Bálint Tamás: Ami szavak által ki nem fejezhető – beszélgetés Vajna László K. festőművésszel

2020. november 29., 09:54

Megszűnik a körülöttem levő világ, teljesen értelmetlenné válik számomra minden kívülálló dolog. Nem zavarnak a zajok, jelenlevők, csak én vagyok, meg a festmény.

Vajna László K.: Kék angyal I. (akril, vászon, 50 × 60 cm, 2018)
A képre kattintva galéria érhető el.

 – Jól értelmeztem, hogy tulajdonképpen kétszer döntött a festőművészi pálya mellett, miután néhány év „otthoni” alkotás után állt újra közönség elé műveivel? Milyen mérföldkövek szegélyezik művészi életútját?

– Igen, így is mondhatjuk, volt egy ötéves „kihagyás”, munkahelyi és családi okok miatt nem igazán festettem, vagy csak nagyon ritkán, de azért egy teljesen alkotásmentes periódusról nem lehet beszélni. Ha viszont a mérföldköveket említjük, talán az egyik legfontosabb az volt, amikor Barcsay Jenő Művészeti anatómia című művével találkoztam: akkor fogalmazódott meg bennem, hogy művészeti pályára szeretnék menni. Döntenem tehát szerencsére nem kellett, soha nem gondoltam arra, hogy abbahagyom a festészetet, hiszen gyerekkorom óta életem fontos alkotórésze volt.

– Kik fedezték fel először a tehetségét? Hogyan került Jászvásárra?

– Köllő Margit textilművész volt az első szakmabeli, aki felfigyelt rám, egyetemi éveim előtt ő tanított rajzolni. Margit néni volt az is, aki Jászvásár felé irányított. Aztán Ütő Gusztáv műtermében szívtam magamba a képzőművészet alapjait, és innen kerültem Bartos Jenő keze alá, egyetemi éveim idején. Vele mai napig baráti kapcsolatban vagyok, de ugyanakkor e kapcsolatot a mester iránti tisztelet is övezi. Tanításai vizuális nyelvezetemben mély nyomot hagytak.

A világmindenség belső szemei

– Ha ezekben a karanténos időkben virtuálisan beleshetnének az olvasók a műtermébe, mit látnának, hogyan néz ki egy napja? Mi inspirálja, miből merít ihletet, töltődik fel két kép között?

– Délutánonként szoktam a műterembe járni, hetente általában három-négy alkalommal. Mindig csak egy munkán dolgozom, nagyon ritka esetben kettőn. Ilyenkor csak a folyamatban levő alkotásra tudok koncentrálni, megszűnik a körülöttem levő világ, nem tudok zenét vagy rádiót hallgatni, mert teljesen értelmetlenné válik számomra minden kívülálló dolog. Nem zavarnak a zajok, jelenlevők, csak én vagyok, meg a festmény. Este 8–9 óráig szoktam dolgozni, mielőtt pedig hazamegyek, lefényképezem a folyamatban levő alkotást, és otthon digitális eszközökkel folytatom, változtatom, kísérletezek vele. Majd megint a műteremben történik a következő mozzanat, élesben, és ez a körforgás addig tart, amíg úgy érzem, hogy a munka elkészült. Ugyanakkor sokszor át is festem a képeimet menet közben, vagy olyan is van, hogy késznek hitt munkát teljesen átalakítok, ha egy idő után valami zavarni kezd benne vagy esetleg nem vagyok megelégedve vele. Olyan festményem is van, hogy a legfelső réteg alatt található még három teljesen más munka.

Sok minden inspirál. Néha csak egy érzés, egy vers vagy egy repedt fal, letűnt korok festményei, szobrai, ugyanakkor modern alkotások is, az egzisztencia, létezésünk értelme és a velejáró tépelődéseim, minden, ami szavak által ki nem fejezhető, de megszólítja az énemet, ezek mind inspirálnak. Úgy képzelem el magunkat, embereket, mint a világmindenség belső szemeit, akik önmagukat hivatottak vizsgálni annak az esélye nélkül, hogy valaha is teljesen megértsék azt. A feltöltődés már viszonylag hamar megy, mivel munka közben a maradék festéket egy új vászonra viszem fel, ami majd alapul fog szolgálni a következő alkotásnak. Így nem kell sokat tépelődjek a fehér vászon előtt, egy eleve elkezdett alkotás folytatása, átalakítása a következő lépés.

