Juhász Kristóf: A rabló és a vérfarkas

2021. február 15., 16:26
Gazdag Ágnes: Szörny II. (akril, vászon, 15 × 15 cm, 2019)

A rabló egy mozifilmet nézett a telefonján, ami egy másik rablóról szólt. A rablónak addig tetszett a főszereplő – igazából nem tetszett neki a szabályos fogsorú, szabályos borostájú, kicentizett mosolyú színész, de legalább érthetően játszott –, amíg nem sikerült neki semmi. Mindenféle nőkkel, járművekkel, szórakoztató elektronikai cikkekkel és más értéktárgyakkal próbált kapcsolatba kerülni, de rendre megalázó kudarc volt az osztályrésze. Keserűségében elhatározta: rabló lesz, mert kurázsija volt, vesztenivalója viszont nem. Erős, ügyes, de nehéz sorba született, és sehol a remény, hogy többre viszi, mert nem érti a nála gazdagabbak nyelvét. Márpedig a pénz úgy lesz, hogy az ember olyanok között van, akiknek van pénze. De nem elég dolgozni, kellemes vagy kellemetlen viselkedéssel ki is kell vívni azok szeretetét vagy félelmét, akikkel és akiknek dolgozunk, hisz sok pénze annak lesz, aki érdekes.

Eddig a rabló tökéletesen tudott azonosulni a rablóval. Ő se robotolt volna egy gyárban vagy egy számítógép előtt, miközben nála sokkal érdekesebb emberek sokkal jobban érzik magukat. Ám mire a forgatókönyv szerint a rabló hozzálátott volna a rabláshoz, a film teljesen szürreális fordulatot vett. A rabló egyáltalán nem értett a lakatosmunkához. A nyilvánvalóan ötös forrozattal dilimelt lakatot úgy fogta meg, mint kurva a virágot. Az üvegesmunka se ment, a rabló nem volt tisztában olyan alapvető dolgokkal, mint a glett, a zsanér, a foncsor, a zübeny, a gellman és a horgas mókusszeg. A szerszámokat csak úgy lóbálta, mint ökör a fejét, összefüggéstelenül berhelt irreleváns zárakkal és olyan széfekkel, amilyenek nem is léteznek.

Aztán a sok pénzével, amit a teljesen lehetetlen rablásokból szerzett, nők fejét csavarta el, jó társaságba került, megtanulta a gazdagok nyelvét, és boldogan élt, amíg be nem varrták, de még ott is szédített egy dagadt smasszernőt, pedig az nemcsak dagadt volt, hanem valami gyaníthatóan  homályos rendezői instrukció miatt időnként úgy tett, mintha beleharapna a derékszíjáról lógó bilincsbe. A rabló pornográfiát sejtett a háttérben, pedig a filmet a szigoráról híres Moovie Blaster High Uups portálon így reklámozták: „szociálisan érzékeny, látványos akcióvígjáték az egész családnak”.

– Érzékeny az anyátok csúnyája – gondolta a rabló, látta, hogy elsötétülnek a ház ablakai, és lemászott a villanypóznáról. Közben azon vigyorgott, hogy ezekben a modern filmekben mindenki a komputerével hősködik, ha ki kell nyitni valamit, pedig áram nélkül minden riasztó csak egy drága doboz, ami büdös is, mert szénné ég benne a zárlattól a piróka meg a hamcejsz. – A tökéletes rablást nem hekker hajtja végre, hanem egy közönséges villanyszerelő – gondolta a rabló, aki a kézzelfogható munkát becsülte.

