Lázár Emese: Hajiku, avagy báró Bárczy Benő rejtélyes esete

2022. február 20., 10:41
Fazakas Barna: Felhőséta I. (40 × 40 cm, 2017)

– Halott.

Doktor Zsebelő Hümér, aki negyven éve volt a kisváros nagynevű orvosa, komor arccal tette el fekete bőrtáskájába a sztetoszkópját. Sokat zsebelt és sokat látott már praxisa során, elég volt ránéznie a páciensre, és már mondta is az árfolyamot, diagnózist. Ebben a sorrendben. De most szemmel láthatóan gondban volt. Árfolyamról szó nem lehetett, hiszen a páciens nem lélegzett. Hümér doktor gondterhelten húzta elő kifogástalan angol gyapjúszövetből készült zakója zsebéből a gondosan kivasalt sötétkék-fehér csíkos zsebkendőjét. Adott magára, sosem használt papír zsebkendőt. Rangján alulinak tartotta holmi papírból készült nedvszívóval törölgetni homlokát. Ezért csak és kizárólag kék-fehér kockás textilzsebkendőt használt. Hogy miért épp kék-fehéret, rejtély volt. Ahogy az előtte fekvő hulla is. Becsületes nevén Bárczy Benő. Sőt. Báró Bárczy Benő. Akivel épp tegnap találkozott. A halott akkor még élt és virult.

Presszókávét és konyakot ittak a Sárga Macskában, a kisváros elit kávézójának teraszán. Doktor Zsebelő Hümér gondosan törölgette izzadt homlokát és hümmögve nézte a tetemet. Ott feküdt mozdulatlanul báró Bárczy Benő, a kisváros egyik ismert, bohém figurája, aki nem egészen 24 órája még makkegészséges volt, és jellegzetes orrhangján felolvasta legújabb haikuit.

És most itt feküdt a műhely előtt a járdán élettelenül. Kifogástalan tweedöltönyben, fényes vikszolt bőrcipőben, selyem nyakkendőben. Mellénye zsebéből kicsúszott az őseitől örökölt arany zsebórája, amire oly rátarti volt, és amit sosem mulasztott el megvillantani. Mert Bárczy ősi nemesi család sarja volt, és mint ilyen, kissé sznob és piperkőc is.

 „Hiába, egy arisztokrata holtában is úriember” – gondolta magában Hümér doktor, és közelebb hajolva vizsgálta a testet. Az utcai lámpa fényében báró Bárczy Benő, immáron néhai, kissé hájas arca kifejezetten pirospozsgásnak tűnt. – Szívinfarktus, agyvérzés kizárva, Pattogó úr – mondta hangosan Hümér doktor a mellette álló szervnek.

A szerv a kisváros rendőrparancsnoka volt. Pattogó Frigyes őrnagy, akinek becsületes és kissé unalmas vezetékneve, a Kovács régóta feledésbe merült. Száján a szavak pattogva pattantak ki, ezért ragadt rá a Pattogó. Az elején bosszantotta, de aztán megbarátkozott vele, sőt kikérte magának, ha Kovács őrnagynak szólították.

– Furcsa, felettébb furcsa – mormolta Pattogó Frigyes őrnagy, aztán intett a nyomozótisztnek, Ormányos Ottónak, hogy elkezdheti a munkát.

Ormányos Ottó akkurátusan körberajzolta a testet, majd kesztyűt húzott és nagyítóján keresztül – tisztára Sherlock Holmes, gondolta magában doktor Hümér – elkezdte vizsgálni a tetemet.

– Hoppá! – kiáltott fel csakhamar.

– Talált valamit? – kérdezte egyszerre az orvos és az őrnagy.

– Ezt nézzék, uraim! – monda már-már diadalittasan Ormányos, és a nagyítóját a megboldogult Bárczy báró jobb kezére irányította.

– Látják?

– Mit? – kérdezte értetlenül doktor Zsebelő Hümér, aki izgalmában elfelejtette feltenni az aranykeretes szemüvegét.

– Egy hajszál! – vágta rá diadalittasan Pattogó őrnagy, akinek éjjel és nappal is szeme mint a sasé.

– Úgy van! Egy hajszál, méghozzá egy vastag, vörösre festett hajszál, kedves uraim! Kinek van ilyen hajszála a városban? Na kinek? – kérdezte, miközben csipeszével megragadta a hajszálat, jelentőségteljes mozdulattal, mint egy trófeát, a pislákoló utcai lámpa fényéhez emelte.

– Gedeonnak! A borbélynak – vágta rá kórusban a doktor és az őrnagy.

