Szentes Zágon: A lét elviselhetetlen könnyűsége (akril, vászon, 80 × 80 cm, 2017)
A nevem Santi Jimenez Serrano. Jelenleg a Latin-amerikai Mars-kolonizáló program igazgatója vagyok. 2035 és 2044 között az Európai Űrügynökségben néhány párhuzamosan futó interplanetáris expedíció műszaki felelőse voltam. Mint vezető mérnöknek a feladatom az volt, hogy az asztronautákat és a felszerelést biztonságban eljuttassam a bolygóra. Így volt ez az Alliance–4 űrhajóval és annak utasaival is. A start előtt azt gondoltam, hogy minden apróságra odafigyeltünk, és a lehető legkörültekintőbben jártunk el. Mindennel számoltunk, amivel matematikailag lehetséges volt. A hibát ott követtük el, hogy bár a képletben szerepeltettük a magyart és a románt, Trianonra nem gondoltunk.
A műszaki felkészülés a legnagyobb rendben zajlott. Az Európai Űrügynökség támogatta a pszichológus, Dr. Sollier javaslatát, hogy az űrhajó szakembergárdáját nagyrészt kelet-közép-európai asztronautákkal töltsük fel. Az elképzelés az volt, hogy a kulturális hasonlóság a kiképzés, felkészülés és az öt hónapos út során majd remek társaságot farag a Valles Marineris Danube–1 kolóniájába érkezőkből. És ez így is volt. Homogén, egységes társaság benyomását keltették. Egyedül Marián Pollák cseh kutatóorvos jegyezte meg, hogy a magyar–román párosításból akár gond is lehet. Épp egy projektrész lezárását ünnepeltük Mariánnal és a többi mérnökkel a kedvenc sörözőnkben, amikor a kivetítőn bejátszották a 2038-as foci-világbajnokság botrányos román–magyar nyolcaddöntőjét. Az volt az a meccs, mely után mindkét csapatot kizárták a pályán történt atrocitások és a szurkolói magatartás miatt. Marián rámutatott a kivetítőre, és csak annyit mondott, hogy „magyar–román bajjal jár”.
Bár akkor nevettem Marián észrevételén, mégsem mehettem el mellette szó nélkül. A következő napokban átnéztem minden, a magyar és a román asztronautával kapcsolatos anyagot. Fel sem merült bennem, hogy sokkal mélyebbre kellene ásnom a két fiatalember pszichológiai tesztjeinél és a jelentéseknél. Mivel a kiképzés és a tesztek során Bence és Ilie között a legkisebb összezördülés sem történt, megnyugodtam. Tudós, racionális gondolkodású emberek voltak, akik három éve készültek erre az útra. Dr. Solliernek említettem Marián megjegyzését. Ő azt mondta, feleslegesen aggódok, mert az eddigi legnagyszerűbb csapatot raktuk össze.
Az Alliance–4 kapitánya a lengyel Julia Borowski volt. Tizennégy társa között két cseh, két szlovák, két magyar, két román, egy szlovén, egy osztrák egy horvát, egy bolgár, egy szerb és egy honfitársa volt. A nemek aránya kilenc férfi, hat nő. Mindannyian harminc és ötven közöttiek voltak a kilövéskor. Szász Bence harminckettő, Ilie Georgescu harminchat. A másik román állampolgár, Zsuzsanna Ambrus, harmincéves fizikus, az expedíció legfiatalabb tagja volt. Ennek ellenére a tudományterülete egyik elismert kutatójának számított. A csapatba kerülését nem övezte osztatlan siker Romániában. Büszkék lehettek volna rá, mégis felrótták neki a székely felmenőket. Gondolom, csak azért bocsátottak meg neki, mert gyönyörű volt.
Onnantól kezdve, hogy a rakétákat begyújtották, majd elhagyták az orbitális pályát, nem volt befolyásunk a dolgok menetére. De megnyugodhattunk, meglepően simán ment minden. Az Alliance–4 útjának első három hónapja már-már idillinek tűnt az asztronauták és az Európai Űrügynökség földi személyzetének is. A legkisebb műszaki probléma sem merült fel. Az űrutazók nyugodtak és egészségesek voltak.
