Lehet létjogosultsága az autentikus közegéből kiszakított, vitrinbe zárt urban artnak? A kérdés eldöntetlen. Mindenesetre a Deák 17 Galéria, illetőleg Zsigó Bianka kurátor Budapest street archæology című tárlatával megkíséreli hitelt érdemlően bemutatni a fővárosban megjelenő utcai gerillaművészeti formák teljes palettáját, egykori és jelenleg is aktív figuráin keresztül.
Így kerülnek egymás mellé az oszlopokkal tagolt kiállítótérben a tárlókba rendezett, betűkompozíciós graffitik fotódokumentációi (Nikon One, Rapa 73); közlekedési táblákra és egyéb felületekre ragaszott, erős képiséggel bíró, olykor társadalomkritikus szövegekkel operáló street art-matricák (0036Mark, Szárnyas doboz); különféle stencilmunkák és maguk a kartonból kivágott sablonok (Void, DTM és mások); egész falat beborító falfestmények (Void, Iamsuzie), valamint kollázsszerű falragaszok (1000%, Miss KK), amelyek kifejezetten erre a kiállításra készültek. Mindezek mellett olyan művek is láthatók a tárlaton, mint 0036Mark klasszikus festményeket magyar rajzfilmfigurák (pl. dr. Bubó, Frakk, Kukori és Kotkoda) szerepeltetésével újragondoló munkái, Rapa 73 betűkerámiái vagy Fat Heat vászonra nyomtatott digitális grafikái, melyek az AR (augmented reality – kiterjesztett valóság) technológiának köszönhetően, mobiltelefon-alkalmazás segítségévél valósággal életre kelnek. És végül ebbe a sorba illeszkednek Kolodko Mihály bronzból készült aprócska szobrai.
A változatos technikákkal készült, eltérő alkotói szándékot maguk mögött tudó művek igen különbözőek, egy valami azonban közös bennük: jelentős részük – más-más kivitelezésben – a város különféle pontjain ugyanúgy megtalálható (volt), mint most ezen a tárlaton.
A kiállított munkákat a névtelenség mögé rejtőző alkotói csoportok önreprezentáló, saját kiadású magazinjai teszik majdnem teljessé, mivel az internetes fotómegosztók, az elektronikus kiadványok és a graffitiakciókról készült egyre professzionálisabb film- és videófelvételek nem részei a tárlatnak. Ugyanakkor az alkotáshoz használt kellékek: a festékszórók, szórófejek, filctollak és a filatorigáti legálfal egymásra rakódott festékrétegekből álló méretes faldarabjai mint művészeti objektek ötletes kiegészítésként hatnak. Nem beszélve az eredeti, bárki által kidekorálható utcai postaládáról, ami központi installációs elem.
A kiállítótér tehát zsúfolásig van alkotásokkal. Némely része pontosan olyan kusza képet tár elénk, mint a főváros egy-egy szeglete: mindenütt tagek és egymásra ragaszott levonók láthatók.
Noha a kiállításhoz kapcsolódó tájékoztató mintegy húsz év történeti feldolgozását és bemutatását ígéri – ami akárhogy is nézzük, lehetetlen vállalkozás lenne –, néhány bekezdéssel később már csak válogatásról szól „régi résztvevőkkel és koremlékekkel”, aminek eleget is tesz.
A kurátor nem törekszik a közterületen megjelenő gerillaművészet teljességre törekvő bemutatására, és meg sem kíséreli értékelni azt. Nem tudományos igénnyel közelít a témához, nem tipizál, nem mutat fel stílusirányzatokat és kronologikus áttekintést sem ad, de minden területét érinti és hatásos eszközökkel jeleníti meg a kiállítótérben. Ezért került terítékre a hardcore vonatgraffititől a stenciles street arton át a matricákig és a gerillaszobrokig minden: egyazon térben koncentrálva a normál esetben a város eltérő pontjain – természetes előfordulási helyein – szétszóródva található alkotásokat.
A figyelmes látogató azonban végignézve a műveken olyan mögöttes összefüggésekre, folyamatokra is felfigyelhet, amelyek megfelelő kurátori narratíva hiányában csupán homályosan érzékelhetők. Jelesül, hogy tekintélyes graffitikarrierek meghatározó fázisai húzódnak meg a művek hátterében: Nikon One esetében a profi rajzvázlatoktól a vonatrajzokon keresztül eljutunk egészen a digitális grafikáig, Rapa 73-nál a kerámiabetűkig, Fat Heatnél szintén a digitális grafika a legutolsó stádium.
A címében is Budapestközpontú kiállítás az utóbbi idők messze legérdekesebb graffititárlata, amit érdemes lenne vidéki alkotók munkáira fókuszálva megismételni. De ha erre nincs is mód, a legálfalak és a sínek menti felületek folyamatosan frissülő, élő tárlata mérsékelheti a kiállítás zárását követő hiányérzetet.
