Tavaly jelent meg Fellinger Károly Csatangoló című gyermekverskötete, melynek versein át a költő, a kis és a felnőtt olvasók becsatangolhatták a mátyusföldi, a felsőcsallóközi és a Pozsonyhoz csatolt falvakat. A nemrég napvilágot látott Barangoló című verseskötet megjelenése szinte várható volt, hisz egyetlen könyvben sem becsatangolni, sem bebarangolni nem lehet Felvidék összes magyarlakta települését.
A Csatangoló és a Barangoló tehát szinte „egy családból valók”, ikertestvérek valamiképp (a két kötet címe nemcsak rímel egymással, hanem egymás szinonimái is), hisz a Barangolóban további felvidéki magyarlakta vidékeken folytatódik a kellemes és izgalmas csatangolás- barangolás, mégpedig a Komáromi, a Dunaszerdahelyi, a Nyitrai, az Érsekújvári, az Aranyosmaróti és a Lévai járások falvaiban.
Öröm kinyitni ezt a mesésen illusztrált kötetet, mert már a derűs, színes fedőlap és a cím is kíváncsiságot kelt a gyermekolvasóban, vajon milyen élményekben lesz része a könyvet olvasva. Ha felnőtt veszi a kezébe a könyvet, már az elején érzi, hogy egy kalandos, hosszú, kanyargós útnak indul, szabadon, gondjairól megfeledkezve. És ki ne szeretne barangolni a természetben, vidékeket bejárni, jókat derülni, eredeti humorú falusi emberekkel találkozni, felfrissíteni a mindennapjait? Nos, ha erre időnk nincs, barangoljunk a Barangolóval!
A frappáns, ötletdús, vidám életképekkel teli, tréfás verseket olvasva valóban fölmerül a kérdés, vajon honnan ennyi ötlet, honnan ennyi leleményesség? Teljességgel elképzelhető, hogy Fellinger Károly, ha kimond egy falunevet, máris kipattan belőle a vers, amin utólag ugyan nem sokat kell igazítania. S hogy ehhez nemcsak a versírás, hanem a szülőföld és a gyerekek iránti szeretete is nagyban hozzájárul, az is bizonyos.
A Barangoló játékos versei szépirodalmi jellegű helytörténeti dokumentumok, hisz a verseket olvasva a Felvidék hat járásának magyarlakta falvaiba kapunk betekintést – és egyesek valóban helytörténeti témájúak: „Izsát török hadak dúlták, / kiürültek így a puszták, / öntelt hajdúk felégették, / árvízből is akadt elég.” (Izsa); „Érsekújvár / büszke város, / neve ott a / vándor botján, / vadgémcsapat/ szállt fölötte, / várparancsnok / volt Vak Bottyán.” (Érsekújvár). De a falu történetére, műemlékeire, híres történelmi személyiségeire utaló verseket még bőven találunk a kötetben. Pl.: Gúta, Madar, Alsóbodok, Pográny stb.
Az „ördöngös” versikék legtöbbjében ártalmatlan, inkább szeleburdi ördögök vagy fiókáik duhajkodnak, a boszorkányok sem ijesztőek, még akkor sem, ha szilvapálinkára cserélik a szilvalekvárt (Szilason), a Szőgyén című versben azonban egy elképesztő hiedelem-motívum kel életre: „...béka van a / tehén tőgyén, / kiszopja a / habos tejet. / Ez a varangy / hamis béka, / átváltozott / zord boszorkány,”. Fellinger fantáziájának színskálája igencsak széles, a sárkányfalvi lagziba is elrepít bennünket, hol a „Menyasszonynak hét a feje, / vőlegénynek csupán három,”, s rögtön meg is mondja, mi következik ebből: „hogy kié az utolsó szó, / nem nehéz azt kitalálnom.” Vagyis akár a felnőtt olvasót is megmosolyogtatja, s teszi ezt oly gyakran, hogy a Barangolót tényleg csak mosolyogva lehet végigolvasni. Szójátékon alapuló sorai is igen találóak: „Gelléren a gavallérok / ingjén zseb sincs, nemhogy gallér,” (Gelléren), vagy: „Ha elveszett kutyád, ebed, / megtalálod Ebeden,” (Ebed), „kutya nyüszít, csehel, csahol.” (Nyitracsehi)
A természeti képeket, a hangulatos falusi környezetet a dolgos, a civódó, a kacagtatóan hóbortos, a mulattatóan babonás embereken kívül szimpatikus állatok, madarak (túzok, búbos banka, ölyvek, fürjek, csicsörke, turul) és népies elnevezésű növények (sulyom, rucaöröm, nyílfű, füzike) népesítik be. A versekben „kiemelt szerep“ jut az állatoknak, hisz a Zsemlékesi-csatorna például csak annyira széles, hogy „átugorja a bolha / Attól köhög, köhécsel” (Bogya); ha a füstifecske felszáll, tisztára varázsolja az eget, „felhúzza az ég cipzárját” (Marcelkeszi, Marcelháza). Egyik okos közmondásunkat igazolja az Újgyalla, Újpuszta című versben szereplő disznó s a liba: „jól van, jól van”, röfögi az ártány, mire így „ágál” a liba: „biztos őrült, / összefogunk, / disznót győzünk”.
