Harminc évvel ezelőtt, 1991. február 15-én írta alá Václav Havel, a Csehszlovák Köztársaság köztársasági elnöke, Lech Wałęsa, a Lengyel Köztársaság elnöke és Antall József, a Magyar Köztársaság miniszterelnöke a visegrádi nyilatkozatot. A Közép-Európát összefogó nemzetközi gazdasági, diplomáciai és politikai szövetség létrejöttének évfordulójára sajátos portrésorozatot készített Gaál Tibor Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett portrékarikaturista, grafikus.
Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország történetének öt-öt olyan kivételes személyiségét mutatja be, akik kreativitásukkal, tudásukkal, életművükkel nemcsak egy-egy nemzet emlékezetében élnek tovább, hanem a közép-európai identitás épüléséhez is hozzájárultak. Gaál Tibor portrésorozata ugyanakkor felkiáltójel is, arra figyelmeztet, hogy jobban meg kell ismernünk egymást – ő országonként öt különleges személyt ajánl figyelmünkbe, a mi felelősségünk, hogy folytatni tudjuk a sort.
„Főleg a fiatalságnak készítem a rajzaimat, hogy méltán legyenek büszkék a magyarságukra. Nem tudhatjuk előre, kikből lesznek ismét nagy tudósok, művészek, költők, írók, festők, sportolók. Szeretném minél nagyobb körben megismertetni ezt a sorozatot a felnövekvő generációval, a határon túli gyermekekhez is szeretném eljuttatni, akár kiállítás, akár könyv formájában. Úgy érzem, ez a kultúrmisszióm ebben az identitászavaros világban” – mondta a művész évekkel ezelőtt a nagy magyarokat bemutató sorozatáról. Ebből a törekvésből nőtt ki a mostani évforduló apropóján született portrésorozat is.
Minden kép külön játékba invitál: az ismert vonások mellett mindig felsejlik egy-egy történet is, az apró vagy hangsúlyos részletek, kiegészítők, tárgyak szempontot kínálnak az elmeséléshez. Nem kontextust teremt, hanem világot.
Gaál Tibor karikatúrái nem a gúny eszközei, nem torz alakokat rajzol, nem tesz nevetségessé: azt mutatja meg, hogy a szelíd irónia és a játékos humor a tisztelet kifejeződése is lehet, ebben gyökerezik az érdeklődő odafordulás, ez van a tekintet mögött, amely azt kutatja, melyek egy-egy arc legsajátosabb vonalai, melyek egy-egy életmű legcéltudatosabb irányai, melyek az élet legkülönösebb jegyei.
*
Gaál Tibor tanulmányait porcelánfestőként kezdte a Hollóházi Porcelángyárban. 1980-tól 1989-ig a Tokaji Művésztelep tagja volt. Egyéni tárlatai mellett több hazai és nemzetközi (többek között Németországban, az Egyesült Államokban, Ausztriában, Ausztráliában) kiállításon szerepelt, több karikatúrapályázat díjazottja. A Magyar Kultúra Alapítvány 2009-ben rendezett nemzetközi karikatúrafesztiválján a szabadon választott kategóriában győzött, 2010-ben a futball-világbajnokság idején rendezett karikatúra- világversenyen aranyérmet nyert Puskás Ferencről készített rajzával. Több helyen publikál. Évekkel ezelőtt kezdte el Nagy magyarok című portrésorozatát, amelyet a visegrádi együttműködés 30. évfordulójára szlovák, cseh és lengyel „nagyok” portréival egészített ki. A sorozatot kultúrmissziónak tekinti, és a továbbiakban is számos portréval kívánja gyarapítani az arcképcsarnokot.
Nem vagyok művész, de a művészet minden ágának tisztelője, csodálója vagyok. Amit én csinálok a fotóimmal, az csak játék. Játék a színekkel, fényekkel, formákkal. A fotózás szeretetét, annak titkait még édesapám oltotta belém. Ő is fényképezett, s engem is belevont a rejtelmekbe. A hagyományos fényképezés módszereit, a film és a fénykép sok türelmet igénylő sötétkamrás előhívását ő általa sajátítottam el.
