Az idei Jelen/Lét nemzetiségi színházi fesztivál záró programja a sokak által várt Hotel Yereván című örmény vígjáték lett volna – az összes jegy elkelt. Hogy milyen lett volna az az előadás, nem tudjuk. Valószínűleg nem játszották volna szívből a színészek, hiszen Azerbajdzsán és Örményország újabb háborújában szeptember 27-e óta több mint ötszáz ember vesztette életét. Az utolsó pillanatban cserélték le az előadást a Musza Dagh musicalre.
Az Urartu Örmény Színház határozatlan ideig nem játszik vidám darabokat – derül ki a színház közleményéből.
A Musza Dagh musical egy száz évvel ezelőtti történetet dolgoz fel. 1915 áprilisában ötezer örmény menekült a törökök tisztogatása elől Gabriel Bagradjan vezetésével Musza Dagh hegyére. Mintegy negyven napon át tartottak ki, míg tartalékaik el nem fogytak. A történetet Franz Werfel írta meg A Musza Dagh negyven napja című regényében, melyből film is készült azóta. A fesztivál a Jelen/Lét névhez méltón váltott erre a programra, kifejezve a szolidaritást az örmény nemzetiséggel.
Az előadás visszafogottan zajlott, a történet jórésze csak a képzeletünkben jelenítette meg a borzalmakat. A nagymamák esti meséjét idézve ült ott a narrátor (Csizmadia Gabriella) és olvasta nekünk a régiek históriáját. Néha megjelentek a szereplők, de keveset beszéltek. Ezekről a tragédiákról nem is lehet. Legfeljebb elénekelni, kiénekelni magunkból a fájdalmakat. A háttérben azonban, elfojtottan, titkosan ott háborgott a múlt és a jelen tragédiája.
Ott ülve a néző visszatért abba a világba, ahol az óvóhelyek menedékében csak a mesék világa nyugtatta meg a gyerekeket, de a felnőtteket is. Csakhogy mit meséljenek azok, akiknek nincsenek szép, vidám történeteik? Akiknek múltja üldöztetéssel, félelemmel van tele? Az őseink minden tapasztalata átöröklődik a szavainkba, a vonásainkba, a génjeinkbe. Hogyan nyugtassuk meg a gyermekünket, ha nem látunk mást, csak azt, hogy ő sem lesz biztonságban soha. Hogy üldöztetése, otthontalansága örök?
Az énekek dallama könnyed, de hiába. A szövegek fájdalmát így is érezzük. A mesélő hangja is lágy, kedves és nincs direkt erőszak a színpadon, a harcot csak kellékek és táncosok jelzik. Minden szimbolikus. Mégis szinte halljuk a bombák robbanását, érezzük, ahogy megremeg a föld.
És látjuk a színészeken is, hogy habár jól játszanak, mégsem teljes szívvel, mert lelkük egy része máshol van, egy néppel együtt lobog, azokkal, akik veszélyben vannak most. Azt hisszük, a háború távol van már tőlünk, de mintha egyre közelítene.
Az előadás után a villamoson ülve, a város fényeit nézve az embernek a romok jutnak eszébe, hogy ha csak képeken is, de látta már rommá válva ezeket az utcákat, a Dunába zuhant hidakat. Ugye, megmarad a béke? Az emberekben növekvő feszültség rossz előjel, figyelmeztetés. Csak ne lépjük át a határt.
Eddig ismeretlen felvidéki szerző könyve – ezzel az ajánlással kaptam kézhez Szigety Péter Birinéninek szeretettel című művét. Izgatott voltam, ugyanis fogalmam sem volt, mire számíthatok, s az első gyors átlapozás után kíváncsiságom még inkább fokozódott. Az viszont már akkor biztosnak tűnt, hogy különös könyv akadt a kezem ügyébe.
„Hogyan lesz erőnk a jövő kihívásaival szembenézni? Minden eszköz megadatott: kell hozzá költészet, történet, szeretet. Utána jöhet a tudomány” – olvashatjuk Bonczidai Éva sorait a Magyar Kultúra magazin novemberi, erő tematikájú lapszámának beköszöntőjében. Az erős ember ismérvei, a különféle erőforrásaink, valamint az emberi erő jóra való felhasználásának módozatai mellett az Erő lapszám legfontosabb kérdései tehát e három – hatványozottan hátrányos helyzetű – kulcsfogalom köré épülnek.
