Már vagy egy hete kitartóan koplalt. Főtt ételre rá se nézett, hiába biztatta a nagyi, hogy kóstolja meg a levest nyugodtan, mert zsír nélkül készült. Inkább elfordította fejét az asztalon gőzölgő tálról, mintha a puszta látványa is hizlalna. A nyers salátalevelet, sárgarépát is csak módjával rágcsálta, szénsavmentes ásványvízzel öblítette le, aztán határozottan eltolta a tányért maga elől. De a diétás leves nyálcsorgató illatától képtelen volt szabadulni.
Reggel első dolga volt, hogy ráálljon a mérlegre. Hihetetlen, még mindig több, mindig ötven kilót mutat! Ez bizony fél mázsa, akár tetszik, akár nem. Biztosan elromlott, ideje lenne kidobni ezt a vackot! De mi van, ha mégis pontosan mér? Akkor egy tehén vagyok, gondolta, akinek semmi esélye a nádszálvékony konkurenciával szemben...
Az ágyra vetette magát, és elkeseredetten bámulta a plafont. Pedig nem volt rajta semmi érdekes. Nagy levegőt vett, aztán megpróbálkozott a hasizomgyakorlatokkal. Az ortopéd ugyan figyelmeztette, hogy tartózkodjon a megerőltető tornától, mert a fiatalkori gerincproblémák idővel megbosszulhatják magukat. Feltámasztotta a fejét, izzadt, erőlködött, lihegett, a levegőt kapkodta. A szigorú diéta láthatóan nyomot hagyott a kondícióján. Mi tagadás, kissé gyengének érezte magát, de ahhoz talán lesz elég ereje, hogy a színpadon sziporkázzon. A lényeg, hogy felfigyeljenek rá, hogy meglássák benne a soha vissza nem térő lehetőséget. Nyavalyogni majd ráér később, ha már az új szerződésén megszáradt a tinta. De addig muszáj keményen dolgoznia, hacsak nem akar szégyent vallani.
Bevonult a fürdőszobába, és kritikus szemmel szemügyre vette magát a tükör előtt. Vajon elég szép vagyok? – kérdezte magától. Csinos, kellemes megjelenésű, elegáns, szimpatikus? Mit gondolnak majd rólam a nézők, ha meglátnak a kifutón? Csak nem fognak fújolni rám, mert nem szorult belém egy csipetnyi önkritika sem? Kíméletlenül belecsípett a combjába, de narancsbőrnek nyomát sem látta. Mindegy, fő a megelőzés. Az ember lánya nem lehet elég óvatos. A narancsbőr egyik napról a másikra is meglepheti, ez pedig nem lenne kellemes. Átkukucskált a válla felett, hogy a fenekét is alaposan megvizsgálhassa. Talán csak nem ereszkedett meg az éjszaka folyamán? Még egy tükör kéne, hogy jobban lássa a sonkáit. A fürdőruhás bemutató tíz pontot ér, aki ezt elrontja, az már nemigen hozza be a hátrányát. Addig illegette magát, amíg fel nem fedezett valamit, amin kellőkképpen megbotránkozhatott. Simára borotvált vádliján egy ronda pattanás virított, amit a lehető leghamarabb orvosolni kell.
Testhez simuló elasztikus trikót, farmert húzott magára, aztán tovább pózolt, hogy felmérje, miként fest a kérdéses szerelésben. A nadrág cipzárja mintha egy kissé kidudorodott volna a hasán. A hülye szabású nadrág hibája, morogta ingerülten, és minden teketória nélkül sutba vágta a leszerepelt ruhadarabot. A lezser szabású selyemblúz szinte lötyögött keskeny vállán, de ő így is molettnek érezte magát benne. Egyáltalán nem volt megelégedve a látvánnyal. A bokája talán egy leheletnyivel vastagabb az ideálisnál, és a nagylábujja is kikandikál a negyvenkettes szandálból. Ez a probléma gyakran előfordul a sudár termetű hölgyek körében. Nincs mit tenni, senki sem tökéletes. Aki több, mint 180 centivel magasodik a tengerszint fölé, az nem viselhet gyermekcipőt, de ha a fotós szóvá tenné ezt az apró szépséghibát, ő bizony nyomatékosan kikérné magának...
