Szilágyi-Nagy Ildikó: Az éber házőrző

2021. szeptember 14., 19:06
Éberling Anikó: Hajsza II (vegyes technika, fatábla, 96 × 125 cm, 2015)

Miután Bélával egy sor dughagymát leraktak, Ani besietett kezet mosni, mert a szomszéd húsz macskája hamar kitapasztalta, hogy Ani kutyái ártalmatlanok, sőt, hasznos testőrök, így a macskák előszeretettel szartak a frissen megmunkált ágyásokba. Dughagymadugás közben pedig az ember kezével dugja le a dughagymát, és előfordul, hogy macskapiszkosan húzza elő az ujját. Ani alaposan kikefélte körme alól az ürüléket, majd tiszta alkoholt csöppentett alá. Ráadásul pont a tiszta kezére ment, így most pár napig a másik kezét kell a tisztaságot igénylő dolgokra használnia. Ani alapfokú mikrobiológiai tanulmányai után döntött úgy, hogy elkülöníti a kézhasználatot. Egyikkel a „baktériumos” közegekben turkál, másikkal olyan közegekben, melyekbe fertőzés nem juthat.

– Ez van akkor is, amikor homokot hozatok építkezésekhez, aztán rájárnak a macskák – mondta Béla. – Még ponyvával is hiába takartatom le, bemásznak a mihasznák a ponyva alá, annyira szeretik a friss homokot. Ha belső vakolásnál belemerem… Érti, egy évig nem szellőzik ki szerencsétleneknek a bűz a falból.

– Miért nem rak egy kis kupacot arrébb, a ponyvás kupac mellé?

– Akkor is a nagyobb kell nekik, frissebb a teteje. Meg aztán még több jön oda. Odaszoknak a szabad kupac miatt is. A Viviennek is csinálom a sufni vakolását, kipróbáltuk. Hát egyre több macska szokott rá, hogy a kertjébe járjon.

– De van a Viviennek is két kutyája, nem?

– Van, de a légynek sem ártanak, cicáknak meg főleg nem. Még a kutyák pásztorolják a macskákat. Hanem most mégis bonyodalom lett a kutyákból. Miattuk hagyta ott az Ábris a Vivikét.

– Megint együtt voltak? Legutóbb azt mondta, szakítottak a műtét előtt.

– Úgy-úgy. De aztán helyreállt a kapcsolat, amikor az Ábris az Alpokból visszajött. Azt mesélte a Vivien, hogy azt mondta az Ábris, ott se történt semmi szeretetteljes a feleségével, pedig romantikus hegycsúcsok szegélyezték volna a románcukat.

– Amit a szeretet nem tart össze, azt semmilyen igyekezet nem óvja meg a széthullástól. Ha mégis, akkor abból van a nagy szenvedés.

– Nem tudom, kicsi babám. Tény, hogy aztán együtt voltak megint, aztán jött a koronavírus. Azt sem értem, miért ezzel a névvel koronázták meg a tudósok, de hát ők a tanult emberek. Lehetett volna csak legóvírus, vagy pompom, vagy csak simán covid. Valami kevésbé uralkodó és kevésbé méltóságteljes. Ez a név rossz ómen! Merthogy a név jóslat.

– A maga neve mit jelent?

– Nem tudom.

Ani rákeresett, és már mondta is:

– Belecske.

Béla csodálkozva hallgatott. Ani folytatta:

– Na ugye, nem határozza meg magát, hiszen nem egyszálbél, hanem nagyétkű.

Béla kivette Ani kezéből a telefont.

– Mutassa csak! – a sorokat böngészve folytatta – De azt is írja, hogy van „szív” jelentése is. Jószívű vagyok, vagy nem?

– De. De mi van a Vivien kutyáival?

– Azt mesélte a Vivike, hogy helyreállt a kapcsolat, és igazat is beszélt, mert én naponta többször járok arra, és látom, hogy amikor a Vivien éjszakás, akkor az Ábris traktorja nappal parkol ott, amikor meg a Vivien nappalos, akkor éjszaka. Tehát odaette a fene az Ábrist minden nap, ez tiszta volt. De persze a Vivike akkor is csak egy szerető maradt. Aztán egy nap az Ábris a feleségével jött.

– Minek? Bemutatta őket? Nyitott házasság, nyitott szeretőség? Az ilyenből csak Bermuda-háromszög lehet.

– Nem. A Vivien meg a Szilvia már előbb ismerték egymást. Jóban is voltak, valami munka kapcsán. Pont innen ismerte meg az Ábris a Vivikét, aztán hívogatta telefonon, meg feltárta az érzéseit. Szóval így, a többit már tudja.

– De hogyan kezdődhetett?

– Azt még nem mesélte el a Vivien. De el tudok képzelni több mindent. Tudja, kicsi babám, mi férfiak milyen alávalóak vagyunk!

– Ez nem mentség semmire! De mi volt a kutyákkal?

