Az első találkozások kényelmetlensége három alappilléren nyugszik. Görcsös, féloldalas öleléseken, az időjárás elmaradhatatlan megvitatásán és a kínos csendet leöblítő, jobb esetben alkoholos italokon.
Ez a szentháromság megadja a tökéletes alapfeszültséget, de a java csak akkor jön, amikor az első poharak már kiürültek, de a pincér még nem ért oda a másodikkal, ezért a feszültség oldására új módszert kell találni. Ez a legkönnyebben egy kérdéssel oldható meg. Kell egy igazán jó kérdés, ami táptalaja lehet egy mély és tartalmas beszélgetésnek. Valami, ami megtöri a jeget, közben katalizálja a hormontermelést és belátást enged a kérdező személyének kivételes mivoltába.
– Szóval, mi a horoszkópod? – kérdezte Berni, felsandítva az itallapról, mint akit nem is igazán izgat a válasz.
Krisz ereiben megfagyott a vér. Tudta, hogy ha ma este nem akar egyedül ágyba bújni, akkor most helyesen kell válaszolnia. A húgának köszönhetően tisztában volt vele, hogy ő Nyilas, de amióta megtudta, hogy Sztálin is ebben a jegyben született, nem merte felvállalni az igazságot. Túl sokáig gondolkodott. Berni szemei gyanakvón rávillantak, ő pedig kétségbeesetten próbálta kitalálni, mit is hazudjon. Valami rossz még rémlett neki a Halakról, meg arról, hogy a Skorpiók manipulatívak, szóval ezt a kettőt is egyből elvetette, majd a rátörő pánik hevében önmagát is meglepő agyafúrtság bukott ki a száján:
– Szerintem elég egyértelmű, igazi mintapéldány vagyok, találd ki! – mondta Krisz, s képzeletben vállon veregette magát.
Berni szemei felcsillantak a kihívás hallatán. Elemző tekintetét a fiúra szegezte, antennaszerű műszempilláival, mintha Krisz lelkében tapogatózott volna.
– Biztosan nem vagy tűzjegy, ahhoz túl szendének tűnsz – morfondírozott. – Habár a külsőd alapján belefér, hogy az aszcendensed Kos legyen. Jaj, de ugye nem vagy Bika? Velük nagyon rosszul jövök ki! – Krisz nemlegesen megrázta a fejét, és már csak a feltételezéstől is sértett arckifejezést öltött magára. – Jó-jó, igazad van, a Bikát és a Nyilast egyből kizárom, mert velük nem bírnám ilyen sokáig egy légtérben. Esetleg Ikrek?
Berninek tizenkét lehetséges tippje volt, ebből kilencet elrontott, majd tudományosan alátámasztott érvekkel megmagyarázta a tévedését és újrapróbálkozott.
– Végig tudtam! Mérleg vagy! Csak velük vagyok ennyire egy hullámhosszon, anyukám is az. Ugye eltaláltam? – A fanatikusan csillogó szemek láttán Krisz úgy érezte a Mérleg lesz számára a tökéletes horoszkóp. Szerényen bólintott egyet, és faggatni kezdte a lányt, hogy mégis hogy jött rá ilyen hamar.
Berni ezután végre hazai pályán érezte magát, és hosszas beszámolóba kezdett a mögötte álló spirituális útról. Napjegyekről, holdjegyekről és bolygóegyüttállásokról magyarázott, amik hallatán Krisz fejében kereken nulla gondolat fogalmazódott meg, bár a lány melleit elnézve a tudatalattijában felvillant a Magyar népmesék parázna illusztrációja csillagokkal meg napocskákkal, és innentől egy fokkal nagyobb beleéléssel hallgatta a különös hittérítést.
Egy ponton azonban emlékeztetnie kellett magát a lány külső kvalitásaira, mert a páratlan belső lassan elhomályosította a liluló nőhiányt is, ami miatt elsősorban eljött a randira. Fejét az öklére támasztva elnyomott egy ásítást, és tovább bólogatott.
– Neked is fáj a fejed? Van egy Mérleg barátnőm, akinek mostanában szörnyű migrénje van. De ennek csak egy oka lehet: Mer’kúr.
Krisz az ismerős szóra felkapta fejét, egy pillanatra újra nyeregben érezte magát, s ennek hangot is adott.
– Hát, nem tudom. Nekem attól nem szokott fájni a fejem, inkább jobb kedvem lesz.
– A Merkúr Retrogádtól? Ilyet se hallottam még – csodálkozott el Berni, miközben a táskájából előhalászott kristályt Krisz elé tette. – Tessék, ez majd segít a fejfájáson. De ajánlom esténként a manifesztálást is, mert nagyon erős energiák működnek a holdciklus ezen részében.
Én, mint mindentudó elbeszélő láttam, ahogy Krisz ajkait majdnem elhagyta az „Esténként maszturbálni?” kérdés, mint egyetlen és legerősebb asszociáció az elhangzottakra, de szerencséjére utolsó pillanatban visszanyelte a szavakat. Mivel úgy érezte, eléggé megdolgozott már a ma estéért, a lényegre tért.
– Akkor feljössz ma este filmezni, vagy mi lesz?
– Szívesen mennék, de nem nagyon nézek filmeket, mindig bealszom rajtuk. Nincs valami spiri-, asztrocuccod? Az érdekelne.
