Igazán sikeres és elégedett írónak érezte magát. Számtalan lap közölte rendszeresen az írásait, valamennyi rangosabb elismerést begyűjtötte már, több tízezer főre rúgott a követői tábora az interneten, dolgozószobájának kisebbik falát beborították a saját kötetei. Csupán egy fájó hézag csúfította még életművét: meg akarta írni a csendet, ám kísérletei minduntalan kudarcba fulladtak. Eltökélte, hogy nem vár tovább, véghez viszi a tervét.
Első alkalommal egy hétre hagyta el lakóhelyét, a zajos és poros nagyvárost. Vidéki nyaralójába tett látogatást. Az íráshoz szükséges elengedhetetlen eszközön, a laptopján kívül vitt magával hideg és meleg időre való ruhaneműt (sajnálta az időt az előrejelzés tanulmányozására, különben sem bízott soha a meteorológusokban), enni- és innivalót, füldugót és fogpiszkálót. Ha fogpiszkálót rágcsált a szája sarkában, az segítette a koncentrációt. Megérkezése után nyomban nekiállt a nyaraló kitakarításának. A házikó két éve elhagyottan állt (a sikeres és elégedett írónak nem volt ideje víkendezni), a bútorokat belepte a por, a sarkokban pókok vertek tanyát, az ablakpárkányokat légytetemek tarkították. Este lett, mire mindennel végzett, így az írást másnapra halasztotta.
Másnap korán megreggelizett, és tüstént munkához látott. Alighogy leírta a címet („A csend”), kopogtattak. A szomszéd volt az, akit a sikeres és elégedett író nem ismert és nem is igen vágyott megismerni. Ám mire észbe kapott, már megitták a szomszéd által hozott üveg bort, a kamrában talált fél üveg pálinkát (kétévi érintetlenség csak javított a minőségén), s odakint erősen alkonyodott.
Harmadnap a sikeres és elégedett író délben tért magához. Hasogatott a feje, hányinger kerülgette. Az ágyban fekve fogott hozzá az íráshoz, a fején vizes borogatással. Újra leírta a címet („A csend”), mivel előző nap elmulasztotta a dokumentum mentését. Ekkor elkezdődött a padláson a futkározás. Töprengett, hogy macska, nyest vagy menyét lehet-e. Telefonált a sógorának, aki biológiatanár volt, hátha tud hasznos információval szolgálni. Azonban a vonal sokadik próbálkozásra is foglaltat jelzett. Helyette az interneten igyekezett rábukkanni a padlásra beköltözött állatok elriasztásáról szóló hatásos módszerekre. Végül úgy döntött, kihív egy tetőfedőt. A szakember másnapra ígérte magát.
Negyednap az ígért időben megérkeztek a munkások. Mindjárt felismerték a sikeres és elégedett írót, s a helyben szokásos ár tízszereséért azonnal hozzákezdtek a munkálatokhoz. A padláson többgenerációnyi nyest rejtőzött, akik már a tetőszigetelést is szétmarcangolták, ezért muszáj volt a cserepeket leszedni és az egész tetőt újraszigetelni. A sikeres és elégedett író a lárma elől a kert végébe menekült, ott leheveredett a nyugágyra, laptopját az ölébe téve. Az esti zuhanyozáshoz készülődve szembesült vele, hogy ropogósra égett a bőre, mivel a naptejről és az árnyékról is megfeledkezett. Sajgó bőre miatt álmatlanul töltötte az egész éjszakát, hallgatta a nyestek rohangálását, és többször lezuhanyozott hideg vízzel.
Ötödnap a tetőfedő munkások miatt úgy döntött, a tóparton üti el az időt. Jólesett a hűvös vízben úszkálni. A laptopját szándékosan otthon hagyta, sejtve, hogy a strandolók zsibongásától és a büfékből üvöltő zenétől úgysem tudna egy sort sem írni a csendről.
Hatodnap újból megjelent a szomszéd, ezúttal három családtagja és két másik utcabeli család tagjainak kíséretében. Összesen tizennégy kötetet hoztak dedikáltatni a sikeres és elégedett íróval. Amint a szomszéd a tetőfedőket meglátta, megállapodott velük, hogy másnap őrá is időt szakítanak (a helyben szokásos ár hatszorosát sikerült kialkudnia), és helyreigazítják a légkondiszerelők által elmozgatott csatornát és cserepeket.
Hetednap a sikeres és elégedett író szedte a sátorfáját, és visszautazott lakóhelyére, a zajos és poros nagyvárosba.
