Ahogy a kezembe vettem Koncz Csilla kötetét, megörültem, mert azt gondoltam: jé, milyen kis vékony! Aztán belelapoztam, és kicsit elmélyültek a homlokomon a ráncok, mert ugyan rövidke a könyv, mégis filozofikusan mély gondolatokat tartalmaz, amelyeken jó elgondolkodni. Valamiért A kis herceggel tudom párhuzamba vonni, de ezzel lehet, egyedül vagyok.
Koncz Csilla debütáló kötete, a Mélymerülők örökérvényű kérdéseket, érzéseket és gondolatfoszlányokat tartalmaz, amelyek bármely serdülő és a felnőttség küszöbén álló fiatal fejében lejátszódhatnak. Mit kezdjek az életemmel? Ki vagyok én? Hogyan érvényesüljek? Megtalálom valaha a nagy Őt? Egy fiú és egy lány összefonódó története ez. Kicsit másképp élik meg az életet, valahol mégis találkoznak. Tulajdonképpen mindketten sodródnak az árral, s hagyják magukat meglepni. Menekülnek is az élettől, de úgy igazán nem is akarnak eltűnni, felszívódni. Csak hazaérni valahová, ahová a szívük húz.
A történet a szlovákiai kisváros és falu kettősét mutatja be. Azt, hogyan lehet a városi zűrzavarból lelassulni a falusi élet egyszerűségébe. Tamást a menekülésvágy hajtja, ezért a nagyszüleihez költözik (egy kis időre, mondja ő), akik békén hagyják. Rózsi néni szeretetteljesen gondoskodik egyetlen unokájáról, Pali bácsi meg kedvesen tűri a jelenlétét. Hiszen nem sok vizet zavar, segít is a ház körül, munkába jár, majd valamikor hazakecmereg, mert bandában játszik. De ott sem „volt a testében, nem volt a világon sem talán. Nem akart semmit, nem álmodott. Lógott a levegőben feleslegesen.”
Vera mindenkit elvesztett, magára maradt a nagyvilágban. Megörökölte nagyanyja házát, így került vidékre. A szép emlékeket pedig pont itt gyűjtötte össze, amelyek végigkísérték szomorú mindennapjait. És talán ekkor volt először szerelmes is. Egy hang a fejében pedig arra ösztökélte, hogy mindenképpen vissza kell térnie a városi létből a falusi levegőre. A szeretet érzése azonban mindkettőjükből hiányzott, hiszen Tamás és Verus sem tudta meg, hogyan kell igazán szeretni.
Ha belemélyedünk a történetbe, eszünkbe jut, hogy ez a sztori bárkivel megeshetett volna. Hiszen mindenkinek voltak bonyolult, meg nem magyarázható érzései az életben, a családi kapcsolatokról pedig mindenki tudna mesélni. A kötet könnyed, a mondatszerkesztések félelmetesen tudatosak, mintha a szavak csak úgy odapottyantak volna, és pont úgy, ahogyan azt kell. Nincsenek fölöslegesen hosszú mondatok.
A cím pedig akár kétértelmű is lehet. Az egyik fejtegetés szerint mélymerülőkké válnak a szereplők, ha magukba roskadnak, ha idővel nem találják meg önmagukat, és nem értik és élik meg igazán a szerelmet, a szeretetet. A másik pedig az, hogy, ha meg is találják az önmagukhoz vagy a másikhoz vezető utat, képesek lesznek-e belevágni, belemélyedni olyannyira, hogy minden értelmet nyerjen körülöttük.
Koncz Csilla: Mélymerülők, Madách Kiadó, 2020, 96 oldal
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2020. augusztusi számában.)
A történelemfilozófia egyik sarokpont jellegű kérdése, hogy mekkora szerepük van az egyes embereknek, az egyén(iség)eknek az őket érintő események alakulásában, és ugyanők mennyire állnak tehetetlenül a (nagy horderejű) társadalmi folyamatok örvénylésével szemben; másképp fogalmazva – és így már teológiai dimenziót kap a dilemma – milyen viszonyban áll a személy szabad akarata életének fejleményeivel, elválasztható-e a bejárt út milyensége a körülötte minden pillanatban változó világ aktuális állapotától, még egyszerűbben: mekkora hatása lehet az embernek saját sorsára?
