Leczo Bence: Így rabolt el a fekete ember

2020. július 30., 17:50
Sárosi Csaba: Madáretető

Reggel elindultam sétálni, ki a folyópartra, ahogy szoktam. Sárgán virított a táj, meleg augusztus, ahogy kell, jó kis búzaföldek. Szerettem a parton sétálni, felüdített a hűs szellő. Mentem, mentem, erre látom, hogy száll fel a füst. Odanézek, valaki ül egy csónak mellett a parton, tűz is van, az füstöl, az alak meg integet felém. Ilyen beesett arcú, sovány fekete fickó volt. Szerecsen, vagy mi. Odamentem hozzá, hellyel kínált. Mondta, hogy levese már nincs, meg nem is szokott ő enni olyan gyakran. Beszélgettünk az életemről, elmeséltem neki, mit is csinálok itt, meg úgy amúgy. Mikor eluntuk a dolgot, azt mondta, játsszunk valamit. S hogy van-e nálam pénz. Hirtelen azt gondolom, ez a rosszarcú szerecsen megöl itt, hát senki nem fogja megmondani, hogy valaha is éltem, elás ide a homokba, aztán ennyi volt. De erőt vettem magamon, meg néztem is azért, hogy ha verekedés adódna, hát megverem én, olyan kis szikár. Mondta, hogy nimezzünk, én meg lestem rá, aztán azzal jött, hogy vegyek elő tizenhat pénzérmét. Előszedtem a garasokat, nem lopsz meg te szerecsen fattyú, gondoltam. Vagy ha megfognád, és elinalnál, hát vidd, semmit nem ér. Mondta, hogy tegyem le őket a homokba, de úgy, hogy az egyik sorban hét érme legyen, a következőben öt, aztán három, és végül egy. Na, leraktam a pénzeket, és azt mondja, most játszunk. Amikor kimondta, jött egy madár az égből, olyan szénfekete volt, mint ez az ember, és rászállt a vállára, és elkezdte nézni, ahogy játszunk. Azt mondta az ember, hogy akinek egy marad, az veszít, én meg szedjek el tetszőleges sorból bármennyit. Felkaptam a leghosszabb sort, mind a hetet, gyorsan zsebre is vágtam, hogy el ne tudjon inalni. Erre elvett egyet abból a sorból, amiben öt garas van, majd odadobta az érmét. Erre felkaptam az egész sort. Ugyanezt csinálta az utolsó előtti sorral is, én meg felkaptam a maradékot. Ketten néztük az utolsó érmét, még a varjú is csak pislogott, én is, hogy mi van, erre az alak kezébe vette a pénzérmét, rámmosolygott, és azt mondta, hogy ezt elrakja, mert ez neki a jussa, és hogy most aztán ideje indulnunk. Kérdeztem, hogy hová mennék én veled, te fekete ember, de nem válaszolt, igazgatta a csónakot, a varjú megint rászállt a vállára, láttam én már ilyet. Jött egy nagyobb hullám, aztán megemelte a csónakot, és elindult lefelé a folyón. Erre megfogta a szerecsen, majd mondta, hogy na, szálljunk be, ez itt ennyi volt. Hát, én nem akartam beszállni, mert már biztos voltam benne, hogy belefojt abba a vízbe, de a lábaim nem engedelmeskedtek. Szépen beültem a csónakba, amiben a holló meg a szerecsen ült, aztán elkezdett ott evezni. Meg kérdezgetett, hogy elégedett vagyok-e, meg hogy boldog voltam-e, meg ilyeneket. Így rabolt hát el a fekete ember, uraim.

 

(Karantének)