Krisz egy pillanatra elgondolkodott, felmérte a helyzetet, kimatekozta az esélyeit, majd:
– Mit szólsz a Csillagok háborújához? Abban vannak csillagok.
Berni eltűnődött, arcát szemérmes pír futotta el, majd az asztalon átnyúlva megfogta Krisz kezét.
– Nem hallottam még róla, de ha egy Mérleg ajánlja, akkor csak jó lehet! – mondta incselkedve, fejében a kilencedik hónapot számolva, aminek jegyében gyermekük születne, ha ma éjjel véletlen teherbe esne.
Nem tudtam meg, milyen becsmérlő kifejezés lett volna, melyet dühöngő elméje és a mentálhálójába ültetett Hermes 6000 nyelvi program kigenerált volna a megsértésemre. Amikor beütöttem a manuális irányításhoz szükséges vizuális felületet megjelenítő kódot, és az űrhajóm elülső ablaka elől felhúzódott a Tannhäuser-acél védőmembrán, mindketten felordítottunk. A megaüvegre fekete, sűrű szemipermeábilis anyag bőséges adagja csapódott.
Alig nyitott be a második emeleti lakásba, már az előszobából érezte azt a markáns szagot. Valami új tisztítószer? Vagy Melinda mosószert váltott? A lakásban szokatlanul nagy volt a csend – a felesége általában zenét hallgat, ha egyedül van –, lehet, hogy még haza sem ért a bevásárlásból? Hétvégén mindig hosszabb a sor a kasszáknál, futott át a fején, miközben hátizsákját felakasztotta az előszobafogasra, és cipőjét behajította a gardróbba.
Sofőrként értem a dolgom, mégis sikerült koccannom farolás közben. Annyira minimális volt a súrlódás, szinte észre sem vettem. A visszapillantó tükörben pedig azt láttam, hogy integetnek nekem. Jó, gondoltam, milyen kedves, s én is hevesen visszaintegettem, majd kiszálltam. Mosollyal az arcomon. Az integető nő hisztijét látva ez a mosoly egyre csak terebélyesedett.
A vármegyei áthelyezésekkel járó gyakori vándorlások során is megmaradt a családban az a határozott felfogás, hogy az életben csak úgy lehet érvényesülni, ha a férfiember orvosnak tanul. Bárhová kerüljön is, tanyacsoportokra vagy nagyvárosba, mindig szükség lesz rá, és mindenütt megbecsült tagja lesz a közösségnek, amelyben él. Így került haza nagyapa is az isonzói csatából a század elején, s így lett apám is a front mögötti Alekszejevka hadiorvosa a Donkanyari csatának, ahonnan a visszavonulókkal menekült meg.
Az építész nem értett sokat az egészből. Csak ült és bambán hörpölte a sörét. Hogyan lett egyszerre adósa az adóhatóságnak, ha másfél hete még azzal a jó hírrel ajándékozta meg a könyvelője, hogy jelenleg nincsen tartozása, tehát se pozitív, se negatív irányba nem billen az a rusnya mérleg. Akkor még, abban a mérsékelten vidám pillanatában Albee darabjának a címe is beugrott neki: Kényes egyensúly. Most meg itt ül, a söre egyre keserűbb. Már nem is igen ízlik. Ahogy semmi se körülötte.
Az öregasszony görnyedt háta és botjának koppanásai hangtalan sikolyt tükröztek, habár a járókelők csak egy keresztet láttak, ha messziről követték tekintetükkel az útját. A temető felé botorkált. Néha egy-egy jajszó elhagyta ugyan az ajkait, de ezt senki sem hallotta. A felhők föntről figyelték a jelenetet. Rámosolyogtak, amikor széttárták uszályukat, s hagyták, hogy a nap megsimogassa meggyötört csípőit.
Amikor anyám azt mondta, gonosz vagyok és kíméletlen, megrendültem, mert magamtól is foglalkoztatott a dolog. Nem volt dühös. Nyugodtan mondta. Mint aki alaposan megrágta, át gondolta a dolgot.
Te senkit sem szeretsz. Magadat sem. Gonosz vagy és kíméletlen.
Már háromnegyed éve ül éjjelenként ebben a cigarettafüsttel átitatott, rosszul világított, kopott őrszobában. Ide is csak ismeretsége révén, gyermekkori barátjának közbenjárásával alkalmazták, amikor a történtek után a gyülekezet érthető módon nem fogadta be, igaz, ő sem érezte volna már jól magát az új parókián. A püspökségben is nagyot csalódott, hiszen számára érthetetlenül a legkisebb segítő szándék nélkül teljesen magára hagyta, egyházon kívül, munka nélkül.
Anyám azt mondta, hogy menjünk, már az első nap. Először csak én jöttem. Akkor még nyitva volt a határ. Erzsike, a feleségem, és a kislányunk, Vicuska otthon maradtak édesanyámmal. Sor volt a határon, legalább öt órát kellett állni, mire átértünk. Az ukrán határőr mogorvább volt a szokottnál, de átengedett. A magyar oldalon meglepően kedvesen fogadtak. Kint, a határ szélén több ezer ember állt. Oroszok, ukránok, magyarok. Fotósok, tévések tolakodtak. Civilek szendvicset és vizet osztogattak. Bármerre néztem, kamerák vettek körül.