– Pontos! És mint tudjuk, itt, a százéves fodrászatban, Gedeonnál vágatta a haját báró Bárczy. És mint ennél is jobban tudjuk, Gedeon és Bárczy féltékenyek voltak egymásra. Hűvös Hajnalkát szerették mindketten, hozzá írták a szerelmes hajikuikat.

– De ez… – vágott volna bele pattogósan az őrnagy Ormányos nyomozó mondandójába.

Ám nem folytathatta, mert ebben a pillanatban hisztérikus, hangos zokogás hangja hangzott. Hűvös Hajnalka bukkant fel a sötétből – ki tudja, honnan? –, és mint egy tébolyult szellem állt meg a százéves borbélyműhely ajtajánál. Zilált kiskosztümben, zilált frizurával, arcán szétkent festékkel, ami cseppet sem emelte már erőteljesen hervadó báját.

– Bárczy, az én Benőkém! Hát mégis megtetted, Gedeon! – zokogta artikulátlanul, közben műselyem blúzának ujjával törölgette könnyeit és orrán át távozó nedveit.

– Parancsoljon, Hajnalka kedves, nyugodjon meg – nyújtotta át gálánsan kék-fehér kockás zsebkendőjét doktor Zsebelő Hümér.  

– Asszonyom… – kezdett bele az őrnagy, de Hajnalka, a kissé éltes és nagyon feldúlt hajadon, rárivallt.

– Kisasszony!

– Párdon, Hajnalka kisasszony! Úgy vélem, kegyed többet tud erről a rejtélyes esetről. Kérhetem, fáradjon be velem az őrsre és tegyen vallomást?

– Fehelehegehes fáháradnom, ehelmohondohok mindehent ihitt – hüppögött Hajnalka.

Doktor Zsebelő Hümér, Pattogó Frigyes őrnagy és Ormányos Ottó nyomozó feszülten várta, míg Hajnalka lélegzetvétele rendeződik.

– Az én Bárczym ma Gedeonnál volt. Míg Gedeon a haját igazította, felolvasta a leggyönyörűbb hajikut, amit életemben hallottam, és amit, mint mindig, hozzám írt. Oh, milyen boldog voltam! Gedeon viszont nem. Felbőszült. Szinte hajba kaptak, könyörögtem, ne tegyék. De Gedeon dúlt és fúlt. Aztán felajánlotta Bárczy Benőnek, hogy bekenhesse a haját egy általa készített hajszesszel. Benőke drága rábólintott, és Gedeon jól belemasszírozta a fejbőrébe a löttyöt. De az én orrom megérezte, hogy abban a kencében hajmáz van! Halálos hajmáz!

– Hajmáz? Az gyorsan ölő idegméreg! A hajhagymák felszippantják és 10-12 óra múlva vége! Ez mindent megmagyaráz! – állapította meg fontoskodva doktor Zsebelő Hümér.

– Felszippantották, de az én hajikulovagom, az én egyetlen Bárczy Benőm ezt nem tudhahahadtaha – zokogta bele bánatát a kisvárosi éjszakába és Hümér kifogástalanul vasalt kék-fehér kockás zsebkendőjébe Hajnalka.

– Na de kisasszony, azt állítja… – szólalt meg pattogón az őrnagy, de szavait elnyomta a megkonduló toronyóra öblös hangja.

Bing-bang! Bing-bang! Bing-bang…

Báró Bárczy Benő ijedten ült fel az ágyában. Valódi selyempizsamája úszott a verejtékben, homlokáról kövér izzadságcseppek gördültek alá. Remegő kézzel kapott a hajához, amit tegnap Gedeon egy új, általa kotyvasztott szerrel kent be. Ujjai közt megakadt egy vastag, vörös hajszál.

Báró Bárczy Benő félholtan, de mégis óvatosan, hogy fel ne ébressze a mellette alvó Hajnalkát, leszállt az ágyból. Reszkető kézzel vette elő őseitől örökölt arany zsebóráját. Éjfélt mutatott pontosan. A báró remegő térdekkel, tapogatódzva botorkált el az ablakig. Félrerántotta a vastag bársonysötétítőt. Kinézett. A kisváros főutcáján, a százéves borbélyműhely előtt, a pilács lámpafényben ott állt kifogástalan gyapjúöltönyében doktor Zsebelő Hümér, mellette Kovács, azaz Pattogó Frigyes őrnagy.

Báró Bárczy Benő holtra váltan nézte, ahogy Ormányos Ottó nyomozó akkurátusan körberajzolja az ő tetemét.