Szalai Klaudia: Vajon járhatunk-e legálisan olyan életutakon, amely előtt pirosan izzik az a bizonyos jelzőlámpa?

2021. február 06., 12:11

Csornyij Dávid 1991-ben született a kárpátaljai Beregszászon. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola történelem szakán diplomázott, jelenleg a Debreceni Egyetem Történelmi és Néprajzi Doktori Iskolájának hallgatója. 2015 óta publikál, művei megjelentek A tökéletes zártság egyetlen pillanata és a Különjárat című antológiákban. Jelenleg az Előretolt Helyőrség Íróakadémia hallgatója. A jelzőlámpák diktatúrája című, első verseskötetét fogom most a kezemben.

Pontosan tudom, hogy ha a könyvesboltban látnám ezt a könyvet, már csak a borítója miatt is a kezembe venném. Elgondolkodnék rajta, milyen kontextusban fér meg egymás mellett a gúzsba kötött Héra alakja és a sárgán villogó jelzőlámpa. Aztán beleolvasnék, talán elolvasnám az első verset és még az is lehet, hogy visszatenném a polcra. De izgatná a fantáziámat, hogy mi lehet a többi oldalon, így egy kávé mellett elolvasgatnék még belőle jó néhány oldalt. Feltűnne, hogy három fejezetből áll és azt is megállapíthatnám, hogy az első fejezet Noé báránya címmel istenes verseket kínál, míg a második fejezet Időhurok címmel az idő fogalmát egy olyan kontextusba emeli, amelyben az olvasó is elveszíti időérzékét. A harmadik fejezetig talán el sem jutnék, pedig A hármas gyakorlat cím is sok érdekességet kínálna. De az a bizonyos második fejezet olyasfajta mély érzelmeket szaggatna fel bennem, amelynek eredményeképp napokig csak a cigaretta maró füstje zökkentene vissza egy-egy pillanatra a valóságba. A „mi lett volna, ha…” érzések kötete ez, amely nem kímél sem Istent, sem olvasót, sem lelkeket, sem rejtett érzelmeket.

Mindenkinek van valami a múltjában, amelyet jó mélyen, egy elzárt kalitkában tárol. Úgy gondoljuk, sőt biztosak vagyunk benne, hogy ezt a kalitkát csak mi tudjuk kinyitni, de persze nem tesszük, hiszen a régi sérelmek felszaggatása önsanyargatás lenne – olyat pedig senki sem tesz manapság. Aztán kezünkbe kerül Csornyij Dávid kötete és az a kalitka hirtelen kinyílik. Az elvesztegetett szerelem, a lopott percek és érintések egy titkos erdőben, az önmagunknak be nem ismert érzelmek, valamint az évek során felgyülemlett düh és harag futótűzként a felszínre kerül, s egy időtlen – óra és perc fogalmát sem ismerő – világba csöppenünk.

Hát „ilyen a jelzőlámpák diktatúrája, / ahol egyszer zöld, / aztán piros volt, / de sárga sohasem.” Vajon járhatunk-e legálisan olyan úton, amely előtt pirosan izzik az a bizonyos jelzőlámpa?

Csornyij Dávid | Versek
Leárazás lesz a fejünkben, kölcsönös névmás,végkiárusítás a közös emlékekre,60-80%, attól függően, melyikünké,a tied többet ér, jobban emlékszel mindenre.

 

Csornyij Dávid: A jelzőlámpák diktatúrája. Előretolt Helyőrség Íróakadémia, Budapest, 2020