Juhász Kristóf: A házasságnak nincs szaga

2021. január 25., 07:01
Bereczki Kata: Asszonyok (akril, vászon, 60 × 90 cm, 2017)

Szentádám, e kis, Ister menti falucska békés lakói egy verőfényes, augusztusi reggelen arra ébredtek, hogy fuldokolnak a büdösségtől. De valami olyan rettenetes bűz volt ez, hogy még Diszkó Lackó is majdnem okádott, pedig ő évtizedekig dolgozott a felsőpekmezi dögkúton. Mindenki serkent, pattant, futott, kitárt ajtót, ablakot, de hiába: a szörnyű büdösség úgy borította be a falut, mint a rapsic Alexisz bácsi malaclopó zsákja a süldőt.

Futottak az elöljárók a hivatalba, a rendőrségen összeszedtek húsz kiszuperált gázálarcot (még a 2150-es nyugdíjasblokád idején gyűlt össze a sosem használt készlet), akinek nem jutott, az bedezodorozott ruhaneműt csavart arca elé, fejére. Ettől aztán minden szentádámi úgy nézett ki, mint valami botcsinálta terrorista. A főleg idegenforgalomból élő falut, amit az Istergamó ékszerdobozának is neveztek az útikönyvek, aznap elkerülte a szokásos turistaáradat. A bűzt már a határban is érezni lehetett, aki nem fordult vissza a 22-es főúton, az akkor fogta menekülőre, mikor meglátta a gázmaszkos vagy bebugyolált fejű helyi őrülteket.

Az országos protokoll szerint evakuálni kellett volna a falucskát, de az elöljárók nem viseltek volna el ekkora szégyent, így szédelegve összedugták gázmaszkos fejüket, és erősen tanakodtak, hogy mitévők legyenek. De nem sokra jutottak, hisz képtelenek voltak megállapítani a bűz forrását. Mindenhol egyformán büdös volt a faluban. Hirtelen megjelent Sanyi, a vízszerelő, aki olyan rendes volt, hogy minden reggel átúszta az Istert, és kijelentette: a bűz bizony a folyóból árad.

Az elöljárók és a falu népe (egyre többen verődtek össze, már-már lincshangulat uralkodott) megegyeztek: kémiai természetű problémáról van szó. Az iskola kémiatanárát, Marika nénit kezdték hát noszogatni, mérje meg a vizet, hogy kémiailag miért ilyen büdös. Igazából többen is voltak a faluban, akik értettek ehhez a titokzatos tudományhoz, de ők mind házi pálinkafőzésre használták képességeiket, és az elviselhetetlen bűzre hivatkozva már kora reggel eszméletlenre itták magukat.

A polgármester a dolog komolyságát jelezve átadta Marika néninek a gázálarcát, ő maga pedig a tanárnő lila pillangós kendőjével födte el képét. Marika néni előhozta az iskolai szertárból a kísérleti kémcsöveket, lapmérőket, üvegtátogókat, pipenilléket, mászteszteket, egy kis légmoholót és pár pikszis szervetlenítő savat. Aztán belelábolt a bűzlő Isterbe a Tűzoltó-öbölben, ahol rendesen strandfürdőzni szoktak a szentádámiak, és lögybölt, kavart, mintát vett, mért, analizált, moholt, szervetlenített. A falu apraja-nagyja ott fulladozott, és meregette kíváncsian a szemét, kivéve a részegeket. Ment a nagy lögybölés meg analizálás órákig, Marika néni csak hümmögött, az elöljárók a kezüket tördelték – a polgármester reszketve figyelte a szeme sarkából, ahogy néhány nyugdíjas asszony jó fogású köveket gyűjt kézitáskájába. Végre Marika néni azt mondta: nahát! S minden magyarázat nélkül fürdőruhát kért. Hozták neki rohanva, ő meg átöltözött a bokorban, aztán beúszott az Isterbe néhány szerkentyűvel. Mikor kimászott, tenyerében három ezüstgyűrű ragyogott. A népek közelebb furakodtak.

– Ez az én régi jegygyűrűm! Megismerem a rókagombás-kisangyalos mintáról. Tíz éve dobtam az Isterbe, mikor Tekla megcsalt a pékkel – kiáltotta emlékeitől megrendülve Bandi.

– Az meg az enyém! Hat éve dobtam az Isterbe, mikor Parkőr Péter a szomszéd faluban óriáspókká változott! – kiáltotta könnyekkel adózva a régi szerelem emlékének Piroska.

– Az pedig az enyém! Egy éve dobtam az Isterbe, mikor Ilonka nem volt hajlandó évek után sem elfogadni, hogy Irénkétől, Augusztinától és Adrienntől származó gyermekeimnek is joguk van ahhoz, hogy teljes értékű apjuk legyen, és mindig azzal jött, hogy mennyit iszom, na hiszen, bagoly mondja verébnek, kisanyám... – kezdett rá az ismert litániára Máté, akinek még nem gyógyultak be a sebei, de nem is folytathatta, mert a népség másik szélén ácsorgó Ilonka közbevágott:

– Persze, mert egy élvhajhász sertés vagy, szaporodsz feszt eszed nélkül meg élvezkedsz, dagonyázol a saját mocskodban, te önző here, te tévelygő giliszta, te vérnősző őstulok, te gombatelep, te ártány...

– Elég, elég, egy évig hallgattuk a műsort – tiltakoztak a népek –, inkább magyarázza meg Marika néni, hogy függ össze a gyűrű meg a büdös!

