Fiala Ilona: Szia...

2022. május 15., 10:00
Bereczki Kata: Asszonyok (akril, vászon, 60 × 90 cm, 2017)

– Szia, Böbikém!

– Szia, drága Milla! De valahogy lehangoltan mondtad: „Szia, Böbikém”. Jó, hogy el nem aludtál közben. Mi van veled, le vagy törve, vagy talán másnapos vagy, vagy csak nem sikerült valami?

– Nem is tudom, lehet, hogy egy kicsit kedvetlen vagyok?

– Na gyere csak, ha meglátod a kertemet, mindjárt vidámabban fogod nézni a világot. Jaj, már azt hittem, hogy nem hoztam a kulcsot! De itt van. Tudod, zárni kell a kaput, mert nem engedhetjük, hogy bárki bejöjjön ide. Mi itt dolgozgatunk, szorgalmasan ültetgetünk, kapálunk, locsolunk, aztán jönnek valami idegenek, és leszedik a termést. Igaz, így is lopkodnak valami gazemberek, nem tudjuk kilesni őket. Most még nem, majd ha beérik a gyümölcs meg a zöldség, a paradicsom, paprika, miegymás. Itt jobbra fordulunk, és az a másik kertecske a miénk. Tibi, itt a Milla, vagyis Kamilla, de hát tudod, én átkereszteltem Millára, így sokkal érdekesebb. Na jó, egy puszi, egy kis ölelés, és menj a dolgodra, locsolj tovább, olyan szárazság van! Mi beszélgetünk egy kicsit. Gyere, ülj le, itt kellemes hűvös van. Ezek még a régi üzemi kertek, mindegyik háromáras. Még az egykori Tesla cég osztotta az alkalmazottjainak. Azóta persze már megváltoztak a tulajdonosok. Nem is vagyunk tulajdonosok, csak bérlők. Most már a városi hivatalhoz tartozunk. Sajnos nem lehet házikókat emelni, főleg betonozni nem szabad. De az előző bérlő alaposan túljárt a hivatalok eszén: pincét ásott, rendes téglafallal építette körbe. Nézd, itt a lejárat. Senki sem tud róla. Egyik oldalról ez az emelvény takarja el, két oldaláról a rózsabokrok, eminnen meg a gyümölcsfák. De hát meghibbantak? Hova rakjuk a szerszámokat, meg mindent, amire itt szükségünk van: az edényeket, csészéket, poharakat, a függőágyat, a napernyőt, a szerszámokat, a vödröket – de minek sorolom. Mindent a pincében tartunk. Meg itt ezen a féltetős teraszon. Ez nem bódé, nem faház, csak ilyen tákolmány. Ezért nem szól senki, pedig már tizenegy éve megvan. Milla, Milla! Még hogy kedvetlen! Mi van veled? Talán valami bajod van? Hogy szolgál az egészséged? Tényleg levert vagy.

– Levert lennék?

– Tudod, le kellene egy kicsit fogynod. Na nem mintha nekem olyan tökéletes lenne az alakom, de hatvannégy éves korában már lehet egy kis súlyfölöslege az embernek. Nemrég még súlyosabb voltam. De napokig csak almát ettem. Meg cukkinit, ilyesmiket. Le is fogytam hat kilót. Aztán hármat visszaszedtem, de három akkor is lement. Egyél almát. Almát almával. Meglátod, lefogysz. Aztán a kedved is jobb lesz. Mert amint jobban érzed magad a bőrödben, lelkileg is feldobódsz. És menj el fodrászhoz, kozmetikushoz, manikűr, pedikűr. El sem hinnéd, hogy kicserélődik az ember ilyesmik után. Talán csak nem sajnálod rá a pénzt? Én bizony nem sajnálom. Ennyit igazán megérdemlek. Tibi is ezt mondja. Mindig ad nekem pénzt, hogy legyen miből szépítkeznem. Ő még mindig dolgozik, könnyen beszél. Már a hetedik évet húzza nyugdíjasként. Igaz, sokat mérgelődik, már nem úgy megy neki a munka, mint azelőtt. Idén talán már be is fejezi. Megvette álmai autóját, másra már nem vágyik. Negyvenötezerbe került. Nem jut eszembe, milyen márka. Tibi, milyen autót is vettünk? Nem hallja. Majd megkérdezem, ha befejezi a locsolást. Nagyon szép autó, és nagyon erős. Minden eddigi autónknál jobb, kényelmesebb.

