Az ókori irodalmak című előadás volt az egyetemi éveim egyik legmeghatározóbb momentuma. A hallgatótársaimmal minden hétfőn kora este különféle, évezredeket túlélt vázák és edénytöredékek kapcsán ismerhettünk meg többek között olyan ókori görög irodalmi klasszikusokat, mint például Homéroszi Iliászát és az Odüsszeiát, vagy a tragédiaköltő Aiszkhülosz, Szophoklész, illetve Euripidész alkotásait.
Az edénytöredékek mellett számos olyan tárgyi emlék létezik, amelyek az emberiség történelmének egy-egy szegmensét őrzik. Az Óbudai Múzeum által rendezett előadás olyan textíliákat mutatott be, amelyek a történelemből kiragadott pillanatokhoz kötődnek.
– Már egészen a korai időkből, az ókori Egyiptom korából származnak olyan lenfoszlányok, amelyek a mumifikálódott emberi testeken maradtak meg egészen ép formájukban. De a világ számos pontján találtak, ezen időkben keletkezett szöveteket, például Kínában és Törökországban is. Ezek a textíliák egészen magas szintű gyártási technikáról árulkodnak, valamint rendkívüli színhasználat is jellemzi őket – mondta Tumpek Eta, a Néprajzi Múzeum textilrestaurátora.
Az első szinte teljes egészében fennmaradt szőnyeg az úgynevezett Paziriki szőnyeg, amelyet kurgán halomsírok feltárása során hoztak a felszínre. A textíliát 1949-ben jégbe fagyva találták meg orosz tudósok. A belső bordűrön jávorszarvasok, míg a külsőn lovasok láthatók. A különféle díszítőelemeket és figurákat csomózási technikával hozták létre. A textilrestaurátor az előadás ezen pontján kiemelte: ma már szinte bárkinek lehetne hasonló szőnyege, ugyanis a technika fejlődésének köszönhetően ma már könnyedén előállítanak bármilyen másolatot.
A világon számos olyan történet létezik, amelyek arról adnak tanúbizonyságot, hogy értékes, régi korokból származó szőnyegek bárhol és bármikor előkerülhetnek. A Konyában található Szelimije-dzsámit tartják az oszmán-török építészet legszebb és legnagyobb építészeti alkotásának. Ebben az épületben a XVIII. század során összesen három egész és öt olyan töredékes szőnyeget tártak fel, amelyek a XIII. századból eredeztethetők.
A szőnyegek restaurálása során fontos a precíz munka, ugyanis a kárpitok rendkívül sérülékenyek tudnak lenni. Ahhoz, hogy a szakértők megfelelően kitisztítsák, fontos, hogy elsődlegesen megállapítsák, mennyire ereszt a szőnyeg színezéke, ezáltal elkerülhető az úgynevezett levérzés, vagyis a festék kiengedése.
Az előadáson az Európára jellemző textilgyártási technikákról is szó esett. A karavánoknak köszönhetően bár ismeretes volt európai területeken is a csomózási technika, mégsem vált olyan elterjedtté, mint a keletebbre fekvő részeken. A kontinensen legfőképpen a házilag, szövőszékeken készített textília vált jellemzővé.
A szecesszió nyitókorszakában a textiltervezés is teljesen új irányt vett. William Morris Flóra című kárpitja meghatározóvá vált. Magyarországon Ferenczy Noémi, a legkiemelkedőbb magyar gobelinművészek egyike, valamint Bán István textilművész alkotásai határozták meg a XX. század kárpitművészetét. Ferenczy Noémi alkotásait saját festésű – növényi színezékbe áztatott – gyapjúfonalakból készítette. Szőttesein fontossá vált az ember és a természet kapcsolata, gyakran alkalmazott erősen dekoratív hatású motívumokat. Bán István textilművészete az 50-es évek elején vált kiemelkedővé Magyarországon. Korai alkotásain a figurális és tradicionális motívumok dominálnak, míg későbbi alkotásai az absztrakt stílusról árulkodnak.
A Néprajzi Múzeum szakértője arra is rávilágított, hogy az állati, valamint a növényi eredetű kárpitok mellett a fém is ott van az alapanyagok között, olykor – főként az uralkodóknak szánt szövetekbe – a fonalak közé ezüst-, illetve aranyszálakat is szőttek.
Általában növényi eredetű festékanyagokkal kezelték a fonalakat. A leggyakrabban használt színezőanyagok egyike az indigó, amelynek köszönhetően a kék szín különböző árnyalatait tudták előállítani. A barna, valamint a sárga színért a festőrezeda, míg a vörös színárnyalatokért a festőbuzér felelt, de állati eredetű pigmenteket is találni, például a bíborcsiga, bíbortetű, kermesztetű festékanyagainak feldolgozásából állítottak elő bíbort és karmazsint.
Az előadás zárásaként a különböző környezeti hatások által okozott károsodásokkal ismerkedhettünk meg. Legtöbbször a moly, a penész, valamint a háziállatok a károk okozói, de a huzamosabb ideig a kárpiton tárolt bútorok, illetve virágcserepek is okozhatnak kijavíthatatlan károkat.
