Hegyi Damján Domokos: Legtöbbje vadászatot vagy bacchanáliát ábrázolt

2020. november 20., 09:07
Holesch Dénes: Szemtől szemben (olaj, vászon, 33 × 41 cm)

A falakon hatalmas képek lógtak, legtöbbje vadászatot vagy bacchanáliát ábrázolt. Parókás, harisnyás férfiak egyik lábukra állva tartották az agyonlőtt szárnyasokat, fajdot, récét, ludat, miegymást. A puska általában valamilyen kitüntetett helyen volt; nemegyszer a hozzáértő művészek fallikus szimbólumként ábrázolták. Vagy éppen: temérdek meztelen ember egymásnak borulva, kivillanó nemi szervek, buján a combon hagyott vörös posztók. Egy-egy főbb szereplőn virágkoszorú. Boroskancsók, húsok, szőlők. Kifinomult ecsetvonás, markáns színhasználat jellemezte mindegyiket, nem is csoda, hisz egyetlen festőtől származtak.

Ahol nem kép díszelgett, ott mindenféle barokkos rozetta vonta el a figyelmet, arany színük jó nagy adag harsányságot kölcsönzött az egész helyiségnek. A falak főszereplője azonban egyértelműen a hatalmasnál is hatalmasabb ablak volt, amelyen most úgy szűrődött be az augusztusi késő délután fénye, mintha meg akarná fullasztani a szerencsétlen halandót.

A padlót óriás perzsaszőnyeg fedte, nem lehetett a parkettára lépni, az emberek rendszerint csak a puha sercenést hallották a közeledő lába alatt. A bútorok íve chippendale stílusukhoz híven ide-oda kanyarodott, úgy néztek ki, mintha táncolnának. Az asztalon félig üres borosüveg figyelt, mellette díszes üvegpohár. Középen gyertyatartó, a hozzá járó gyertyacsonkkal.

Öt szék állt a terem véletlenszerű pontjain, az egyiken, egy olyanon, amelyre kerekek voltak erősítve, báró Lánczy Emmánuel ült. Nyakán kalitkaszerű merevítő, feje mögött párna, oldalra kinyújtva megszámlálhatatlan bot, melyek kipeckelték kezét-lábát. Törzse a támlához szíjazva. Szinte csak a szemét tudta mozgatni, bár a többi tagját nem is akarta, mert a legkisebb mozgás közvetlen következménye ájulás lett volna.

Ült és várt, szinte levegőt sem vett. Néha elkalandozott egy-egy, a nap által megvilágított, táncoló porszemcsén.

Egyre erősödő léptek zajára lett figyelmes. Több lábé. Az egyik markánsabb, dobogósabb, minden bizonnyal egy férfié. A többi apróbb, sűrűbb. Ezek meg valószínűleg nőké. A léptek egyre erősödtek, mígnem a robusztus ajtó kitárult. Russoo, a házi mágus lépett be rajta hat igen dekoratív, parókás, hatalmas szoknyát viselő leányka társaságában.

Hát itt vagytok, drágáim, vigyorodott el Lánczy. A szemén kívül csak az arcizmait tudta mozgatni. Russoo meghajolt, aztán azt mondta: Méltóságos uram, amíg kiválasztja a fogára való fehérnépet, addig én hoznám is a felszerelést a ceremóniához.

A varázsló eltávozott, addig a hat lány felsorakozott egymás mellé. A legkülönfélébben néztek ki, hogy Lánczy minél szélesebb kínálatból tudjon válogatni. Egyik szebb volt, mint a másik. Végigmérte mindegyiket tetőtől talpig, közben végig vigyorgott. Egyszer csak megszólalt: Remélem, tudjátok, akit kiválasztok, azt a holnapi naptól gazdaggá teszem, arról nem is beszélve, hogy a gyönyör egy egészen különleges és intenzív formáját fogja átélni.

Erre a kisasszonyok összenéztek, kelletlen mosolyt erőltettek az arcukra.

