Lehet létjogosultsága az autentikus közegéből kiszakított, vitrinbe zárt urban artnak? A kérdés eldöntetlen. Mindenesetre a Deák 17 Galéria, illetőleg Zsigó Bianka kurátor Budapest street archæology című tárlatával megkíséreli hitelt érdemlően bemutatni a fővárosban megjelenő utcai gerillaművészeti formák teljes palettáját, egykori és jelenleg is aktív figuráin keresztül.
Így kerülnek egymás mellé az oszlopokkal tagolt kiállítótérben a tárlókba rendezett, betűkompozíciós graffitik fotódokumentációi (Nikon One, Rapa 73); közlekedési táblákra és egyéb felületekre ragaszott, erős képiséggel bíró, olykor társadalomkritikus szövegekkel operáló street art-matricák (0036Mark, Szárnyas doboz); különféle stencilmunkák és maguk a kartonból kivágott sablonok (Void, DTM és mások); egész falat beborító falfestmények (Void, Iamsuzie), valamint kollázsszerű falragaszok (1000%, Miss KK), amelyek kifejezetten erre a kiállításra készültek. Mindezek mellett olyan művek is láthatók a tárlaton, mint 0036Mark klasszikus festményeket magyar rajzfilmfigurák (pl. dr. Bubó, Frakk, Kukori és Kotkoda) szerepeltetésével újragondoló munkái, Rapa 73 betűkerámiái vagy Fat Heat vászonra nyomtatott digitális grafikái, melyek az AR (augmented reality – kiterjesztett valóság) technológiának köszönhetően, mobiltelefon-alkalmazás segítségévél valósággal életre kelnek. És végül ebbe a sorba illeszkednek Kolodko Mihály bronzból készült aprócska szobrai.
A változatos technikákkal készült, eltérő alkotói szándékot maguk mögött tudó művek igen különbözőek, egy valami azonban közös bennük: jelentős részük – más-más kivitelezésben – a város különféle pontjain ugyanúgy megtalálható (volt), mint most ezen a tárlaton.
A kiállított munkákat a névtelenség mögé rejtőző alkotói csoportok önreprezentáló, saját kiadású magazinjai teszik majdnem teljessé, mivel az internetes fotómegosztók, az elektronikus kiadványok és a graffitiakciókról készült egyre professzionálisabb film- és videófelvételek nem részei a tárlatnak. Ugyanakkor az alkotáshoz használt kellékek: a festékszórók, szórófejek, filctollak és a filatorigáti legálfal egymásra rakódott festékrétegekből álló méretes faldarabjai mint művészeti objektek ötletes kiegészítésként hatnak. Nem beszélve az eredeti, bárki által kidekorálható utcai postaládáról, ami központi installációs elem.
A kiállítótér tehát zsúfolásig van alkotásokkal. Némely része pontosan olyan kusza képet tár elénk, mint a főváros egy-egy szeglete: mindenütt tagek és egymásra ragaszott levonók láthatók.
Noha a kiállításhoz kapcsolódó tájékoztató mintegy húsz év történeti feldolgozását és bemutatását ígéri – ami akárhogy is nézzük, lehetetlen vállalkozás lenne –, néhány bekezdéssel később már csak válogatásról szól „régi résztvevőkkel és koremlékekkel”, aminek eleget is tesz.
A kurátor nem törekszik a közterületen megjelenő gerillaművészet teljességre törekvő bemutatására, és meg sem kíséreli értékelni azt. Nem tudományos igénnyel közelít a témához, nem tipizál, nem mutat fel stílusirányzatokat és kronologikus áttekintést sem ad, de minden területét érinti és hatásos eszközökkel jeleníti meg a kiállítótérben. Ezért került terítékre a hardcore vonatgraffititől a stenciles street arton át a matricákig és a gerillaszobrokig minden: egyazon térben koncentrálva a normál esetben a város eltérő pontjain – természetes előfordulási helyein – szétszóródva található alkotásokat.
A figyelmes látogató azonban végignézve a műveken olyan mögöttes összefüggésekre, folyamatokra is felfigyelhet, amelyek megfelelő kurátori narratíva hiányában csupán homályosan érzékelhetők. Jelesül, hogy tekintélyes graffitikarrierek meghatározó fázisai húzódnak meg a művek hátterében: Nikon One esetében a profi rajzvázlatoktól a vonatrajzokon keresztül eljutunk egészen a digitális grafikáig, Rapa 73-nál a kerámiabetűkig, Fat Heatnél szintén a digitális grafika a legutolsó stádium.
A címében is Budapestközpontú kiállítás az utóbbi idők messze legérdekesebb graffititárlata, amit érdemes lenne vidéki alkotók munkáira fókuszálva megismételni. De ha erre nincs is mód, a legálfalak és a sínek menti felületek folyamatosan frissülő, élő tárlata mérsékelheti a kiállítás zárását követő hiányérzetet.
Budapest Street Archæology – Fővárosi urban art a 21. századból / Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria
Megtekinthető személyesen december 17-ig, valamint online a https://www.deak17galeria.hu/ oldalon.