Kisvártatva őt fogták meg kézzel, de nem is kézzel, hanem egy óriási, karmos manccsal. A karmok akkorák voltak, mint a tízes sperhakni. Többet is látott a ház lakójából a rabló, mielőtt rövid küzdelem után arccal a padlóra került. Az illető farkasember vagy vérfarkas volt. Úgy festett, mint a filmeken és a képregények lapjain: vérszomjas, de intelligenciát tükröző farkaspofa óriási agyarakkal, görnyedt, inas test, leírhatatlan izomzatú végtagok. Hosszú, szőrös farkából még valami bizarr csontfullánkok is kiálltak, de nem volt idő nézelődésre. Az egész olyan valószerűtlen volt, hogy a rabló elfogadta, amit lát. Döbbenete ellenére is észlelte: emberfölötti gyorsaságú és erejű ellenfele teljesen szakszerű fogással, vér nélkül tette ártalmatlanná. Tudta, hogy a rém most is megölhetné, mégsem teszi. Elernyesztette izmait.

Mikor a vérfarkas érezte, hogy a fogoly nem ficánkol, kíváncsian megkérdezte:

– Ki vagy te?

– Rabló vagyok – felelt a rabló, majd visszakérdezett. – És te ki vagy?

– Vérfarkas vagyok – felelt a vérfarkas, majd némi tűnődés után újra kíváncsi lett. – És mit rabolsz?

– Pénzt, ékszert, ilyesmit.

– És miért vagy rabló?

– Pont most gondolkodtam rajta. Azt hiszem azért, hogy érdekes legyek. És te miért vagy vérfarkas?

– Most, hogy kérdezed: azt hiszem, ugyanezért.

Hogy új hősünket jobban megismerjük, lássuk, mit csinált a verekedés előtt.

A vérfarkas egy mozifilmet nézett a telefonján, ami egy vérfarkasról szólt. Pontosabban nem is egy rendes vérfarkasról, hanem egy teljesen átlagos, érdektelen, semmitmondó, kövérkés, kopaszodó pasasról, akit megharapott valami állatkertből kölcsönzött, digitálisan tuningolt lápi toportyán. Majd a férfi szenvedése következett, aki fogyatkozó emberségének maradékát őrizgetve próbált ellenállni a vérfarkassá alakulásnak, természetesen sikertelenül. Azt persze élvezte, hogy kiélesednek az érzékszervei. A történetben az volt a lehangoló, hogy a fickóban emberileg nem volt semmi különösebben értékes, amit érdemes lett volna őrizgetnie. Ha mondjuk Kirk Hammett változott volna vérfarkassá, és otromba mancsával nem tudott volna többet gitározni, az valóban elszomorította volna a vérfarkast, aki szerette a metált, mint fajtája általában. De ez az ember nem tudott semmit.

A farkasember természetesen nem támasztott olyan irreális elvárásokat a filmiparral szemben, hogy tisztában legyenek a vérfarkasok és más elemi lények valódi szaporodásának titkával, hisz a vérbeli likantróp nem szereti a föltűnést.

– Mutogassák magukat a National Geographicon azok a lófejű delfinek meg ájtatos sáskák! Nekem ne csinálják a portámon a felhajtást! Majd még idejönnek valami punkok autogramot kérni embervérrel a hülye pólóikra! – dörmögött a sörébe hősünk az övéi között.

– Értem, miről beszélsz – bólogatott a rabló, mikor a farkasember a filmről és ahhoz kapcsolódó gondolatairól mesélt. Majd így folytatta: – Ismered Kafkától Az átváltozást? Az is erről szól, de ott azért érdektelen a főhős, mert családjának és társadalmi státusának fenntartásában megsemmisül a személyisége. Ha ugyan volt neki valaha is…

A farkasember vérben forgó szemében érdeklődés csillant. Elengedte és hellyel kínálta a rablót. Hajnalig beszélgettek a személyiség hiányáról a társadalomban és a metatársadalomban, ahová, a farkasember úgy érezte, ő maga is beletartozik, de a rabló erősködött, hogy az inkább szubtársadalom lesz, ahová ő beleillik. Ezen össze is vitáztak, de végül jó cimborákként váltak el, és a rabló megígérte a vérfarkasnak, hogy majd máskor is meglátogatja.

 

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2018. február 10-i számában)