Azonban vannak kikacsintások a forrásra, sőt Bergman még játékos művészi önreflexiót is megenged magának azzal, amikor önmagát vágja be a nézők közé. A film kerete egyértelműen színházi: Bergman ügyes képi játékokkal építi fel – olykor kicsit meg is vezetve a nézőt – az elbeszélés keretét. A film elején egy vizuálisan igen dinamikus (tehát filmszerű) jelenetsorban mutatja be, hogy amit látni fogunk, az sajátosan lefényképezett színház: különböző arcokról (köztük az opera szerzőjéről, Mozartról) láthatunk közeliket, amint figyelnek valamit – ez a valami maga a Varázsfuvola (lesz). Miután elkezdődik maga az opera, a film nézői is ezzel a szemszöggel azonosulnak. Azonban Bergman nem engedi, hogy elfeledjük az idézőjelet: egy kislány figyelő tekintetének képében időről időre visszatér a szemszög képi formája is. Vagyis folyamatosan figyelmeztetve vagyunk arra, hogy bár par excellence filmet látunk, azért mégsem teljesen – az eredet az előadás aktusa. Bergman a filmes kifejezés széles skáláját használja a Varázsfuvola bemutatására/megvalósítására.
A képi univerzum visszatérő motívuma a díszlet fényeinek (és tartalmának) virtuóz váltogatása, olykor egy-egy snitten belül is. Ehhez hasonló a történet mesei, varázslatos rétegének kiemelése egy teljesen sajátos módon: nem (csak) a képi tartalom hordozza a mesét és a csodát, hanem ez a látvány tükröződik a szereplők, színészek arcjátékán is, a gyakran használt közeliken. Míg a színész ugyanúgy jelen van a színházban és az operában is, egyedül a filmben van meg a lehetőség arra, hogy arcának legapróbb rezdüléseit is nyomon kövessük – nemegyszer ezek a rezdülések tolmácsolják a Varázsfuvola világának különlegességét.
A másik, hangsúlyos formai elem természetesen a montázs. Bergman főképp a feszültség fokozására és az események dinamikájának bemutatására használja a gyors vágásokat, amelyek kitűnően illeszkednek a zene hullámaira. Fontos, hogy Bergman nem hagyja figyelmen kívül az opera erejét – a zene és az ének ugyanolyan koherens része a filmnek, mint a színészi játék vagy a fényképezés. Bergman Varázsfuvolája egyszerre operaadaptáció és játék a különböző médiumok és művészeti ágak formanyelvével – ha így nézzük, a nézői élmény is új rétegekkel bővülhet.
Budapesten és Kolozsváron is bemutatták A maga természete szerint és szabadon című dokumentumfilmet, amely báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola életét dolgozza fel. A mű a huszadik század vészterhes első felének Erdélyét mutatja be, melyben tehetős emberek lényeges dolgokat tettek a köz javára. Szilvássy Carola mondta az ikonikussá vált, lényegre törő szavakat: „Kell, hogy legyen Erdélyben egy otthona a magyar szónak”.
A kétezres évek elejétől Tolkien munkássága A Gyűrűk Ura filmeknek köszönhetően a virágkorát éli. A sikeres filmtrilógiát követően a rendező, Peter Jackson úgy gondolta, eljött az ideje elkészíteni Középfölde mitológiájának másik adaptációját is. Így A hobbit című (mese)regényből újabb filmtrilógia készült, amely egyébként előzménye is A Gyűrűk Ura történeteknek. Bár ez utóbbi filmek már kritikai szempontból nem kaptak akkora figyelmet, mint elődei, ekkorra már a hollywoodi gépezet beindult. 2017-ben az Amazon felvásárolta a megfilmesítési jogokat.
Köztudott tény, hogy a felvidéki magyarok gyerekkortól tanulják a szlovák nyelvet. Az azonban érdekesség, hogy a közös múlt miatt a cseh nyelv is hellyel-közzel része az életünknek. Ha máshogy nem is, a tévéből. Például követhetjük azokat a filmeket, amelyeket minden karácsonykor műsorra tűznek a szlovák adókon. A cseh mesefilmeknek komoly hagyományuk van, de immár nemzeti hősükről készített történelmi dráma is akad északnyugati szomszédaink repertoárjában.
2022. július 14-én jelent meg a Netflix szolgáltatón a Resident Evil-franchise legutóbbi „adaptációja”. A Paul W. S. Anderson filmekhez hasonlóan ez az alkotás is inkább csak felhasznál az alapanyagból, de míg a Kaptár-filmek legalább stílussal teszik ezt, addig ennél a sorozatnál a stílus nincs jelen és nem szórakoztató a végeredmény.
Fel fogok tenni néhány kérdést. Nincs jó vagy rossz válasz. Hogyan képzeled el a jövőt? Milyen lesz a természet? Hogyan fog megváltozni a városod? Milyenek lesznek a családok? Mi az, amire emlékezni fogsz, és mi az, amire nem? Kérdezi egy hang a sötét kép alatt, majd megjelenik Joaquin Phoenix, kezében egy mikrofonnal.
A Guerilla 1849-ben játszódik, nem sokkal a világosi fegyverletétel után, amikor még sokan nem tudják, vagy épp nem hiszik el, hogy a szabadságharcnak vége. A film főhőse, Barnabás (Váradi Gergely) egy erdőben bujkáló csapatot keres, Csont János (Orbán Levente) századát, ahol öccse szolgál – a célja, hogy hazavigye öccsét a szüleihez.
„A kikötő felett úgy szürkéllett az ég, mint a televízió képernyője műsorszünet idején” – ezzel a mondattal indul a máig leghíresebb cyberpunk mű, a Neurománc – egyenesen egy démonikus évből, 1984-ből. A több mint két dekáddal ezelőtti, műfajteremtő könyvben született meg a high-tech futurizmus aljas utcákra optimalizált változata, amiben a klasszikus noir regények költőisége a punk nihilizmusával egyesült.
Peter Greenaway brit rendező pályafutását festészettel kezdte, azonban Ingmar Bergman filmjei akkora hatást tettek rá, hogy ő is váltott a filmművészetre. Munkái nyíltan és rejtve is magukban hordoznak képzőművészeti jegyeket, ami leginkább alkotásai vizuális kifinomultságában és utalásaiban érhető tetten. Második és egyben legismertebb nagyjátékfilmje A rajzoló szerződése, amit 1982-ben mutattak be, és azóta a filmművészet egyik alapvető darabjává nőtte ki magát.
A filmelbeszélés egészét meghatározó kábítószeresfilmek több csoportra oszthatóak, aszerint, hogy a szer mint dramaturgiai, filmszervező narratív elem milyen módon jelenik meg bennük. Csoportosításomban három fő lényegi karakterisztikumot különböztetek meg, ezek a következők: az életforma, az anyag, és a karrier.
Amikor 1895. december végén, a párizsi Grand Café pincehelyiségében a Lumiére fivérek levetítik az első nagyközönségnek szánt mozgóképeket, egy új, szabad alkotásforma születik meg. Eleinte úgy tűnhet, csupán egy üzleti alapú cirkuszmutatványról van szó, nem egy véleményközlő és véleményformáló művészeti ágról. A tartalmi korlátokat kizárólag a készítők határozzák meg, a befogadói reakció közvetlen és azonnali. Nincs szükség külső szabályozó szervre, mely megszabná, mit láthat a néző és mit nem, így a határfeszegetés azonnal megkezdődik.