Először Filip Rodic jelezte a videójában hogy „a fiúk nekiálltak trianonozni”. Fogalmam sem volt, hogy ez mit jelent. Amikor egy hozzáértő kolléga elmesélte, miről van szó, nagyon elcsodálkoztam. Az Alliance–4 utasai ekkor 150 millió kilométerre voltak a Földtől, százöt napja repültek. A probléma, melyen a feltételezések szerint összeszólalkoztak, hihetetlen távolságban mind fizikailag, mind időben. Reméltük, hogy apróbb szópárbajnál több nem esett köztük. Az űrhajókon ritka volt a torzsalkodás, ám az egymás heccelése természetesnek számított. Az érzelmi intelligencia kvóciense minden asztronautának kimagasló volt, így ezeket a helyzeteket remekül kezelték.
Eva Kubis, az expedíció egyik szlovák tagja egy héttel később, a száztizenkettedik napon jelezte, hogy újra Trianon volt a téma. Miután Bence és Ilie szóváltásba keveredtek a helyzetbeállító hajtómű ellenőrzése közben, a kapitány és Dr. Gliha egy nyolcszemközti beszélgetést kezdeményeztek. A magyar és a román asztronauta először együttműködést tanúsítottak, aztán újra fellángolt a vita. Ekkor már nem a múltbéli sérelmek, hanem az ifjú fizikusnő, Zsuzsanna miatt.
Dr. Gliha később elmondta, hogy az Alliance–4 legénysége tisztában volt azzal, Ilie és Zsuzsanna egy pár. Bár a kapcsolatuk még a Földön kezdődött, az űrben teljesedett be. Ilyen már korábbi utakon, más űrhajón, más asztronautákkal is megesett, és nem volt ritka. Ez eddig semmiféle problémát sem okozott, még akkor sem, ha a páros nem védekezett az aktus során. A tudomány jelenlegi állása szerint a fogantatáshoz gravitáció szükséges. Ennek ellenére Dr. Gliha mindenre kiterjedő megfigyelés alá vonta Zsuzsannát, aki arra panaszkodott, „az a kis öröm nem ér meg ennyi macerát”. Az út során többet nem létesített nemi kapcsolatot Iliével.
Dr. Gliha beszámolói alapján Ilie úgy érezhette, hogy egyre távolabb kerül Zsuzsannától. Nem csak fizikálisan, lelkileg is. Közben a fizikusnő szakmai okok miatt egyre több időt töltött Bence társaságában. A későbbiek bizonyították, Szász számára nem volt közömbös az űrhajósnő, azonban érzéseiről nem számolt be sem a hajón lévőknek, sem nekünk. Dr. Gliha szerint a két fiatal között a kapcsolat szigorúan szakmai volt. Ilie szerint viszont túlment azon, és a vita során egyértelművé tette, hogy Zsuzsanna az ő párja, és Bence tartsa magát távol tőle. Ekkor Bence nyugodt és határozott hangon közölte, ő nem akar közéjük állni, de a párkapcsolatuknak sem tesz jót, ha a fizikusnő szuverenitását semmibe veszi.
Egy hét nyugalom után, amikor már lassított és épp pozícióba állt az Alliance–4, valami verekedésszerű tört ki a magyar és a román űrhajós között, amolyan kakaskodás, lökdösődés a súlytalanságban. Hangfelvétel nem készült, így nem tudhatjuk, hogy elhangzott-e bármi sértő. Talán csak egymásnak ütköztek, és az elfojtott feszültség robbant ki belőlük. A másik magyar, Majdán Zsombor szedte szét őket.
Miután sikeresen leválasztották a teherhajót, amely robotvezérléssel megkezdte az ereszkedést, dokkoltak az űrállomásra. Ott akkoriban nem volt állandó személyzet. Miután a többiek átszálltak ellenőrizni a berendezéseket, Borowski kapitány magukra zárta a zsilipet, és ordítani kezdett a két férfival. Megfenyegette őket, idézem, hogy „kirúgja mindkét majmot a világűrbe”, meg hogy „ők lesznek az első börtöntöltelékek a Marson”. Borowski a saját bevallása szerint még sosem borult ki annyira, mint akkor. Utána szégyellte, hogy milyen hangnemben, szinte infantilisen kiabálta azt, hogy „ez a közös út, ez a közös út!”