A csíkrákosi-göröcsfalvi római katolikus erődtemplom a bástyaszerű tornyán lévő rejtélyes ábrázolásokról vált híressé. A négyzetes kockákba osztott, figurákkal díszített festménysorozaton állatok, emberek, égitestek, különféle jelek tűnnek fel, amelyek értelme mindmáig megfejtetlen. A toronyhoz kapcsolódik egy friss botrány is: a 2001–2004 között végzett szakszerűtlen restaurálás következményeit csak most sikerült nagyjából felszámolni.
Noha a művészetek mindig vonzották, mégsem volt annyira magától értetődő, hogy éppen a fényképezőgépre essen a választása: vargabetűk nyomán jutott odáig. A tehenészetbe sem született bele, mégis ennek a két világnak a találkozása mindmáig kiapadhatatlan ihletforrása, egyik nélkül sem tudná elképzelni az életét.
A kortárs grafikai törekvések megismertetése és a régió bekapcsolása a nemzetközi áramlásba – ezzel a céllal indították útjára 2010-ben a Székelyföldi Grafikai Biennálét, amely mára globális szintűvé nőtte ki magát, és átfogó képet nyújt a sokszorosító képalkotás jelenkori trendjeiről és fejlődéséről. A hetedik seregszemle megnyitóját, díjátadó ünnepségét és kísérőrendezvényeit október elején tartották Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában.
A kopjafákat, fejfákat szigorú, leegyszerűsített formarendszerből álló szobrászati plasztikai művekként is fel lehet fogni – állítja Berze Imre, akinek művészetét a lokális formai hagyaték univerzális jegyei jellemzik. Szereti a tradicionális architektúrákat és a népi ácstechnikákat, műveinek nyelvezete puritán és lényegre törő.
„Szenvedős, kínlódós, melós ez a dolog, ráadásul oly régóta vagyok benne, hogy nem is én csinálom a művészetet, inkább a művészet csinál engem. Ha megszűnne az alkotás, én is megszűnnék, elválaszthatatlan tőlem” – vallja Kis Endre, akinek a művészetéhez a délvidéki lét, a háború, a szarkazmus adta az alapot, amelyre a pécsi, profi festészeti nyelvezet épült, hogy ennek a kettősségnek a keverékét művelhesse Székelyföldön.
Koreň András pelsőci származású fotóművész. Mint mondja, első fényképezőgépét tízéves korában kapta szüleitől, a fotózás tudományát pedig többnyire a helyi könyvtár könyveiből sajátította el, mivel abban az időben nem akadt senki a környezetében, akitől megtanulhatta, elleshette volna ennek a művészeti ágnak a titkait.
„Festményekre ma nagyobb szükség van, mint bármikor: most vált igazán fontossá minden, ami az ember lelkét a víz felszínén tartja” – vallja Todor Tamás, aki minden művét egy kis láncszemnek tartja az önmagát működtető és előrébb vivő nagy gépezetben.
Egyik példásan hűséges játékosunkká M. Nagy László fotóriporter vált, aki Múlyadról Pozsonyba költözvén azonnal játékra jelentkezett. Ott volt minden edzésen, és portyáinkra mindig magával hozta a fényképezőgépét. Neki volt a legjobb erőnléte, mert rendszeresen eljárt futni.
Pásztor Péter építész–művész Lőcsén született 1948-ban, és Gölnicbányán nevelkedett. Később családjával Kassára költöztek, majd Pozsonyban tanult építésznek. Jelenleg egyetemi tanár a Kassai Műszaki Egyetem Művészeti Karán. Mindig is műemlékek felújításával szeretett volna foglalkozni, mert úgy véli, a múlt építészete tele van mestermunkával, aminek a kortárs építészetben néha a nyomát sem találni.