Pont kiválasztotta a neki legjobban tetszőt, egy közepes termetű, hófehér bőrű, vörös hajú szeplőst, amikor Russoo visszatért a szerszámaival. Egyik kezében kalapács egyetlen darab hosszú szöggel, a másikban pedig egy T alakú cső, melynek leágazása végén egy dobozka lógott, kicsiny, nyitott, lifegő ajtócskával.

Őrök jelentek meg. Kikísérték a többi lánykát a kastélyból. Russoo egy másik széket háttal fordított a bárónak, erre ültette le a kiválasztottat, akit egyébként Katalinnak hívtak.

Russoo megkínálta borral, az készségesen el is fogadta, egy húzásra lehajtotta a poharat, aztán Russoo azt mondta, hogy csak lazítson, szép hölgy, dőljön hátra, kezét helyezze a combocskájára, majd intézek én mindent. Ne tessék félni, egy kis ütést fog érezni a tarkócskáján, aztán elalszik. Vér nem lesz. Kegyedhez csatlakoztatok egy csövet, amin keresztül érezni fogják egymást a nagyságos úrral, aztán kezdődnek majd a gyönyörök. Megragadta a szöget és a kalapácsot, leguggolt Katalin háta mögé, odatette a szög hegyét, ahol a csodaszép hattyúnyak meg a koponya találkozott, aztán rásújtott a kalapáccsal. Katalin elájult, és már ömleni kezdett a vér, egy kicsi le is csöpögött, de Russoo gyors mozdulattal betömte a lyukat a T alakú cső egyik végével. Ezután odalépett a báróhoz azzal a megjegyzéssel: Hát, méltóságos uram, megint eljött az ideje, hogy felnyissam, de ne tessék izgulni, most sem lesz semmi baj.

Szép lassan, óvatosan felhajtotta a parókáját, a kopasz feje alján, nagyjából azon a helyen, ahol Katalinba fúródott a cső, megcsillant egy kis ezüstös téglalap, melyre retesz volt rögzítve. Russoo kinyitotta a reteszt, felnyitotta a kis téglalapot. A báró azonnal álomba zuhant. Ez a kis vasdarab egy nagy lyukat volt hivatott elrejteni, amit Russoo egyből betömött a T alakú cső másik felével.

A dobozkát lelógatta Lánczy és Katalin közé a levegőbe. Egyik zsebéből tégelyt vett elő. Lecsavarta a tetejét, és felcsípett egy kis varázsfüvet, betette a dobozkába, aztán bezárta az ajtaját. Gyufát tartott alá, azzal melegítette, amíg teljesen el nem égett. A csőben egészen halvány, sárga levegő jelent meg, szétáradt a T minden irányába. Vér tényleg nem folyt a csőbe, nyilván valami varázslat folytán.

Bizonyára elkezdődött már, csakhogy ebből az egyszerű halandó nem láthat semmit. Russoo sem látott semmit, az egyetlen kapaszkodót a zsebórája nyújthatta. Öt percig tartott az aktus. Amint letelt az idő, ismét munkához látott. A csövet először Lánczyból húzta ki, aki nyögött egy hatalmasat. Gyorsan kendőt szorított a reteszhez, utána kirántotta a kisasszonyból is, az meg sóhajtott, felpattant, de egyből visszazuhant a fotelba. Russoo rögtön odatette a vérző tarkóhoz a kendőt, azzal a kommentárral, hogy ne tessen félni, hipp-hopp, és már el is állt a vérzés.

Katalin szeme csillogott, feje tiszta vörös volt, tényleg úgy nézett ki, mint aki most élte át élete legnagyobb orgazmusát. A mágus várt egy darabig, amíg magához tért, majd azt mondta, hogy köszönjük szépen, a méltóságos úrnak most pihennie kell, és ha jól látom, kegyednek is, elő is van készítve a vendégszoba kegyednek, tessék befáradni.

Az őrök megmutatták a baldachinos ágyas szobát. Russoo felsóhajtott, olyan jó munka utáni sóhaj volt ez, aztán visszavitte a T alakú csövet a helyére.

Lánczy ugyanott maradt, ugyanolyan pozícióban, mozdulatlanul.

 

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. január 18-i számában.)