Képzeld, Janka férjhez megy, augusztus 25-én, Lajos-napon lesz az esküvője. Lajos bátyám örül ennek a legjobban. Pedig még nem biztos, hogy őket is meghívják, de akkor is örül, hogy az unokahúga az ő neve napján megy férjhez. Olyan szerelmes a szentem! Mármint Janka. Hát az első házassága nem sokat ért. Majdnem húsz éven át pátyolgatta azt a beteg embert, aztán úgyis meghalt. Se gyerek, se semmi. Így van ez, ha egy fiatal lány öreg pasihoz megy férjhez. De nem hallgatott rám, hiába mondtam neki. Ez meg nyolc évvel fiatalabb nála! De most hallgatok. Örülök, hogy férjhez megy. Még csak negyvennégy éves, majdnem négy éve özvegy. Ne éljen egyedül. Jól tudom, milyen a magány. A válásom után azt hittem, belegebedek. De szerencsére összejöttünk Tibivel. Nem bántam meg. Az igaz, hogy életem legjobb döntése az volt, amikor kijelentettem, hogy továbbra is maradok a kis garzonomban, ő meg lakjon külön, a régi lakásában, és csak a hétvégékre megyek hozzá. Ezen sokan csodálkoznak, de én állítom, hogy ennél jobbat ki se találhattam volna. Összeházasodtunk, de külön élünk. Én tisztában vagyok a bőbeszédűségemmel, tudom, hogy ha együtt élnénk, már nem bírná hallgatni a szövegelésemet. De ő se angyal. Engem a tisztaságmániájával kerget az őrületbe. A hétvégéken kibírom, de ha folyamatosan ebben kellene élnem, hát nem tudom… Képzeld, amikor Janka bejelentette az esküvőt, Tibor nem azt kérdezte: mikor? hánykor? hol?, hanem azt, hogy: Milyen ruhát veszel a lányod esküvőjére? Ilyesmikre van gondja. Biztos ad vagy háromszáz eurót, hogy valami igazán szép ruhát vegyek. Erre nagyon odafigyel. Nem is jönne velem az esküvőre, ha nem lenne valami stramm új ruhám. Bezzeg a vőjelölt igen sóher! Azt mondja, mindenki azt kérdezgeti, mikor lesz már az esküvőjük. Mert jót akarnak zabálni, meg inni – ingyen. Ezért kérdezik – így vélekedik. Mindjárt helyre is raktam őt. Megmondtam neki, hogy vegye megtiszteltetésnek, hogy eljövünk az esküvőjükre és az ünnepi ebédre. Mert azon a pénzen, amit tőlünk nászajándékként kapnak, háromszor is elmehetnénk Tibivel ebédelni és vacsorázni a Savoyba. Azon a pénzen ők nászútra fognak menni, hát ne mondja, hogy ingyen jövünk egy jót zabálni. Mindjárt visszakozott, hogy nem ránk értette. Nekem az mindegy. Ha így beszél, az azt jelenti, fogához veri a garast. Ugyanilyen volt Janka első férje is. Szinte kilencven óta munkanélküli státusban volt, Janka meg két munkahelyen is dolgozott. Ez meg harminchat évesen még mindig tanul. Már nem is emlékszik, hány főiskolát kezdett el és hagyott abba, mert egy-két év után rájött, hogy valami mást szeretne. Nem tudom, nem tudom. De ez már nem az én bajom. Janka miatt aggódom, mert ez egy szerencsétlen leányka. Tudod, az úgy van, hogy aki amilyennek született, úgy éli le az egész életét. De te is aggasztasz. Még sose láttalak ilyen elkenődöttnek.

– Most meg már elkenődött…

– Többet kell törődnöd magaddal. Ha te nem törődsz, másra nem számíthatsz. Csakis magadra. Te, van itt néhány parlagon heverő kert. Oda nézz, azt ott tavaly még művelték, még nincs nagyon elhanyagolva. Nem akarod bérbe venni? Elintézem neked. Valakivel felásatod – csak van negyven euród, hogy felásasd –, aztán egész tavasszal, nyáron és ősszel csak játszogatsz benne. Gyerekjáték. És micsoda öröm! Nézd, milyen szépen hajt minden. Kár, hogy még nem tudok adni valamilyen termést. De! Pázsithagymát!… Hogy pázsithagyma nincs? Hát hogy hívják magyarul, már el is felejtettem… Hogy metélőhagyma? Ne röhögtess, ezt soha nem hallottam… Igen, a snidling, az ismerős. Ebből nyirbálunk majd, mielőtt elmész. Látom a szemeden, hogy nem vagy rendben. Olyan szomorú a nézésed.