Budapest Street Archæology – Fővárosi urban art a 21. századból / Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria
Megtekinthető személyesen december 17-ig, valamint online a https://www.deak17galeria.hu/ oldalon.
A regény címe morbid és megdöbbentő. Ugyan mi az, amiért megérné meghal ni? Az antikvitásban, a romantikában, a hazafias eufória közepette léteztek olyan eszmék, amelyek szerint az önfeláldozás erkölcsileg méltányolt cselekedetnek számított, de akkor is úgy, ha más áldozta fel az életét valamiért. De miért áldozná életét bárki is a jelenben?
Mint egy segélykiáltás, úgy törnek fel a női lélek legmélyéről Póda Erzsébet melankolikus történetei. Ez a karcsú kötet mérhetetlen súllyal telepszik az olvasóra, a sorok felfejtése közben mellkasunkon érezzük az erőszak és az agresszió nyomását. Ez a fojtogató atmoszféra árad a kötetegészből, emiatt észleljük úgy, hogy ennek a könyvnek mélyfekete az alapszíne.
Hogyan érkezik? A sokszor föltett kérdésre van egy átírt tréfából merített válaszom. Egy-két órával éjfél után zörgetnek Károly bátyánk ablakán. Az öreg még mély álmát fogyasztja, de nagy nehezen megébred, föltápászkodik, kinéz, kiszól, ki az, kérdi. Én vagyok, Károly bá’. Van-e bíbor tintája? Az öreg elkanyarítja a szót, kihajít valami kézre állót az ablakon, majd visszafekszik.
Eddig ismeretlen felvidéki szerző könyve – ezzel az ajánlással kaptam kézhez Szigety Péter Birinéninek szeretettel című művét. Izgatott voltam, ugyanis fogalmam sem volt, mire számíthatok, s az első gyors átlapozás után kíváncsiságom még inkább fokozódott. Az viszont már akkor biztosnak tűnt, hogy különös könyv akadt a kezem ügyébe.
„Hogyan lesz erőnk a jövő kihívásaival szembenézni? Minden eszköz megadatott: kell hozzá költészet, történet, szeretet. Utána jöhet a tudomány” – olvashatjuk Bonczidai Éva sorait a Magyar Kultúra magazin novemberi, erő tematikájú lapszámának beköszöntőjében. Az erős ember ismérvei, a különféle erőforrásaink, valamint az emberi erő jóra való felhasználásának módozatai mellett az Erő lapszám legfontosabb kérdései tehát e három – hatványozottan hátrányos helyzetű – kulcsfogalom köré épülnek.
Az Animus Kiadó 2007 óta adja ki a skandináv krimik sorozatot, amelynek népszerűsége mind a mai napig töretlen. A sorozatban elsőként az izlandi Arnaldur Indriðason Kihantolt bűnök című regénye jelent meg, s az az óta eltelt tizenhat évben százhatvannál is több címszóval ajándékozták meg a műfaj rajongóit. A legtöbb szerző svéd, norvég és izlandi nemzetiségű, de akad közöttük néhány dán és finn is.
Bela Durancinak, „Szabadka első okleveles művészettörténészének” (Bács, 1931 – Szabadka, 2021) neve egyformán ismert mind a szerb, mind a magyar művészeti körökben, hiszen mind a két nyelven számos könyve, művészekről írt monográfiája, kiállításmegnyitója, katalógusa és folyóiratokban közölt szakcikke jelent meg, s az általa rendezett kiállítások száma is impozáns.
Minden egyes, a helyi regionális történelem egy-egy darabját kiszínezni kívánó kiadvány megjelenése valóban fontos és kívánatos, kiváltképp napjainkban. Éppen ezért nem csupán a felvidéki magyar cserkészmozgalom, hanem a Rimaszombat története iránt érdeklődő számára is érdekes és inspiráló lehet a Lilium Aurum kiadó gondozásában megjelent, A cserkészliliom peremvidéki szirmai című kötet, amelyben a szerző, Gaál Lajos, a 110 éves rimaszombati cserkészet krónikáját tárja elénk.
A huszonöt éves Petőfi Sándor Föltámadott a tenger című versét 1848. március 30-án, a Pesten újra elkezdődött forrongások hatására írta meg, az egész nemzeti közösség szószólójaként. Földrengésszerű változást írt bele egyetlen képbe, egy új világrend eljövetelét hirdetve. Tömegeket mozgatott meg szuggesztív költői erejével, költészetének máig tartó ereje magyarságtudatunk része, nemzeti önazonosságunk, sőt önmeghatározásunk részévé is vált.
Mikor vagyunk arccal a falnak? Mondjuk, ha büntetésből sarokba állítanak. Vagy nekiesünk. Esetleg valaki arccal a falnak lök. Mindenesetre egy olyan élethelyzetet feltételez, amelyet alapesetben nem szabad akaratunkból, örömmel választunk. Szerintem csak úgy senki sem állt még oda egy falhoz. Ha közvetlenül előttünk van, akkor nem látjuk, mi zajlik körülöttünk.