A fiúk alszanak még. Hamarosan vasalódeszkáról lelógó ingujjak nyúlnak utánuk, amikor a mosdóba szaladnak, libasorban négyen, leghátul a kutya is a csupasz fenekét mutatta. Jó, hogy a teknősök az akváriumban voltak, és a hintaló a sarokban, de a kutyán is gyakran lovagoltak mind a hárman, kalapot, szemüveget tettek rá, lábára zoknit húztak.
7-5-3, páratlan számok. 6-4-2, a számoknak van párjuk, gondolta a férfi, és kiment a fürdőszobába, hogy a legkisebb fia fenekét kitörölje. A kicsi imádta a Smashers-figurákat, mindennap újat akart, mert ügyesen egyedül ment elintézni a dolgát. A nagyot már nem kellett fésülni, és tegnap a férfi kinevezte pizzaevő bajnoknak, ő maga se tudott olyan gyorsan enni. A középső mosta a fogát, zümmögött az elektromos fogkefe. A szája fölött egy anyajegy, ahol a feleségemnek volt, mosolyodott el a férfi ösztönösen.
Az iskolából elkésünk, de az oviba reggelire még odaérünk, szokás szerint, nevetett magában a férfi nyolc előtt pár perccel, közben a fiúkat csitította, akik összevesztek, ki tartsa a tabletet. Ez nem igazság! Cigán, kiáltott a nagy a középsőnek, de az autóban nincs büntilépcső.
A férfi a közeli nevelőotthonból hozta ki a két fiút három éve az új „feleségével”. Egy volt egyetemi csoporttársát kérte meg, hogy menjen hozzá, akiről tudta, hogy leszbikus. Köszönetként befizette egy izlandi útra. A nő betartotta az ígéretét, mindig csak akkor jelent meg, amikor a gyermekvédelemtől jött ki valaki.
Hét hónapos terhes volt a felesége, amikor egy részeg beléjük hajtott. A szembejövő fény először a nedves úton csillogott, majd egy-két másodperc múlva a férfi szemében. Ilyen gyorsan? Ennyi volt?, gondolta, de a vezetőülés légzsákja kinyílt. A mellette lévő nem. A szélvédő ezer szilánkja jobb, mint a temető? Csak a feleségét kellett eltemetnie, pedig már kiválasztották a nevet is.
Bocsánat, hogy megint csöngetés után…, mondta a tanítónőnek, aki kedvesen mosolygott. Nem baj, és nyugodjon meg, már csak ritkán sírdogál. De jó, hogy ilyen tanítónőt találtam, mondta magában a férfi, miközben visszacsatolta az ülésbe a két ovist, akik most a játék puskát akarták egymás kezéből kiszedni, és győzött a kisebbik.
Fél kilenc körül, amikor egyedül maradt a kocsiban, először felhívta a bébiszittert, majd betett egy régi hard rock CD-t, amin ő énekelt. Énekelt üvöltve, mint pár éve, de közben átgondolta, mit mond majd a partnereknek a megbeszélésen. Egy multicég ügyfélkapcsolati igazgatójaként dolgozott négy éve. Ebédidőben ette a szendvicset, közben megrendelt online mindent, amire szükségük lehetett a héten.
Este a kádban a három fiú üvöltőversenyt rendezett. A kicsi az oviban nem szólalt meg soha, ezért is utalt a férfi idén már jelentősebb összeget az óvoda alapítványának. Nemrég még velük se beszélt, de most ő is üvöltött, és a férfi is beszállt. Hamarosan a hétéves megszólalt: apa, halkabban, mert átjön Pista bá.
Miután mesélt és elaltatta a fiait, beírta a mobilnaptárába, melyik nap kell oltásra vinni a kicsit, mikor kell zöldségeket vinni az iskolába, melyik reggel jön a takarítónő, melyik este a bébiszitter, majd betette a mosógépbe a szennyest. Vasalni utált a legjobban. Töltött egy pohár bort, kisimította az ingujjat. Majd valamelyiküket megkérem, hogy vasaljon is, gondolta. Nézte kicsit a tévét, eszébe jutott a felesége. Régész az emlékezet. Kivitte a kutyát, dobált kicsit neki, utána a maga által készített nyújtón húzódzkodott százat. Kettő után aludt el, mert az ötéves mindennap felriadt ilyentájt, és azt kiabálta: ha elválsz, megöllek. Rövid ideig hallotta még az esőkoppanásokat, pang, pang, pang. Álmában hideg tengerben lebegett, himbálózott a teste, egy hullám felkapta, megszagolta a talpát, majd a hónalja alá férkőzött, utána megnyaldosta a száját.
Másnap szombat volt. Mikor felébredt a nagy már nyomogatta a tabletet a babzsákon, a középső hajót épített legóból mezítlábas ujjaival húzogatva a szőnyeg rojtját. A kicsi a férfi orra alá tartotta a kincsesládát: megszámoljuk újra, hány van? A kávéd a polcon, kiáltott a nagy. Én nyomtam be a gombot, szólalt meg a középső is. A kagylók alszanak még, majd reggeli után, dörzsölte ki szeméből a férfi az álom fehér homokját, és magához húzta a buksi fejet. De nem, mint anya örökre, ugye, és megfoghatom őket, súgta a kicsi a fülébe.
