Szalai Klaudia: Lélegző kárpitok az ókortól napjainkig

2020. november 12., 07:22

Vajon hogyan kísérik végig az emberiség történelmét a különféle technikákkal készült kárpitok és szövetanyagok? Mit tudhatunk meg a régmúltról és mit árulnak el nekünk a különböző minták a világ kultúráiról? Hasonló kérdésekkel felvértezve érkeztem meg az Óbudai Múzeum Lélegző kárpitok című kiállításra és az előadásra, amely a különböző kultúrák textilművészeteiről szólt.

Bán István textilművész fali kárpitjai – Fotó: Szalai Klaudia

Az ókori irodalmak című előadás volt az egyetemi éveim egyik legmeghatározóbb momentuma. A hallgatótársaimmal minden hétfőn kora este különféle, évezredeket túlélt vázák és edénytöredékek kapcsán ismerhettünk meg többek között olyan ókori görög irodalmi klasszikusokat, mint például Homéroszi Iliászát és az Odüsszeiát, vagy a tragédiaköltő Aiszkhülosz, Szophoklész, illetve Euripidész alkotásait.

Az edénytöredékek mellett számos olyan tárgyi emlék létezik, amelyek az emberiség történelmének egy-egy szegmensét őrzik. Az Óbudai Múzeum által rendezett előadás olyan textíliákat mutatott be, amelyek a történelemből kiragadott pillanatokhoz kötődnek.

– Már egészen a korai időkből, az ókori Egyiptom korából származnak olyan lenfoszlányok, amelyek a mumifikálódott emberi testeken maradtak meg egészen ép formájukban. De a világ számos pontján találtak, ezen időkben keletkezett szöveteket, például Kínában és Törökországban is. Ezek a textíliák egészen magas szintű gyártási technikáról árulkodnak, valamint rendkívüli színhasználat is jellemzi őket  – mondta Tumpek Eta, a Néprajzi Múzeum textilrestaurátora.

Az első szinte teljes egészében fennmaradt szőnyeg az úgynevezett Paziriki szőnyeg, amelyet kurgán halomsírok feltárása során hoztak a felszínre. A textíliát 1949-ben jégbe fagyva találták meg orosz tudósok. A belső bordűrön jávorszarvasok, míg a külsőn lovasok láthatók. A különféle díszítőelemeket és figurákat csomózási technikával hozták létre. A textilrestaurátor az előadás ezen pontján kiemelte: ma már szinte bárkinek lehetne hasonló szőnyege, ugyanis a technika fejlődésének köszönhetően ma már könnyedén előállítanak bármilyen másolatot.

A világon számos olyan történet létezik, amelyek arról adnak tanúbizonyságot, hogy értékes, régi korokból származó szőnyegek bárhol és bármikor előkerülhetnek. A Konyában található Szelimije-dzsámit tartják az oszmán-török építészet legszebb és legnagyobb építészeti alkotásának. Ebben az épületben a XVIII. század során összesen három egész és öt olyan töredékes szőnyeget tártak fel, amelyek a XIII. századból eredeztethetők.

A szőnyegek restaurálása során fontos a precíz munka, ugyanis a kárpitok rendkívül sérülékenyek tudnak lenni. Ahhoz, hogy a szakértők megfelelően kitisztítsák, fontos, hogy elsődlegesen megállapítsák, mennyire ereszt a szőnyeg színezéke, ezáltal elkerülhető az úgynevezett levérzés, vagyis a festék kiengedése.

Fotó: Szalai Klaudia

Az előadáson az Európára jellemző textilgyártási technikákról is szó esett. A karavánoknak köszönhetően bár ismeretes volt európai területeken is a csomózási technika, mégsem vált olyan elterjedtté, mint a keletebbre fekvő részeken. A kontinensen legfőképpen a házilag, szövőszékeken készített textília vált jellemzővé.

A szecesszió nyitókorszakában a textiltervezés is teljesen új irányt vett. William Morris Flóra című kárpitja meghatározóvá vált. Magyarországon Ferenczy Noémi, a legkiemelkedőbb magyar gobelinművészek egyike, valamint Bán István textilművész alkotásai határozták meg a XX. század kárpitművészetét. Ferenczy Noémi alkotásait saját festésű – növényi színezékbe áztatott – gyapjúfonalakból készítette. Szőttesein fontossá vált az ember és a természet kapcsolata, gyakran alkalmazott erősen dekoratív hatású motívumokat. Bán István textilművészete az 50-es évek elején vált kiemelkedővé Magyarországon. Korai alkotásain a figurális és tradicionális motívumok dominálnak, míg későbbi alkotásai az absztrakt stílusról árulkodnak.

A Néprajzi Múzeum szakértője arra is rávilágított, hogy az állati, valamint a növényi eredetű kárpitok mellett a fém is ott van az alapanyagok között, olykor – főként az uralkodóknak szánt szövetekbe – a fonalak közé ezüst-, illetve aranyszálakat is szőttek. 

Általában növényi eredetű festékanyagokkal kezelték a fonalakat. A leggyakrabban használt színezőanyagok egyike az indigó, amelynek köszönhetően a kék szín különböző árnyalatait tudták előállítani. A barna, valamint a sárga színért a festőrezeda, míg a vörös színárnyalatokért a festőbuzér felelt, de állati eredetű pigmenteket is találni, például a bíborcsiga, bíbortetű, kermesztetű festékanyagainak feldolgozásából állítottak elő bíbort és karmazsint.

Az előadás zárásaként a különböző környezeti hatások által okozott károsodásokkal ismerkedhettünk meg. Legtöbbször a moly, a penész, valamint a háziállatok a károk okozói, de a huzamosabb ideig a kárpiton tárolt bútorok, illetve virágcserepek is okozhatnak kijavíthatatlan károkat.