Igazán sikeres és elégedett írónak érezte magát. Számtalan lap közölte rendszeresen az írásait, valamennyi rangosabb elismerést begyűjtötte már, több tízezer főre rúgott a követői tábora az interneten, dolgozószobájának kisebbik falát beborították a saját kötetei. Csupán egy fájó hézag csúfította még életművét: meg akarta írni a csendet, ám kísérletei minduntalan kudarcba fulladtak. Eltökélte, hogy nem vár tovább, véghez viszi a tervét.
Első alkalommal egy hétre hagyta el lakóhelyét, a zajos és poros nagyvárost. Vidéki nyaralójába tett látogatást. Az íráshoz szükséges elengedhetetlen eszközön, a laptopján kívül vitt magával hideg és meleg időre való ruhaneműt (sajnálta az időt az előrejelzés tanulmányozására, különben sem bízott soha a meteorológusokban), enni- és innivalót, füldugót és fogpiszkálót. Ha fogpiszkálót rágcsált a szája sarkában, az segítette a koncentrációt. Megérkezése után nyomban nekiállt a nyaraló kitakarításának. A házikó két éve elhagyottan állt (a sikeres és elégedett írónak nem volt ideje víkendezni), a bútorokat belepte a por, a sarkokban pókok vertek tanyát, az ablakpárkányokat légytetemek tarkították. Este lett, mire mindennel végzett, így az írást másnapra halasztotta.
Másnap korán megreggelizett, és tüstént munkához látott. Alighogy leírta a címet („A csend”), kopogtattak. A szomszéd volt az, akit a sikeres és elégedett író nem ismert és nem is igen vágyott megismerni. Ám mire észbe kapott, már megitták a szomszéd által hozott üveg bort, a kamrában talált fél üveg pálinkát (kétévi érintetlenség csak javított a minőségén), s odakint erősen alkonyodott.
Harmadnap a sikeres és elégedett író délben tért magához. Hasogatott a feje, hányinger kerülgette. Az ágyban fekve fogott hozzá az íráshoz, a fején vizes borogatással. Újra leírta a címet („A csend”), mivel előző nap elmulasztotta a dokumentum mentését. Ekkor elkezdődött a padláson a futkározás. Töprengett, hogy macska, nyest vagy menyét lehet-e. Telefonált a sógorának, aki biológiatanár volt, hátha tud hasznos információval szolgálni. Azonban a vonal sokadik próbálkozásra is foglaltat jelzett. Helyette az interneten igyekezett rábukkanni a padlásra beköltözött állatok elriasztásáról szóló hatásos módszerekre. Végül úgy döntött, kihív egy tetőfedőt. A szakember másnapra ígérte magát.
Negyednap az ígért időben megérkeztek a munkások. Mindjárt felismerték a sikeres és elégedett írót, s a helyben szokásos ár tízszereséért azonnal hozzákezdtek a munkálatokhoz. A padláson többgenerációnyi nyest rejtőzött, akik már a tetőszigetelést is szétmarcangolták, ezért muszáj volt a cserepeket leszedni és az egész tetőt újraszigetelni. A sikeres és elégedett író a lárma elől a kert végébe menekült, ott leheveredett a nyugágyra, laptopját az ölébe téve. Az esti zuhanyozáshoz készülődve szembesült vele, hogy ropogósra égett a bőre, mivel a naptejről és az árnyékról is megfeledkezett. Sajgó bőre miatt álmatlanul töltötte az egész éjszakát, hallgatta a nyestek rohangálását, és többször lezuhanyozott hideg vízzel.
Ötödnap a tetőfedő munkások miatt úgy döntött, a tóparton üti el az időt. Jólesett a hűvös vízben úszkálni. A laptopját szándékosan otthon hagyta, sejtve, hogy a strandolók zsibongásától és a büfékből üvöltő zenétől úgysem tudna egy sort sem írni a csendről.
Hatodnap újból megjelent a szomszéd, ezúttal három családtagja és két másik utcabeli család tagjainak kíséretében. Összesen tizennégy kötetet hoztak dedikáltatni a sikeres és elégedett íróval. Amint a szomszéd a tetőfedőket meglátta, megállapodott velük, hogy másnap őrá is időt szakítanak (a helyben szokásos ár hatszorosát sikerült kialkudnia), és helyreigazítják a légkondiszerelők által elmozgatott csatornát és cserepeket.