– Ugyan már, ne hajtogasd ezt folyton. Jól vagyok.

– Most már ne tagadd. Elárultad, most már természetesen foglalkozom vele. Mert a szívemen viselem a sorsodat. Hogy öt éve fel se hívtuk egymást? Éppen ideje volt. Azért azt el kell ismerned, hogy mi nagyon hasonló vérmérsékletűek vagyunk. El se tudod képzelni, milyen gyakran gondolok rád. Nincs semmilyen hobbid? Csak bemész a munkahelyedre, délután haza, eszel egy jót, megnézed az esti filmet és mész aludni? Ennyi?

– Már hogyne lenne hobbim. Az olvasás.

– Ugyan, az nem jó hobbi. Valami mozgás kellene. Tudod, mennyit lehet mozogni egy ilyen kertben? Ha ide kijössz, agyonmozoghatod magad. És kevesebbet fog fájni a derekad, mint most. Meg a lábad. Ne mondd, hogy nincsenek ilyen problémáid. Látom rajtad.

– Úszni is járok egy barátnőmmel. Legalább hetente egyszer.

– Az semmi. Lassan úszkálgatsz a medencében, az csak simogatja az izmokat. Neked erőteljes mozgásra van szükséged. Meg arra, hogy kihagyd az édességet. És a kenyeret. Én már alig eszem kenyeret és kiflit. Ha mégis, akkor csak barnát, minél sötétebbet. És magvasat. Az az egészséges. Én nagyon egészségesen táplálkozom. Elmondhatom, hogy már megettem a nekem kijáró húst, a főzeléket, a süteményeket. Már észszerűen élek. Mozgás és egészséges étkezés. Nézz rám, példát vehetsz rólam. Nem azért mondom, de legalább húsz kilóval könnyebb vagyok, mint te. Ezt a kertet bérbe kell venned. Meglátod, ha ide fogsz járni, s hallgatod majd a madarak csicsergését… Egyáltalán, ott a betonrengetegben szoktál madarakat hallani? Jó, itt-ott látsz valami szarkát, télen varjakat. De hallgasd csak, itt folyton csiripelnek. Ez kell neked, ettől életre kelsz.

– Lassan el is mennék…

– Ne őrjíts, hisz még alig beszélgettünk! Még annyi mondanivalóm van! Azt mondd meg, mit csináltál ma egész nap.

– Csak tettem-vettem. Elég sokáig aludtam, végtére is szombat van.

– Nagy hiba! Én minden reggel ötkor kelek. Mindegy, hogy milyen nap van. Ötkor! Bevetem az ágyam, kitakarítok, nekilátok főzni. Nyolcig mindennel elkészülök. Aztán körberakom magam rejtvényújságokkal, és rejtvényeket fejtek. Ez nagyon fontos, hogy edzésben tartsd az agyad. Közben megy a Sláger Tévé. Azon akkorákat lehet nevetni! Nem azért, mert humoros műsort adnak, de ott olyan jópofa dolgok mennek! Olyan nótákat hallok, amilyeneket drága édes jó anyám énekelt valamikor. És itt hallok néha ilyeneket, hogy kombiné, kombiné, csipkés kombiné – ez az apósom kedvenc dala volt. Ilyenkor szoktam jókat nevetni. Meg felidézni a régi szép időket. Aztán megebédelek, szundítok egy kicsit, délután pedig kijövök ide. Tibi is a kertbe jön, egyenesen a munkából. Itt elvagyunk még egy-két óráig. Utána hazavisz, ha kell, bevásárolunk, s már csak az esti program van hátra. Ez az én napirendem. Korán kelni, korán lefeküdni. Így egészséges. Ezt Kocsis nagymamám mondta mindig. De ha te ilyen nyomott vagy, miért nem iszol több kávét? Mostanában sokat mondják, hogy napi öt-hat kávé még elmegy.

– A vérnyomásom miatt csak egyet iszom naponta.

