Tamási Orosz János: Kötéltáncos, aki a kötél mellett lépked

2023. június 13., 08:04

Hogya György, az esszé optikusa

 A civilizált ember állandó értékválság és értékváltság dilemmájában él. Hogy hová tesszük azt a határvonalat, amikor ez kritikussá vált, nehezen eldönthető; erre itt – Hogya György munkájáról szólva – kísérletet sem teszek. Kellene és lehetne, rövid esszéit olvasva majd mindegyik erre utaló „felhívás keringőre”, de hát e helyt csak röviden szólhatok. Tény: a civilizációk eltérő kulturális mezsgyéinek ütközései kiváltották az egyes emberek és a népcsoportok értékválságát (különösen, ha szokásrendjüknél praktikusabbnak tűntek az újabb ismeretek), hogy a következő időterminusokban, a szokásrend felborulásával együtt járó belső kistársadalmi konfrontációk kiváltsák az értékváltságot – annak minden negatív hatásával együtt. Átszáguldva mindezen elérkezünk szemlélődésünk során a tömegember szocializációs fokozataihoz, s a tömegek lázadásához. Nos, Hogya mintha innen szemlélné az érték-decentralizációk nem ritkán identitásváltással járó következményeit.

A véletlen úgy hozta, hogy kis táblagépemen egymáshoz közel került Adorno (Kulturindustrie) és Hogya. Az előbbit talán nem kell ajánlanom, gondolatainak és következtetéseinek ismerete kötelező jelleggel bír; de közbülső mottóként megidézem egyik tézisét: „A kultúripar minden egyes megnyilvánulása elkerülhetetlenül olyanként reprodukálja az embereket, amilyenné az egész tette őket.” Belső mottó, ismétlem, azt sem tagadva, hogy a kontextusból kissé elmozdítva emeltem ide a mondatot, de csupán annyira, hogy az ember szemléletváltozásának teljes idő- és térbeliségére utaljak; s így tegyem hangsúlyosabbá Hogya munkáinak számunkra fontos kontextusait. Primer és szekunder értelmezéseket kínál; a kötet első két írása, noha konkrét hivatkozásokat vizsgálnak, nagyon precíz áthallásokat és napjainkra érvényes értelmezéseket kínálnak – mondjuk úgy, a belső hallás számára. S így tovább, majd minden írása továbbgondolásra késztet, ennek egyik relevanciája az olvasás értelmezési folyamata, amikor is tényszerűen vezeti el olvasóját a lényeghez: önmagunkban keressük a választ, s írnia is kell annak, aki elkötelezettje kíván lenni az irodalomnak. Liu-Hszie gondolatait ötvözi itt tovább, ildomos lenne az idézőjel, de magát a szellem kontextusát fontosabbnak látom – a tanítás továbbadása (itt Hogyától) lényegibb egy újabb posztamensnél.

Életünk, életmódunk és létmódosulásaink, életfölfogásaink változásának egyre erősebb sodrásában élünk. Ilyenkor kell kicsit megállnunk, megtorpanva körülpillantanunk, akár hátra is, de félelem nélkül (hiszen a sóbálvánnyá válás lehet a megjósolt félelem önbeteljesítő reakciója), és újra átgondolnunk, pontosítanunk: honnan jöttünk, mit akartunk, s hová tartunk-tartozunk? Művelődéstörténeti-szellemi-kulturális örökségünk olyan csomóira tapint rá a szerző, amelyekkel Gordiuszként bántunk, noha nem ártott volna alaposabban elbíbelődnünk azok kicsomózásával. Érdekes, izgalmas következtetéseket oszt meg velünk Hogya György, s még azt sem mondom, hogy ezek vitathatatlanok. Ellenkezőleg. Néhány fölvetés, különösen a kereszténység válságával, az újra-evangelizáció újabb elmaradásának végzetével szembenéző – kimondatlanul is leszámolva a teodícia lényegi lehetőségével – számomra például egy okos, konstruktív vita kiindulási pontját jelenti, amelyben én a lehetséges értelmet és nem a sok irányból érkező értelmezési kísérletet képviselném, ám ettől még inkább izgalmas számomra Hogya György munkája. Azt gondolom, önöknek is az lesz.

Hogya György: Félreértések és félremagyarázások, Vámbéry Polgári Társulás, Dunaszerdahely, 2023

 

(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. májusi számában)