„Hogyan lesz erőnk a jövő kihívásaival szembenézni? Minden eszköz megadatott: kell hozzá költészet, történet, szeretet. Utána jöhet a tudomány” – olvashatjuk Bonczidai Éva sorait a Magyar Kultúra magazin novemberi, erő tematikájú lapszámának beköszöntőjében. Az erős ember ismérvei, a különféle erőforrásaink, valamint az emberi erő jóra való felhasználásának módozatai mellett az Erő lapszám legfontosabb kérdései tehát e három – hatványozottan hátrányos helyzetű – kulcsfogalom köré épülnek.
Az Animus Kiadó 2007 óta adja ki a skandináv krimik sorozatot, amelynek népszerűsége mind a mai napig töretlen. A sorozatban elsőként az izlandi Arnaldur Indriðason Kihantolt bűnök című regénye jelent meg, s az az óta eltelt tizenhat évben százhatvannál is több címszóval ajándékozták meg a műfaj rajongóit. A legtöbb szerző svéd, norvég és izlandi nemzetiségű, de akad közöttük néhány dán és finn is.
Bela Durancinak, „Szabadka első okleveles művészettörténészének” (Bács, 1931 – Szabadka, 2021) neve egyformán ismert mind a szerb, mind a magyar művészeti körökben, hiszen mind a két nyelven számos könyve, művészekről írt monográfiája, kiállításmegnyitója, katalógusa és folyóiratokban közölt szakcikke jelent meg, s az általa rendezett kiállítások száma is impozáns.
Minden egyes, a helyi regionális történelem egy-egy darabját kiszínezni kívánó kiadvány megjelenése valóban fontos és kívánatos, kiváltképp napjainkban. Éppen ezért nem csupán a felvidéki magyar cserkészmozgalom, hanem a Rimaszombat története iránt érdeklődő számára is érdekes és inspiráló lehet a Lilium Aurum kiadó gondozásában megjelent, A cserkészliliom peremvidéki szirmai című kötet, amelyben a szerző, Gaál Lajos, a 110 éves rimaszombati cserkészet krónikáját tárja elénk.
A huszonöt éves Petőfi Sándor Föltámadott a tenger című versét 1848. március 30-án, a Pesten újra elkezdődött forrongások hatására írta meg, az egész nemzeti közösség szószólójaként. Földrengésszerű változást írt bele egyetlen képbe, egy új világrend eljövetelét hirdetve. Tömegeket mozgatott meg szuggesztív költői erejével, költészetének máig tartó ereje magyarságtudatunk része, nemzeti önazonosságunk, sőt önmeghatározásunk részévé is vált.
Mikor vagyunk arccal a falnak? Mondjuk, ha büntetésből sarokba állítanak. Vagy nekiesünk. Esetleg valaki arccal a falnak lök. Mindenesetre egy olyan élethelyzetet feltételez, amelyet alapesetben nem szabad akaratunkból, örömmel választunk. Szerintem csak úgy senki sem állt még oda egy falhoz. Ha közvetlenül előttünk van, akkor nem látjuk, mi zajlik körülöttünk.
Margaret Atwood 2022-ben megjelent Égető kérdések című esszékötete meglehetősen felborzolta a kedélyeket. Súlyos kérdéseket tesz fel (mi számít igaznak?; összefér-e a politika és művészet?; illetve érdekli a geopolitika, a faji fennmaradás, a történetek létjogosultsága is), amelyekre maró őszinteséggel felel, kellő humorral fűszerezve. A hangsúlyok öt fejezeten keresztül váltakozva jelennek meg.
Tóth László (1949) Rossz napok című keményfedeles gyűjteményes kötetének alcíme Új versek és rátalálások 2018– 2023. Öt év hosszú idő, de egy korábbi interjúban éppen a szerző jelenti ki, hogy „ritkán és keveset írt eddig”. Az Új versek része az alcímnek nyilván a megjelölt időszakban születettekre utal – bár sok esetben utalás nélkül is rájönne a nyájas olvasóközönség, hiszen némely alkotás aktuális, az elmúlt évekre kifejezetten jellemző közéleti és egzisztenciális problémákat boncolgat.
A regény szerkezete nagymértékben hasonlít a lapunk júliusi számában ismertetett Végzetes ígéret című Angela Marsons-krimire, amely ráadásul ugyanúgy 2018-ban jelent meg először, mint Carmen Mola regénye. Mindkét műben egy nő a nyomozóegység rátermett parancsnoka, mindkettőjük csapata egy új taggal gyarapodik, akit a többiek nehezen fogadnak be, mindkét regényben különös részletek derülnek ki a nyomozók magánéletéből.
Silling István, a nyugat-bácskai nyelvjárások és népélet avatott kutatója új összefoglalással jelentkezett, melyben szülőfaluja, Kupuszina máig megőrzött hagyományos viseletét mutatja be. A témára vonatkozó több mint négy évtizedes gyűjtéseinek eredményét sajátos módon dolgozta fel és adta közre: könnyen kezelhető, áttekinthető szótár formájában.