Mindig örömmel tölt el, amikor különböző sajtótermékek címsorai egyöntetűen magasztaló jelzőkkel hivatkoznak egy elsőfilmes magyar rendező debütálására – méghozzá nem érdemtelenül. Szerencsére nem ritka ez a jelenség, gondoljunk csak olyan közelmúltbeli alkotásokra, mint az előző lapszámban bemutatott Zanox – Kockázatok és mellékhatások, vagy a ma már kultfilmnek számító Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan, nem beszélve az Oscar-díjas Saul fiáról. Ezt a sort bővíti Bernáth Szilárd tavaly bemutatott Larry című filmje, amelyről jó pár rangos fesztiváldíj mellett már kimondható, hogy a szélesebb közönség tetszését is elnyerte. Ennek fényében érdekes megjegyezni, hogy Bernáth elmondása szerint tizenkétszer felvételizett sikertelenül a budapesti Filmművészeti Egyetem rendezői szakára.
Ádám (Vilmányi Benett) huszonegy éves és juhászként tengeti magányosan az életét. Utálja a munkáját, a környezetével sincs kibékülve, de leginkább saját magával és a múltjával nem tud szembenézni. Gyermekkora óta dadog, ami még inkább megnehezíti a mindennapjait, s ezt, illetve a benne tobzódó feszültséget csak a rappeléssel tudja valamelyest oldani. Borsodban él újdonsült mostohaanyjával (Szandtner Anna), és az édesapjával, Zoltánnal (Thuróczy Szabolcs), aki rendőr, és közösen szeretne egy farmot nyitni a fiával. „Alkoholista vagyok, de már 1661 napja nem iszom. (...) A feleségemen egyre furcsább tüneteket vettem észre, gyakorlatilag egyre melankolikusabb lett és öngyilkosságot követett el. (...) Rossz apa voltam” – meséli egy vallási felekezet bizonyságtételén. Ádám egy véletlennek köszönhetően megismerkedik egy CsalaDo (önmagát alakítja) nevű rapper sráccal, akivel gyorsan összebarátkoznak, és valamilyen szinten a mentorává is válik. Közösen beneveznek egy online tehetségkutató műsorba, aminek hatására hamar felkapottá válnak és bejutnak a budapesti döntőbe. Ahogy az általa szüntelenül motyogott Édentől Keletre című számának részleteiből egyre többet fed fel a film, úgy a döntőig vezető kaotikus események láncolatán keresztül is egyre inkább megértjük, miért fontos számára az a dal, vagy egyáltalán a zene általi önkifejezés. Ádámnak sokszor még a rappel sem sikerül legyőznie a dadogását, főleg, ha nézők előtt kell fellépnie. Bár édesapja igyekszik, mérgező természete egyre inkább a felszínre tör, miközben Ádám lassacskán otthonra talál új barátai körében.
„Nehéz megszólalni ezután. Engem nagyon felkavart” – jelenti ki az önmagát, mint zsűritagot alakító Borbély Alexandra a mű fináléjában, s valóban, az első perctől kezdve rendkívül nyomasztó hangulat telepszik a nézőre. „Azt szerettem volna, hogy olyan formanyelvet találjunk ki, ami a karakterből jön, és leképezi a zaklatottságot és a dadogást. A dadogás fejben egy tiszta mondat vágya, ami nem jön ki rendesen, roncsolt lesz – ekkor arra gondoltam, hogy csináljunk hosszú beállításokat, és azokat daraboljuk szét – ez lett a dadogó filmnyelv, ami a film legvégén feloldódik” – fejti ki gondolatait a rendező.
Bár sokan csak a borsodi 8m-ként (Eminem önéletrajzi ihletésű rapper filmje) hivatkoznak rá, senki se számítson egy könnyen fogyasztható felemelkedés-történetre. Olcsó energiaitalok, agresszió, töltött cigik, hitelügyintézés, „el kéne menni valamilyen felnőttképzésre”, tetovált szemöldök, csíkok felszippantása a telefon képernyőjéről, „nem fizettek ki Németországban”, csend a konyhaasztalnál, csend hazafelé az autóban, csend séta közben, vér, „huszonnyolc vagyok, hova próbálkozzam?”, nyugdíjasotthon szaga, káromkodás, dugipénz egy befőttesüvegben, omladozó vakolat. Érzékeny, hömpölygő szociodráma, mely a remek szereplőválogatás mellett az ismerős környezet által válik hitelessé.
A keserédes budapesti zárójelenetek közvetlenségének és humorának felszabadító ereje könnyen könnyet csalhat a néző szemébe. A Larry megtekintése után Bereményi Géza szavai jutottak eszembe: „Az a jó film, aminek tudod, hogy mi lesz a vége, de azt nem, hogy hogyan.”
