A grafikusi szakma jelentős nemzetközi fórumává vált a Székelyföldi Grafikai Biennálé, a hetedik pályázati kiírásra 62 országból jelentkeztek műveikkel alkotók. 844 alkotótól közel 2000 pályamunka érkezett be, a szakmai zsűri ebből 303 alkotást válogatott be a biennálé kiállítási anyagába. Az idei díjazott művészek között találjuk Lengyelország, Magyarország, Thaiföld, Románia, Szlovákia, Bulgária és Finnország képviselőit. A seregszemle törzsanyagát egy színvonalas katalógusban is bemutatják.
Az „új normalitás” megkérdőjelezése
A 7. grafikai biennálé hívószava ezúttal a Stratégiák volt, mivel – mint Ferencz S. Apor, a biennálé kurátora ezzel kapcsolatban fogalmazott – „a megváltozott körülmények, a korlátok közé szorítások megtapasztalása arra késztettek mindannyiunkat, hogy átértékeljük a jövőképünket. A bizonytalan idők megválaszolatlan kérdéseire különböző stratégiákat követve kerestük a megoldásokat.”
A katalógusban Kányádi Iréne művészettörténész rámutat, az idei felhívás is egy krízishelyzetre várt választ, és az „új normalitást” kérdőjelezte meg. „Az idei biennáléra beválogatott munkák technikailag szépen ötvözik a nemesgrafikai eljárásokat digitális megoldásokkal, egyedi kísérleteket és gazdag vizuális nyelvet hozva létre. A mechanikus eljárások élesebb vonalvezetése, hidegebb stílusa organikusan párbeszédbe lép a síknyomás, szitanyomat, digitális és egyéni technikák finomabb, líraibb vonalvezetésével. Technikai kivitelezésüktől függetlenül témaválasztásuk nagymértékben egy abszurd, hideg, fenyegető világot tár elénk. Párbeszédük által a különböző problémák tematizálásai – magány, pandémia, kilátástalanság, ökológiai problémák – egy nagy egésszé állnak össze, amely napjaink releváns helyzetének vizuális képét nyújtja.”
A G7 zsűrijét a szakma nemzetközileg elismert képviselői alkották: Bogdan Achimescu, a krakkói Művészeti Egyetem professzora, Erőss István, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora, Adriana Lucaciu, a temesvári Nyugati Egyetem Képzőművészeti Fakultásának professzora, Pézman Andrea, a pozsonyi Képzőművészeti Egyetem Grafikai Tanszékének adjunktusa, Bordás Beáta művészettörténész, a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ vezetője, Szurcsik József, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektorhelyettese, tanszékvezető docense és Ferencz S. Apor képzőművész, a biennálé kurátora. A zsűri ezúttal 12 díjat ítélt oda.
Kiállítás több helyszínen
A 7. Székelyföldi Grafikai Biennálé eseménysorozat Mettrai Pongchomporn thaiföldi művész, a G6 fődíjasa egyéni kiállításának megnyitójával indult a sepsiszentgyörgyi Lábasház ban október 5-én. Szintén aznap A madár él/Baász Imre – tanútörténetek és a nyomtatás gondolata című kiállítást is megnyitották a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben, ezt Miklóssi Dénes és Koter Vilmos képzőművészek, valamint a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér munkatársai rendezték.
Másnap, október 6-án a 7. Székelyföldi Grafikai Biennálé hivatalos megnyitóján és díjátadó ünnepségén vehettek részt az érdeklődők a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban. Október 7-én Csíkszeredában folytatódott a kiállításmegnyitók sora a Csíki Székely Múzeumban. Mindez a Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna, Hargita és Maros megye tanácsai, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, az Erdélyi Művészeti Központ, Csíkszereda Városháza, a Csíki Székely Múzeum, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ, a Maros Megyei Múzeum, a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér, valamint a Székely Nemzeti Múzeum közös szervezésében valósult meg.
„Már az induláskor az volt a cél, hogy több székelyföldi várost is becsatornázzunk, ne csak Sepsiszentgyörgyre korlátozódjon a biennálé. Minden alkalommal elvittünk egy szűkebb válogatást a díjnyertes alkotásokból más helyszínekre is. Idén kettéosztottuk a kiválasztott művek törzsanyagát, felét Sepsiszentgyörgyön, felét Csíkszeredában lehet megtekinteni” – magyarázta Ferencz S. Apor. A kiállítások szerkezetéről kiemelte, olyan gondolat mentén próbálta az elrendezést megoldani, hogy ne technika, hanem tematika, tartalmi egységek szerint válogasson.
