Juhász Kristóf: Emberek az úton Göcsejben

2020. november 07., 08:30
Bereczki Kata: Falusi turizmus (akril, vászon, 70 × 100 cm, 2019)

Jöttek a népek: turisták, kíváncsiak, kiégettek, bohémek. Hogy ne féljenek a csöndtől, pacalt adtak szederért cserébe. Jöttek a faluba, vendégek voltak, aztán visszamentek a városba, ahol csak lakók.

Ismerek olyat is, aki az egyikből a másikba menekül, mert élni akar vagy halni. Meg olyat is, aki falun és városban is otthon tud lenni, mert a dolgokról való tudása nem veszi el a kedvét. És persze olyan is akad, aki a nem tudástól őrzi meg kedélyét.

De jó is itt lenni! Nyáron hosszú az élet, télen rövid, tavasszal kótyagos, ősszel rendes. Nyáron dolgozni nem könnyű. Inkább csak tenni-venni, belefogni-félbehagyni, kupászkodni. Tűnődve molyolgatni. Nagy a birtok, sűrű az erdő, széles a határ, hát minduntalan eszébe jut valami az embernek. Milyen madár az a nagy, hosszúkás, amelyik nem a szajkó? Miért mindig akkor röppen föl a ráérős sas a póznáról, amikor előkerül a fényképezőgép? Mekkorára nőne a páfrány az ereszcsatornában, ha sose pucolnám ki? Ki itta meg a vörösbort, míg aludtunk? Mit mondott Horthy Miklósnak a sárkány? Lehet-e fából kőkrisztust faragni?

Az ember tűnődik, nevet, odamosolyog. Ha meg a frissen meszelt falat összeszarja a kágyilló, káromkodik. Nagy ritkán mégis beleszakad a dologba, de aztán megy beszélgetni, barátkozni, inni. Ott nyaral, ahol él. Ha eszébe jut, kertjéből virágot vág az asztalra, mielőtt jönnek a többiek. Az ablakkal szemben azok a szilaj püspöklilák, amik nem a rózsák, különösen szépek. Lehet, hogy ezeknek a kipárolgására gyanakodott gróf Bélberek Bélber Ödön 1879-ben, mikor a göcseji időeltolódást vizsgálta. Pár évvel később rájött, hogy nem időeltolódás lesz az, hanem maga a szárnyas Kairosz, az isteni idő. Legalábbis bizonyos körülmények között.

Volt ennek a gróf Bélbereknek egy ükunokája, az is ott élt, amiről beszélünk, és ennek a Bélberek ükunokának volt egy amerikai író barátja, bizonyos John Paul George Mytvys. Ennek az amerikai Mytvysnek pedig volt egy híres könyvsorozata, a Kellemetlen alakok. Lefordították vagy ötven nyelvre, nyert egy csomó díjat, ahogy az lenni szokott. A könyvek cselekménye fordulatos, nyelvezete élvezetes volt. Kaland, szerelem, ármány, egy csipet bölcsesség, némi botránkoztató groteszk, morzsányi misztika. A történetek szereplői pedig módfelett kellemetlen alakok egytől egyig, olyanok, akikkel nem szívesen találkozna az ember. Ezekbe a regényhősökbe nem élte bele magát senki, csak élvezettel fintorogva figyelték őket az olvasók: nahát, mennyi-mennyi kellemetlen alak! A sorozat kötetei: Kellemetlen alakok. Kellemetlen alakok úton. Kellemetlen alakok a téli hivatalban. A hadsereg kellemetlen alakjai. Kellemetlen alakok motoron. Kellemetlen alakok a zeppelinen. Kellemetlen alakok égen és földön. Kellemetlen alakok az űrben. Kellemetlen alakok a dinoszauruszok földjén. Kellemetlen alakok sikolya. Kellemetlen alakok imája. Kellemetlen alakok az ágyban. Kellemetlen alakok a szabadság mámorában. Kellemetlen alakok hideg csillagok alatt. Kellemetlen alakok hajnala. Kellemetlen alakok mágiája. Kellemetlen alakok végső higiéniája.