Hetednap a sikeres és elégedett író szedte a sátorfáját, és visszautazott lakóhelyére, a zajos és poros nagyvárosba.
A víkendházban átélt kudarcélmény, hogy tudniillik nem sikerült megírnia a csendet, nem szegte kedvét. Másodszor egy erdei faházat bérelt ki három napra. Csakhogy a ház túlságosan közel esett a sétaúthoz, így szüntelenül behallatszott a kirándulók ricsaja. Elővette a füldugókat, bevonult a belső szobába, becsukta az alaktáblákat, és írni próbált. Kisvártatva a bejárat felől erős szuszogást és apró sikolyokat vélt hallani. Kivette füléből a viaszos dugókat, a hangok felerősödtek. Dühösen kirontott a szobából, mire az összegabalyodott meztelen párocska hölgytagja egyszerűen elájult. A férfi, mialatt igyekezett ruháit magára kapkodni, és egyidejűleg a nőt valamelyest betakarni, magából kikelve üvöltött a sikeres és elégedett íróra, hogy mit keres egy lakatlan házban. A felindulás hatására a sikeres és elégedett író szívdobogása oly szapora és hangos lett, hogy egész éjjel csak azt hallotta, akár bedugta a fülét, akár nem. Másnap hazautazott, és felháborodott visszajelzést írt a szálláshely honlapjára, külön szitokszavakkal illetve azokat a korábbi kommentelőket, akik a ház előnyös tulajdonságai között a csendet emelték ki.
Noha soha nem volt vallásos, elhatározta, hogy a templomot fogja felkeresni a csend és nyugalom átélése végett. Igen ám, de a templom délelőttönként zárva volt. Délután pedig ott folyt az elsőáldozó gyerekek felkészítése, gyóntatott a pap, gyakorolt a kórus, megbeszélést tartott a képviselő-testület, tevékenykedett a sekrestyés, tatarozták a homlokzatot. A pap igen szívélyesen köszöntötte a sikeres és elégedett írót, mint hosszú bolyongás után megtérő tékozló fiút. Attól fogva nem tehette meg, hogy elmulasztja a vasárnapi szentmisét.
Több hónapnyi gyötrődés után a sikeres és elégedett író felkereste az ország legeldugottabb faluját, és megvette annak legszélső házát. Egyik oldalról volt csak szomszédja, a másik három oldalról a telket földút és szántóföld határolta. Kifizette a házzal együtt a bútorokat is, így a költözködéssel nem kellett sokat bajlódnia. Mintha csak üdülni jönne, egy bőröndben hozta magával a legszükségesebb holmiját, és nyomban elővette a megkezdett novellát. A címen túl már papírra vetette az első mondatot is: „A csend szava hívogat.”
Lázasan törte a fejét a második mondaton, midőn éktelen berregés harsant fel. Ablakán kitekintve rájött, hogy a szomszéd füvet nyír. Jobbnak látta mindjárt az elején egyezségre jutni: napjának tetemes részét írásra kívánja fordítani, s kéri a tisztelt szomszéd urat a kerti munkálatokkal a legszükségesebb időtartamra szorítkozni. A tisztelt szomszéd úr, aki bizonyára nem ismerte fel a sikeres és elégedett írót, a legváltozatosabb káromkodások közepette fejtette ki álláspontját a javasolt időbeosztás tekintetében. Azontúl nemcsak a fűnyírót berregtette, hanem a sövényvágót, a szegélynyírót és még egyéb, a sikeres és elégedett író előtt ismeretlen rendeltetésű gépeket.
Telt-múlt az idő, elérkezett a nyári betakarítás ideje is, megjelentek a földeken a traktorok, kombájnok, cséplőgépek. A helyzet végleg tarthatatlanná vált. A sikeres és elégedett író, aki addigra csontsoványra fogyott, az arca beesett, kinőtt a szakálla, s a haja ápolatlan csimbókokban omlott a vállára, kivánszorgott a faluszéli temetőbe. Ott végre igazi csend honolt, csak lába nyomán a magas fű susogása és a rovarok zümmögése hallatszott. A szélső sírok közelében leheveredett egy hársfa árnyékába, és fűzte tovább gondolatait a csend körül. Legnagyobb örömére rátalált az ideálisnak tűnő második mondatra: „A csend szaga mint a fűé a nyári réteken.”