– Az Ábris meg a felesége megérkeztek, a kutyák jó szokásukhoz híven a kerítést szaggatták hörögve, mert amíg valaki kívül volt, addig mutogatták a foguk fehérjét. Amikor azok ketten bevonultak a kapun, akkor a kutyák a Szilviától távolságot tartottak, az Ábrist viszont farkcsóválva üdvözölték. Az egyik a kezét nyaldosta, a másik meg a hátán hempergett, hogy az Ábris a hasát vakargassa. A Szilvia egyből levágta, hogy a kutyák ismerik az Ábrist, és ez itt az összeszokott kis négyesfogat. És igaza is volt a Szilviának, mert amikor túlról megyek a traktorral, régebben szokom látni, még a vénasszonyok nyarában, hogy a teraszon üldögéltek ezek édeskettesben a lócán, mellettük az egyik kutya, lábuknál a másik. Az Ábris meg felváltva simogatta a Vivient meg vakargatta a kutya fülét.

– Dúlt az idill. Láttam is a fallabdán, hogy az Ábris is ki van virulva.

– Igen ám, de jött ez a legóvírus, az Ábris meg belekeveredett valami polgárvédelmi szervezkedésbe. Tudja, kicsi babám, ilyenkor mindenki azt hiszi, azzal segít a legtöbbet, ha fontoskodik, ahelyett, hogy saját magáért vállalná a felelősséget. A sok munka meg a pandémiahiszti kiborította az Ábrist, és belehajszolta magát abba, hogy jön a kijárási tilalom, ő meg ottragad a feleségénél, akinek már a múltkorokban megmondta, hogy boldogtalan vele, az asszony meg kinyitotta a kaput, hogy akkor fel is út, le is út, szabad az út. Az Ábris meg erre leblokkolt. Belehajszolta magát, hogy választania kell gyorsan. De nem tudta, hogyan döntsön. Tudja, kicsi babám, mi férfiak milyen hitványak vagyunk!

– Ezt meg honnan tudja? – hitetlenkedett Ani.

– A bakonysárkányi kocsmából.

– Az igen messze van ide!

– De az Ábrisnak útba esik munkába menet, meg néha nekem is. Aztán jóban vagyok a csaposlánnyal, azzal a kis szöszivel. Az micsoda pompás asszony! Olyan száznyolcvanegy és fél centi magas, és vagy kilencven kiló, de nem kövér, hanem telt és izmos – Béla kezdett belebonyolódni testi vágyaiba.

– Na, folytassa, akárhol is hallotta!

– Még annyira se becsülte a Vivikét, aki pedig sose piszkálta a házassága miatt az Ábrist, hogy elé álljon. Hanem egy ímélt írt neki a szerencsétlen, hogy mennyire szereti, de sajnos az idő nem kedvez, meg hasonló hitványságokat.

– Ez egy tizenötéves kamasz szintje. Pedig olyan komoly, jóravaló embernek látszott az Ábris. Legalábbis a fallabda-stílusából.

– Maga is fallabdázott vele, babácska?

– Igen, még a tavaly.

– Vigyázzon vele!

Ani elmosolyodott, ebből látta Béla, hogy Ani persze, hogy nem vigyázna, ha a kedve úgy tartaná. Dehát a férfi szabadságának megvan az ára: a nő szabadsága. Ani azonban hamar elkomorodott, és a vetőmagos ládában matatott guggolva, majd felállt, és a gereblyét támasztó Bélához fordult, egy vetőmagos csomagot mutatott felé:

– Ez az igazi alkímia: betesszük a magot, megtrágyázzuk, és élelmet ad. Azaz szarból aranyat csinálunk. Van, akinek óriási tehetsége van ahhoz, hogy aranyból szart csináljon. Kap az élettől ajándékot, olyan sokat, mint két marék répamag. Sütkérezik az arany fényben, de aztán mégis addig szerencsétlenkedik, amíg hülye, bonyolult, szorult helyzetbe keveri magát.

– Nem, kicsi babám – tiltakozott Béla. – Itt a helyzet egyértelmű és tiszta. Ábris nem érezte jól magát az életében, kapott egy olyanra lehetőséget, amiben jól érezte magát, de olyan zavaros az esze, hogy ahelyett, hogy örült volna neki, mindhármukat pokolba rántotta.

– Na, ezt honnan tudja? Ezt is a bakonysárkányi kocsmából? – tért vissza a derű Aniba.

Béla a mellkasa közepére mutatott, a szíve helyére, és kijelentette: Apor Mária

– Onnan, hogy Béla vagyok.

 

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2021. augusztusi számában)

Legfrissebb hírek
2021. szeptember 20., 05:03
2021. szeptember 20., 04:54
2021. szeptember 20., 04:44
2021. szeptember 20., 04:33
2021. szeptember 19., 10:46
2021. szeptember 19., 10:39