Franz Hodjak: Homokkal teli bőrönd* (részlet)

2021. január 13., 01:35
Losonczi Béla festménye Fotó: Losonczi Béla

Bernd Burger lefeküdt, és nagyon rövid, de annál mélyebb álma volt. Reggeltájt azt álmodta, hogy miután meghozta a kivándorlására vonatkozó végleges döntését, kiment a temetőbe, hogy elbúcsúzzon Seppl nevű testvérétől, és ekkor Bernd Burgerre fuldoklási roham tört rá, és azonnal felébredt. Végül is boldog volt, hogy időben felébredt az álomból, még mielőtt belefulladt volna. Bernd Burger felkelt hát, készített magának egy neszkávét, majd kiült az erkélyre. Valahányszor Bernd Burger Sepplre gondolt, bűntudata támadt. Seppl túl nagy volt ehhez a kis világhoz is, így már születésekor megfulladt. Bernd Burger szülei csak két gyermeket akartak, Seppl volt az első, Bernd Burger lánytestvére a második, ő pedig a harmadik gyermek, aki nem született volna meg, ha Seppl nem fullad meg a születésekor. Seppl tehát a halála által életet adott Bernd Burgernek. Így győzte meg Seppl Bernd Burgert, hogy bújjon a szerepébe, és Bernd Burgernek egy egész életen át az volt az érzése, mintha az ő szerepét játszaná. A testvére elosont a felelősség elől, és a teljes terhet Bernd Burger vállára helyezte, amit Bernd Burger nem tartott fairnek, főleg egy testvértől nem. Sokkal okosabb lehetett Bernd Burgernél, de okosság ide vagy oda, miért volt Seppl olyan tapintatlan Bernd Burgerrel szemben, hogy most helyette kelljen élnie, habár nem is tudja, hogyan élt volna Seppl. Bernd Burgernek tehát egy idegen életet kellett élnie, melyben nem igazán ismerte ki magát. Az egész olyannak tűnt számára, mint egy szigorú matematikai egyenlet, melynek egyszerű logikájától Bernd Burger mindig megijedt. Ezen egyenlet végérvényessége előtt minden egyéb fontolgatás vagy kérdés elviselhetetlenül giccsesnek tűnt, ez az egyenlet egyszer s mindenkorra kimerevedett, visszafordíthatatlanul, mert akkoriban az idő nem egytől huszonnégyig telt, hanem azokban az években a feje tetején állt, és minden óramutató összegabalyodott. Bernd Burger irigyelte a lánytestvérét, mert ő nem volt részese ennek a konfliktusnak. Neki akár mindegy is lehetett, hogy akkoriban az idő hátulról előre vagy elölről hátra folyt. Bernd Burger felnézett az égre, és úgy tűnt, mintha a csillagok kis, sápadt fémgombok lennének, melyeket az éjszakai eső fényesre mosott, és ezek a gombok sorra leszakadtak egy világoskék blúzról, anélkül, hogy szabad rálátást biztosítottak volna valamire, ahogy egyébként a leszakadt gombok esetében az lenni szokott, melyek az íróasztal vagy a zongora vagy a szék alá gurulnak, és amelyeket egyszer csak megtalálnak és néhány óra emlékeként megőriznek. Gombok voltak, melyek valahova leestek, ahol többé nem lehetett fellelni őket, és ezért értéktelenek maradtak. Bernd Burger ezt meglehetősen lehangolónak találta ma reggel, ám az égnek nem volt melle, nem volt válla, az ég egy érinthetetlen, hideg, táj nélküli messzeség volt, és Bernd Burgernek eszébe jutott, hogy volt olyan idő, amikor a hónalja szörnyen bűzlött, habár nem is izzadt. Az orvosok is tanácstalanok voltak. Aztán valamikor, mivel Bernd Burger nagy előszeretettel ette a fokhagymát, rájött, hogy nemcsak a szája bűzlik, amit el is fogadott, hanem még ennél is büdösebb a hónalja, így hát Bernd Burger felhagyott a fokhagymaevéssel, és harmóniumjátszásba kezdett. Sikerült