Délben már hangosan korgott a gyomra, kopogott a szeme. Úgy érezte, hogy egy vasszöget is le tudna nyelni keresztben. De keményen tartotta magát, pedig a szívecske formában sütött tükörtojás csábítóan mosolygott rá. Elmajszolt egy darab száraz pirítóst, meg néhány gerezd aszalt almát, aztán a nagyi rosszalló tekintetétől kísérve bevonult a szobájába. Érintetlen adagja Picúr tálkájában kötött ki, de a kis palotapincsi arra sem vette a fáradságot, hogy megszagolja a kihűlt ennivalót.
Túlzabáltam magam, mert egy mértéktelen disznó vagyok, aki képtelen megálljt parancsolni az étvágyának, gondolta mély lelkiismeretfurdalástól kínozva, és a mosdóba rohant. Két ujját ledugta a torkán, ahogy a barátnőitől látta, de nem történt semmi. Az elfogyasztott étel jól érezte magát ott, ahol volt, és nem óhajtott idő előtt napvilágot látni. Három ujjal próbálkozott, aztán habozás nélkül tömte a szájába az egész öklét. Fuldokolva küszködött, a könnye is kicsordult a nagy igyekezettől. Az lehetetlen, hogy nála ne működjön a dolog, hiszen minden csaj így csinálja...
Megfordult a fejében, hogy a gyomorsav talán árthat szépen manikűrözött körmeinek. Olcsó lakkott használt, de nem volt más választása. Csak ez az egyetlen árnyalat harmonizált az estélyi ruhájának színével. Most mi a bánatot csináljon? Másikat beszerezni már nincs idő, és fedezet sincs rá. Na mindegy, megette a fene...
Ebben a pillanatban megszólalt a kapucsengő. Picúr mérgesen csaholva kaparta az ajtófélfát.
– Gyere kislányom, ez a fiatalember téged keres! – kiabált nagyi a folyosóról.
– Ki az?
– Nem tudom, nincs nála virágcsokor.
Egy koszlott pongyolát csavart maga köré, és gyorsan megtörölte a száját. Nem volt tudatában, hogy a könnyeitől elkenődött szemfesték boszorkányosan furcsa ábrákat rajzolt az arcára. Kitaposott gumipapucsot húzott, hátrasimította csapzott haját, majd elindult a bejárat felé. Ki lehet az az elvetemült, aki a legalkalmatlanabb időpontban képes zavarni egy öregasszonyt és az unokáját?
– Azért küldtek, mert telefonon nem sikerült elérni a kisasszonyt – hadarta a szeplős képű suhanc, aztán végignézett a lányon. Elsápadt és önkéntelenül hátrált egy lépést.
– Bocsika, ha zavarok, én az országos szépségverseny harmadik helyezettjével szeretnék beszélni. Talán elnéztem a címet. Ja, biztosan ez történt! Ha lenne olyan kedves, és útba igazítana... Madarász Zsuzsát keresem.
– Én vagyok.
– Pardon... izé... hogy magácska? Ez tuti? Biztosan nem tetszik tévedni?
– Ki vagy te, hogy a személyazonosságomat firtatod? Talán neked illene bemutatkoznod, nem?
– Ne tessék már haragudni, én csak egy egyszerű küldönc vagyok, kérem. A főszervező üzent általam egy bizonyos Zsuzsa nevű modellnek, hogy nem muszáj készülődni, mert a hétvégi divatbemutatót technikai okokból bizonytalan időre elhalasztották...
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2021. januári számában)
Pócsmegyer, huszonhárom június huszonegy, szerda. Tegnap láttam egy képet. Eszter csinálta, fekete-fehér, mindössze két szalag kék rajta. Anya gyermekével. A gyermek anyjával játszik. Az a játék, hogy a gyermek kék szalagokkal díszíti fel az anyját. Az egyik szalagot az anyja kezére köti, a másikat a fülére.
