Bálint Tamás: Út egy másik, saját irány felé – beszélgetés Fazakas Barna képzőművésszel

2020. szeptember 16., 10:22

„Sokan mondták, maradjak otthon, menjek el tanítani, készítsek pár tájképet, csendéletet és portrékat eladásra, jól elleszek belőle. De nekem ez sosem volt opció, hogy olyat és úgy fessek, hogy az kelendőbb legyen. Nem akarok megfelelni, csakis önmagamnak. Színeimmel és formáimmal, lehet, kicsit elütök a helyi karaktertől, de természetesen szeretnék valami olyat létrehozni, amit még senki más nem.”

Fazakas Barna: Holdfény (80 × 80 cm, 2016)
A képre kattintva galéria érhető el. 

– A művészi hitvallását tükröző fenti mondatok egy néhány évvel korábbi interjúban hangzottak el. Miképp kanyargott és merre az életútja? Ha jól sejtem, a kezdetek, a gyerekkori tehetség és szenvedély a rajz iránt, a neves tanárok igenis az ott említett „tipikus” székelyföldi művészlétet, a helyi karaktert predesztinálták…

– A helyi karakter alatt inkább a művészeti kifejezés- és alkotásmódra szerettem volna utalni, a székelyföldi művészlét meg ugyebár egyénenként változó. Az én utam – számomra valahol logikus módon – egy másik irányba indult (legalábbis az egyetemi évek után), hajtott a kíváncsiság, a tapasztalat iránti éhség, és persze a szakmai érvényesülés vágya. A szakma alatt nem a művészetre gondolok, hanem az alkalmazott reklámgrafikusságra, hisz még a korábbi éveim alatt ez volt a kenyérkereseti lehetőségem. Ugyanakkor, mint utólag kiderült, egy fontos állomása az egyéni karakterem és látásmódom fejlődésének. Tizenhárom év és öt munkahely után viszont úgy éreztem, hogy ezt az irányt és életstílust nem tudnám még sokáig tartani, több mozgásra és több kreatív szabadságra volt szükségem. Már régen, a csíkszeredai középiskolás évektől kezdve DJ-ként is fél lábbal az éjszakában lógtam, így nem esett nehezemre egy másik, már korábban, az egyetem alatt kipróbált foglalkozást találnom. A közelmúltbeli csíkszentkirályi hazatérésem előtt évekig éjszakai bárosként dolgoztam egy belgiumi shotbárban/klubban, és volt mellette időm foglalkozni az alkotással is. Aztán megint fordult egyet a világom, úgy éreztem, ideje visszatérnem a gyökereimhez, és megpróbálni a kint szerzett tapasztalataim segítségével itthon, többé-kevésbé függetlenül érvényesülni.

– Számoljuk csak össze: a képzőművészeti alkotómunka mellett volt lemezlovas, fotós, reklámgrafikus, de dolgozott építkezésen, kórházban, áruházban, és volt már báros, tördelő, filmstatiszta, költöztető, kertész stb.

– Úgy érzem, hogy ezek a tevékenységek valahol mind összefüggenek. A DJ-zés ugye a zene iránti szeretetemhez kapcsolódik, a fotózás a pillanatok és események megörökítésén kívül fontos szerepet játszik a témakeresésben, ahogy a szem és a látásmód fejlesztésében is, a reklámgrafika pedig a számítógép segítségével kifejezett kreativitás (kellene hogy legyen). Volt már nemegyszer olyan pillanat, amikor úgy éreztem, ideje végre egyet választanom, mert a szétágazó figyelem- és időbeosztás miatt egyikben sem fogok tudni igazán fejlődni.

Aztán pedig újra és újra oda kerülök, hogy megint több dologgal foglalkozom, de mindenik megtalálja a helyét, ha külön és teljes koncentrálással állok melléjük. A bároskodás talán már kissé távolabb áll az előbbiektől, viszont saját tapasztalatomból kiindulva kiváló társadalom- és önismereti foglalkozás. Igaz, hogy az összes többi alkalmi vagy rövidebb-hosszabb időtartamú munkahellyel együtt főleg az anyagi helyzetem stabilizálása végett űztem.

Először a zene, utána a kávé

– Végül viszont megvalósulhatott a régi terv is, a hazaköltözés Csíkszentkirályra. És marad a jövőre nézve csak a művészet, az alkotás szabadsága?

– Igen, megtörtént, és persze hogy nem sikerült elsőre, az elhatározástól számítva jó pár év eltelt, míg összejött. Mindenképp szeretném úgy kialakítani az életvitelem, hogy minél több alkotó és kreatív munka beleférjen, de továbbra sem idegen tőlem a kétkezi munka vagy bármilyen más/új tapasztalat- és pénzkereseti lehetőség.

– Hogyan telik egy átlagos napja, milyen módon kapcsolódik ki a munka után? Több művének címe, képi világa utal a zenei „alapokra”, inspirációra. Hogyan került közel a zenéhez, az hogyan kapcsolódik a képzőművészethez?

