Lehet létjogosultsága az autentikus közegéből kiszakított, vitrinbe zárt urban artnak? A kérdés eldöntetlen. Mindenesetre a Deák 17 Galéria, illetőleg Zsigó Bianka kurátor Budapest street archæology című tárlatával megkíséreli hitelt érdemlően bemutatni a fővárosban megjelenő utcai gerillaművészeti formák teljes palettáját, egykori és jelenleg is aktív figuráin keresztül.
Így kerülnek egymás mellé az oszlopokkal tagolt kiállítótérben a tárlókba rendezett, betűkompozíciós graffitik fotódokumentációi (Nikon One, Rapa 73); közlekedési táblákra és egyéb felületekre ragaszott, erős képiséggel bíró, olykor társadalomkritikus szövegekkel operáló street art-matricák (0036Mark, Szárnyas doboz); különféle stencilmunkák és maguk a kartonból kivágott sablonok (Void, DTM és mások); egész falat beborító falfestmények (Void, Iamsuzie), valamint kollázsszerű falragaszok (1000%, Miss KK), amelyek kifejezetten erre a kiállításra készültek. Mindezek mellett olyan művek is láthatók a tárlaton, mint 0036Mark klasszikus festményeket magyar rajzfilmfigurák (pl. dr. Bubó, Frakk, Kukori és Kotkoda) szerepeltetésével újragondoló munkái, Rapa 73 betűkerámiái vagy Fat Heat vászonra nyomtatott digitális grafikái, melyek az AR (augmented reality – kiterjesztett valóság) technológiának köszönhetően, mobiltelefon-alkalmazás segítségévél valósággal életre kelnek. És végül ebbe a sorba illeszkednek Kolodko Mihály bronzból készült aprócska szobrai.
A változatos technikákkal készült, eltérő alkotói szándékot maguk mögött tudó művek igen különbözőek, egy valami azonban közös bennük: jelentős részük – más-más kivitelezésben – a város különféle pontjain ugyanúgy megtalálható (volt), mint most ezen a tárlaton.
A kiállított munkákat a névtelenség mögé rejtőző alkotói csoportok önreprezentáló, saját kiadású magazinjai teszik majdnem teljessé, mivel az internetes fotómegosztók, az elektronikus kiadványok és a graffitiakciókról készült egyre professzionálisabb film- és videófelvételek nem részei a tárlatnak. Ugyanakkor az alkotáshoz használt kellékek: a festékszórók, szórófejek, filctollak és a filatorigáti legálfal egymásra rakódott festékrétegekből álló méretes faldarabjai mint művészeti objektek ötletes kiegészítésként hatnak. Nem beszélve az eredeti, bárki által kidekorálható utcai postaládáról, ami központi installációs elem.
A kiállítótér tehát zsúfolásig van alkotásokkal. Némely része pontosan olyan kusza képet tár elénk, mint a főváros egy-egy szeglete: mindenütt tagek és egymásra ragaszott levonók láthatók.
Noha a kiállításhoz kapcsolódó tájékoztató mintegy húsz év történeti feldolgozását és bemutatását ígéri – ami akárhogy is nézzük, lehetetlen vállalkozás lenne –, néhány bekezdéssel később már csak válogatásról szól „régi résztvevőkkel és koremlékekkel”, aminek eleget is tesz.
A kurátor nem törekszik a közterületen megjelenő gerillaművészet teljességre törekvő bemutatására, és meg sem kíséreli értékelni azt. Nem tudományos igénnyel közelít a témához, nem tipizál, nem mutat fel stílusirányzatokat és kronologikus áttekintést sem ad, de minden területét érinti és hatásos eszközökkel jeleníti meg a kiállítótérben. Ezért került terítékre a hardcore vonatgraffititől a stenciles street arton át a matricákig és a gerillaszobrokig minden: egyazon térben koncentrálva a normál esetben a város eltérő pontjain – természetes előfordulási helyein – szétszóródva található alkotásokat.
A figyelmes látogató azonban végignézve a műveken olyan mögöttes összefüggésekre, folyamatokra is felfigyelhet, amelyek megfelelő kurátori narratíva hiányában csupán homályosan érzékelhetők. Jelesül, hogy tekintélyes graffitikarrierek meghatározó fázisai húzódnak meg a művek hátterében: Nikon One esetében a profi rajzvázlatoktól a vonatrajzokon keresztül eljutunk egészen a digitális grafikáig, Rapa 73-nál a kerámiabetűkig, Fat Heatnél szintén a digitális grafika a legutolsó stádium.
A címében is Budapestközpontú kiállítás az utóbbi idők messze legérdekesebb graffititárlata, amit érdemes lenne vidéki alkotók munkáira fókuszálva megismételni. De ha erre nincs is mód, a legálfalak és a sínek menti felületek folyamatosan frissülő, élő tárlata mérsékelheti a kiállítás zárását követő hiányérzetet.
Budapest Street Archæology – Fővárosi urban art a 21. századból / Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria
Megtekinthető személyesen december 17-ig, valamint online a https://www.deak17galeria.hu/ oldalon.
