Fábián Gergely: A stílus ajándék – Szkukálek Lajos képeiről

2020. november 21., 08:03
Szkukálek Lajos: Tégy, amit akarsz
A képre kattintva galéria érhető el.

Szkukálek Lajos festő, grafikus, illusztrátor. 1957-ben született Komáromban. Elmondása szerint beteges, csenevész gyerek volt. Egyszer néhány évvel idősebb unokatestvére, aki pedagógust játszott, rajzfeladatot adott neki, majd alaposan megdicsérte az elkészült rajzot. „Életemben először valaki megdicsért. Akkor, négyéves koromban azt mondtam, meg van oldva az életem, én festő leszek.” Idézi fel az emléket. Nem részesült képzőművészeti képzésben, nem volt rajztanára, de minden energiáját a szakma autodidakta módon történő elsajátításába fektette, s idővel egyre jobb lett. Tehetségét hamar felfedezték, huszonévesen már újságokban, könyvekben szerepelt, képeivel galériákban találkozhatott a közönség. Mint mondja, elbízta magát, az életben, az emberi viszonyaiban elkövetett hibákból őrült feszültség alakult ki benne, s ebből jött létre a stílusa. Így fogalmaz: „A stílus ajándék. Nem kellett érte semmit dolgoznom, kaptam. Viszont végtelen mennyiségű munkát beletettem abba, hogy reálisan, akár naturalisztikusan meg tudjak rajzolni vagy festeni valamit.”

Szkukálek Lajos

Magánmitológiáját szürreális alkotásokból és kollázsokból építi. Mágikus realizmus jellemzi ezeket az alkotásait, sok bennük a realisztikus elem, a dolgok olvashatóak, felismerhetőek, de szürrealizmussal és fantasztikummal keverednek. Munkásságának van egy realisztikus irányú ága is, tájképeket, belső tereket, csendéleteket fest. Emellett grafikákat, illusztrációkat is készít. Hangsúlyozza, nem mondhatja, hogy a szürreális alkotásokat jobban szeretné a tájképeknél: „Meghasonlott ember vagyok, a lehető legjobb értelemben. Fel van szeletelve az agyam, az egyik felében ez van, a másikban meg az. A személyiségem egyik része ezt kívánja, a másik meg azt. Igazából mindkettő egyfajta szellemi önkielégítés, a saját örömömre festek.”

Termékeny festő – bár mióta három évvel ezelőtt feladta komáromi galériáját, és tanyáját újítja fel, építi át, több az elfoglaltsága, „lopja magának az időt” a festésre, mégis sokat fest –, alkotásaival szinte az egész világon találkozhatunk, magánygyűjtőknél és neves galériákban Szlovákiában, Magyarországon, Ausztriában, Hollandiában, Belgiumban, Németországban, az Egyesült Államokban és Kanadában.

Mint mondja, szerinte ihlet, mint olyan nem létezik. „Én egyfolytában ihletett állapotban vagyok, bár talán nem tudok róla. Úgy, mint a hal, amelyik nem tudja, hogy vízben van. Nem tudja, hogy mi az a víz, mert az az eleme. Én nem tudom, mi az, hogy ihlet, mert egyfolytában ihletett állapotban vagyok. Nekem ez az életem.”

 

(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2020. novemberi számában.)