Csíkszeredában a Csíki Székely Múzeum öt kiállítóterében kaptak helyet az alkotások. Az első teremben a tér és az épített környezet fogalma jelenik meg a munkákon, továbbhaladva a termeken az ember és a környezete, az emberi test, az ember lelkivilága. „Vannak más témák is, mint például az aktuális kihívások, de ezeken belül megjelennek a társadalmi vagy egyéni lelki vonatkozások, az ökológiai és azok a politikai problémák, amelyek az utóbbi időben a világot befolyásolták. Mindenik teremben számos technika megtalálható, a digitálistól a különböző hagyományos eljárásokkal készült művekig. Vannak olyanok is, amelyek a hagyományosnak és az újnak, a digitálisnak valamiféle fúzióját adják. Ez művésztől függ, hogy ki hogyan alakította ki a saját művészetében ezt” – emelte ki a biennálé kurátora. Hozzátette, akárcsak az előző években, a mostani pályázati anyagok kapcsán is érzékelhető volt, hogy a művészi, alkotói érzékenység mindig megtalálja azt, amiről úgy érzi, hogy le kell reagálnia.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. októberi számában)
A somorjai származású Méry Beáta grafikus és festő a budapesti Magyar Képzőművészeti Egyetemen végezte tanulmányait, de több neves képzőművészeti intézményben is tanult. Nagy hatással volt a művészetére, amikor is Spanyolországban és Indonéziában töltött tanulmányi időt, ahol másfajta kulturális hatások érték.
Nem vagyok művész, de a művészet minden ágának tisztelője, csodálója vagyok. Amit én csinálok a fotóimmal, az csak játék. Játék a színekkel, fényekkel, formákkal. A fotózás szeretetét, annak titkait még édesapám oltotta belém. Ő is fényképezett, s engem is belevont a rejtelmekbe. A hagyományos fényképezés módszereit, a film és a fénykép sok türelmet igénylő sötétkamrás előhívását ő általa sajátítottam el.
A csíkrákosi-göröcsfalvi római katolikus erődtemplom a bástyaszerű tornyán lévő rejtélyes ábrázolásokról vált híressé. A négyzetes kockákba osztott, figurákkal díszített festménysorozaton állatok, emberek, égitestek, különféle jelek tűnnek fel, amelyek értelme mindmáig megfejtetlen. A toronyhoz kapcsolódik egy friss botrány is: a 2001–2004 között végzett szakszerűtlen restaurálás következményeit csak most sikerült nagyjából felszámolni.
Noha a művészetek mindig vonzották, mégsem volt annyira magától értetődő, hogy éppen a fényképezőgépre essen a választása: vargabetűk nyomán jutott odáig. A tehenészetbe sem született bele, mégis ennek a két világnak a találkozása mindmáig kiapadhatatlan ihletforrása, egyik nélkül sem tudná elképzelni az életét.
A kopjafákat, fejfákat szigorú, leegyszerűsített formarendszerből álló szobrászati plasztikai művekként is fel lehet fogni – állítja Berze Imre, akinek művészetét a lokális formai hagyaték univerzális jegyei jellemzik. Szereti a tradicionális architektúrákat és a népi ácstechnikákat, műveinek nyelvezete puritán és lényegre törő.
„Szenvedős, kínlódós, melós ez a dolog, ráadásul oly régóta vagyok benne, hogy nem is én csinálom a művészetet, inkább a művészet csinál engem. Ha megszűnne az alkotás, én is megszűnnék, elválaszthatatlan tőlem” – vallja Kis Endre, akinek a művészetéhez a délvidéki lét, a háború, a szarkazmus adta az alapot, amelyre a pécsi, profi festészeti nyelvezet épült, hogy ennek a kettősségnek a keverékét művelhesse Székelyföldön.
Koreň András pelsőci származású fotóművész. Mint mondja, első fényképezőgépét tízéves korában kapta szüleitől, a fotózás tudományát pedig többnyire a helyi könyvtár könyveiből sajátította el, mivel abban az időben nem akadt senki a környezetében, akitől megtanulhatta, elleshette volna ennek a művészeti ágnak a titkait.
„Festményekre ma nagyobb szükség van, mint bármikor: most vált igazán fontossá minden, ami az ember lelkét a víz felszínén tartja” – vallja Todor Tamás, aki minden művét egy kis láncszemnek tartja az önmagát működtető és előrébb vivő nagy gépezetben.
Egyik példásan hűséges játékosunkká M. Nagy László fotóriporter vált, aki Múlyadról Pozsonyba költözvén azonnal játékra jelentkezett. Ott volt minden edzésen, és portyáinkra mindig magával hozta a fényképezőgépét. Neki volt a legjobb erőnléte, mert rendszeresen eljárt futni.