Réz Andrásról mindig is tudtam, hogy remek filmesztéta, s Válogatott szorongásaim című kötete olvasásakor meg is bizonyosodtam róla, hogy az átlagosnál jobban odafigyel a világra, amelyben élünk. Arra, hogy átlagon felüli fantáziával van megáldva, a Linda tévésorozat forgatókönyvénél nem is kell jobb példa. Legújabb könyvét viszont nem igazán tudom hova tenni.
A Szlovákiai magyar szép irodalom a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának (SZMÍT) évről évre megjelenő antológiája az idén is reprezentatív látképét adja a felvidéki magyar irodalomnak. A 250 oldalas könyv harmincegy kortárs szerzőt számlál. Az alkotók neve nem csupán a Felvidéken csenghet ismerősen, hanem Magyarországon is: a legtöbbjük számos könyvvel, műfordítással, publicisztikával, díjjal rendelkezik, így nem túlzás azt mondanunk, hogy állandó oszlopai ők a felvidéki magyar irodalomnak, egyúttal ápolói, életben tartói is.
Mindig örömmel tölt el, amikor különböző sajtótermékek címsorai egyöntetűen magasztaló jelzőkkel hivatkoznak egy elsőfilmes magyar rendező debütálására – méghozzá nem érdemtelenül. Szerencsére nem ritka ez a jelenség, gondoljunk csak olyan közelmúltbeli alkotásokra, mint az előző lapszámban bemutatott Zanox – Kockázatok és mellékhatások, vagy a ma már kultfilmnek számító Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan, nem beszélve az Oscar-díjas Saul fiáról.
Sandra Cisneros spanyol–amerikai írónő, a kortárs amerikai irodalom egyik legjelentősebb alakja. Írásai az úgynevezett chicanas, azaz a Chicago térségében élő spanyol nők életéről szóló művek hagyományába tartoznak. 2019-ben elnyerte a magas presztízsű PEN/Nabokov irodalmi díjat, a teljesítményét úgy jellemezték, mint az amerikai irodalom kontinensen túli kiterjesztése, amivel hatást gyakorol a nemzetközi irodalom világára. De miről ír Cisneros? Arról, amiről a legjobban tud: az életéről. A Mangó utcai ház (1983) az első és legismertebb könyve, amelyben Cisneros először hallatta saját írói hangját.
Az ókori görög filozófus, Empedoklész négy elem: a víz, a levegő, a tűz és a föld keveredéséből tételezte a világmindenséget. Ezek közül a víznek mindig is jól meghatározott szerepe volt a filozófiai gondolkodásban. A víz látványa, a hullámok hangja hatást gyakorol; talán az sem véletlen, hogy tenger mellett élt és alkotott a legtöbb ókori filozófus.
Jo Nesbø norvég író, zenész, szövegíró, közgazdász, egykori ígéretes labdarúgó. Öt elbeszélést – terjedelmüket tekintve inkább kisregényt vagy regényt – tartalmazó kötetét az Animus Kiadó jelentette meg a Skandináv krimik sorozatában, alig egy évvel a norvég kiadást követően, Sulyok Viktória fordításában. Talány, hogy miért került ebbe a sorozatba, hiszen nem skandináv, hanem inkább amerikai hangulatú, és nem is krimi.
Évekkel ezelőtt egy bemutató során lehetőségem nyílt arra, hogy a kezemben tartsak nagyjából egy liter higanyt. Körülbelül tizenhárom kilogrammot nyomott. Leírva talán nem annyira mellbevágó, mekkora a súlya ennek az anyagnak a térfogatához képest, tehát mekkora a fajsúlya vagy sűrűsége, de élőben még azok is megdöbbentek, akiknek előre szóltak.
Március elején mutatták be a mozikban a Hadik című új magyar történelmi kalandfilmet. Bár sokan fenntartásokkal viseltetnek a magyar történelmi filmekkel szemben, sőt tartanak az unalomtól, ennél az alkotásnál érdemes amúgy huszárosan összeszedni a bátorságot és megnézni. A jutalom egy meglepően szórakoztató, élvezetes filmélmény lesz.
George Friedman e művében az USA történelméből, korábbi társadalmi és gazdasági ciklusok természetének részletes elemzéséből állít fel egy prognózist az Amerikai Egyesült Államok következő éveire nézve. De mégis miért lehet érdekes az európai olvasók számára egy tengerentúli világról szóló könyv?
A gyermek- és ifjúsági irodalom valamilyen oknál fogva kezdetektől mostohagyermeke a felvidéki magyar irodalomnak. Természetesen vannak szerzők, akiknek munkásságában megtaláljuk a gyermekirodalomba sorolható köteteket: Zs. Nagy Lajos, Tóth Elemér, Fellinger Károly. (A felsorolás igencsak véletlenszerű!) Kérdés számomra, hogy a gyermekirodalom valóban csak gyermekek, kisiskolások számára készüljön-e?