Fejős Csilla: Tófenék-mellék - Ózsvár Péter kerámiáiról

2021. március 09., 09:25
Ózsvár Péter Tófenék-mellék ciklusából
A képre kattintva galéria érhető el.

Ózsvár Péter gyerekként a rejtett medrekkel, tavakkal körülvett szikes mezőn, Kishomokon és a kanizsai nagy Járáson átesett a kincskeresés lázas betegségén. Úgy volt vele, miért ne találhatna egyszer valódi kincset, aranyat például, vagy vágyai netovábbját, öregapja kanászkútba rejtett pisztolyát, az lett volna a hatalmas zsákmány! Nem véletlen, hogy semmit sem talált. Gyermeki képzelgéseit a gyönyör hajtotta. Amikor kisétált a rétre, üldögélt, énekmondó helyen üldögélt békésen, színes madárrajok bolyongtak fölötte, és olyanfajta szabadságvágyat érzett, mint amilyet a madarak repülés közben. Lenyűgözte a madarak siklózása, ahogyan ráfeküdtek a levegőre, és a szél fenntartotta őket lebegésükben. Miközben madarak seregét elnyelő felhőkbe kapaszkodott, tekintete áthatolt valamennyi apróságon, pici teremtményen. Ilyenkor a kobaltkék, a mély tengerkék, a zöld, a sárga és a narancsfény ragyogott fel a messzeségben. Szíve megtelt káprázatokkal és felejthetetlen csodákkal. És a mai napig kitartóan, állhatatosan figyel, gyönyörködik a földben és az életben, amelyet az hordoz. Ha megáll a Járáson, akkor egy fűszál, egy bogár zizzenése olyan, mintha egy öltés lenne az ég és föld között. Valamiféle közös lényeg munkál a gyermek- és felnőttkori történetekben. Nem más, mint a kincskeresés és -találás átlényegülése, metamorfózisa. És mennyire igaz, hogy belénk ivódik a hely, ahová születtünk, ahol a titkok birodalmába beavattak bennünket. Ózsvár Péter megőrizte gyermeki világlátását, megtalálta a kincset az agyagban. Számunkra is láthatóvá tette, nézzék csak, itt van körülöttünk, a kerámiaszobrok erejében.

Péter, amikor nekiveselkedik, hogy megcsinálja azt, amit szeretne, lábai gyökeret eresztenek a kiszáradt föld feltátott szájában, és ebből a szikkadt tepsiből, ebből a repedezett tófenékből nem szűnnek meg előtódulni az agyag lélegzetéből teremtett állat- és növényfigurák. A széttöredezett világ szilánkjaiból bújnak elő az újabbnál újabb formák.

Mert ilyenkor kiegyenesedik és behajlik a test, mérkőzik a meredéllyel, a kezek hozzáfognak az agyag szelídítéséhez, belesüppednek, iszonyatos energiát használva el, az agyagmassza tekereg a korongon, és Ózsvár Péter ujjainak hegyén egymást váltó agyagdarabok és vízcsöppek emberi tulajdonságokkal ruházzák fel lényeit. Ha elmélyül bennük hosszabb ideig, ha tovább van bennük, a mélyből képeket hív elő. Mindig is így látta a dolgokat. Szerinte a gonosz lélek akasztott kányaként sejlik fel.

Ózsvár Péter kerámiaszobrait óriásira növeszti, így minden apró részlet láthatóvá, tapinthatóvá válik. A fű emelkedése, a járási füvek rengetegje, a vadfüvekben feltünedező tojások, a szél roncsolta szakállú kakas, a tollaiba öltözött bagoly. Táncoló, összehajoló madarainak mozdulataiban gyöngédség, egynémelyük szívében csöngő. A mák, a virág madarat terem. Madártemplomai mellé imádkozni ereszkedünk. Mozdulatlanságból kitörni készülő, földbe ragadt madarai vágyakozva az égbe emelkednének. Hervad a táj, de a gyökerek még elevenek a talajban. A tényleges tófenéken doboló halántékkal tülekednek a kétarcú tehenek. Ha végiggázolnának a lapályon, az patáik alatt éppen csak meghajolna.

A hétköznapok pora kevesebb fényt enged át a szemhártyán. Amikor Péter elcsendesül, s a Nap mosolyog valahol – valahol, a szemhatáron túl –, megpróbálja a maga módján, játékosan, improvizatívan megfogalmazni azt az örökké változó csodát, amelyet neki e világ, az itteni lét jelent. Kibontani, finomítani, árnyalttá tenni, mindig újabb és újabb dolgot beépíteni. A fejében együtt van az egész. Amióta lakhelyet talált benne, azóta hordozza magában ezt az alföldi szellemiséget. Ahogy Hamvas Béla is írja: „Nincs kevésbé szabad hely, mint ez a sztyeppe, nincs kevesebb szabadság, mint ezen az óceánon, és nincs sehol nagyobb szomjúság arra, hogy szabad legyen.”

 Ózsvár Péter

A Magyarkanizsa község legkisebb településén, Kishomokon átélt, szerzett gyermekkori élményei és emlékei mind a mai napig meghatározzák művészetét.

A finomkerámia ipari szakközépiskolát 1983-ban végezte el Magyarkanizsán. A helyi cserépgyár majolikarészlegében korongozóként kezdett el dolgozni, mi - közben vajdasági kerámiaműhelyekben is korongozott. Soha nem nyugvó kreativitása és a munka közben szerzett tapasztalatai nyomán kezdett bele saját gondolat- és érzésvilágának megformázásába.

1994-től tizenhét éven át a palicsi Etnocampban fazekasságra oktatta a részvevőket.

2007-től 2009-ig részt vett a GébArt Zalaegerszegi Nemzet - közi Művésztelepen. A Zlakusai Nemzetközi Kerámia-művésztelepre két ízben is – 2008-ban és 2009-ben – meghívást kapott. 2009-től négy éven keresztül meghívott vendég volt a horvát - országi Koprivnica mellett megrendezésre kerülő Motocilla Alba elnevezésű nemzetközi kerámiaművészeti táborban. 2013-ban a németországi Renaissance der Erde nemzetközi művészeti projektum alkotója volt.

2002-től tagja a Szerbiai Képzőművészek, Iparművészek és Formatervezők Egyesületének (ULUPUDS).

KIÁLLÍTÁSOK

1994-ben mutatkozott be Csak ülök a tojásokon című egyéni kiállítássorozatával (Magyarkanizsa, Zenta, Ada, Zombor, Topolya, Szeged, Szabadka, Veszprém).

2012-ben elindította új kiállítási ciklusát, amely a Tófenék-mellék címet viseli.

Az évek során számos csoportos tárlaton állított ki (Szabadka, Kiskunhalas, Újvidék, Gornji Milanovac, Belgrád, Baja, Budapest, Zalaegerszeg, Koprivnica, Mainburg).

JELENTŐSEBB DÍJ

1997-ben Forum Képzőművészeti Díjjal értékelték munkásságát. 

(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2021. február 20-i számában)