Bálint Tamás: A közeledő ember – beszélgetés Todor Tamás festőművésszel

2022. május 27., 09:13

„Festményekre ma nagyobb szükség van, mint bármikor: most vált igazán fontossá minden, ami az ember lelkét a víz felszínén tartja” – vallja Todor Tamás, aki minden művét egy kis láncszemnek tartja az önmagát működtető és előrébb vivő nagy gépezetben.

Todor Tamás: Under the Moon (100×95 cm, olaj, vászon, 2018)
A képre kattintva galéria érhető el

– Ars poeticádból is kiérződik a sötét hangulat, képeidből idilli környezetbe helyezett szörnyek néznek ki. Szürreális, drámai hatások és feszültség vagy akár organikus tobzódás jellemző a műveidre. Szándékosan adod nehezen magad és dolgoztatod meg a nézőt/befogadót is?

– Inkább úgy fogalmaznék, hogy szándékosan nem tartom a legfontosabbnak a könnyű olvashatóságot. Túlságosan sokat venne el a dinamikámból, ha a nézőnek akarnék megfelelni, vagy ha meg szeretném könnyíteni a dolgát. Úgy gondolom, hogy elsősorban érzékenység szükséges egy kép befogadásához, s majd csak azután az értelem.

– Tehát a befogadót sem befolyásolod, ráhagyod az alkotás másik felét. Nem szoktál csalódni ebben a befejezésben, nem nehéz kiengedni/elengedni az irányítást? Milyennek látod a mi, „átlagnézők” vizuális felkészültségét, kultúráját?

– Természetesen velejárója ennek az ösztönszerű alkotásnak, hogy olykor nem úgy sül el, hogy a kép kellemes látvány vagy ideális dekoráció legyen a térben. Elfogadom ezt, és nem érzek csalódottságot. Mindegyik munkám valahol egy kis láncszem abban a gépezetben, ami működtet és előrevisz. Úgy gondolom, a vizuális felkészültség, de főleg az ingerküszöbök igen magas szinten vannak. A ma emberének szerintem elég tág a szépérzéke, például a groteszk ma már rutin, a szürrealizmust is megszoktuk, a baj inkább a minőség igénylésének a hiánya, de ez szerintem érvényes a kultúra többi területére is, nem csak a képzőművészetre.

A problémát inkább a türelem és az érzékenység hiányában látom. Trendi, gyorsan és könnyen emészthető vizuális ingerekhez van hozzászokva az ember, amire sajnos sok alkotó alapozza a munkásságát, ezáltal táplálva ezt a „fast food” attitűdöt, a kereslet-kínálat ördögi körét.

Goya szörnyei és Csernobil

– „A címekkel nagyon mellélőttem”, vallottad még évekkel ezelőtt egy kiállításod kapcsán. Azóta jobb lett-e a „címadási készséged”, vagy mi is lenne a címadás kívánt hatása?

– Nem tudom, hogy jobb lett-e, vagy csak nem próbálom megfejteni és tálcán kínálni a megoldást.

– Mikor vagy elégedett egy festménnyel?

– Akkor, ha úgy érzem, meghaladott engem, vagy hogy ezt nem is én készítettem, több, mint amire számítok. Szóval azzal vagyok igazán elégedett, ami meglep, és úgy érzem, hogy közelebb kerültem valamihez általa, valami nagyobbhoz, az élethez, az igazsághoz, ami nem akar megfelelni, még nekem sem.

– Miért éppen a szörnyek foglalkoztatnak, avagy hogyan került képbe pont Goya? Melyik volt előbb? Madrid után sikerült végül eljutnod Csernobilba is?

– Azért szörnyek, mert szabadságot és teret adott nekem ez a téma. Először éreztem, hogy semmi nem szab határt a képzelőerőmnek, csak a saját gátlásaim, bátorságom és tudásom. És ezt Goya festészetében láttam először. Azt az abszolút igazságot, mérhetetlen fájdalmat és ugyanakkor gyönyört lehetetlen nem érezni, és lehetetlen nem átszellemülni benne. Csernobilba azóta sem jutottam el, inkább Csernobil jutott el hozzám, hozzánk.

– Mikor ébredt fel benned az érdeklődés a festészet iránt? Szülői, tanári irányítás, gyerekkori döntés volt? Egyenesen vezetett-e az út erre a pályára?

– Gyerekkori álomként kezdődött, később tanári irányítással társulva folytatódott. Sokat köszönhetek Nyiri Zoltánnak, festészettanáromnak a gimnáziumból, illetve később Kudor Duka Istvánnak, a kolozsvári képzőművészeti egyetem tanárának. Alakulásomban az egyik legfontosabb mérföldkő mindenképp a spanyolországi Erasmus-programban való részvétel volt, majd a Backyard, azaz Hátsó udvar című sorozatom, később pedig a Sora című sorozatom, melyek mind egy-egy fontos viszonyítási pontnak tűnnek így visszatekintve. Ezekre alapozva tudok tovább építkezni. Ugyanakkor Budapesten is lehetőségem volt nagyon sokat dolgozni és elmélkedni.

Mindig van hely még egy kis festéknek

– Milyen műhelytitkok takarásában dolgozol?

– Munkafolyamatom a koncentráción alapszik, a figyelmem összpontosításán. Vázlatokat nem használok, csak képzeletből festek, ezért fontos, hogy teljesen átszellemüljek, amihez különösebb műhelytitok nem társul. Ez már a részemmé vált. Kívülről tekintve teljesen átlagos a fizikai értelemben vett alkotás folyamata. Ami talán említésre méltó lehet, vagy másoktól kapott visszajelzés alapján annak tűnik, az a rendetlenség vagy káosz a palettámon. Számomra nagyon is helyén vannak a színek, ecsetek. Mindig van hely még egy kis festéknek.

– Nemrégiben Budapestre költöztél. Készülsz-e haza, láthatjuk-e a közeljövőben itthon munkáidat?

– Szeretnék kiállítani otthon is és itt, Budapesten is. Keresem a lehetőségeket. Az ideális az lenne, ha azt az anyagot, amit itt készítek, otthon is kiállítanám egy nagyobb térben. Most Szlovákiában fogok részt venni egy csoportos kiállításon Komáromban, erdélyi és felvidéki művészekkel közösen.

– Milyen alkotásokon dolgozol jelenleg, mik a terveid?

– Kísérletezek figuratívabb témájú kompozíciókkal, de saját absztrakt elemeimet felhasználva. Figyelmem középpontjához, úgy érzem, lassan közeledik az Ember. Most már nemcsak nyomokban, hanem fizikailag is meg fog jelenni kompozícióimban. Az még alakulni fog, hogy milyen kontextusban, de érzem, hogy erre tartok most. Közeli terveim jelenleg csak az alkotásra összpontosulnak, hogy minél mélyebbre ássam bele magam a képeim által való felismerésekbe, ezt követően, a közeljövőben pedig azon leszek, hogy megmutassam őket a világnak. 

 

TODOR TAMÁS 1989-ben született Szatmárnémetiben, 2008-ban itt végzett az Aurel Popp Művészeti Szakközépiskolában, festészet szakon. A kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezési Egyetemen tanult tovább, itt szerzett mesteri fokozatot 2013-ban, és ugyanitt folytatta doktori tanulmányait is. Egyetemi évei alatt Erasmus-ösztöndíjjal több hónapot töltött Spanyolországban és Olaszországban. Műveit Európa több országában kiállították. Újabban Budapesten él és alkot.

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. májusi számában)