Rácz Norbert Zsolt: A vallásszabadság lényegéről IV.

2024. február 05., 09:13
Aknay János: Emlék (akril, vászon, 40 × 50 cm, 2020)

Lassan-lassan eljutunk 1568-hoz és a vallásszabadság határozatához is. Ezidáig megismertünk néhány kulcsszereplőt, elhelyeztük magunkat a korban (Mohács utáni zűrzavar), majd megismerkedtünk Erdély három fő rendjével – mondhatni parlamentjének tagjaival. E mostani szöveg immár rákanyarodik a fő kérdésre, hiszen vallási dolgokról fogunk beszélni, nyilván némi politikai csokimázzal leöntve. Célom e mostani szöveggel az, hogy a teljesen kiszámíthatatlan és sokszor érthetetlen erdélyi helyzetet tovább bonyolítsam egy vallási problémával. Persze mindez a jobb megértés érdekében…

Lehet emlékszünk a szászokra. Őket a középkorban hozták Erdélybe a magyar királyok, hogy az elnéptelenedett földeket birtokba vegyék. Szép, nagy városokat építettek, dolgoztak és kereskedtek boldogan. A kereskedelmi útvonalaik pedig messze kiléptek Magyarország határai közül, s a szintén német nyelvet beszélő területek felé irányultak, ahol sokuknak még élő rokoni kapcsolataik is léteztek. Nos ezek a szász kereskedők útjaikról nem jöttek haza üres kézzel. Árut hoztak, amit aztán itthon értékesítettek. Az áruval pedig eszmék, gondolatok és hírek is érkeztek Nyugatról. A kor szenzációja pedig a protestáns reformáció volt. Ez a látszólag egyházi, vallási vita hamar átlépte hitelvi peremét, sőt azt is megkockáztatom, hogy eleve nagyon komoly politikai, hatalmi és társadalmi zamattal is bírt. Köze volt az ébredő nemzeti öntudathoz (minek kell Rómába küldeni a sok pénzt, minek kell Rómának engedelmeskedni, minek kell latin misét hallgatni, amit senki sem ért stb.), no meg néhány német főember hatalmának a megerősödéséhez.

Amint a mi erdélyi szászaink megkóstolták a reformáció édes gyümölcsét, s a hosszú úton megtárgyalták ismerőseikkel a hallottakat, úgy az új irányzat csatolt áruként érkezett Erdély földjére. Az első nyilvános hirdetője a brassói Johann Honterus volt, aki, a városi tanács határozatán keresztül, megszűntette a latin misét, iskolát és könyvtárat hozott létre. Felállíttatta a kor kvantumszámítógépét, a nyomdát a városban, s munkásságának köszönhetően a lutheri reformáció szép csendben beszivárgott a szászok világába. Ja, majdnem elfelejtettem, az 1530-as években történik mindez.

A szászok mellett a magyarok sem tétlenkedtek. Dévai Bíró Mátyás ugyanebben az időben a magyar urak között végzett hatékony térítő tevékenységet.

Így elmondhatjuk, hogy a reformáció nagyon gyorsan elterjedt Erdélyben. Bizonyságként álljon itt az a tény is, hogy a mára már Kolozsvárral összenőtt Szentpéter nevű település templomából fennmaradt egy 1537-es protestáns ónkanna. Bizonyítéka annak, hogy Luther Márton 1517-es fellépése után kevesebb, mint 20 évvel Erdélyben már olyan protestáns gyülekezet létezett, ami megfelelő klenódiumokkal is bírt.

Na, de térjünk vissza a szászokhoz egy kicsit! Az új hit annyira megtetszett nekik, hogy határozatot hoztak, ők márpedig ez a tan szerint élnek majd, s akinek nem tetszik, annak csók! Persze, lett volna elég ember, akinek mindez ne tetszett volna, de a török és a német harapófogójában sínylődő Szapolyainak (az az öreg, nem János Zsigmond) még pont az hiányzott volna, hogy egy vallási alapú belháború is kitörjön az országocskájában. Inkább szépen a béke útjára lépett, megengedve, hogy mindenki úgy imádkozzon, ahogy az neki tetszik – erről a szintén szász Heltai Gáspár tájékoztat minket egy kicsit később.

A szászokat leszámítva viszont a vallási kérdés lassan politikai állásfoglalássá is változott. Hiszen azok, akik megmaradtak a régi hitben, egyben a németpártiságukat is kifejezték ezzel, kívánva visszaállítani az ország egységét. Azok pedig, akik a protestantizmus ügyét felkarolták, egyben a függetlenség melletti elköteleződésüket is deklarálták. (Függetlenséget írtam, mert polkorrekt vagyok, de törökpártiság a helyes kifejezés.)

Mindezeket azért írtam le, hogy látható legyen, az erdélyi vallásbéke és türelem első megnyilvánulása majdnem harminc évvel megelőzi a tordai országgyűlést. Itt még politikai számításról és pusztán a belháború elkerüléséről van szó. Hosszú még az út 1568-ig, de haladunk, haladunk, testvérek!