Vajna László K.

– Modern vonalú, expresszív munkái egyéni stílussal, erőteljes monumentális hatással bírnak, jellegzetes az anyagkezelése, az akril és olaj különböző száradási tulajdonságainak játéka, a képek textúrája. Dr. Deák Ferenc Loránd megfogalmazásában „az elfedett festékrétegek – mint jól művelt földtakaró elboronált barázdái – az anyag plaszticitásának lankás domborulatait emelik ki, majd erős karcolatok domináns kézjegyével kontúrokba rendeződnek, így az ecset elrendező gondoskodása mellett a spakli célratörő, nagy gesztusértéke is előlép”. Hogyan talált rá a saját „hangjára”? Melyik a legkedveltebb technikája?

– Emlékszem, még egyetemista voltam, amikor egyik évfolyamtársammal az egyetem mellett egy rakás, kemény kartonra festett munkát találtunk kidobva a szemétbe, teljesen jó állapotban. Ezeket feldarabolva átfestettem, és ezekből készült el a Fák című sorozatom. Ekkor éreztem először azt az érzést, hogy na igen, ezen a vonalon kell tovább haladni.

Kedvenc technikáim között van a vízfesték is, nagyon szeretem a könnyedségét. Sok éven keresztül, amikor még otthon volt a műtermem, akrillal dolgoztam, aminek a gyors száradási ideje sokban segítette a munkáimon lévő, egymásra rakott festékrétegek megmunkálhatóságát. Mikor pedig Hegedűs Ferenc jóvoltából egy nagy műterembe költöztem, visszatérhettem az olajfestékhez. Jelenleg is olajfestékkel dolgozom, méhviaszt használva médiumnak.

Nem megfejthető titkok keresése

– Számos visszatérő motívum, „transzcendens” stílusjegy is jellemzi alkotásait (madárszárny, angyal, mitikus lények stb.). Hogyan fordult erre az érdeklődése?

– A plasztikai tér – mint a világmindenség láthatatlan energiái – valamiféle egyensúlyra készteti az alkotót, s ezek az energiák szövik be a felületet vagy éppen a formát. Visszatérő témáim keretet formálnak a munkáim tudatosan felismerhető részének, teret biztosítva a képzőművészeti kifejezőeszközök szerkezeti hálójának, de ugyanakkor szimbolikus értékkel is rendelkeznek. Mi, emberek folyamatosan keresünk valamit, én személy szerint nem megfejthető titkokat keresek, és ezeket próbálom átadni munkáimon keresztül a közönségnek.

– Milyen munkákon dolgozik jelenleg, milyen tervek foglalkoztatják, a közönség legközelebb hol találkozhat a műveivel?

– Jelenleg egy átlagos méretű festményen dolgozom, amelynek a címe A harsona lesz elméletileg, hiszen még sok minden történhet vele. Ugyanakkor Szabó Lőrinc Valami örök című verse foglalkoztat, annak minden egyes sorához egy-egy festményt fogok készíteni, így a mű végeredménye egy 14 munkából álló alkotássorozat kellene legyen. Ebből már kettő elkészült, remélem, a többi is meglesz hamarosan. A kérdésre, hogy hol találkozhat a közönség legközelebb a munkáimmal, nem tudok konkrét választ adni, sajnos a jelenlegi járványhelyzet miatt egy tavaszi egyéni tárlatom már el is maradt. Ha a közeljövőben élőben nem is mutatkozom, a közönség a virtuális térben megtalálhatja munkáim jelentős részét.

 

VAJNA LÁSZLÓ K. 1976-ban született Kézdivásárhelyen, a jászvásári George Enescu Képzőművészeti Egyetemen, monumentális festészet szakon szerzett diplomát 2001-ben Bartos Jenő irányítása alatt. Munkái egyéni stílussal, monumentális hatással bírnak, jellegzetes anyagkezeléssel, textúrával. Néhány éves kihagyás után talált vissza a festészethez, az elmúlt évtizedben pedig meghatározó alkotóvá vált a székelyföldi galériák és művészeti táborok részvevői között, a közönség romániai és magyarországi kiállítások sokaságán találkozhat műveivel.

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2020. novemberi számában)