Nem tudtam meg, milyen becsmérlő kifejezés lett volna, melyet dühöngő elméje és a mentálhálójába ültetett Hermes 6000 nyelvi program kigenerált volna a megsértésemre. Amikor beütöttem a manuális irányításhoz szükséges vizuális felületet megjelenítő kódot, és az űrhajóm elülső ablaka elől felhúzódott a Tannhäuser-acél védőmembrán, mindketten felordítottunk. A megaüvegre fekete, sűrű szemipermeábilis anyag bőséges adagja csapódott.
Alig nyitott be a második emeleti lakásba, már az előszobából érezte azt a markáns szagot. Valami új tisztítószer? Vagy Melinda mosószert váltott? A lakásban szokatlanul nagy volt a csend – a felesége általában zenét hallgat, ha egyedül van –, lehet, hogy még haza sem ért a bevásárlásból? Hétvégén mindig hosszabb a sor a kasszáknál, futott át a fején, miközben hátizsákját felakasztotta az előszobafogasra, és cipőjét behajította a gardróbba.
Sofőrként értem a dolgom, mégis sikerült koccannom farolás közben. Annyira minimális volt a súrlódás, szinte észre sem vettem. A visszapillantó tükörben pedig azt láttam, hogy integetnek nekem. Jó, gondoltam, milyen kedves, s én is hevesen visszaintegettem, majd kiszálltam. Mosollyal az arcomon. Az integető nő hisztijét látva ez a mosoly egyre csak terebélyesedett.
A vármegyei áthelyezésekkel járó gyakori vándorlások során is megmaradt a családban az a határozott felfogás, hogy az életben csak úgy lehet érvényesülni, ha a férfiember orvosnak tanul. Bárhová kerüljön is, tanyacsoportokra vagy nagyvárosba, mindig szükség lesz rá, és mindenütt megbecsült tagja lesz a közösségnek, amelyben él. Így került haza nagyapa is az isonzói csatából a század elején, s így lett apám is a front mögötti Alekszejevka hadiorvosa a Donkanyari csatának, ahonnan a visszavonulókkal menekült meg.
Az építész nem értett sokat az egészből. Csak ült és bambán hörpölte a sörét. Hogyan lett egyszerre adósa az adóhatóságnak, ha másfél hete még azzal a jó hírrel ajándékozta meg a könyvelője, hogy jelenleg nincsen tartozása, tehát se pozitív, se negatív irányba nem billen az a rusnya mérleg. Akkor még, abban a mérsékelten vidám pillanatában Albee darabjának a címe is beugrott neki: Kényes egyensúly. Most meg itt ül, a söre egyre keserűbb. Már nem is igen ízlik. Ahogy semmi se körülötte.
Az öregasszony görnyedt háta és botjának koppanásai hangtalan sikolyt tükröztek, habár a járókelők csak egy keresztet láttak, ha messziről követték tekintetükkel az útját. A temető felé botorkált. Néha egy-egy jajszó elhagyta ugyan az ajkait, de ezt senki sem hallotta. A felhők föntről figyelték a jelenetet. Rámosolyogtak, amikor széttárták uszályukat, s hagyták, hogy a nap megsimogassa meggyötört csípőit.
Amikor anyám azt mondta, gonosz vagyok és kíméletlen, megrendültem, mert magamtól is foglalkoztatott a dolog. Nem volt dühös. Nyugodtan mondta. Mint aki alaposan megrágta, át gondolta a dolgot.
Te senkit sem szeretsz. Magadat sem. Gonosz vagy és kíméletlen.
Már háromnegyed éve ül éjjelenként ebben a cigarettafüsttel átitatott, rosszul világított, kopott őrszobában. Ide is csak ismeretsége révén, gyermekkori barátjának közbenjárásával alkalmazták, amikor a történtek után a gyülekezet érthető módon nem fogadta be, igaz, ő sem érezte volna már jól magát az új parókián. A püspökségben is nagyot csalódott, hiszen számára érthetetlenül a legkisebb segítő szándék nélkül teljesen magára hagyta, egyházon kívül, munka nélkül.