Az Animus Kiadó 2007 óta adja ki a skandináv krimik sorozatot, amelynek népszerűsége mind a mai napig töretlen. A sorozatban elsőként az izlandi Arnaldur Indriðason Kihantolt bűnök című regénye jelent meg, s az az óta eltelt tizenhat évben százhatvannál is több címszóval ajándékozták meg a műfaj rajongóit. A legtöbb szerző svéd, norvég és izlandi nemzetiségű, de akad közöttük néhány dán és finn is.
Bela Durancinak, „Szabadka első okleveles művészettörténészének” (Bács, 1931 – Szabadka, 2021) neve egyformán ismert mind a szerb, mind a magyar művészeti körökben, hiszen mind a két nyelven számos könyve, művészekről írt monográfiája, kiállításmegnyitója, katalógusa és folyóiratokban közölt szakcikke jelent meg, s az általa rendezett kiállítások száma is impozáns.
Minden egyes, a helyi regionális történelem egy-egy darabját kiszínezni kívánó kiadvány megjelenése valóban fontos és kívánatos, kiváltképp napjainkban. Éppen ezért nem csupán a felvidéki magyar cserkészmozgalom, hanem a Rimaszombat története iránt érdeklődő számára is érdekes és inspiráló lehet a Lilium Aurum kiadó gondozásában megjelent, A cserkészliliom peremvidéki szirmai című kötet, amelyben a szerző, Gaál Lajos, a 110 éves rimaszombati cserkészet krónikáját tárja elénk.
A huszonöt éves Petőfi Sándor Föltámadott a tenger című versét 1848. március 30-án, a Pesten újra elkezdődött forrongások hatására írta meg, az egész nemzeti közösség szószólójaként. Földrengésszerű változást írt bele egyetlen képbe, egy új világrend eljövetelét hirdetve. Tömegeket mozgatott meg szuggesztív költői erejével, költészetének máig tartó ereje magyarságtudatunk része, nemzeti önazonosságunk, sőt önmeghatározásunk részévé is vált.
Mikor vagyunk arccal a falnak? Mondjuk, ha büntetésből sarokba állítanak. Vagy nekiesünk. Esetleg valaki arccal a falnak lök. Mindenesetre egy olyan élethelyzetet feltételez, amelyet alapesetben nem szabad akaratunkból, örömmel választunk. Szerintem csak úgy senki sem állt még oda egy falhoz. Ha közvetlenül előttünk van, akkor nem látjuk, mi zajlik körülöttünk.
Margaret Atwood 2022-ben megjelent Égető kérdések című esszékötete meglehetősen felborzolta a kedélyeket. Súlyos kérdéseket tesz fel (mi számít igaznak?; összefér-e a politika és művészet?; illetve érdekli a geopolitika, a faji fennmaradás, a történetek létjogosultsága is), amelyekre maró őszinteséggel felel, kellő humorral fűszerezve. A hangsúlyok öt fejezeten keresztül váltakozva jelennek meg.
Tóth László (1949) Rossz napok című keményfedeles gyűjteményes kötetének alcíme Új versek és rátalálások 2018– 2023. Öt év hosszú idő, de egy korábbi interjúban éppen a szerző jelenti ki, hogy „ritkán és keveset írt eddig”. Az Új versek része az alcímnek nyilván a megjelölt időszakban születettekre utal – bár sok esetben utalás nélkül is rájönne a nyájas olvasóközönség, hiszen némely alkotás aktuális, az elmúlt évekre kifejezetten jellemző közéleti és egzisztenciális problémákat boncolgat.
A regény szerkezete nagymértékben hasonlít a lapunk júliusi számában ismertetett Végzetes ígéret című Angela Marsons-krimire, amely ráadásul ugyanúgy 2018-ban jelent meg először, mint Carmen Mola regénye. Mindkét műben egy nő a nyomozóegység rátermett parancsnoka, mindkettőjük csapata egy új taggal gyarapodik, akit a többiek nehezen fogadnak be, mindkét regényben különös részletek derülnek ki a nyomozók magánéletéből.