A csend, a hársfaillat és a második mondat oly mértékű megnyugvással töltötte el, hogy csakhamar álomba szenderült. Amikor kinyitotta a szemét, vaksötét volt körös-körül, és mély, nehéz csend. Földillatot érzett az orrában, apró göröngyöket az arcán. Meg akarta tapogatni az orrát és az arcát, de nem tudott moccanni. Nagyon messziről jutottak fülébe az emberi szavak: „Hidd máel, hogy hótt vót ez … ha mondom … ne vitatkozzá, tesvérem. Láttam má egypá hóttat… Csak ennek nem rendeztek puccos temetést… Mennyünk mosmá hazafele … aszonta máma regge a pap, ho… hónap hámat kee temetni.”
Hunya tisztelendő jól ismerte az ernyicseieket. Egyes pletykák szerint mind a négyezer lakost név szerint. – Ha arra kérik őt, még ábécérendben is felsorol mindenkit – mondta Kapory Oszkár a hivatali asztala mögött. – Ha egyszer elfelejteném valamelyik nevem, csakis nála kérdeznék utána!
A szűz hóra egy vércsepp hullt. A vörös folt lassanként terjedt szét a fehér kristálytakarón. A vércsepp és a várpalota bejárata között friss lábnyomok követték egymást. Apró, piros topánkák süppedtek a kitaposott cipőlenyomatokba, és a lány így jutott el a bejáratig anélkül, hogy átnedvesedett volna a lába.
Bíró János lógó orral baktatott befelé a dombtetőről, az erdő alól. Telefonálni ment ki, lejjebb, a házuknál nem volt rendes térerő, ha fel akarta hívni a testvéreit, csak így tudott érvényesülni. Régebb leveleztek, de annak egy hét is kellett, amíg megérkezett, aztán ahogy a mobil terjedni kezdett, átálltak erre. Igaz, a szolgáltatók nem kényeztették el az ilyen eldugott, dombvidéki tanyasiakat: egyesek jelerősítőt szereltek fel a háztetőre, Bíró János megelégedett azzal, hogy kisétált a gerincre.
Ő mindig valami nagyon fontosat tud mondani. Egy lépéssel vagy tán kettővel is a többiek előtt jár. Sokszor beszél olyasmiről, amit csak a felnőttek tudnak. Például hogy a majorban kölcsönt lehet kérni házépítésre, vagy hogy nemsokára háború lesz. Ez utóbbiért a tanító néni megszidta, mert nem szabad rémhíreket terjeszteni. De hát ez nem rémhír, dédapám mondta, védekezett Kati.
Angyalnak születtem, és koraszülöttként jöttem a világra. A földi anyám szerint kész csoda, hogy életben maradtam, amikor ezt mondta, én mindig mosolyogtam, mert tudtam, hogy valódi csoda történt akkor. Az orvosok tehetetlenül álltak fölöttem, és azt mondták az anyámnak, hogy készüljön fel a legrosszabbra, mert szerintük a halál a legrosszabb. Semmit nem tudnak.
Szerettem ezeket az estéket, ahogy mindenki szerette. A sötétben hatalmasra nőttek a fák, a széllel együtt az indulatok is elültek, az éjjeli lepkéktől körültáncolt utcalámpák fényszigeteket rajzoltak maguk köré. Ilyen fényszigeten vertünk akkor is tanyát, ki a fűben ülve, ki állva, ki a biciklijével karikázva a többiek körül.
Zabos volt, mert egy félbehagyott mesében felejtették. Sőt egy elvarratlan fordulat kellős közepén. Ez a kényes, ingatag talapzatú, képzeletből felépített világ egy millimétert sem mozdult. Ehhez hasonló akkor szokott előfordulni, amikor az író identitáskereső harcát vívta egy alkoholos italok felszolgálására szakosodott kereskedelmi egységben akár napokig, vagy csupán egyszerűen lusta volt, esetleg fontos kötelességeinek tett eleget távol az otthonától.
Ismer annyira, hogy tudja rólam, igyekszem minden helyzetben megmaradni a jó modor diktálta határok között. Akkor azonban meglehetősen feszült voltam, a tervezettnél később indultunk Zomborból, úgy éreztem, elvesztegettem a napot, a tetejébe alaposan átfáztam az út során, éhes voltam, fáradt, a nem túl szívélyes fogadtatásra udvariasan válaszolni már nem tellett tőlem.