Egyszer úgyis agyonütöm – mondja Alida apja
és nagyszülője szinte egyszerre,
amikor kétévesen, tanulva
a szavakat, az élet dolgait, a jelzőkre
specializálódva, anyja után mindenre
rákérdez. – Egyszerű, én azt hittem, kétszerű –
volt egyik kedvence anyjának is,
bosszantva a körülötte lévőket.
Gion Nándor a vajdasági magyar irodalom neoavantgárd törekvéseinek egyik szuverén tehetségeként tűnt fel a hatvanas évek elején, a ma már irodalomtörténeti jelentőségű újvidéki Új Symposion folyóirat alkotói körében. Kísérletező kedve azonban nem korlátozódott az újszerű formatechnikák kialakítására, hanem konfliktushelyzeteket is bátran vállalva törekedett a vajdasági magyar élet történelmi múltjának és mindenkori jelenének az ábrázolására, azoknak a személyes sorsokat alakító társadalmi folyamatoknak a kegyetlen valósághűséggel való megjelenítésére, melyek az élet útját alakítják.
A regény címe morbid és megdöbbentő. Ugyan mi az, amiért megérné meghal ni? Az antikvitásban, a romantikában, a hazafias eufória közepette léteztek olyan eszmék, amelyek szerint az önfeláldozás erkölcsileg méltányolt cselekedetnek számított, de akkor is úgy, ha más áldozta fel az életét valamiért. De miért áldozná életét bárki is a jelenben?
Mint egy segélykiáltás, úgy törnek fel a női lélek legmélyéről Póda Erzsébet melankolikus történetei. Ez a karcsú kötet mérhetetlen súllyal telepszik az olvasóra, a sorok felfejtése közben mellkasunkon érezzük az erőszak és az agresszió nyomását. Ez a fojtogató atmoszféra árad a kötetegészből, emiatt észleljük úgy, hogy ennek a könyvnek mélyfekete az alapszíne.
Hogyan érkezik? A sokszor föltett kérdésre van egy átírt tréfából merített válaszom. Egy-két órával éjfél után zörgetnek Károly bátyánk ablakán. Az öreg még mély álmát fogyasztja, de nagy nehezen megébred, föltápászkodik, kinéz, kiszól, ki az, kérdi. Én vagyok, Károly bá’. Van-e bíbor tintája? Az öreg elkanyarítja a szót, kihajít valami kézre állót az ablakon, majd visszafekszik.
Eddig ismeretlen felvidéki szerző könyve – ezzel az ajánlással kaptam kézhez Szigety Péter Birinéninek szeretettel című művét. Izgatott voltam, ugyanis fogalmam sem volt, mire számíthatok, s az első gyors átlapozás után kíváncsiságom még inkább fokozódott. Az viszont már akkor biztosnak tűnt, hogy különös könyv akadt a kezem ügyébe.
„Hogyan lesz erőnk a jövő kihívásaival szembenézni? Minden eszköz megadatott: kell hozzá költészet, történet, szeretet. Utána jöhet a tudomány” – olvashatjuk Bonczidai Éva sorait a Magyar Kultúra magazin novemberi, erő tematikájú lapszámának beköszöntőjében. Az erős ember ismérvei, a különféle erőforrásaink, valamint az emberi erő jóra való felhasználásának módozatai mellett az Erő lapszám legfontosabb kérdései tehát e három – hatványozottan hátrányos helyzetű – kulcsfogalom köré épülnek.
Az Animus Kiadó 2007 óta adja ki a skandináv krimik sorozatot, amelynek népszerűsége mind a mai napig töretlen. A sorozatban elsőként az izlandi Arnaldur Indriðason Kihantolt bűnök című regénye jelent meg, s az az óta eltelt tizenhat évben százhatvannál is több címszóval ajándékozták meg a műfaj rajongóit. A legtöbb szerző svéd, norvég és izlandi nemzetiségű, de akad közöttük néhány dán és finn is.
Bela Durancinak, „Szabadka első okleveles művészettörténészének” (Bács, 1931 – Szabadka, 2021) neve egyformán ismert mind a szerb, mind a magyar művészeti körökben, hiszen mind a két nyelven számos könyve, művészekről írt monográfiája, kiállításmegnyitója, katalógusa és folyóiratokban közölt szakcikke jelent meg, s az általa rendezett kiállítások száma is impozáns.