Fellinger eredeti, spontánul kipattanó rímei ebben a kötetben is csapongó, hangulatos, dinamikus versikéket varázsoltak elő. Ízelítőnek csak néhány verssor: „Révkomárom, / Révkomárom, / lakosait / mind komálom,” (Kiskomárom, Nagykomárom); „Törömpusztán / magam töröm, / nincsen abban / semmi öröm.” (Zsemlékes); „Varjú károg, nincs itt török, / elkaplak én, ha felnövök.” (Babindál). Balázsy Géza rajzai nemcsak a versekkel „egy húron pendülve” keltik életre a versikék lényegét – az illusztrációk annyira mesebelien életszerűek, hogy szinte hallatszik a kisfiú meg a nyuszi tüsszentése (Komáromfüssön füstöltem), a víz csobbanása az aranymosáskor (Csallóközaranyos), az ördögfiókák viháncolása (Hetény), az óriásházaspár sóhaja, amint a roppant pici újszülött gyereküket nézegetik kétségbeesetten (Patthelyzet), s a diós bejgli illata is ott terjeng a levegőben, ha az Ipolybél, Ipolypásztó című vers illusztrációját nézegetjük.
A Barangoló színes gyerektérképpel indul és zárul a végén, melyeken a bebarangolt falunevek szerepelnek, mintegy útmutatóul, hova melyik úton lehet eljutni. S hogy melyik falu melyik járáshoz tartozik, azt a tartalomjegyzék után találjuk meg a helységnévmutatóban.
A kötet erénye tehát nemcsak a színes-ízes-rímes-ritmusos, jókedvre derítő versekben rejlik, hanem abban is, hogy játékosan kínál földrajzi és helytörténeti ismereteket a gyerekeknek.
Adja Isten, hogy mindegyik, a kötetben említett településen, falucskában olvasni tudják a magyar gyerekek, és gazdagodjanak szókincsben, irodalmi élményekben, s nyugtázzák örömmel, hogy mindezt egy felvidéki magyar költő tárta eléjük hittel és szeretettel.
(Fellinger Károly: Barangoló. Lilium Aurum, Dunaszerdahely, 2020)
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2020. júliusi számában)
Eddig ismeretlen felvidéki szerző könyve – ezzel az ajánlással kaptam kézhez Szigety Péter Birinéninek szeretettel című művét. Izgatott voltam, ugyanis fogalmam sem volt, mire számíthatok, s az első gyors átlapozás után kíváncsiságom még inkább fokozódott. Az viszont már akkor biztosnak tűnt, hogy különös könyv akadt a kezem ügyébe.
„Hogyan lesz erőnk a jövő kihívásaival szembenézni? Minden eszköz megadatott: kell hozzá költészet, történet, szeretet. Utána jöhet a tudomány” – olvashatjuk Bonczidai Éva sorait a Magyar Kultúra magazin novemberi, erő tematikájú lapszámának beköszöntőjében. Az erős ember ismérvei, a különféle erőforrásaink, valamint az emberi erő jóra való felhasználásának módozatai mellett az Erő lapszám legfontosabb kérdései tehát e három – hatványozottan hátrányos helyzetű – kulcsfogalom köré épülnek.
