2021. március 23., 07:38
A félelemre építő filmek akkor sikeresek, ha sikerül megteremteniük egy olyan hangulatot, ahol a néző átéli a közös alapélményt: a félelmünket az ismeretlentől. Mindannyiunkban ott él a sötétben bujkáló gonosztól való rettegés, attól a gonosztól, amit nem ismerünk, nem értünk, nem fogunk fel, de tudjuk, hogy veszélyt jelent ránk. Minden idők egyik legjobb horror-sci-fije, az 1979-es Nyolcadik utas: a Halál ezt az érzést találta telibe, lett hatalmas világsiker, indította el az Alien-filmek sorozatát, és nem utolsó sorban ettől a filmtől lett A kategóriás sztár Sigourney Weawer.
Az Alien-filmek alapvetése egyszerű: van egy lény, amely pusztít, kiismerhetetlen, számunkra rémisztő, felfoghatatlan, megérthetetlen, biológiailag, működésben, mindenhogy tökéletesen idegen. Ez persze még nem lett volna elég a világsikerhez, ehhez kellett Ridley Scott rendező zsenialitása, aki úgy építette fel a feszültséget, olyan belső tereket és jeleneteket komponált, amitől máig kiráz bennünket a hideg. A másik nagy találmány maga a címszereplő Alien volt: egy rendkívül agresszív és vérszomjas faj, egy parazita, ami a biológiai létformák elpusztításából él. A Nyolcadik utas: a Halálnak utána több folytatása is készült (A bolygó neve: Halál, A végső megoldás: Halál, Alien 4. – Feltámad a Halál), illetve két külön film, ahol az Alien szörnyét összeeresztették egy másik híres horrorlénnyel (Alien vs. Predator – A Halál a Ragadozó ellen, Aliens vs. Predator – A Halál a Ragadozó ellen 2). Hollywoodot tehát meghódította a ragadozó, és az Alien megteremtője, Ridley Scott a Prometheus című filmjében elkészítette a Nyolcadik utas: a Halál előzménytörténetét, azonban a film még több kérdést vetett fel, mint amennyit megmagyarázott. A 2017-ben bemutatott Alien: Covenant a Prometheus folytatása, ugyanakkor ugyanúgy előzmény és teremtéstörténet, mint a Prometheus.
A címben szereplő Covenant egy űrhajó, amely telepeseket szállít egy távoli bolygóra. A telepesek és a legénység hibernálva fekszenek, egyedül egy szintetikus, emberre emlékeztető android, Walter (Michael Fassbender) kezeli az űrhajót. Egy váratlan baleset miatt azonban fel kell ébreszteni a legénységet az álomból, meg kell javítani a hajót, és egy rejtélyes üzenet nyomában le kell szállni egy bolygón – ami csodás, a paradicsomi földre emlékeztet, de nincs egy élőlény sem, csak növények.
A filmből eltelik nagyjából egy óra, amikor végre beindul a valódi cselekmény, és testet ölt az iszonyat – innen pedig váltakozva jön a hentelés, és a – már a Prometheusra is jellemző – filozofálgatás a teremtés és a teremtő viszonyáról. A film csavarjait nem akarjuk lelőni, de érezhető az igyekezet a rendező részéről, hogy minél több mindenre magyarázatot adjon az Alienek keletkezésével kapcsolatban, és ez nem mindig szerencsés, mert az akció, a rémület és a rettegés rovására megy – és hát valljuk be, egy felnőtthorrort az utóbbi miatt néz meg az ember.
Debreceni Balázs - Lovász Ádám | Tátongó lyukat láttam az Emberben – Poszthumanizmus és mozgókép 2.
A poszthumanista filozófusok alapvetően az emberi létezésen túli (poszthumán), illetőleg a humanista filozófiák utáni (poszthumanista) történésekre koncentrálnak, ennek megfelelően kivételes figyelmet szentelnek a mesterséges intelligencia, továbbá a növényi és állati létezés világának. Vitatják, hogy az ember lenne a teremtés koronája, emellett az emberi ész és értelem descartes-i eredetű antropomorf világkép evidenciáit kritizálják, hiszen szerintük semmilyen szempontból nem bizonyított, hogy érzékeink és értelmünk révén képesek vagyunk megismerni a teremtés teljességet.