– Magas a vérnyomásod? Akkor azért vagy kókadt, lelombozódott? De várjunk csak, nem lehet, hogy éppen alacsony? Mert akkor szokott az ember pihegni. Na jól van, ne nézz így rám, elismerem, talán csak jobban tudod, mint én, hogy magas-e vagy alacsony. Gondolom, rendszeresen megméred. És mi lenne, ha olyankor, amikor szédelegsz, meginnál egy, nem is egy, hanem mondjuk két pohár vizet? Ha én úgy érzem, hogy fogytán az energiám, akár fél liter vizet is lehúzok, és mindjárt jobban érzem magam. Neked is ezt kellene tenned. Vagy ihatsz teát is, annyiféle teát lehet kapni, én mostanában nagyon rákaptam a teára, legalább hármat iszom egy nap, és mindig másmilyet. Van otthon vagy tízféle teám. Fehér, fekete, zöld, gyümölcs-, gyömbér-, amit akarsz. Meg gyógyteák is. Csak azokat ismerni kell. Nem mindegy, melyiket mivel kombinálod. Vigyázni kell velük. És csak mértékkel. Némelyikből legfeljebb kettőt ihatsz egy nap, esetleg hármat, de van, amelyikből csak egyet. Aki nem az előírásnak megfelelően fogyasztja a gyógyteát, többet árt magának, mint használ. Remélem, te nem tartozol ezek közé a tudatlanok közé. Millácskám, azt mondd még meg nekem, miért nem találkoztunk az elmúlt években, hiszen azelőtt többször is összefutottunk. És milyen jókat telefonálgattunk! Valahogy abbamaradtak azok a jó dumcsik. Ezt igazán sajnálom. Olyan jól meg tudtunk mindent beszélni! Ígérd meg, hogy lesz folytatás. Most, hogy megint rábukkantunk egymásra, folytatnunk kell. És feltétlenül bérbe kell venned ezt a szomszédos kertet.

– Ne erőltesd, kérlek! Hogy lennék képes egyedül megbirkózni egy ilyen kerttel? Te a férjeddel műveled…

– Ne is mondd tovább! Már tudom, mi a baj veled. Neked pasi kell! Bízd rám a dolgot, megoldom. Gyere el jövő szombaton ugyanebben az időben. Csak úgy, véletlenül, hogy erre jártál. Lesz itt valaki, majd meglátod. Ne félj, tetszeni fog. Ha nem lennék férjnél, már rég beleszerettem volna. Nagyon illenétek egymáshoz.

– Én nem gondolom, hogy pasira van szükségem.

– Te nem gondolod, de én tudom. Nagyon kérlek, higgy nekem. Sokszor van, hogy nem is tudjuk, mi a bajunk, és egy kívülálló jön rá. Most én jöttem rá. Hát nem nagyszerű? Tudtam, hogy ez a nap tartogat számomra valamit. Nos, tessék! Sose tudhatod, mikor tehetsz jót valakivel. Én a jövő héten teszek neked egy óriási szolgálatot, és meglátod, hálás leszel érte.

– Azt se gondolom, hogy annyira rossz passzban lennék, mint ahogy te állítod. Eltúloztad. Valójában semmi bajom, csak egy kicsit szendébbre sikerült az üdvözlés. Ennyi az egész.

– Márpedig nincs igazad! Sokszor nem vesszük észre, ha embertársunk jelzi, hogy segítségre van szüksége. Én a te esetedben rájöttem, hogy a szakadék szélén imbolyogsz. Kötelességem közbelépni.

– Most már igazán megyek.

– Nem engedhetlek így el! Legalább azt ígérd meg, hogy egy hét múlva újra eljössz.

– Nem, nem jövök el.

– De, mondjuk együtt: Jövő héten, ugyanitt, veled.

– Egy búcsúölelés. Nem kell velem jönnöd a kijárathoz. Azok ott kifelé tartanak, majd velük megyek én is.

– Azt már nem! Elkísérlek. A kapuig még meggyőzlek a jövő hétről. Mindennap fel foglak hívni. Nem mondhatsz nemet. A javadat akarom. Érted teszem. Mert te nem tudod, mire van szükséged, de én nagyon is jól tudom. Majd Tibinek is elmondom. Meglátod, hogy nekem ad majd igazat. És ő is azt fogja mondani, ne hagyjam annyiban. Mert ha valaki nem tudja, mit akar, azon másnak kell segítenie.

– Szia, Böbikém!

– Várj, még nem fejeztem be.

– Szia…