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. júniusi számában)
A regény címe morbid és megdöbbentő. Ugyan mi az, amiért megérné meghal ni? Az antikvitásban, a romantikában, a hazafias eufória közepette léteztek olyan eszmék, amelyek szerint az önfeláldozás erkölcsileg méltányolt cselekedetnek számított, de akkor is úgy, ha más áldozta fel az életét valamiért. De miért áldozná életét bárki is a jelenben?
Mint egy segélykiáltás, úgy törnek fel a női lélek legmélyéről Póda Erzsébet melankolikus történetei. Ez a karcsú kötet mérhetetlen súllyal telepszik az olvasóra, a sorok felfejtése közben mellkasunkon érezzük az erőszak és az agresszió nyomását. Ez a fojtogató atmoszféra árad a kötetegészből, emiatt észleljük úgy, hogy ennek a könyvnek mélyfekete az alapszíne.
Hogyan érkezik? A sokszor föltett kérdésre van egy átírt tréfából merített válaszom. Egy-két órával éjfél után zörgetnek Károly bátyánk ablakán. Az öreg még mély álmát fogyasztja, de nagy nehezen megébred, föltápászkodik, kinéz, kiszól, ki az, kérdi. Én vagyok, Károly bá’. Van-e bíbor tintája? Az öreg elkanyarítja a szót, kihajít valami kézre állót az ablakon, majd visszafekszik.
Eddig ismeretlen felvidéki szerző könyve – ezzel az ajánlással kaptam kézhez Szigety Péter Birinéninek szeretettel című művét. Izgatott voltam, ugyanis fogalmam sem volt, mire számíthatok, s az első gyors átlapozás után kíváncsiságom még inkább fokozódott. Az viszont már akkor biztosnak tűnt, hogy különös könyv akadt a kezem ügyébe.
„Hogyan lesz erőnk a jövő kihívásaival szembenézni? Minden eszköz megadatott: kell hozzá költészet, történet, szeretet. Utána jöhet a tudomány” – olvashatjuk Bonczidai Éva sorait a Magyar Kultúra magazin novemberi, erő tematikájú lapszámának beköszöntőjében. Az erős ember ismérvei, a különféle erőforrásaink, valamint az emberi erő jóra való felhasználásának módozatai mellett az Erő lapszám legfontosabb kérdései tehát e három – hatványozottan hátrányos helyzetű – kulcsfogalom köré épülnek.
Az Animus Kiadó 2007 óta adja ki a skandináv krimik sorozatot, amelynek népszerűsége mind a mai napig töretlen. A sorozatban elsőként az izlandi Arnaldur Indriðason Kihantolt bűnök című regénye jelent meg, s az az óta eltelt tizenhat évben százhatvannál is több címszóval ajándékozták meg a műfaj rajongóit. A legtöbb szerző svéd, norvég és izlandi nemzetiségű, de akad közöttük néhány dán és finn is.
Bela Durancinak, „Szabadka első okleveles művészettörténészének” (Bács, 1931 – Szabadka, 2021) neve egyformán ismert mind a szerb, mind a magyar művészeti körökben, hiszen mind a két nyelven számos könyve, művészekről írt monográfiája, kiállításmegnyitója, katalógusa és folyóiratokban közölt szakcikke jelent meg, s az általa rendezett kiállítások száma is impozáns.
Minden egyes, a helyi regionális történelem egy-egy darabját kiszínezni kívánó kiadvány megjelenése valóban fontos és kívánatos, kiváltképp napjainkban. Éppen ezért nem csupán a felvidéki magyar cserkészmozgalom, hanem a Rimaszombat története iránt érdeklődő számára is érdekes és inspiráló lehet a Lilium Aurum kiadó gondozásában megjelent, A cserkészliliom peremvidéki szirmai című kötet, amelyben a szerző, Gaál Lajos, a 110 éves rimaszombati cserkészet krónikáját tárja elénk.
A huszonöt éves Petőfi Sándor Föltámadott a tenger című versét 1848. március 30-án, a Pesten újra elkezdődött forrongások hatására írta meg, az egész nemzeti közösség szószólójaként. Földrengésszerű változást írt bele egyetlen képbe, egy új világrend eljövetelét hirdetve. Tömegeket mozgatott meg szuggesztív költői erejével, költészetének máig tartó ereje magyarságtudatunk része, nemzeti önazonosságunk, sőt önmeghatározásunk részévé is vált.
Mikor vagyunk arccal a falnak? Mondjuk, ha büntetésből sarokba állítanak. Vagy nekiesünk. Esetleg valaki arccal a falnak lök. Mindenesetre egy olyan élethelyzetet feltételez, amelyet alapesetben nem szabad akaratunkból, örömmel választunk. Szerintem csak úgy senki sem állt még oda egy falhoz. Ha közvetlenül előttünk van, akkor nem látjuk, mi zajlik körülöttünk.