Bonczidai Éva: Résen kell lenni, ennyi a tanulság – Debreczeny Zoltán képeiről

2021. február 04., 10:54
Debreczeny Zoltán: Gegenlicht (akril, vászon, 50 × 60 cm)
A képre kattintva galéria érhető el.

Debreczeny Zoltán 1952. október 11-én született Veszprémben. „Szülővárosomat csak tanulni és a katonaidőre hagytam el. Aktív éveimben mérnök, köztisztviselő, ipari alpinista és kezdő festő voltam. Manapság csak festő, büszke nagyszülő, boldog férj és intenzív Veszprém-barát vagyok. Olyan színes, mozgalmas, többnyire derűs tartalmú táblaképeket készítek, amelyek a festett felszín mögött gondolatokat, asszociációkat is generálnak. Mindenre és mindenbe festek, ami alkalmas egy enteriőrbe új színt, derűs gondolatot csempészni. Használok öreg sparhelttetőt, szecessziós tükörkeretet, népi használati eszközt vagy akár svéd tömegterméket szigorúan átértelmezéssel” – mondja bemutatkozásképpen.

Német, olasz, francia művészbarátaival 1992-ben Münchenben megalapította a Frequenzen csoportot, az ő kezdeményezésére honosodott meg Veszprémben a Nyitott műterem program, amelyben a művészek a város utcáira, tereire kitelepedve alkotnak, szóba elegyednek a járókelőkkel és lehetőséget teremtenek a művészettel való közvetlen találkozásra.

Debreczeny Zoltán - Fotó: Baumann Béla

Debreczeny Zoltán szokatlan helyszíneken, akár üres belvárosi kirakatban, zenei fesztiválon, designpiacon, dunai állóhajón vagy éppen társasági eseményen is szívesen rendez kiállítást és tart tárlatvezetést – ez a tettre kész jókedélyűség a képein is érezhető. Több festménye a nyüzsgés dicséreteként is értelmezhető. A város szebbik arcát látjuk, azt, amilyen lehetne és azt, amilyen talán volt, mert szeretünk rá így emlékezni. A szülőváros nevét odacsempészni a képekre ravasz dolog, a festő lokálpatrióta a szó legnemesebb értelmében, hiszen ez nem szűk keretet szab, hanem realitást kölcsönöz ennek a különös világnak, ahol ezek a figurák méregetik egymást. Annyiféle módon lehet az ember érdekes vagy furcsa, annyiféle találkozási lehetőséget kínál az udvar, az utca, egy tér vagy egy koncert – huncutság és derű kell ahhoz, hogy meglássuk őket. Debreczeny Zoltán képei ezt a meglátást segítik, de a nosztalgiába csomagolt álnaivság sokszor egy-egy fricskát is rejt, résen kell lenni, ennyi a tanulság. A többi életöröm, fény, szín és játék.

 

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. február 1-i számában)