– Úgy jön össze, gyerekek – emelte föl színpadiasan a bizonyítékokat a szorgalmas pedagógus, aki biológiát is tanított –, hogy az Ister lóalga-koncentrációja rendkívül magas a Tűzoltó-öbölben, mert itt megáll a víz, mindenki feredőzik, sokan bele is pisilnek.

A szentádámiak lesütötték a szemüket.

– A lóalga pedig imádja az ammóniát. A lóalga végterméke egy sajátos vegyület: kötetlen metánlepedékek, álló pepinek és szabad mononok alkotják. Ezért kerüli el az öblöt például a hussanó nele. Neki ez már túl savas közeg, de nekünk alapvetően nem árt. Viszont ha egy ilyen, savakkal gazdag vízben ezüst kezd oldódni – emelte föl mutatóujját Marika néni –, akkor lepedékek, peptidek és mononok mind rinyagáz, kénes pohat és piszalég formájában távoznak a vízből, és akkor bizony olyan büdösek, mint... itt minden.

– De hát Marika néni – szólt a nép megrökönyödve –, három vacak jegygyűrű miatt van az egész?

Válasz helyett a kémiatanárnő az egybegyűltekhez fordult:

– Gyerekek, tegye föl a kezét, aki dobta már a jegygyűrűjét az Isterbe!

Kiderült, hogy Szentádámot és környékét a világ legromantikusabb és egyben legcsapodárabb népsége lakja. Az Ister menti falvakban eddig is tudta mindenki legalább tíz másikról, hogy kiket és hányszor jegyzett el életében, aztán hányszor bontották föl eljegyzéseiket, de most, hogy elkezdték összeadni a konkrét számokat, kezdett a dolog valami bizarr rekordkísérletre emlékeztetni. Az elöljárók kezében sisteregtek a simogatós telefonok: ha János háromszor jegyezte el Borbálát, és az első kettő között Borbála titokban eljegyezte magát Bélával bosszúból, amiért János rendszeresen csalta őt Lilikével, aki éppen Samuval bontotta föl az eljegyzését, akkor az összesen tíz darab jegygyűrű... Még az adatfelvétel felénél se tartottak, mikor a polgármester kezében megállt a készülék (pedig titokban egy anonim kecskekereső oldalt nézett, mert megfájdult a feje a számolástól), s a derék patrióta fölkiáltott:

– De miért dobáljuk mindannyian a gyűrűinket pont a Tűzoltó-öbölbe?

Egy pillanatig csönd volt, aztán a szentádámiak egymás szavába vágva sorolták:

– Mert a hangulat! A fíling! Az idill! A romantika! A táj végzetszerűsége! A folyó metaforikája! Az életérzés! Mert olyan romantikus! Szimbolikus! Apokaliptikus! Meg filmszerű! Meg álmodékony! Meg mert az Isterbe jegygyűrűt hajítani ordítva zokogó lélekkel nemes, nagy ívű gesztus, mitől a tátongó, vérző sebként sajgó szív legalább egy picikét beheged! Meg a kocsma is közel van ám a Tűzoltó-öbölhöz!

A polgármester hevesen bólogatott, s a végén csatlakozott a kórushoz, hisz ugyanez volt vele is:

– Bizony, a kocsma igen közel van a Tűzoltó-öbölhöz!

Folytatták a számolást. A végén tizennégyezer-hatszázhetvenöt, vagy kilencezer-negyvenkettő, vagy ötvenegyezer-nyolcszázhét darab jegygyűrű jött ki, hisz volt, aki szégyenében kevesebbet vagy épp dicsekvésből többet diktált be. De a három pártra szakadt falu a két legfőbb dologban megállapodott: a legfejlettebb ökoipari módszerekkel szabadítják meg az Istert a gyűrűktől és a bűztől, valamint a kihalászott ezüstöt a köz javára fordítják. Hiszen mindenki szabad akaratából dobta az Isterbe a gyűrűjét, vagyis az Úr színe előtt lemondott már róla – ahogy a falu plébánosa is magyarázta, aki szintén szeretett úszni, és közben néha áldást is osztott, jártában-keltében pedig megszentelte már itt-ott az Ister partját.

Az elöljárók intézkedtek, így hamarosan fémkeresővel és sűrű hálóval fölszerelt hajók halászták ki a víz fenekéről mind a huszonháromezer-háromszázöt vagy tizenhatezer-hétszáznyolcvankettő darab ezüstgyűrűt. A büdösség elpárolgott, ahogy Marika néni megjósolta, hiszen már nem oldódott a savas közegben az ezüst, és a kötetlen lepedékek sem távoztak sietve a vízből rinyagáz és piszalég formájában.

Amikor mindezzel megvoltak, megbízták az ötvös-szobrász Poszáta bácsit, hogy olvassza be a jegygyűrűket, és csináljon belőlük egy szép szobrot az Ister parton, hogy örökre fönnmaradjon a legyőzött büdösség szenzációs és tanulságos történetének emlékezete.

A színezüst emlékmű két méter átmérőjű, félbetört jegygyűrűt ábrázolt, melynek egyik végéről gázálarc csüngött. A művész a gyűrűbe míves betűkkel ezt a feliratot gravírozta az eljövendő nemzedékek okulására:

A házasságnak nincs szaga.

 

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2019. január 19-i számában.)

Legfrissebb hírek
2021. május 08., 09:19
2021. május 08., 09:08
2021. május 08., 08:35
2021. május 08., 08:30