A legutóbbi kötetekre, ahogy azt éles szemű kritikusok is megjegyezték, Mytvys elfáradt. Sikerének ára volt: a létező legkellemetlenebb alakokkal kelt és feküdt. Életét elárasztották az általa kitalált, taszítóan ellenszenves regényszereplők. Nem tudott elmenni egy közönséges étterembe vagy vendégségbe, mert mindig eszébe jutott, mikor John döglött egeret tett Sarah teájába, vagy mikor Bill oda sem figyelve lelökte a boszorkányságtól összement Thomast a bogrács széléről. Kirándulás közben mindig a háta mögé tekintgetett, hátha követi őt az ösvényen Peter, aki óriáspókká változott, s így nem vehette feleségül sem Suzyt, sem Julianne-t, ezeket a kellemetlen nőszemélyeket. Vonatra szállni vagy autóba ülni sem mert, hisz minden mozgó járművön ott ülhetett bombáival és késeivel Fatima, a terrorista, ez a kellemetlen fruska. A padláson LaCarlboom, a kellemetlen alvajáró neszezett, az ágy alatt Joe, a kellemetlen pánikbeteg bujkált, a kamrában pedig Liza, a kellemetlen, evészavaros törpe kotorászott. Persze föl lehetne tenni a kérdést: miért írt ez a Mytvys csupa kellemetlen alakokat? De inkább tegyük föl úgy: ki olvas szívesen kellemes alakokról? Hiszen akivel az ember szívesen találkozna, azzal úgyis találkozik.

Persze olyannal is találkozik, akivel nem találkozna szívesen, ám olyankor elégtétellel mondhatja: nahát, pont olyan kellemetlen alak, mint a könyvben!

Így aztán a kétségbeesett Mytvyst idehívta barátja, a Bélberek-ükunoka, hátha itten kipiheni magát.

Pihent szegény író, pihent, ahogy errefelé szokás: átúszta a kustánszegi tavat, csónakázott Zalalövőn, halat evett, erdőkben csattogó olajkutakat szimatolt, elhagyott vadászlesekbe mászott föl messzelátni, szedret gyűjtött, szarvaslegyektől menekült, és számolgatta a kőkrisztusokat a kanyargós göcseji utak mentén. Errefelé kevesen élnek, és annak a kevésnek a többsége sem ideges fajta. Nem is szoktak túl gyorsan menni az utakon, amelyek mentén azok a kőkrisztusok állnak. Még a szenvedélyes gyorsan menők sem élvezkednek sokáig, mert az út vagy kanyarog, vagy gödrös.

Amerika meg, ahol Mytvys élt, mikor nem itt pihent, hiába nagy, ha túl sok a nép. És amilyen sok, olyan gyorsan is megy mind, mert minden út egyenes. Mytvysnek is ez volt a baja: meglátott valakit a megye túlsó végében, ahogy közeledik, és mire eldönthette volna, hogy van-e hajlandósága egyáltalán köszönni az illetőnek, az már ott is volt mellette. Így rohannak át életükön ezek a kellemetlen alakok Amerikában – de ezt Mytvys sose merte megírni, hisz akkor összepiszkította volna egész karrierjét.

Mikor Mytvys ment a kőkrisztusokat számlálva, és látta, hogy mennek az emberek az úton Göcsejben, már előre félrehúzódott. Aztán mikor látta, hogy ezek az amerikai tempóhoz képest szinte sose fognak elmenni mellette, visszament az útra, nézni, hogy miért jönnek ilyen lassan. Nézte, csak nézte, és egészen addig nézte, míg föl nem ötlött benne, hogy ezek talán nem is olyan kellemetlen alakok, hanem egyszerűen emberek, akik mennek az úton Göcsejben. Mire nagy sokára odaértek mellé, néha már köszönni is volt kedve nekik. És mivel a göcsejiek egyáltalán nem olvasták John Paul George Mytvys Kellemetlen emberek sorozatának köteteit, és fogalmuk se volt róla, hogy híres író, ugyanolyan normálisan fogadták köszönését, mintha ő is csak egy ember lenne, aki megy az úton Göcsejben.

Ettől aztán Mytvys rendkívüli nyugalmat kezdett érezni kiégett, zavarodott lelkében. Oly mértékben lehiggadt, hogy első kiegyensúlyozottságában vett is egy házat Göcsejben, és megírta élete első, kísérletezőn őszinte hangvételű, egyben formabontó regényét, az Emberek az úton Göcsejben címűt. Természetesen ebben a regényben is történtek kellemetlenségek, de alapvetően mégiscsak olyan emberekről szólt, akik mennek az úton Göcsejben.

És ezt a könyvet is eladták valahogy.

Mondom: jó itt lenni.

 

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. november 7-i számában.)