hiszen a nyomor, a sok hiábavaló próbálkozás a rabszolganép felszabadítására mintha ezt üzenné.
Sőt a börtönben ő maga is kimondja, csupán egy dolog volt, mely valós, mely igazi volt addigi életében. Pedig semmi köze annak a magára vállalt hivatáshoz.
Ez pedig az asszony, akitől gyermeke születik. A nő, aki szereti kérdések nélkül, elvárások nélkül, úgy, ahogy van. Aki otthagyja kastélybeli életét a penésszel, esővel csíkozott falú padlásszobáért, mert ott van Szilveszter.
„Nekem többé nem kell az élet,
Mert célját elveszítém;
Te voltál célja életemnek,
Te általad s te érted éltem,
Szerelmem istenasszonya,
Te egymagad voltál valóság;
A többi? az emberiség, szabadság,
Ez mind üres szó, puszta ábránd,
Melyért bolondok küzdenek.
Te egymagad voltál valóság,
Szerelmem istenasszonya!
És én örökre elvesztettelek!”
Nem ezt kellene keresnünk, mindannyiunknak? Azokat az ajándékokat, amelyek maguktól jönnek be az életünkbe. Ez tűnik jogosnak.
De akkor, ha börtönbe kerülve Szilveszter fel is ismerte az igazságot, onnan kiszabadulva miért az általa üresnek nevezett szavak ködébe vész el ismét és próbálja megölni a királyt?
Borbély Sándor gondolatébresztő játéka érett, könnyeden húz magával minket is, vele együtt éljük át a gyötrelmeket és örömeket, Szilveszter szabadulásainak eufóriáját. És azt az elkeseredettséget, csalódottságot is, melyekbe elhivatottságtudata hajszolta bele.
Ugyanakkor halála után új generációk sarjadnak, amelyek szégyellik apáik megalkuvó rabszolgasorát. Mégiscsak ő volt a sugár, mely az érést elindította volna?
Hogyan működik ez? Kinek van igaza? Annak, ki a gondviseléstől kapott ajándékokkal él, mely magától érkezik, s azt próbálja szebbé, jobbá tenni, ápolni, gondozni? Vagy annak, aki belső elhivatottságából indíttatva cselekszik?
Szerencsés, kiben e két út egyfelé vezet.
Vagy talán pont azok a nagy lelkek, akiknek e két út között választaniuk kell?
„A szőlő a napsugaraktul érik;
Mig édes lett, hány napsugár
Lehelte rája élte melegét,
Hány százezer, hány miljom napsugár?…
A földet is sugárok érlelik, de
Ezek nem nap sugárai, hanem
Az embereknek lelkei.
Miden nagy lélek egy ilyen sugár, de
Csak a nagy lélek, s ez ritkán terem”
Mint egy segélykiáltás, úgy törnek fel a női lélek legmélyéről Póda Erzsébet melankolikus történetei. Ez a karcsú kötet mérhetetlen súllyal telepszik az olvasóra, a sorok felfejtése közben mellkasunkon érezzük az erőszak és az agresszió nyomását. Ez a fojtogató atmoszféra árad a kötetegészből, emiatt észleljük úgy, hogy ennek a könyvnek mélyfekete az alapszíne.
Hogyan érkezik? A sokszor föltett kérdésre van egy átírt tréfából merített válaszom. Egy-két órával éjfél után zörgetnek Károly bátyánk ablakán. Az öreg még mély álmát fogyasztja, de nagy nehezen megébred, föltápászkodik, kinéz, kiszól, ki az, kérdi. Én vagyok, Károly bá’. Van-e bíbor tintája? Az öreg elkanyarítja a szót, kihajít valami kézre állót az ablakon, majd visszafekszik.
Eddig ismeretlen felvidéki szerző könyve – ezzel az ajánlással kaptam kézhez Szigety Péter Birinéninek szeretettel című művét. Izgatott voltam, ugyanis fogalmam sem volt, mire számíthatok, s az első gyors átlapozás után kíváncsiságom még inkább fokozódott. Az viszont már akkor biztosnak tűnt, hogy különös könyv akadt a kezem ügyébe.
„Hogyan lesz erőnk a jövő kihívásaival szembenézni? Minden eszköz megadatott: kell hozzá költészet, történet, szeretet. Utána jöhet a tudomány” – olvashatjuk Bonczidai Éva sorait a Magyar Kultúra magazin novemberi, erő tematikájú lapszámának beköszöntőjében. Az erős ember ismérvei, a különféle erőforrásaink, valamint az emberi erő jóra való felhasználásának módozatai mellett az Erő lapszám legfontosabb kérdései tehát e három – hatványozottan hátrányos helyzetű – kulcsfogalom köré épülnek.
Az Animus Kiadó 2007 óta adja ki a skandináv krimik sorozatot, amelynek népszerűsége mind a mai napig töretlen. A sorozatban elsőként az izlandi Arnaldur Indriðason Kihantolt bűnök című regénye jelent meg, s az az óta eltelt tizenhat évben százhatvannál is több címszóval ajándékozták meg a műfaj rajongóit. A legtöbb szerző svéd, norvég és izlandi nemzetiségű, de akad közöttük néhány dán és finn is.
Bela Durancinak, „Szabadka első okleveles művészettörténészének” (Bács, 1931 – Szabadka, 2021) neve egyformán ismert mind a szerb, mind a magyar művészeti körökben, hiszen mind a két nyelven számos könyve, művészekről írt monográfiája, kiállításmegnyitója, katalógusa és folyóiratokban közölt szakcikke jelent meg, s az általa rendezett kiállítások száma is impozáns.
Minden egyes, a helyi regionális történelem egy-egy darabját kiszínezni kívánó kiadvány megjelenése valóban fontos és kívánatos, kiváltképp napjainkban. Éppen ezért nem csupán a felvidéki magyar cserkészmozgalom, hanem a Rimaszombat története iránt érdeklődő számára is érdekes és inspiráló lehet a Lilium Aurum kiadó gondozásában megjelent, A cserkészliliom peremvidéki szirmai című kötet, amelyben a szerző, Gaál Lajos, a 110 éves rimaszombati cserkészet krónikáját tárja elénk.
A huszonöt éves Petőfi Sándor Föltámadott a tenger című versét 1848. március 30-án, a Pesten újra elkezdődött forrongások hatására írta meg, az egész nemzeti közösség szószólójaként. Földrengésszerű változást írt bele egyetlen képbe, egy új világrend eljövetelét hirdetve. Tömegeket mozgatott meg szuggesztív költői erejével, költészetének máig tartó ereje magyarságtudatunk része, nemzeti önazonosságunk, sőt önmeghatározásunk részévé is vált.
Mikor vagyunk arccal a falnak? Mondjuk, ha büntetésből sarokba állítanak. Vagy nekiesünk. Esetleg valaki arccal a falnak lök. Mindenesetre egy olyan élethelyzetet feltételez, amelyet alapesetben nem szabad akaratunkból, örömmel választunk. Szerintem csak úgy senki sem állt még oda egy falhoz. Ha közvetlenül előttünk van, akkor nem látjuk, mi zajlik körülöttünk.
Margaret Atwood 2022-ben megjelent Égető kérdések című esszékötete meglehetősen felborzolta a kedélyeket. Súlyos kérdéseket tesz fel (mi számít igaznak?; összefér-e a politika és művészet?; illetve érdekli a geopolitika, a faji fennmaradás, a történetek létjogosultsága is), amelyekre maró őszinteséggel felel, kellő humorral fűszerezve. A hangsúlyok öt fejezeten keresztül váltakozva jelennek meg.