Urbánus legendák mozivásznon – A pszeudo-snuff
A snuff filmek olyan valódi gyilkosságot bemutató videók, amelyeket kereskedelmi célokra bocsátanak. Aki a téma valóságos oldalával ismerkedne, érdemes utánanéznie, kik voltak a dnepropetrovski mészárosok, vagy kicsoda Peter Scully. E jelenséget a hetvenes években fújta fel a média, dél-amerikai snuff film organizációkra és a Charles Manson klánra hivatkozva.
A filmipar is hamar ráérzett a témában rejlő anyagi potenciálra, Sidney Lumet Hálózat (1976) című munkája kilenc Oscar-jelölést zsebelt be. A függetlenfilmesek interpretációja a Snuff (1976) nem tört szatirikus magasságokba, dilettáns módon elkészített splatterfilm, utolsó tíz percében áldokumentarista stílusban rögzített gyilkossággal. Bár az effektek komolyan vehetetlenek, a film óriási tüntetéshullámot váltott ki, a nézők meg voltak győződve a zárójelenet valódiságáról, ez pedig legendás státusba emelte az amúgy pocsék Zs filmet, és nagyobb bevételt hozott egy hét alatt, mint a Száll a kakukk a fészkére egész évben.
Japán is felfigyel a snuff fenoménára, náluk a Cannibal Holocaust több nézőt vonz be a mozikba, mint az E.T. Megszületett a Guinea Pig-széria (1985–1990), aminek második, költői című Flowers of Flesh and Blood (1985) része robbant be a köztudatba: amikor Charlie Sheen ráakadt a filmre, annyira meggyőzte a levágott gumivégtagok látványa, hogy az FBI-hoz szaladt, igazi snuff filmet kiáltva. Aki igazán mélyre ásna a japán pszeudo snuffok szemétdombjában, olyan gyomorforgató Guinea Pig-klónokat túrhat elő, mint a Psycho: The Snuff Reels (1998), vagy a Women’s Flesh: My Red Guts (1999).
A kétezres évek Amerikájában újra szárnyra kap a snuff láz, főleg Fred Vogel amatőrfilmjei, az August Underground trilógia (2001–2007) miatt, extrém horrorkedvelőknek kikerülhetetlenek, a rendező lelkesedése a projekt iránt tiszteletre méltó, viszont élvezeti faktoruk gyakorlatilag nulla.
Ágaskodó fák, sűrű aljnövényzet – Sexploitation
Hosszú utat kellett bejárnia a filmiparnak, hogy az 1896-os The Kiss csókjelenete okozta felháborodástól eljusson 1972-ig, amikor a Deep Throat című pornófilm mozibemutatót kapott és óriási anyagi sikert hozott. Nevezhetjük műfajteremtőnek, de érdemes különválasztani a pornográfiát a sexploitationtől, ami a szexuális szabadságot helyezi középpontba, ritkán tartalmaz bármi olyat, ami a pornó aranykorában sokkoló lett volna.
Russ Meyer indította el erotikus forradalmát, már az ötvenes évek végén készültek úgynevezett nudie-cutie filmek, amik a sexploitation előfutárának tekinthetők, közülük kiemelkedik a legelsőnek tartott The Immoral Mr. Teas (1959). Itt még érezhető a visszafogottság, az erotikus tartalom kimerült néhány fedetlen kebelben.
A későbbi Meyer-filmek, például leghíresebb munkája, a Faster, Pussycat, Kill, Kill! (1966), vagy az Up (1976) már sokkal bátrabb volt, bár a rendezőre jellemző könnyed báj itt is tetten érhető. A francia Emannuelle-széria (1974–1993) segített népszerűvé tenni a műfajt az európai egyetemisták köreiben, de nem szabad elfeledkezni Tinto Brassről sem, kinek egész filmográfiája szerepelhetne itt, de legkiemelkedőbb talán a Caligula (1979), ami a kosztümös filmek univerzumába helyezte a sexploitation cselekményt.
Említésre méltó még Joe D’Amato alakja, aki hol pornó-, hol filmiparban dolgozott rendezőként, elég gyakran összemosva a határokat. Ő rendezte a francia széria véres koppintásának, a Black Emannuelle-mozik (1975–1983) legemlékezetesebb darabjait, de nevéhez fűződik például a Porno Holocaust (1981) is, ahol szép meztelen nők kerülnek össze egy kannibál szörnyeteggel. Megmosolyogtató film, ami után hálásak lehetünk, hogy szebb korban születtünk – és elmorzsolunk egy könnycseppet a férfiak után, akiknek emberevő szörnyekre kellett maszturbálniuk.