– Azt hiszem, egyik napom sem mondható átlagosnak, inkább úgy jellemezném, hogy nyugisabb és pörgősebb időszakok váltogatják egymást, szinte véletlenül is kerülve a monotonitás beállását. Most, hogy vidéken lakom, kerttel, veteményessel és egy rendberakásra várakozó házzal rendelkezem, így jócskán kibővült a tevékenységek száma. Ha netán nem kerget az ihlet, nincsen fontos munkám a számítógépen, vagy éppen nem utazom, akkor próbálok minél több időt kint, a szabad ég alatt, természetes közegben tölteni. Természetesen a zene is szerves része mindeniknek és mindennek, egyúttal az alkotásnak is. Reggel felkelek, az első dolgom, hogy rakok egy kis zenét, aztán teszem oda a kávét. Persze amikor alszom, csendre van szükségem, de a többi, zenementes, csendes időszak is megtalálja a helyét a napomban.

A kezdeteket talán a kilencvenes évek elejére tudnám rakni, arra a pillanatra, amikor a rendszer változásával együtt én is – ahogyan sokan mások – direktben kaptam meg azt a zenei világot, amiről addig esetleg tudomásom sem volt. A többi és a többre való éhség aztán jött magától, és még mindig tart.

Fazakas Barna

– Mi a munkamódszere, mik a kedvenc technikái?

– A zenét nem tartom ihletforrásnak, inkább azt a hangulatot, ritmust, esetleg nyugalmi állapotot, amit létrehoz bennem, amely a segítségemre szolgál – és sok esetben motivál – az alkotásban. Mint említettem, egy ideje már a fényképezőgép és a telefon vette át a szerepet a jegyzetfüzettől a szememnek tetsző részletek, formák, színek, fények, árnyékok megörökítésében, de a következő fejezet általában egy kockásfüzet-lapon való vázlatolással folytatódik. Alkalmanként az is megtörténik, hogy a számítógépen szerkesztem meg a gondolataimat. Aztán következnek a szokásos műveletek: farost vagy vászonalapozás, felrajzolás, nagy foltok, aztán kisebbek, aztán rétegek és részletek egymásra, ahogy és amennyire az idő és az akril engedi. Jobbik esetben három-négy napig, rosszabbikban jó pár hónapig tart, amíg ki bírok engedni a kezemből egy munkát. Néha utólag veszem csak észre, hogy az eredeti ötlettől menynyire eltávolodtam, és hogy a személyes életvitelem és körülményeim milyen direkt vagy indirekt hatással voltak rám a folyamatban.

A hazatérés frissessége

– A leegyszerűsített, szürreális, futurisztikus világ, a vibráló és élénk színek mikor kerültek „képbe”? Milyen hatások érték, érik, alakítják?

– Úgy érzem, a reklámgrafikusi korszakom nagy hatással volt rám, annak ellenére, hogy amíg a számítógépes tervezéssel voltam elfoglalva, igencsak kevés időm és nyugalmam maradt az alkotásra. A lecsiszolt, mértani stilizálást biztosan erre az időszakra vezetném vissza. De ugyanúgy szerepet játszott ebben pár – nem csak – mediterrán utazás a tengerpart kékjeivel, zöldjeivel és sárgáival, miképpen a Nyugaton megtapasztalt kulturális változatosság és sokszínűség is.

Fazakas Barna: Gyökerek II. (50 × 70 cm, 2020)

– Milyennek látja itthon a lehetőségeket, bekapcsolódhat-e, elérheti-e egy művész Székelyföldről a világ művészeti körforgását? Egyszerűbb lett volna-e Belgiumból, ahol sokáig élt?

– Lehet, meglepően hangzik, de tizenegy év kintlét után úgy gondolom, művészként több lehetőség és alkalom adódik itthon, de az is valószínű, hogy ezt csak a hosszú távollét utáni hazatérés frissessége hozza ki belőlem. Ráadásul az internet és a közösségi média elterjedésének köszönhetően teljesen mindegy, hol alkotok, amíg az életkörülmény a legjavamat termeli ki belőlem. Persze az élő bemutatkozás és a kiállítás ugyanúgy szükséges, de itt valahogy talán ennek a megszervezése is akadálymentesebbnek tűnik.

– Mesélne a közeljövő projektjeiről, folyamatban lévő alkotásokról, megjelenési tervekről?

– Mint már utaltam rá, továbbra is az alkalmazkodás és a megélhetés biztosítása határozza meg a mindennapjaimat. Ha néha sikerül néhány napot szakítanom az alkotásra, akkor az már valamennyire elégtétellel tölt el, ahogyan az a pár alkotótelep is az év folyamán, amelyeken részt veszek. Februárban a csíkszeredai Székelyföld szerkesztőségének galériájában egy egyéni kiállításon foglaltam össze közelmúltbeli munkámat, jelenleg pedig azon vagyok, hogy a következő kiállításig kellő mennyiségű és minőségű alkotással tudjak előhozakodni. Megkerestek már Sepsiszentgyörgyről, Brassóból és Szegedről, a többi rajtam múlik.

 

FAZAKAS BARNA képzőművész 1976-ban született Csíkszeredában, a helyi Nagy István Művészeti Líceumban érettségizett, ahol Gaál András, Ercsei Ferenc, Koszti István, Márton Árpád voltak az oktatói. Egyetemi tanulmányait Temesváron végezte. Műveit egyéni és csoportos kiállításokon láthatta a közönség Romániában, Magyarországon, Szlovákiában, Németországban, Belgiumban és Szerbiában. A Mandragóra Csoport és a TAG (Transylvanian Art Group) tagja. Jelenleg Csíkszentkirályon él és alkot. 

 

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2020. augusztusi számában)