Úgy tűnt, megértették. Nem vitatkoztak többet. Mind nagyszerű munkát végeztek. A Marsra érkezésük is zökkenőmentes volt. A Valles Marineris Danube–1 kolóniáját a japán és az indiai csapatok együttesen építették fel. Oda költözött be az első tizenöt közép-európai lakó, és három hónap múlva még harminc másik érkezett. A Danube–1-re, illetve szomszédjára, a tíz mérföldre lévő skandináv Valhalla kolóniára várt, hogy az új típusú, már városnak tekinthető kolóniákat felépítsék, közben pedig folytassák a mások által megkezdett tudományos munkát. Volt dolguk elég, nem maradt felesleges energiájuk meddő vitákra. A beszámolók szerint Trianonról nem esett több szó.
2040-ben már négyszáz ember élt a Marson. Természetes, hogy itt is jöttek létre és szűntek meg párkapcsolatok. A megérkezés után fél évvel Zsuzsanna és Ilie kapcsolata véget ért. Ilie átkerült a Valhalla kolóniába, és ott megismerkedett a norvég Mari Myrseth-el, aki a terraformálás lehetőségeit kutatta. Zsuzsanna és Bence egy kis idő elteltével összeköltöztek a Danube–1-en. Mi ezt mind később tudtuk meg. Nekünk ilyesmiről már nem számoltak be. Az ügynökségben az adatokra voltunk kíváncsiak, nem a lelki bonyodalmakra. A bolygón elég nagy szabadságban éltek az emberek az űrhajókhoz képest.
Földi idő szerint 2042. január 11-én hatalmas homokvihar dúlta fel a régiót. A vihar elültével a Valhalla és a Danube–1 közötti energiatornyok ellenőrzésére küldték az ügyeleteseket. Csaknem egy év után ott találkozott újra Szász Bence és Ilie Georgescu. Véletlen volt csak a találkozásuk. Hogy miért robbant ki közöttük a harc, nem tudhatjuk, de a dulakodás nyomait később megtalálták a friss homokban. A Mars ritka légköre még tele volt porral a vihar után, így a műholdakról sem láttunk rájuk. A rádiókapcsolat nem működött, a műholdas jeladóik pedig a marsjárókban maradtak. A környék erősen szabdalt, a torony a kanyon egyik magasabb, nehezen megközelíthető részén van, néhol hatalmas, felderítetlen leszakadásokkal. A nyomok egy mély árokig vezettek. A kutatócsoport drónokat küldött a mélybe. Ha a zuhanás nem ölte meg őket, akkor az oxigénjük fogyott el. A testeket nem találták meg. Ők lettek az első halottak a bolygón, akik nem kapták meg a végtisztességet.
A két asztronauta halála miatt a két nemzet együtt gyászolt. Az anyagot titkosították, így a világ még ma is azt hiszi, bevetés közben haltak hősi halált.
Sokat vitatkoztunk róluk és elemeztük az eseményeket. Később elolvastam pár könyvet Trianonról és a magyar–román kapcsolatokról is. Hogy megértsem, mit érez a magyar és a román, megpróbáltam más szemszögből nézni a régvolt eseményeket. Vajon mit éreznék, ha százhúsz évvel azelőtt Peru kétharmadát elosztogatták volna Brazília, Chile, Bolívia, Kolumbia és Ecuador között? És mit éreznék, ha százhúsz évvel azelőtt megkaptuk volna Brazília egy részét? Nem tudom. Furcsa érzések kavarogtak bennem. Mérnök ember vagyok, nehezen olvasok az emberi szívekben. Még a sajátomban is.
Egy valamire azonban rájöttem. Bármerre visz az utunk, a múlt árnyai az univerzum határáig követni fognak.
(Trianon 100)
Helyőrség | Lehet, mert kell! – Trianon 100 pályázat – eredményhirdetés
A Petőfi Irodalmi Ügynökség Nonprofit Kft. a Trianoni békediktátum századik évfordulója alkalmából irodalmi pályázatot hirdetett Trianonnal vagy bármilyen Trianon-élménnyel kapcsolatos irodalmi mű létrehozására. A pályázati felhívásra 155 érvényes pályázat érkezett. A díjazott pályamunkák az ősz folyamán olvashatók lesznek a Helyőrség.ma portálon, a nyertesek névsorát pedig most tesszük közzé. A pályázat nyertesei 50 ezer Ft jogdíjban részesülnek, illetve kategóriánként a legjobbnak minősülő írások szerzőit további 100 ezer forint jogdíj illeti meg.
