Macskák papíron – Felnőttrajzfilmek
Az animációs műfaj – néhány ismeretlen eredetű pornórajzfilmen kívül, mint az Eveready Harton (1929) – nagyon sokáig kifejezetten gyerekbarát maradt. A második világháború idején aztán megjelent a Private Snafu (1943–1945) széria, az amerikai hadsereg megrendelésére, a Warner Stúdió kivitelezésében, rengeteg erotikus geggel, fegyverrel, propagandaeszközzel, harcászati és életviteli oktatóleckékkel.
Később a Warner Bros. visszatért a gyerekrajzfilmekhez, viszont a hetvenes években Ralph Bakshi felfigyelt azon álszent oximoronra, hogy Amerikában felnőtt emberek rajzolnak mesebeli pillangókat, míg Vietnamban napalmmal égetnek. Válaszul méretes középső ujjat mutatott fel a közmédiának: elkészült a Fritz the Cat (1972), amely az első X-besorolást (csak felnőtteknek szóló) kapó rajzfilm lett, disznórendőrökkel, fekete bűnöző hollókkal, erőszakkal és rengeteg tudatmódosító szerrel. A bátor koncepció óriási siker lett, a legnagyobb bevételű független animációs film, ami valaha készült, új érát nyitott meg a rajzfilmtörténelemben.
Bakshi stúdiója számos Fritz-allúziót jelentetett meg, ilyen volt az árnyaltabb társadalmi képet feltáró Heavy Traffic (1973). Eközben a Nine Lives of Fritz the Cat (1974) is megjelent, de hiába adagolta nagyobb dózisban a botrányelemeket, az eredeti alkotók hiányában érzékelhető volt a minőségbeli romlás. Európában is felbátorodtak a független filmesek, a francia–belga koprodukcióban rendezett Tarzoon: Shame of the Jungle (1975) nagy bevételt hozott. Ebben az időszakban, ha valaki elkészíti a Tarzan pornórajzfilm-változatát, borítékolható volt a siker.
Ezen felnőttrajzfilm-mozgalom szolgált kulcsinspirációként a Simpson család, majd a South Park létrejöttében, a tendencia pedig azóta is töretlen, hétről hétre bukkannak feljelennek meg új rajzfilmszériák. Annak viszont, aki klasszikus exploitation vibe-ot keres, érdemes megtekintenie Rob Zombie tiszteletadását, a The Haunted World of El Superbeastót (2009).
Paradicsomszósz – Splatter
Már a filmtörténelem őskorában, Eisensteinnél kinyomott szemek, Buñuelnél kettévágott szemgolyók, Griffithnél levágott végtagok sokkolták a nézőket. Ezek indították el Herschell Gordon Lewis fantáziáját, legtöbben hozzá kötik a splatter műfaj megszületését. A Blood Feast (1963) vagy a Gruesome Twosome (1967) hasonlók: minimális történettel, rossz minőségben, rengeteg olcsó véreffekttel készült filmek. Ahogy a rendező nyilatkozta: „Gyakran hasonlítom a Blood Feastet egy Walt Whitman-vershez. Rossz volt, de műfajt teremtett.”
Lewis munkája inspirál majd olyan pályakezdő rendezőket, mint George A. Romero, Sam Raimi vagy Peter Jackson, akik kezdeti sikereiket mind underground splatterfilmekkel érik el. Ilyen Az élőholtak éjszakája (1968), a Gonosz halott (1981) vagy a Bad Taste (1987). Nem szabad elfelejteni Lucio Fulci nevét sem, atmoszférikus splatterjei a műfaj csúcsteljesítményének tekinthetők, jó példa erre a Zombi 2. (1979) és a The Beyond (1981).
A splatter átitatta az egész horrorérát, kevés olyan példát látni, amiben nem lenne felismerhető a szubzsáner ihletése. Sajnos mára divatosabb elnevezés lett a rendkívül káros és pontatlan „torture porn”, amely egy tájékozatlan filmkritikus cikkéből került át a köznyelvbe, bár remélhetőleg szép lassan kikopik majd.
Halálos iramban – Carsploitation
Ahogy említettem, nemcsak erőszak, drogok és szexualitás lehet az, ami kiszolgálja a néző alantas igényeit. A hidegháború alatti hetvenes években kapitalista szimbólummá vált, benzinfaló V8-asok jól mutattak a vásznon, hadd legyen mire irigykedniük a trabantos kommunistáknak.
Szép kocsik, autós üldözések, hatalmas karambolok; ennyi elég egy jó carsploitation receptjéhez, ezért olyanoknak is ajánlhatók, akik nem rajonganak a transzgresszív moziért. 1971-ben a Vanishing Point teremti meg a műfajt. A Dirty Mary, Crazy Larry (1974) egy nagy költségvetésű, akcióorientált produkció, ekkora büdzséből kevés exploitation készült. A Mad Max (1979) szintén kimagasodik, kultikus mestermű, bár ausztrál mivolta miatt sokan az ozploitation (ausztrál exploitation) kategóriába sorolják.
Steven Spielberg első rendezése, a Párbaj (1971) is magán hordozza a műfaj elemeit, bár klasszikus thrillerként is kimagasló. John Carpenter pedig a Christine (1981) adaptációjával ügyesen keveri a zsáner elemeit a horrorral.