Figyelmet és elismerést érdemlő pillanat az, amikor a tehetség és a kemény munka eredménye végre ünnepélyes formát ölt. A Csikófogat antológia kézzelfogható, értékes és különleges bizonyítéka ennek. Közel kétszáz fiatal jelentkezett az Orpheusz Kiadó és a Guttenberg Pál Népfőiskola által 2021-ben meghirdetett, Csikófogat elnevezésű tehetséggondozó programra, amelyet határon túli középiskolások számára hirdettek meg. Az ennek keretein belül megírt munkák közül csak a legjobbak kerülhettek nyomtatásba. Az antológia épp azt a friss tehetséget, új látásmódot képviseli, amit egy ilyen
Semmink sincs, csak a történetünk – olvashatjuk a kinyilatkoztatást Visky András Kitelepítés című új könyvében. Sokatmondó és megrázó ez a mondat. Gondoljunk bele: minden döntésünkkel, választásunkkal egy olyan történetet írunk, ami kizárólagos és lényegi tulajdonunk. Az élettörténetünk a legfőbb érték, amivel rendelkezhetünk. De hogy mit is jelent a teljes megfosztottság, mi ez a semmi, amire az idézet utal, akkor értjük meg igazán, ha ismerjük a regény történelmi hátterét és látjuk a személyes sorsokat is.
A kétszáz éve született halhatatlan költőt, Petőfi Sándort az utóbbi két-három évtizedben gyakran idézik lelkesülten, miszerint ő is káromkodott a Mit nem beszél az a német című versében. A csúnya beszéd mai úttörői csupán az felejtik el hozzátenni, hogy az egész életműben ez az egy otrombaság található. Mert a költő akkor a német (Habsburg) aljasság hallatán rettentően begorombult.
Cserna-Szabó András regényében, a Zerkó – Attila törpéjében viszont alap a káromkodás, olybá tűnik, mintha az ezerhatszáz-ezerhétszáz évvel ezelőtt élt szereplők valamennyien egy pesti kocsmából jöttek volna ki éppen.
Mielőtt elolvasnánk Böszörményi Zoltán Regál című művét, amely idén második kiadásban jelent meg az Irodalmi Jelen Könyvek gondozásában (az első kiadást, amelyet az Ulpius-ház publikált, öt nyelvre fordították le, 2016-ban a Frankfurti Könyvvásárra jelent meg németül), érdemes megismerkednünk a szerző élettörténetével, amely ebben a műben a történet előzményeként szolgál.
Van az apró kis házikó, és van a Százszorszép Sziromrét. És van Mimi és Momi, akik az apró kis házikóban laknak, és lelkesen gondozzák a tulipánoskertjüket. És vannak még lepkék, egészen pontosan két lepke van, Lepike és Lopika, meg aztán van Augusztin, a pöttyök nélküli katicabogár. Ha mindez együtt van, akkor máris ezer és ezer dolog történhet meg, ezer és ezer kaland, hiszen lepkék, katicabogár, sziromrét, apró házikó és két kislány az éppen annyi, hogy abból bármi lehet, bármi, ami mese.
Aránylag sok dokumentumot tártak már fel a 20. század világtörténelme sötét foltjáról, a második világháborúról, és a háború után a Szovjetunióba kényszermunkára elhurcoltak pokoljárásáról. Aránylag sokat, de még mindig nem eleget. A Flórián László által összeállított „Izvinyite, agyin klop…” című (alcíme: Akik túlélték a gulág poklát) nemrég megjelent könyv is ezt a témát dolgozza fel.
A mindennapok élményei adják Kelemen Erzsébet új novelláskötetének alapanyagát. A megélt történetek, emlékképek nemegyszer bennünk rekednek – vagy perifériára kerülnek, elbomlanak –, ha nincs, ami felszínre hozza őket. Kelemen Erzsébet azonban együtt él ezekkel a történetekkel, s rendre adódnak olyan szituációk, amik arra ösztönözik, hogy elmondja, megossza, kibeszélje az őt feszítő gondolatokat. Írásaiban múlttöredékeket (személyes és családi emlékeket) és jelenkori eseményeket, érzeteket, jelenségeket emel irodalmi szintre – párhuzamot vonva a jelen és a múlt mozzanatai között.
Szókratész védőbeszédében hangzik el, hogy „a vizsgálódás nélküli élet nem embernek való élet”. (XVIII.) A vizsgálódást mint kísérletet tételezhetjük. Ennek a lefolyása nehezen látható előre, és ugyanezt tarthatjuk annak végkifejletéről is. Az ember esetében viszont, aki születésétől életkísérleteket tesz, más megvilágításban úgymond halálgyakorlatokba kezd, a végkifejletet illetően semmilyen kétség nem merülhet fel. A lefolyás, vagyis az eljutás ama végső pontig annál inkább kiszámíthatatlan.
Noha Gál Sándor első verse 19 éves korában jelent meg, elhúzódó pályakezdésére vall, hogy első verseskötete, az Arc nélküli szobrok csak 27 éves korára készült el 1964-ben. Ezután azonban élete végéig sűrűn követték egymást a könyvei: ha jól számolom, összesen hetven – szinte nincs műfaj, melyben ne próbálta volna ki magát.
Petőcz András legújabb, A látogatás emléke című kötete egy személyes hangvételű, több ciklusból álló nagyvárosi napló. A kötet alaphangulatát a prológusnak is beillő A folyó felett, a magasban című vers adja meg, melyben a költő az éjszaka közepén lakása ablakából vizslatja a várost s a Dunát, miközben a folyó mindent elsodró lendületéről, elemi erejéről mereng.