Kocsis Orsolya képzőművész a csallóközi Medvéről származik, jelenleg Komáromban lakik, és pedagógusként dolgozik. Gyermekkora óta vonzza az alkotás folyamata, sokat kísérletezett a környezetében fellelhető alapanyagokkal, elbűvölte a „teremtés” művészete. A Győri Tánc-és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium, Technikum és Kollégium nevű intézményben tanult, ez idő alatt számos kiállításon szerepelt. Az érettségi után népi bőrműves szakképesítést is szerzett. A Győrben töltött évek alatt születtek vonalrajzai, melyek elődei voltak a mai illusztrációjellegű képeinek. Elvégezte a Selye János Egyetem óvó-és tanítóképző tanulmányait, és az egyetem után Önkéntes Diakóniai Évet töltött a Debreceni Református Egyetemi Gyülekezetnél, ott születtek meg Istenes képei első darabjai.
2016-ban vett részt először a Képzőművészeti Spektrum pályázatán, Dunaszerdahelyen. 2018-ban már járási és kerületi kategóriában is díjazott volt. A Macska, aki hátán hordta az egész világot című akrilképe akkor az óvodai újság ünnepi számának borítójára is felkerült. Ez a kép az Istenes képek sorozatát bővíti. 2019-ben a pályázaton a járási fordulón díjazták a Panka és a Sárkány című vízfestményét, melynek illusztrációjellege már érezhető. Később a Sárkánycsalád című akrilfestménye is díjazásra került. 2019-ben, Komáromban önálló kiállítása nyílt a képeiből, melynek a Creative Art Studio Galériája adott otthont. 2021-ben a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége alkotói pályázatán aranysávos helyezést ért el az Irma néni és Herold elnevezésű kesztyűbábja, de több kiállításon is jelentkezett. Szívesen kísérletezik és variál, alkotásaira jellemző az ölelés-motívum, a szürrealitás, a naivitás és az erőteljes szimbólumok. A legfontosabbnak azt tartja, hogy alkotásai az életet közvetítsék, legyen rajtuk a fejlődés folyamata, a mozgás, s hogy a szemlélő számára felemelő üzenettel bírjon. Ezért gyakran szerepel képein növény és égbolt égitestekkel, mert ezek jelképezik számára a nagybetűs életet.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. szeptemberi számában)
A somorjai származású Méry Beáta grafikus és festő a budapesti Magyar Képzőművészeti Egyetemen végezte tanulmányait, de több neves képzőművészeti intézményben is tanult. Nagy hatással volt a művészetére, amikor is Spanyolországban és Indonéziában töltött tanulmányi időt, ahol másfajta kulturális hatások érték.
Nem vagyok művész, de a művészet minden ágának tisztelője, csodálója vagyok. Amit én csinálok a fotóimmal, az csak játék. Játék a színekkel, fényekkel, formákkal. A fotózás szeretetét, annak titkait még édesapám oltotta belém. Ő is fényképezett, s engem is belevont a rejtelmekbe. A hagyományos fényképezés módszereit, a film és a fénykép sok türelmet igénylő sötétkamrás előhívását ő általa sajátítottam el.
A csíkrákosi-göröcsfalvi római katolikus erődtemplom a bástyaszerű tornyán lévő rejtélyes ábrázolásokról vált híressé. A négyzetes kockákba osztott, figurákkal díszített festménysorozaton állatok, emberek, égitestek, különféle jelek tűnnek fel, amelyek értelme mindmáig megfejtetlen. A toronyhoz kapcsolódik egy friss botrány is: a 2001–2004 között végzett szakszerűtlen restaurálás következményeit csak most sikerült nagyjából felszámolni.
Noha a művészetek mindig vonzották, mégsem volt annyira magától értetődő, hogy éppen a fényképezőgépre essen a választása: vargabetűk nyomán jutott odáig. A tehenészetbe sem született bele, mégis ennek a két világnak a találkozása mindmáig kiapadhatatlan ihletforrása, egyik nélkül sem tudná elképzelni az életét.
A kortárs grafikai törekvések megismertetése és a régió bekapcsolása a nemzetközi áramlásba – ezzel a céllal indították útjára 2010-ben a Székelyföldi Grafikai Biennálét, amely mára globális szintűvé nőtte ki magát, és átfogó képet nyújt a sokszorosító képalkotás jelenkori trendjeiről és fejlődéséről. A hetedik seregszemle megnyitóját, díjátadó ünnepségét és kísérőrendezvényeit október elején tartották Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában.
A kopjafákat, fejfákat szigorú, leegyszerűsített formarendszerből álló szobrászati plasztikai művekként is fel lehet fogni – állítja Berze Imre, akinek művészetét a lokális formai hagyaték univerzális jegyei jellemzik. Szereti a tradicionális architektúrákat és a népi ácstechnikákat, műveinek nyelvezete puritán és lényegre törő.
„Szenvedős, kínlódós, melós ez a dolog, ráadásul oly régóta vagyok benne, hogy nem is én csinálom a művészetet, inkább a művészet csinál engem. Ha megszűnne az alkotás, én is megszűnnék, elválaszthatatlan tőlem” – vallja Kis Endre, akinek a művészetéhez a délvidéki lét, a háború, a szarkazmus adta az alapot, amelyre a pécsi, profi festészeti nyelvezet épült, hogy ennek a kettősségnek a keverékét művelhesse Székelyföldön.
Koreň András pelsőci származású fotóművész. Mint mondja, első fényképezőgépét tízéves korában kapta szüleitől, a fotózás tudományát pedig többnyire a helyi könyvtár könyveiből sajátította el, mivel abban az időben nem akadt senki a környezetében, akitől megtanulhatta, elleshette volna ennek a művészeti ágnak a titkait.
„Festményekre ma nagyobb szükség van, mint bármikor: most vált igazán fontossá minden, ami az ember lelkét a víz felszínén tartja” – vallja Todor Tamás, aki minden művét egy kis láncszemnek tartja az önmagát működtető és előrébb vivő nagy gépezetben.
Egyik példásan hűséges játékosunkká M. Nagy László fotóriporter vált, aki Múlyadról Pozsonyba költözvén azonnal játékra jelentkezett. Ott volt minden edzésen, és portyáinkra mindig magával hozta a fényképezőgépét. Neki volt a legjobb erőnléte, mert rendszeresen eljárt futni.