Pontosan tudom, hogy ha a könyvesboltban látnám ezt a könyvet, már csak a borítója miatt is a kezembe venném. Elgondolkodnék rajta, milyen kontextusban fér meg egymás mellett a gúzsba kötött Héra alakja és a sárgán villogó jelzőlámpa. Aztán beleolvasnék, talán elolvasnám az első verset és még az is lehet, hogy visszatenném a polcra. De izgatná a fantáziámat, hogy mi lehet a többi oldalon, így egy kávé mellett elolvasgatnék még belőle jó néhány oldalt. Feltűnne, hogy három fejezetből áll és azt is megállapíthatnám, hogy az első fejezet Noé báránya címmel istenes verseket kínál, míg a második fejezet Időhurok címmel az idő fogalmát egy olyan kontextusba emeli, amelyben az olvasó is elveszíti időérzékét. A harmadik fejezetig talán el sem jutnék, pedig A hármas gyakorlat cím is sok érdekességet kínálna. De az a bizonyos második fejezet olyasfajta mély érzelmeket szaggatna fel bennem, amelynek eredményeképp napokig csak a cigaretta maró füstje zökkentene vissza egy-egy pillanatra a valóságba. A „mi lett volna, ha…” érzések kötete ez, amely nem kímél sem Istent, sem olvasót, sem lelkeket, sem rejtett érzelmeket.
Mindenkinek van valami a múltjában, amelyet jó mélyen, egy elzárt kalitkában tárol. Úgy gondoljuk, sőt biztosak vagyunk benne, hogy ezt a kalitkát csak mi tudjuk kinyitni, de persze nem tesszük, hiszen a régi sérelmek felszaggatása önsanyargatás lenne – olyat pedig senki sem tesz manapság. Aztán kezünkbe kerül Csornyij Dávid kötete és az a kalitka hirtelen kinyílik. Az elvesztegetett szerelem, a lopott percek és érintések egy titkos erdőben, az önmagunknak be nem ismert érzelmek, valamint az évek során felgyülemlett düh és harag futótűzként a felszínre kerül, s egy időtlen – óra és perc fogalmát sem ismerő – világba csöppenünk.
Hát „ilyen a jelzőlámpák diktatúrája, / ahol egyszer zöld, / aztán piros volt, / de sárga sohasem.” Vajon járhatunk-e legálisan olyan úton, amely előtt pirosan izzik az a bizonyos jelzőlámpa?
Csornyij Dávid: A jelzőlámpák diktatúrája. Előretolt Helyőrség Íróakadémia, Budapest, 2020
„Hogyan lesz erőnk a jövő kihívásaival szembenézni? Minden eszköz megadatott: kell hozzá költészet, történet, szeretet. Utána jöhet a tudomány” – olvashatjuk Bonczidai Éva sorait a Magyar Kultúra magazin novemberi, erő tematikájú lapszámának beköszöntőjében. Az erős ember ismérvei, a különféle erőforrásaink, valamint az emberi erő jóra való felhasználásának módozatai mellett az Erő lapszám legfontosabb kérdései tehát e három – hatványozottan hátrányos helyzetű – kulcsfogalom köré épülnek.
Az Animus Kiadó 2007 óta adja ki a skandináv krimik sorozatot, amelynek népszerűsége mind a mai napig töretlen. A sorozatban elsőként az izlandi Arnaldur Indriðason Kihantolt bűnök című regénye jelent meg, s az az óta eltelt tizenhat évben százhatvannál is több címszóval ajándékozták meg a műfaj rajongóit. A legtöbb szerző svéd, norvég és izlandi nemzetiségű, de akad közöttük néhány dán és finn is.
Bela Durancinak, „Szabadka első okleveles művészettörténészének” (Bács, 1931 – Szabadka, 2021) neve egyformán ismert mind a szerb, mind a magyar művészeti körökben, hiszen mind a két nyelven számos könyve, művészekről írt monográfiája, kiállításmegnyitója, katalógusa és folyóiratokban közölt szakcikke jelent meg, s az általa rendezett kiállítások száma is impozáns.
Minden egyes, a helyi regionális történelem egy-egy darabját kiszínezni kívánó kiadvány megjelenése valóban fontos és kívánatos, kiváltképp napjainkban. Éppen ezért nem csupán a felvidéki magyar cserkészmozgalom, hanem a Rimaszombat története iránt érdeklődő számára is érdekes és inspiráló lehet a Lilium Aurum kiadó gondozásában megjelent, A cserkészliliom peremvidéki szirmai című kötet, amelyben a szerző, Gaál Lajos, a 110 éves rimaszombati cserkészet krónikáját tárja elénk.
A huszonöt éves Petőfi Sándor Föltámadott a tenger című versét 1848. március 30-án, a Pesten újra elkezdődött forrongások hatására írta meg, az egész nemzeti közösség szószólójaként. Földrengésszerű változást írt bele egyetlen képbe, egy új világrend eljövetelét hirdetve. Tömegeket mozgatott meg szuggesztív költői erejével, költészetének máig tartó ereje magyarságtudatunk része, nemzeti önazonosságunk, sőt önmeghatározásunk részévé is vált.
Mikor vagyunk arccal a falnak? Mondjuk, ha büntetésből sarokba állítanak. Vagy nekiesünk. Esetleg valaki arccal a falnak lök. Mindenesetre egy olyan élethelyzetet feltételez, amelyet alapesetben nem szabad akaratunkból, örömmel választunk. Szerintem csak úgy senki sem állt még oda egy falhoz. Ha közvetlenül előttünk van, akkor nem látjuk, mi zajlik körülöttünk.
Margaret Atwood 2022-ben megjelent Égető kérdések című esszékötete meglehetősen felborzolta a kedélyeket. Súlyos kérdéseket tesz fel (mi számít igaznak?; összefér-e a politika és művészet?; illetve érdekli a geopolitika, a faji fennmaradás, a történetek létjogosultsága is), amelyekre maró őszinteséggel felel, kellő humorral fűszerezve. A hangsúlyok öt fejezeten keresztül váltakozva jelennek meg.
Tóth László (1949) Rossz napok című keményfedeles gyűjteményes kötetének alcíme Új versek és rátalálások 2018– 2023. Öt év hosszú idő, de egy korábbi interjúban éppen a szerző jelenti ki, hogy „ritkán és keveset írt eddig”. Az Új versek része az alcímnek nyilván a megjelölt időszakban születettekre utal – bár sok esetben utalás nélkül is rájönne a nyájas olvasóközönség, hiszen némely alkotás aktuális, az elmúlt évekre kifejezetten jellemző közéleti és egzisztenciális problémákat boncolgat.
A regény szerkezete nagymértékben hasonlít a lapunk júliusi számában ismertetett Végzetes ígéret című Angela Marsons-krimire, amely ráadásul ugyanúgy 2018-ban jelent meg először, mint Carmen Mola regénye. Mindkét műben egy nő a nyomozóegység rátermett parancsnoka, mindkettőjük csapata egy új taggal gyarapodik, akit a többiek nehezen fogadnak be, mindkét regényben különös részletek derülnek ki a nyomozók magánéletéből.
Silling István, a nyugat-bácskai nyelvjárások és népélet avatott kutatója új összefoglalással jelentkezett, melyben szülőfaluja, Kupuszina máig megőrzött hagyományos viseletét mutatja be. A témára vonatkozó több mint négy évtizedes gyűjtéseinek eredményét sajátos módon dolgozta fel és adta közre: könnyen kezelhető, áttekinthető szótár formájában.