A víkendházban átélt kudarcélmény, hogy tudniillik nem sikerült megírnia a csendet, nem szegte kedvét. Másodszor egy erdei faházat bérelt ki három napra. Csakhogy a ház túlságosan közel esett a sétaúthoz, így szüntelenül behallatszott a kirándulók ricsaja. Elővette a füldugókat, bevonult a belső szobába, becsukta az alaktáblákat, és írni próbált. Kisvártatva a bejárat felől erős szuszogást és apró sikolyokat vélt hallani. Kivette füléből a viaszos dugókat, a hangok felerősödtek. Dühösen kirontott a szobából, mire az összegabalyodott meztelen párocska hölgytagja egyszerűen elájult. A férfi, mialatt igyekezett ruháit magára kapkodni, és egyidejűleg a nőt valamelyest betakarni, magából kikelve üvöltött a sikeres és elégedett íróra, hogy mit keres egy lakatlan házban. A felindulás hatására a sikeres és elégedett író szívdobogása oly szapora és hangos lett, hogy egész éjjel csak azt hallotta, akár bedugta a fülét, akár nem. Másnap hazautazott, és felháborodott visszajelzést írt a szálláshely honlapjára, külön szitokszavakkal illetve azokat a korábbi kommentelőket, akik a ház előnyös tulajdonságai között a csendet emelték ki.
Noha soha nem volt vallásos, elhatározta, hogy a templomot fogja felkeresni a csend és nyugalom átélése végett. Igen ám, de a templom délelőttönként zárva volt. Délután pedig ott folyt az elsőáldozó gyerekek felkészítése, gyóntatott a pap, gyakorolt a kórus, megbeszélést tartott a képviselő-testület, tevékenykedett a sekrestyés, tatarozták a homlokzatot. A pap igen szívélyesen köszöntötte a sikeres és elégedett írót, mint hosszú bolyongás után megtérő tékozló fiút. Attól fogva nem tehette meg, hogy elmulasztja a vasárnapi szentmisét.
Több hónapnyi gyötrődés után a sikeres és elégedett író felkereste az ország legeldugottabb faluját, és megvette annak legszélső házát. Egyik oldalról volt csak szomszédja, a másik három oldalról a telket földút és szántóföld határolta. Kifizette a házzal együtt a bútorokat is, így a költözködéssel nem kellett sokat bajlódnia. Mintha csak üdülni jönne, egy bőröndben hozta magával a legszükségesebb holmiját, és nyomban elővette a megkezdett novellát. A címen túl már papírra vetette az első mondatot is: „A csend szava hívogat.”
Lázasan törte a fejét a második mondaton, midőn éktelen berregés harsant fel. Ablakán kitekintve rájött, hogy a szomszéd füvet nyír. Jobbnak látta mindjárt az elején egyezségre jutni: napjának tetemes részét írásra kívánja fordítani, s kéri a tisztelt szomszéd urat a kerti munkálatokkal a legszükségesebb időtartamra szorítkozni. A tisztelt szomszéd úr, aki bizonyára nem ismerte fel a sikeres és elégedett írót, a legváltozatosabb káromkodások közepette fejtette ki álláspontját a javasolt időbeosztás tekintetében. Azontúl nemcsak a fűnyírót berregtette, hanem a sövényvágót, a szegélynyírót és még egyéb, a sikeres és elégedett író előtt ismeretlen rendeltetésű gépeket.
Telt-múlt az idő, elérkezett a nyári betakarítás ideje is, megjelentek a földeken a traktorok, kombájnok, cséplőgépek. A helyzet végleg tarthatatlanná vált. A sikeres és elégedett író, aki addigra csontsoványra fogyott, az arca beesett, kinőtt a szakálla, s a haja ápolatlan csimbókokban omlott a vállára, kivánszorgott a faluszéli temetőbe. Ott végre igazi csend honolt, csak lába nyomán a magas fű susogása és a rovarok zümmögése hallatszott. A szélső sírok közelében leheveredett egy hársfa árnyékába, és fűzte tovább gondolatait a csend körül. Legnagyobb örömére rátalált az ideálisnak tűnő második mondatra: „A csend szaga mint a fűé a nyári réteken.”
A csend, a hársfaillat és a második mondat oly mértékű megnyugvással töltötte el, hogy csakhamar álomba szenderült. Amikor kinyitotta a szemét, vaksötét volt körös-körül, és mély, nehéz csend. Földillatot érzett az orrában, apró göröngyöket az arcán. Meg akarta tapogatni az orrát és az arcát, de nem tudott moccanni. Nagyon messziről jutottak fülébe az emberi szavak: „Hidd máel, hogy hótt vót ez … ha mondom … ne vitatkozzá, tesvérem. Láttam má egypá hóttat… Csak ennek nem rendeztek puccos temetést… Mennyünk mosmá hazafele … aszonta máma regge a pap, ho… hónap hámat kee temetni.”