Befogadhatósága miatt a carsploitation is átlényegült a közönségfilmes közegbe, videoklipek és ezerrészes blockbusterek hordozzák magukon a hetvenes években lefektetett alapokat. Viszont ha hiányolnánk az igazi grindhouse-életérzést, ajánlható Quentin Tarantino modern kori fejhajtása a szubzsáner előtt, ez a Grindhouse: Halálbiztos (2007).
(folytatjuk)
Budapesten és Kolozsváron is bemutatták A maga természete szerint és szabadon című dokumentumfilmet, amely báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola életét dolgozza fel. A mű a huszadik század vészterhes első felének Erdélyét mutatja be, melyben tehetős emberek lényeges dolgokat tettek a köz javára. Szilvássy Carola mondta az ikonikussá vált, lényegre törő szavakat: „Kell, hogy legyen Erdélyben egy otthona a magyar szónak”.
A kétezres évek elejétől Tolkien munkássága A Gyűrűk Ura filmeknek köszönhetően a virágkorát éli. A sikeres filmtrilógiát követően a rendező, Peter Jackson úgy gondolta, eljött az ideje elkészíteni Középfölde mitológiájának másik adaptációját is. Így A hobbit című (mese)regényből újabb filmtrilógia készült, amely egyébként előzménye is A Gyűrűk Ura történeteknek. Bár ez utóbbi filmek már kritikai szempontból nem kaptak akkora figyelmet, mint elődei, ekkorra már a hollywoodi gépezet beindult. 2017-ben az Amazon felvásárolta a megfilmesítési jogokat.
Köztudott tény, hogy a felvidéki magyarok gyerekkortól tanulják a szlovák nyelvet. Az azonban érdekesség, hogy a közös múlt miatt a cseh nyelv is hellyel-közzel része az életünknek. Ha máshogy nem is, a tévéből. Például követhetjük azokat a filmeket, amelyeket minden karácsonykor műsorra tűznek a szlovák adókon. A cseh mesefilmeknek komoly hagyományuk van, de immár nemzeti hősükről készített történelmi dráma is akad északnyugati szomszédaink repertoárjában.
2022. július 14-én jelent meg a Netflix szolgáltatón a Resident Evil-franchise legutóbbi „adaptációja”. A Paul W. S. Anderson filmekhez hasonlóan ez az alkotás is inkább csak felhasznál az alapanyagból, de míg a Kaptár-filmek legalább stílussal teszik ezt, addig ennél a sorozatnál a stílus nincs jelen és nem szórakoztató a végeredmény.
Fel fogok tenni néhány kérdést. Nincs jó vagy rossz válasz. Hogyan képzeled el a jövőt? Milyen lesz a természet? Hogyan fog megváltozni a városod? Milyenek lesznek a családok? Mi az, amire emlékezni fogsz, és mi az, amire nem? Kérdezi egy hang a sötét kép alatt, majd megjelenik Joaquin Phoenix, kezében egy mikrofonnal.
A Guerilla 1849-ben játszódik, nem sokkal a világosi fegyverletétel után, amikor még sokan nem tudják, vagy épp nem hiszik el, hogy a szabadságharcnak vége. A film főhőse, Barnabás (Váradi Gergely) egy erdőben bujkáló csapatot keres, Csont János (Orbán Levente) századát, ahol öccse szolgál – a célja, hogy hazavigye öccsét a szüleihez.
„A kikötő felett úgy szürkéllett az ég, mint a televízió képernyője műsorszünet idején” – ezzel a mondattal indul a máig leghíresebb cyberpunk mű, a Neurománc – egyenesen egy démonikus évből, 1984-ből. A több mint két dekáddal ezelőtti, műfajteremtő könyvben született meg a high-tech futurizmus aljas utcákra optimalizált változata, amiben a klasszikus noir regények költőisége a punk nihilizmusával egyesült.
Peter Greenaway brit rendező pályafutását festészettel kezdte, azonban Ingmar Bergman filmjei akkora hatást tettek rá, hogy ő is váltott a filmművészetre. Munkái nyíltan és rejtve is magukban hordoznak képzőművészeti jegyeket, ami leginkább alkotásai vizuális kifinomultságában és utalásaiban érhető tetten. Második és egyben legismertebb nagyjátékfilmje A rajzoló szerződése, amit 1982-ben mutattak be, és azóta a filmművészet egyik alapvető darabjává nőtte ki magát.
A filmelbeszélés egészét meghatározó kábítószeresfilmek több csoportra oszthatóak, aszerint, hogy a szer mint dramaturgiai, filmszervező narratív elem milyen módon jelenik meg bennük. Csoportosításomban három fő lényegi karakterisztikumot különböztetek meg, ezek a következők: az életforma, az anyag, és a karrier.
Amikor 1895. december végén, a párizsi Grand Café pincehelyiségében a Lumiére fivérek levetítik az első nagyközönségnek szánt mozgóképeket, egy új, szabad alkotásforma születik meg. Eleinte úgy tűnhet, csupán egy üzleti alapú cirkuszmutatványról van szó, nem egy véleményközlő és véleményformáló művészeti ágról. A tartalmi korlátokat kizárólag a készítők határozzák meg, a befogadói reakció közvetlen és azonnali. Nincs szükség külső szabályozó szervre, mely megszabná, mit láthat a néző és mit nem, így a határfeszegetés azonnal megkezdődik.