Helyőrség: Krzysztof Ducki plakátjairól

Bonczidai Éva

A mindennapjaink lakói – Nemes András Csaba műveiről

A mindennapjainkat belakja a nyurga alakok eredendő ügyetlenkedése, ez az alig megtartó egyensúly, mely valahogy mégis továbblendít – egymáshoz sodor vagy épp távolra gurít. Körbeérő életeink, körbeérő mozdulataink, körbenéző tekintetünk nyer formát most e szobrok által. Könnyedek, mégis tetten érhetjük bennük az eleve elrendelés nehézkes bizonyosságát.

Bálint Tamás

Tizenkét gyümölcsfa – beszélgetés Kristó Róbert grafikussal, fotóművésszel

Kristó Róbert egyaránt támaszkodik a fotózásra és a grafikára. Alkotásai azonnal felismerhetőek, sokszor a fa mintázatát használja ihletforrásként: a fatábla évgyűrűi, mintázata, köröcskéi, bogok, görcsök inspirálják egy-egy kép létrehozásában.

Bonczidai Éva

Rácsodálkozni a létezés és az elveszés lehetőségeire – Árkossy István képeiről

Árkossy István festményei az álmok összetettségéről és gyökereiről mondanak el valami lényegest – egy olyan belső világról vallanak, amelyben örök egymásmellettiségben áll a szent és a profán, a primitív korokból áthurcolt emlékeink a manapság képződött jelképekkel.

Bálint Tamás

Képírás-olvasás, a találkozás elkerülhetetlen – Beszélgetés Szentes Zágonnal

Kevés olyan képzőművész van, aki olyan közel lenne az irodalomhoz, mint Szentes Zágon. Könyvborítói, mint festményei és fotói is, az esszenciát próbálják megfogni, legyen szó egy kötetről vagy magáról a világról.

Bonczidai Éva

Ezeket az arctalan karaktereket mindannyian ismerjük – Bereczki Kata képeiről

Bereczki Kata festményeinek – témától függetlenül – sajátos alkotóeleme az a vagány irónia, amellyel úgy ragad meg hétköznapi helyzeteket, hogy mosolyra késztet, mégsem bánt meg, ha egy-egy esetlen és suta furcsaságban magunkra ismerünk. Nem bánt, de provokál, hiszen ez a fajta leegyszerűsített szembesítés provokatív.

Bonczidai Éva

„A kép olyanokat is megmutat rólam, amiket talán én még nem is tudok” – Beszélgetés Tenk László festőművésszel

„2000-ben volt egy agyvérzésem, egy hónapig odaát voltam. Amikor rendbejöttem valamelyest, éreztem, hogy ó, de szörnyű dolog, hogy itt ez a rengeteg kép. A gyerekeimre sózzam rá a felelősséget, hogy mégis mit csináljanak ezzel a hagyatékkal? Hogy döntik el erről a szar képről, hogy ez félresikerült, csak még nem semmisítettem meg? Vagy erről, hogy a fater örömében ilyet festett? Honnan tudhatnák ők ezeket? Az egyik unokám segítségével minden képet egyenként átválogattam: ezt vállalom, ez reménytelen. És megmaradt egy harmadik csoport is: húsz-harminc olyan kép, amelyben volt spiritusz, de nem volt az igazi. Azt különraktam, és hetente, kéthetente mindig átvizsgáltam, hogy tessék, akkor foglalkozz

Bálint Tamás

A szerszámok: a szem, a szív és a fej tisztán tartása – Beszélgetés Vetró Andrással

 Vetró András: Szeretném, ha szobraim kis tükrök szerepét töltenék be, mely előtt a szemlélő felfedi majd önnönmaga legbensőbb rezdüléseit. Hiszem apám vallomását, ami a művészi tett elsőbbségét hirdeti a látva lássanakkal szemben.

Bonczidai Éva

Minden félelmünk pajzsa az idő – Kaliczka Patrícia képeiről

Kaliczka Patrícia munkái mind-mind asszociációs játékra hívnak: úgy vetnek fel ártatlan témákat, mint például a tükröződés, repülés vagy utazás, hogy az ember beleszédül abba az egyirányú suhanásba, amely mindig olyan lélekmélységekig száll le, ahol már az istenek és a csillagok a legközelebbi rokonaink.

Bonczidai Éva

Tűnő időm nyomában – Takáts Márton képeiről

A tűnő idejéből milyen képeket ragad ki az az ember, aki kamerák nélkül is képes a képalkotásra? Mit rögzít ezeken a rajzolt, karcolt, festett, pepecselve, elidőzve, hetekig beleragadva alkotott képeken? Mit enged látni ez a napló az alkotó napjaiból? Mit enged látni a teremtésből és a teremtett világ(ok) idejéből? És a teremtmény mit érzékel az idő következetességéből, miközben kilép az ajtón, ücsörög a bárpultnál vagy a kávéházban megváltja a világot?

Bonczidai Éva

Makacs ragaszkodás a széphez – Sárkány Győző képeiről

Lélektájakról érkeznek ezek a különös üdvözlőlapok – antik és reneszánsz mesterek remekei fakadtak egykor e tájról, manapság viszont mintha már csak a traumáinknak, sebeinknek, sértettségeinknek és bosszúvágyunknak volna közös gyökere, az örömeink sekélyesek vagy önzők, már nem közösségi ünnep semmilyen boldogság. Dirib-darabokra hull szét mindaz, amiben szerettünk hinni – mégis hogy lehet ilyen hír hozója a szépség?