Az Animus Kiadó 2007 óta adja ki a skandináv krimik sorozatot, amelynek népszerűsége mind a mai napig töretlen. A sorozatban elsőként az izlandi Arnaldur Indriðason Kihantolt bűnök című regénye jelent meg, s az az óta eltelt tizenhat évben százhatvannál is több címszóval ajándékozták meg a műfaj rajongóit. A legtöbb szerző svéd, norvég és izlandi nemzetiségű, de akad közöttük néhány dán és finn is.
Bela Durancinak, „Szabadka első okleveles művészettörténészének” (Bács, 1931 – Szabadka, 2021) neve egyformán ismert mind a szerb, mind a magyar művészeti körökben, hiszen mind a két nyelven számos könyve, művészekről írt monográfiája, kiállításmegnyitója, katalógusa és folyóiratokban közölt szakcikke jelent meg, s az általa rendezett kiállítások száma is impozáns.
Minden egyes, a helyi regionális történelem egy-egy darabját kiszínezni kívánó kiadvány megjelenése valóban fontos és kívánatos, kiváltképp napjainkban. Éppen ezért nem csupán a felvidéki magyar cserkészmozgalom, hanem a Rimaszombat története iránt érdeklődő számára is érdekes és inspiráló lehet a Lilium Aurum kiadó gondozásában megjelent, A cserkészliliom peremvidéki szirmai című kötet, amelyben a szerző, Gaál Lajos, a 110 éves rimaszombati cserkészet krónikáját tárja elénk.
A huszonöt éves Petőfi Sándor Föltámadott a tenger című versét 1848. március 30-án, a Pesten újra elkezdődött forrongások hatására írta meg, az egész nemzeti közösség szószólójaként. Földrengésszerű változást írt bele egyetlen képbe, egy új világrend eljövetelét hirdetve. Tömegeket mozgatott meg szuggesztív költői erejével, költészetének máig tartó ereje magyarságtudatunk része, nemzeti önazonosságunk, sőt önmeghatározásunk részévé is vált.
Mikor vagyunk arccal a falnak? Mondjuk, ha büntetésből sarokba állítanak. Vagy nekiesünk. Esetleg valaki arccal a falnak lök. Mindenesetre egy olyan élethelyzetet feltételez, amelyet alapesetben nem szabad akaratunkból, örömmel választunk. Szerintem csak úgy senki sem állt még oda egy falhoz. Ha közvetlenül előttünk van, akkor nem látjuk, mi zajlik körülöttünk.
Margaret Atwood 2022-ben megjelent Égető kérdések című esszékötete meglehetősen felborzolta a kedélyeket. Súlyos kérdéseket tesz fel (mi számít igaznak?; összefér-e a politika és művészet?; illetve érdekli a geopolitika, a faji fennmaradás, a történetek létjogosultsága is), amelyekre maró őszinteséggel felel, kellő humorral fűszerezve. A hangsúlyok öt fejezeten keresztül váltakozva jelennek meg.
Tóth László (1949) Rossz napok című keményfedeles gyűjteményes kötetének alcíme Új versek és rátalálások 2018– 2023. Öt év hosszú idő, de egy korábbi interjúban éppen a szerző jelenti ki, hogy „ritkán és keveset írt eddig”. Az Új versek része az alcímnek nyilván a megjelölt időszakban születettekre utal – bár sok esetben utalás nélkül is rájönne a nyájas olvasóközönség, hiszen némely alkotás aktuális, az elmúlt évekre kifejezetten jellemző közéleti és egzisztenciális problémákat boncolgat.
A regény szerkezete nagymértékben hasonlít a lapunk júliusi számában ismertetett Végzetes ígéret című Angela Marsons-krimire, amely ráadásul ugyanúgy 2018-ban jelent meg először, mint Carmen Mola regénye. Mindkét műben egy nő a nyomozóegység rátermett parancsnoka, mindkettőjük csapata egy új taggal gyarapodik, akit a többiek nehezen fogadnak be, mindkét regényben különös részletek derülnek ki a nyomozók magánéletéből.