megtanulnia A vándorlás a molnár dolga című dalocskát, melyet aztán minden szenteste eljátszott, és amelyet az egész nagycsalád áhítatosan énekelt, és mindenki kis zseninek nevezte őt. Ámde Bernd Burger a harmóniumjátszást is abbahagyta, amikor Kubsira holtan találtak rá az iskolavécében. Kubsi román volt, de mindig ellenezte, valahányszor háborúsdit játszottunk, hogy mi, németek folyton fasisztaszerepbe bújtunk, habár fogalmunk sem volt, hogyan kellene fasisztákként viselkednünk. No de még egy oka volt annak, hogy Bernd Burger felhagyott a fokhagymaevéssel. Az apja, miként ez egy adott pillanatban kiderült számára, náci volt, és nagy beszédeket tartott az állomáson, amikor az önkéntesek a keleti frontra utaztak. Mindenütt nagy beszédeket tartott, a zsidóknak is, amikor azok a Heltaugassét söpörték, azonban Bernd Burger apjának egyszer csak nehézségei támadtak, Bernd Burger anyja ugyanis nem volt hajlandó belépni a pártba, és Bernd Burger apja győzködni kezdte Bernd Burger anyját. Gyermekeinknek olyan jövőjük lesz, amilyenről mi gyerekekként álmodni sem mertünk – magyarázta neki. Bernd Burgernek úgy tűnt, mintha Bernd Burger apja Bernd Burger nagyobbik fiútestvéréről beszélt volna. Bernd Burger anyja hajthatatlan maradt, s azt mondta: ha az őrület lejár, valakinek gondoskodnia kell a gyerekekről, tehát nem lépek be a pártba. Míg Bernd Burger apja beszédeket tartott, Bernd Burger nagybátyja, aki kommunista volt, a lánytestvéréhez ment a Moszkvai Rádiót hallgatni, habár a lánytestvére a Moszkvai Rádiót sem szerette. Azonban Bernd Burger nagybátyja itt biztonságban volt. Hisz senki sem gyaníthatta, hogy Bernd Burger apja házában bárki is a Moszkvai Rádiót hallgatja. Egyszer Bernd Burger apja túl korán érkezett haza, és rajtakapta Bernd Burger nagybátyját és feljelentette, ám amíg a Gestapo megérkezett, Bernd Burger nagybátyja felszívódott. Az őrület elmúltával megjelent Bernd Burger nagybátyja, és azt mondta, tudom, hol rejtőzik az apád, de nem akarom az egyik őrületet egy másikra cserélni. Szakmát váltottam. Most fogkoronákat készítek, fémből természetesen, a metszőfogakra, és mivel az orosz tiszteknek fontos, hogy az első fogaik fémesen csillogjanak, sorban állnak az ajtóm előtt, hogy lecsiszoljam a fogukat, és fémkoronákat helyezzek rájuk. Egészen jól keresek ezzel. Már két házat és két feleséget is sikerült vásárolnom, mindegyiktől négy-négy gyermekem van, ami bár erkölcstelen, de az orosz tisztek nagyvonalúan eltekintenek ettől, lévén, hogy az egyedüli szaki vagyok, aki a fogukat fémfogra tudom cserélni.

Hirtelen megjelent az erkélyen Bernd Burger felesége, aki miután hiába kereste férjét a fürdőben, annak ruhái és cipője láttán rájött, hogy nem hagyhatta el a szállodaszobát.

– Á, szóval itt vagy – mondta jókedvűen. Melitta az ölébe ült, megölelte, megcsókolta, azonban Bernd Burger szelíden, tapintatosan, de ugyanakkor határozottan kihámozta magát a felesége karjaiból, aki hosszasan, értetlenül bámult rá.

– Bernd – mondta –, annyira furcsa vagy ma.

– Mindig az vagyok.

– Rosszat álmodtál?

– Nem.

– Mire gondolsz?

– Semmire.

– Hagyjalak magadra, Bernd?

– Igen.

 

Szenkovics Enikő fordítása

*A regény decemberben jelent meg a kolozsvári EXIT és a budapesti Szépirodalmi Figyelő Alapítvány közös kiadásában.

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2020. decemberi számában)