Fecsó Szilárd tornai származású, jelenleg Kassán élő képzőművész, tanár. 1967-ben született. A nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen diplomázott intermediális művészetből, mesterei Rónai Péter és Miroslav Nitz voltak. Elmondása szerint gyermekkorában sok minden érdekelte, nem volt könnyű megtalálni a saját útját. Fiatal korában nagy hatással volt rá Szabó Ottó grafikusművész, akivel együtt jártak alapiskolába, később Nagy Vierka, a szepsi Művészeti Alapiskola rajztanára tanította meg a vizuális nyelv kifejezőeszközeinek használatára. „Akitől felnőtt korban a legtöbb inspirációt és ösztönzést kaptam, és akinek tanácsára már tudatosan elindultam a művészi pályán, az a feleségem, Yvett. Mai napig sokat segít, támogat abban, amit csinálok” – mondja.
Fecsó Szilárd intermediális művészettel foglalkozik, aminek az alapja a különböző képzőművészeti ágak, műfajok, médiumok közötti átjárhatóság. Nagyfokú szabadságot biztosít az alkotó számára, aki szabadon tud mozogni koncepciók, megközelítések, technikák között, tudja őket ötvözni. „Ebben az alkotási folyamatban a legfontosabb a kifejezendő tartalom, a gondolat, amely az én esetemben predesztinálja a választott eszközt, médiumot. Van olyan tartalom, amit a legegyszerűbben a kollázs, az asszamblázs, az installáció nyelvén tudok megfogalmazni, de olykor vászonra, festékre, grafikai eszközökre van szükségem egy-egy gondolat megjelenítésére” – fogalmaz. Tartalmilag az emberi lélek viszonya, a lélek és a világ konfliktusa érdekli, az a kettősség – élet, halál, hit, kétely, szeretet és az indulatból fakadó szeretetlenség –, amely jellemző emberi mivoltunkra. Tudatosan választja azokat a kifejezésformákat, amelyek segítenek a gondolatban megfogalmazott tartalom vizualizásában, van, amikor harmónia, máskor a diszharmónia vagy a groteszk látásmód nyelvét alkalmazza.
Megtérése óta a legfőbb inspirációs forrása az abba vetett hit, hogy Isten képes átformálni életünket, ha engedjük. „Bármit tettünk, bárkinek okoztunk csalódást vagy botránkozást meggondolatlan tetteinkkel, szavainkkal, van belőle kiút. Ezt a személyes életemből fakadó felismerést próbálom alkotásaimon keresztül megfogalmazni” – mondja. Az utóbbi időben a tárgy és az ember kapcsolatát vizsgálja szakrális kontextusban, technikailag pedig a cianotípia képzőművészeten belüli felhasználása, valamint interaktív objektumok készítése foglalkoztatja. A koronavírus-járvány miatt sok más képzőművészhez hasonlóan alkotásaival az online térben találkozhatunk, az idei tervei között pedig a tavaly elmaradt kiállítások bepótlása szerepel, amennyiben a helyzet engedi.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2021. márciusi számában)
Nem vagyok művész, de a művészet minden ágának tisztelője, csodálója vagyok. Amit én csinálok a fotóimmal, az csak játék. Játék a színekkel, fényekkel, formákkal. A fotózás szeretetét, annak titkait még édesapám oltotta belém. Ő is fényképezett, s engem is belevont a rejtelmekbe. A hagyományos fényképezés módszereit, a film és a fénykép sok türelmet igénylő sötétkamrás előhívását ő általa sajátítottam el.
A csíkrákosi-göröcsfalvi római katolikus erődtemplom a bástyaszerű tornyán lévő rejtélyes ábrázolásokról vált híressé. A négyzetes kockákba osztott, figurákkal díszített festménysorozaton állatok, emberek, égitestek, különféle jelek tűnnek fel, amelyek értelme mindmáig megfejtetlen. A toronyhoz kapcsolódik egy friss botrány is: a 2001–2004 között végzett szakszerűtlen restaurálás következményeit csak most sikerült nagyjából felszámolni.
Noha a művészetek mindig vonzották, mégsem volt annyira magától értetődő, hogy éppen a fényképezőgépre essen a választása: vargabetűk nyomán jutott odáig. A tehenészetbe sem született bele, mégis ennek a két világnak a találkozása mindmáig kiapadhatatlan ihletforrása, egyik nélkül sem tudná elképzelni az életét.
A kortárs grafikai törekvések megismertetése és a régió bekapcsolása a nemzetközi áramlásba – ezzel a céllal indították útjára 2010-ben a Székelyföldi Grafikai Biennálét, amely mára globális szintűvé nőtte ki magát, és átfogó képet nyújt a sokszorosító képalkotás jelenkori trendjeiről és fejlődéséről. A hetedik seregszemle megnyitóját, díjátadó ünnepségét és kísérőrendezvényeit október elején tartották Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában.
A kopjafákat, fejfákat szigorú, leegyszerűsített formarendszerből álló szobrászati plasztikai művekként is fel lehet fogni – állítja Berze Imre, akinek művészetét a lokális formai hagyaték univerzális jegyei jellemzik. Szereti a tradicionális architektúrákat és a népi ácstechnikákat, műveinek nyelvezete puritán és lényegre törő.
„Szenvedős, kínlódós, melós ez a dolog, ráadásul oly régóta vagyok benne, hogy nem is én csinálom a művészetet, inkább a művészet csinál engem. Ha megszűnne az alkotás, én is megszűnnék, elválaszthatatlan tőlem” – vallja Kis Endre, akinek a művészetéhez a délvidéki lét, a háború, a szarkazmus adta az alapot, amelyre a pécsi, profi festészeti nyelvezet épült, hogy ennek a kettősségnek a keverékét művelhesse Székelyföldön.
Koreň András pelsőci származású fotóművész. Mint mondja, első fényképezőgépét tízéves korában kapta szüleitől, a fotózás tudományát pedig többnyire a helyi könyvtár könyveiből sajátította el, mivel abban az időben nem akadt senki a környezetében, akitől megtanulhatta, elleshette volna ennek a művészeti ágnak a titkait.
„Festményekre ma nagyobb szükség van, mint bármikor: most vált igazán fontossá minden, ami az ember lelkét a víz felszínén tartja” – vallja Todor Tamás, aki minden művét egy kis láncszemnek tartja az önmagát működtető és előrébb vivő nagy gépezetben.
Egyik példásan hűséges játékosunkká M. Nagy László fotóriporter vált, aki Múlyadról Pozsonyba költözvén azonnal játékra jelentkezett. Ott volt minden edzésen, és portyáinkra mindig magával hozta a fényképezőgépét. Neki volt a legjobb erőnléte, mert rendszeresen eljárt futni.
Pásztor Péter építész–művész Lőcsén született 1948-ban, és Gölnicbányán nevelkedett. Később családjával Kassára költöztek, majd Pozsonyban tanult építésznek. Jelenleg egyetemi tanár a Kassai Műszaki Egyetem Művészeti Karán. Mindig is műemlékek felújításával szeretett volna foglalkozni, mert úgy véli, a múlt építészete tele van mestermunkával, aminek a kortárs építészetben néha a nyomát sem találni.