Újszülött év
Ha betakar mindent a hó,
Anyaföldnek lesz takaró.
Fekete frakk a varjakon,
Szürke árnyék a falakon.
Ködfüggönyön átlát a nap,
Szunnyadnak ott a sugarak.
Csak egy árva felhő kószál,
A városra csend borul már.
Szeretetnek szent ünnepén
Majd árad a fény, a remény,
Megnyílik fönn a magas ég,
S fölragyog az újszülött év!
Hópihe száll
Hópihe száll, hét nagy határ,
Ködágyban a nap is alszik.
Korom égen, ha angyal száll,
Szöszhajadra csillag hajlik.
Hol van a nyár, hópihe száll,
Fenyőfán az álmok futnak.
Ott csomagol három király
Ajándékot a Krisztusnak!
Hópihe száll, hol van a nyár,
Aranygömb s fény a faágon.
Korom égen, ha angyal száll,
Szöszhajadban Hold világol!
Hóember
(a földön)
Ez az ember a Hóember,
Sosem járt a Földön,
Épp most készült az udvaron,
Rajta fehér öltöny.
Úgy görgették és gurgatták
Ebadták és lányok,
Csupasz kézzel ragasztották
Világi hóhányók.
Most ott áll a kerítésnél,
Mert bátor – de fél is,
Megugatják cudar kutyák
S füst száll fel az égig.
Ez az ember a Hóember,
Sosem járt a Földön,
A vén hold is rávigyorog,
Ha az égre feljön!
Jégcsapokon zenél reggel,
Ha kell és ha nem kell,
Hópihékből ködfüggönyt fon,
S egyálltában versel!
Ez az ember a Hóember,
Sosem járt a Földön,
Sokáig maradhat köztünk,
Nap, jaj, ki ne süssön!
Sosem fázik, nem didereg,
Barátod menthetnéd,
Ha a mamád megengedné,
Hűtőbe tehetnéd!
Teától a Tejútig
Alszanak már rég a házak,
Elnyúltak az árnyak is.
Már a hold sem olyan lázas,
Ágyikómnak párja nincs.
Alszik velem falu, város,
Pihennek a verebek.
Álmomban csak teát kérek
És pirítós kenyeret!
De ha új nap szikrázik rám,
Meg nem állok, csak futok,
S ha pompás a világítás,
a Tejútig is eljutok!
Tomi egy egészen különleges városban lakott: ez volt Zapuma fővárosa, vagyis egészen pontosan az egyetlen városa. Ez a gyönyörű ország Európa szívében helyezkedett el, Csehország és Szlovákia határán, azonban a létezéséről egy apró félreértés miatt nem sokan tudtak. Az történt ugyanis, hogy Csehszlovákia[1] felbomlásának idején a vitatkozó felek minden város sorsáról hosszasan egyezkedtek, míg az alapos mérlegelés és végeláthatatlan tárgyalások eredményeképp megszületett Csehország és Szlovákia. Minden város sorsáról, kivéve Zapumáéról, ami felett véletlenül átsiklottak, és ami e baklövés
Szeretném, ha Apukám egy igazi szuperhős lenne. De ő olyan fura. Pedig igazán lehetne az a kedvemért. De ki látott már szuperhőst lecsúszott melegítőnadrágban porszívózni meg rózsaszín pegazusokat pakolgatni a polcra magasság szerint? Ha végre nekiállunk barbizni, akkor sem ő van a Csodanővel vagy a Batman figurával, inkább a szörfös Kennel játszik. Aki persze mindig beleszeret a sellőlányba.
„Léna hatéves iskolás. Mint bármelyik ilyen korú gyermek, imád rajzolni, kirakózni, társasjátékozni, babázni, biciklizni, játszótérre járni… de egyvalamit még ezeknél is jobban szeret: verset mondani. Korábban is a könyvesboltok törzsvásárlói voltunk. Megszámlálhatatlan képeskönyv, mesekönyv töltötte meg a szobája polcát. Egyszer Léna kitalálta, hogy menjünk el és vegyünk verseskönyveket! Akkor kezdődött el igazán a versek szeretete” – írja Léna anyukája a Léna verses doboza elnevezésű Facebook-oldalon.
A kutyák valamiért nem szeretik a macskákat. Pamacs, nagymama máltai selyemkutyája sem szereti őket. Főleg a szomszéd sárga szemű fekete macskáját nem. Ha meglátja, azonnal kergetni kezdi, mintha ősi ellenségek volnának. A macska persze azonnal felszalad előle a fára vagy a kerítés tetejére, de ha nincs rá elég ideje, akkor egyszerűen csak átbújik a kapu alatti résen.
Magyaregregy lakói (...) mind aludni készülődtek és csak kevesen tudták, hogy a holnapi nap nagy nap lesz. Pár kamasz elhatározta, hogy ellátogat a több mint száz éve kiszáradt Ferde-vízeséshez és megpróbálkoznak rálelni a valódi igazságra. Sok história terjengett róla. Mindegyik más és más. A valódi igazságra azonban még senki sem lelt rá.
Hol volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, ott, ahol a malac már hajnalban túr, élt egyszer egy özvegyasszony meg a lánya, Eszter. A faluban, ahol éltek, mindenki szerette az asszonyt, de a lányt elkerülték az emberek, mert az már kicsi gyerekkorától olyanokat beszélt el nekik, hogy az égnek állt a hajuk tőle. Az öregek csak jajgattak, hogy miféle fantáziával áldotta meg az Úr Isten azt a gyermeket, s ha az anyja hallaná, miket beszél, bizony, hogy a szájára csapna.