Az utcán fáradt dzsekiben a harmincas férfi söpröget. Lelke emelgeti a söprűt kezében. Barna lombú zöld szeme az aszfaltot kutatja, majd pár perc múlva bemegy a házba, elkészíti a három kakaót kétféle tejjel. A nagy laktózérzékeny.
(Kedves olvasó, ha véletlen ismered őt, kérlek, ne mondd el neki, hogy látom, láttam, várom.)
(Karantének)
Pedig, ha odatűzött a nap a fészer oldalához, már egész jól meg lehetett melegedni. R. el-elnézte, ahogy anyja újsággal a kezében valahova messzire néz, mintha az érkező tavaszt lesné. A kiskutya is szaladgált volna, szegény, ha a lába engedte volna. De valahogy rosszul nőtt az elülső két lába, mintha nem lett volna tartás bennük, minduntalan összecsuklott. Így is próbált járni csúszva-mászva, rossz volt nézni.
Hogy finoman fogalmazzak, kissé szétestünk most. Tulajdonképpen, ha belegondolok, nem most, hanem már egy ideje esegetünk, csak a kérdés az, hogy má’ hova… Tudod, hogy van-e még hova? Ekkor mondod azt (tegyük hozzá, te gerjesztetted): „Halljátok, innën mán nincs lëjjebb!” No, aztán másnap kiderül, hogy mégis. Hát álljon már meg a menet!
Pócsmegyer, huszonhárom június huszonegy, szerda. Tegnap láttam egy képet. Eszter csinálta, fekete-fehér, mindössze két szalag kék rajta. Anya gyermekével. A gyermek anyjával játszik. Az a játék, hogy a gyermek kék szalagokkal díszíti fel az anyját. Az egyik szalagot az anyja kezére köti, a másikat a fülére.
Nem tudtam meg, milyen becsmérlő kifejezés lett volna, melyet dühöngő elméje és a mentálhálójába ültetett Hermes 6000 nyelvi program kigenerált volna a megsértésemre. Amikor beütöttem a manuális irányításhoz szükséges vizuális felületet megjelenítő kódot, és az űrhajóm elülső ablaka elől felhúzódott a Tannhäuser-acél védőmembrán, mindketten felordítottunk. A megaüvegre fekete, sűrű szemipermeábilis anyag bőséges adagja csapódott.
Alig nyitott be a második emeleti lakásba, már az előszobából érezte azt a markáns szagot. Valami új tisztítószer? Vagy Melinda mosószert váltott? A lakásban szokatlanul nagy volt a csend – a felesége általában zenét hallgat, ha egyedül van –, lehet, hogy még haza sem ért a bevásárlásból? Hétvégén mindig hosszabb a sor a kasszáknál, futott át a fején, miközben hátizsákját felakasztotta az előszobafogasra, és cipőjét behajította a gardróbba.
Sofőrként értem a dolgom, mégis sikerült koccannom farolás közben. Annyira minimális volt a súrlódás, szinte észre sem vettem. A visszapillantó tükörben pedig azt láttam, hogy integetnek nekem. Jó, gondoltam, milyen kedves, s én is hevesen visszaintegettem, majd kiszálltam. Mosollyal az arcomon. Az integető nő hisztijét látva ez a mosoly egyre csak terebélyesedett.
A vármegyei áthelyezésekkel járó gyakori vándorlások során is megmaradt a családban az a határozott felfogás, hogy az életben csak úgy lehet érvényesülni, ha a férfiember orvosnak tanul. Bárhová kerüljön is, tanyacsoportokra vagy nagyvárosba, mindig szükség lesz rá, és mindenütt megbecsült tagja lesz a közösségnek, amelyben él. Így került haza nagyapa is az isonzói csatából a század elején, s így lett apám is a front mögötti Alekszejevka hadiorvosa a Donkanyari csatának, ahonnan a visszavonulókkal menekült meg.
Az építész nem értett sokat az egészből. Csak ült és bambán hörpölte a sörét. Hogyan lett egyszerre adósa az adóhatóságnak, ha másfél hete még azzal a jó hírrel ajándékozta meg a könyvelője, hogy jelenleg nincsen tartozása, tehát se pozitív, se negatív irányba nem billen az a rusnya mérleg. Akkor még, abban a mérsékelten vidám pillanatában Albee darabjának a címe is beugrott neki: Kényes egyensúly. Most meg itt ül, a söre egyre keserűbb. Már nem is igen ízlik. Ahogy semmi se körülötte.
Az öregasszony görnyedt háta és botjának koppanásai hangtalan sikolyt tükröztek, habár a járókelők csak egy keresztet láttak, ha messziről követték tekintetükkel az útját. A temető felé botorkált. Néha egy-egy jajszó elhagyta ugyan az ajkait, de ezt senki sem hallotta. A felhők föntről figyelték a jelenetet. Rámosolyogtak, amikor széttárták uszályukat, s hagyták, hogy a nap megsimogassa meggyötört csípőit.
Amikor anyám azt mondta, gonosz vagyok és kíméletlen, megrendültem, mert magamtól is foglalkoztatott a dolog. Nem volt dühös. Nyugodtan mondta. Mint aki alaposan megrágta, át gondolta a dolgot.
Te senkit sem szeretsz. Magadat sem. Gonosz vagy és kíméletlen.