Szilágyi Zsófia Emma: Egy hírhedett narrátor a XIX. századból

2021. február 18., 07:38
Mednyánszky László: Ülő férfi - tanulmány (olaj, vászon, 20 × 14 cm, 1880, Szlovák Nemzeti Galéria) - Forrás: Wikimedia Commons
A magyar széppróza napja 2021-es gálaműsorának szervezőbizottságától kaptam a felkérést, hogy a már hagyományos, évről évre megrendezett szenior-íróverseny mellett (ahol a szerzők a helyszínen választott témára/címre rögtönöznek novellát mindössze egy óra leforgása alatt – ezeket mi is közzétettük tavaly) az újonnan elinduló junior kategóriát töltsük meg remek írásokkal az Előretolt Helyőrség Íróakadémia pályakezdő hallgatóinak tollából.

Hét kiváló kollégám írta meg a „feladatot” („Jókai-paródia egyperces novellában, legfeljebb 1500 leütésnyi terjedelemben”), és az elkészült szövegek közül a zsűri kiválasztotta és díjazta az első hármat.

Mivel vezetőtanárként meggyőződésem, hogy az összes szöveg igen jól sikerült, mindegyiket közlöm a novellarovatban – hogy azok a bizonyos olvasói szívek, melyek búvópatakszerűen léteznek és bukkannak elő Jókai óta: gyönyörködtessenek.

A 2021-es novellaíró versenyen Szilágyi Zsófia Emma szövege első helyezést ért el.

Jó szórakozást kíván: Nagy Koppány Zsolt

 

– Bocsánat, meg tudná mondani, merre találom az óbérczi várromot? – kérdezé B. Iván a színház teraszán kávézó öreg, szakállas urat, aki botjának faragott végét simogatta ábrándosan.

– Arról a remek tervezetről beszél, melynek kolosszushomlokán az évszakok szeszélye minden alkalommal szörnyű sebeket ejt, ám történelemmé válva mégiscsak végleges alakot ölt, s puszta jelenlétével is ellentétben áll az elmúlással?

– Meglehet…

–  Hol a természet nyersen s fölényesen lerombolva az ember gyarlóságának nyomát, szoros és buja összeölelkezésének hevével múlatta a távollét, az elhagyatottság, a feledés elevenségét; megtöltve árnyékával, kizöldítve a végtelenség fonalával a föld egy darabka szelencéjét, mit kertnek hívunk?

– Bizonyára…

– Hova a tavasz nyüzsgését ereikben érző ifjak találkáikat szervezék, mert a nyárfa ezernyi, levegőben keringő, vattapamacsszerű termése miatt a hölgyek meggyőző indok ellenében nyitják ki szájukat?

– Bevallom, de…

– S az enyészet pazar fészket rendezett be a szerelem számára, kibélelve félhomállyal, puha mohával, tisztasággal, örömmel…

– Én…

Az úr megsimította ősz szakállát, majd az égre pillantott, ahol a fellegek fényes ünnepet ültek.

– Elképzelte? – szólt végül az úr.

– Igen.

– Mindent?

– Mindent… – válaszolt egyre idegesebben Iván.

– Nagyszerű! Mert magam sem tudom, merre van. Mindössze egy pompás dagerrotípiához volt szerencsém róla.

– Időszerű volna felfedezni! – fortyant fel Iván, majd bocsánatkérően hozzátette: – Velem tart?

– Na és a fantáziával mi lesz?