Budapesten és Kolozsváron is bemutatták A maga természete szerint és szabadon című dokumentumfilmet, amely báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola életét dolgozza fel. A mű a huszadik század vészterhes első felének Erdélyét mutatja be, melyben tehetős emberek lényeges dolgokat tettek a köz javára. Szilvássy Carola mondta az ikonikussá vált, lényegre törő szavakat: „Kell, hogy legyen Erdélyben egy otthona a magyar szónak”.
A kétezres évek elejétől Tolkien munkássága A Gyűrűk Ura filmeknek köszönhetően a virágkorát éli. A sikeres filmtrilógiát követően a rendező, Peter Jackson úgy gondolta, eljött az ideje elkészíteni Középfölde mitológiájának másik adaptációját is. Így A hobbit című (mese)regényből újabb filmtrilógia készült, amely egyébként előzménye is A Gyűrűk Ura történeteknek. Bár ez utóbbi filmek már kritikai szempontból nem kaptak akkora figyelmet, mint elődei, ekkorra már a hollywoodi gépezet beindult. 2017-ben az Amazon felvásárolta a megfilmesítési jogokat.
Köztudott tény, hogy a felvidéki magyarok gyerekkortól tanulják a szlovák nyelvet. Az azonban érdekesség, hogy a közös múlt miatt a cseh nyelv is hellyel-közzel része az életünknek. Ha máshogy nem is, a tévéből. Például követhetjük azokat a filmeket, amelyeket minden karácsonykor műsorra tűznek a szlovák adókon. A cseh mesefilmeknek komoly hagyományuk van, de immár nemzeti hősükről készített történelmi dráma is akad északnyugati szomszédaink repertoárjában.
2022. július 14-én jelent meg a Netflix szolgáltatón a Resident Evil-franchise legutóbbi „adaptációja”. A Paul W. S. Anderson filmekhez hasonlóan ez az alkotás is inkább csak felhasznál az alapanyagból, de míg a Kaptár-filmek legalább stílussal teszik ezt, addig ennél a sorozatnál a stílus nincs jelen és nem szórakoztató a végeredmény.
Fel fogok tenni néhány kérdést. Nincs jó vagy rossz válasz. Hogyan képzeled el a jövőt? Milyen lesz a természet? Hogyan fog megváltozni a városod? Milyenek lesznek a családok? Mi az, amire emlékezni fogsz, és mi az, amire nem? Kérdezi egy hang a sötét kép alatt, majd megjelenik Joaquin Phoenix, kezében egy mikrofonnal.
A Guerilla 1849-ben játszódik, nem sokkal a világosi fegyverletétel után, amikor még sokan nem tudják, vagy épp nem hiszik el, hogy a szabadságharcnak vége. A film főhőse, Barnabás (Váradi Gergely) egy erdőben bujkáló csapatot keres, Csont János (Orbán Levente) századát, ahol öccse szolgál – a célja, hogy hazavigye öccsét a szüleihez.
„A kikötő felett úgy szürkéllett az ég, mint a televízió képernyője műsorszünet idején” – ezzel a mondattal indul a máig leghíresebb cyberpunk mű, a Neurománc – egyenesen egy démonikus évből, 1984-ből. A több mint két dekáddal ezelőtti, műfajteremtő könyvben született meg a high-tech futurizmus aljas utcákra optimalizált változata, amiben a klasszikus noir regények költőisége a punk nihilizmusával egyesült.
Peter Greenaway brit rendező pályafutását festészettel kezdte, azonban Ingmar Bergman filmjei akkora hatást tettek rá, hogy ő is váltott a filmművészetre. Munkái nyíltan és rejtve is magukban hordoznak képzőművészeti jegyeket, ami leginkább alkotásai vizuális kifinomultságában és utalásaiban érhető tetten. Második és egyben legismertebb nagyjátékfilmje A rajzoló szerződése, amit 1982-ben mutattak be, és azóta a filmművészet egyik alapvető darabjává nőtte ki magát.
A filmelbeszélés egészét meghatározó kábítószeresfilmek több csoportra oszthatóak, aszerint, hogy a szer mint dramaturgiai, filmszervező narratív elem milyen módon jelenik meg bennük. Csoportosításomban három fő lényegi karakterisztikumot különböztetek meg, ezek a következők: az életforma, az anyag, és a karrier.
Amikor 1895. december végén, a párizsi Grand Café pincehelyiségében a Lumiére fivérek levetítik az első nagyközönségnek szánt mozgóképeket, egy új, szabad alkotásforma születik meg. Eleinte úgy tűnhet, csupán egy üzleti alapú cirkuszmutatványról van szó, nem egy véleményközlő és véleményformáló művészeti ágról. A tartalmi korlátokat kizárólag a készítők határozzák meg, a befogadói reakció közvetlen és azonnali. Nincs szükség külső szabályozó szervre, mely megszabná, mit láthat a néző és mit nem, így a határfeszegetés azonnal megkezdődik.