– Két hónap karantén annyi, mint száz év magány?
– Nem éreztem annyira megterhelőnek ezt az időszakot. Természetesen nem volt könnyű, de ahhoz képest, amit olvastam és hallottam a barátaimtól, szerintem jól kezeltem a bezártságot. Rengetegen panaszkodtak arra, hogy ingerszegény környezetben az alkotás teljesen elképzelhetetlen. Talán csak a szerencsének köszönhetem, de egészen termékeny időszakom volt. Nagyon változó napok voltak. Egyik reggel tele voltam tervekkel, ötletekkel, úgy éreztem, hogy ma megváltom a világot. Más napokon pedig nehezemre esett kikelni az ágyból, aztán ha mégis rávettem magam, semmittevéssel teltek az értékes órák. Izgalmas önismereti tanárom volt a karantén. Megtanította, hogy egy ilyen változatlan légkörben hogyan tudok alkotóállapotba kerülni. Megmutatta, hogyha leáll minden és kétségbe kellene esnem, mert a karrierem még el sem kezdődött, és már az elején befagyott, akkor is vannak új utak és új ötletek.
– Fiatal költőként és frissen végzett színészként elmondható, hogy kettős alkotói kényszerhelyzetbe kerültél?
– Semmiképpen nem akartam, hogy ennyi szabadidő kárba vesszen. A legveszélyesebb, ami ilyenkor történhet, az ellustulás. Ettől próbáltam megóvni magam. A karantén előtti időszakot, mikor még Kolozsváron voltam, sok munkával töltöttem. Szinte mindennap be kellett járni próbákra, és ezzel együtt jár a mindennapi bemelegítés mind fizikailag, mind szellemileg. Most ezek híján saját magamnak kell erre odafigyelnem, nincs az a külső ösztönzés, amit eddig megkaptam. Mindig volt igényem az alkotásra, akár költőként, akár színészként, és szerencsére ez nem lankadt a karantén idején sem.
– Mi volt a személyes válaszod a karanténra? Hogyan telnek a napjaid?
– Az első napokban, amikor még nem volt annyira szigorú a korlátozás és egyedül voltam itthon, egy YouTube-csatornát vezettem. Kortárs költők verseit vettem fel és azon a csatornán tettem nyilvánossá. Fontos volt abban a munkafolyamatban az egyedüllét, de egyszerű praktikus okai voltak. Valamennyire tudtam tompítani a külső zajokat és bizonyos mértékben sikerült megteremtenem a stúdiókörnyezetet, de ehhez nagyon fontos volt, hogy rajtam kívül senki nem tartózkodott a házban. Nem volt főzés, mosogatás, járkálás, amit utólag nehezebb lett volna kiszűrni a hanganyagból. Szerettem volna, ha videót is tudok hozzá forgatni, de ahhoz nem volt megfelelő technikai hátterem. Amikor szigorodtak a korlátozások, sokat olvastam, ennek köszönhetően gyakran ihletet kaptam versírásra. Rövid időn belül összeállt a fejemben egy új költői hang. Azt pedig egy új kötet tematikája követte és azon dolgoztam.
– Mi hiányzik a legjobban?
– A személyes közösségi élet. A színházba vagy moziba járás. Az előadásokat egyáltalán nem olyan jó felvételről nézni, mint élőben. Csak töredékében adja vissza a hangulatot, és hiányzik az, ami a színháznál talán a legfontosabb: hogy egy légtérben történik minden és hogy az előadás jelen idejű. A mozi élményét könnyebben helyettesíti az itthoni filmezés. Talán még ezeknél is jobban hiányzik, hogy a számomra kedves társasággal lehessek. Az online beszélgetések különböző platformokon nagyon hasznosak, és részben pótolják a találkozást, de már unalmas és kényelmetlen is állandóan egy képernyőt nézni. Az előnye az, hogy legalább tényleg egymásra figyelünk. Nem az üzeneteinket böngésszük, nem másokkal chatelünk közben, mint egyébként ez szokás. Talán ezután jobban fogjuk értékelni azokat a pillanatokat, amikor egy asztalnál ülünk és nem a telefonozás lesz a legfontosabb.
– Mi lesz az első dolgod, ha vége lesz a vészhelyzetnek?
– Remélem, úgy hozza az élet, hogy castingokra fogok járni és különböző rendezvényeken olvashatom fel a friss verseimet. Mindezek mellett bepótolom azokat az elmaradt előadásokat, amelyeket szerettem volna megnézni. Kis szerencsével bekerülök új produkciókba vagy egy forgatáson lesz szerencsém dolgozni.
Viola Szandra író, költő, rádiós műsorvezető és kulturális forradalmár. Három verseskötet, a Léleksztriptíz (2008), a Testreszabás (2014) és a Használt fényforrások (2021) szerzője, a Poétikon rádióműsor szerkesztő-műsorvezetője, a testverselés műfajának megalkotója, és számtalan rendhagyó irodalom-népszerűsítő tevékenység, például a verskarácsonyfa, a versékszerek, a vers-divatbemutató ötletgazdája, illetve szervezője.
Juhász Anna neve hívószó az irodalom világába vágyó embernek, és egyben garancia is. Mégpedig arra, hogy egy-egy irodalmi est, séta, előadás vagy bármely más alkalom erejéig valódi kapcsolatot teremthetünk a művészettel. Erről tanúskodik a neve alatt futó összes teltházas irodalmi és kulturális rendezvény, és erről a több mint egy évtizede működő Irodalmi Szalon is, amely idén, november 15-én ünnepelheti 13. születésnapját. Ennek apropóján beszélgettünk az elmúlt évek történéseiről, a jelen(lét)ről, erőt adó ars poeticáról és a még dédelgetett, de már egyre inkább kiforrni látszó álmokról.
2023. október 21-én mutatták be a szabadakarat>>>> című koncertszínházi produkciót az Erkel Színházban. A régóta várt előadás az előzetes híradások ígéretei szerint hozta mindazt, amit a bemutató előtt elárultak a szervezők: a mai fiatal felnőttek elé állítja Petőfi és Szendrey Júlia szerelmi történetét, amelyet a történelmi hitelesség és a versszövegek tesznek átélhetővé, a sztori drámaisága pedig a befogadó értelmezésére bízatik: emberi dráma, költői sors vagy katonasztori.
Póda Erzsébet hivatásos újságíró, szerkesztő, író. Volt munkatársa az egykori Szabad Földművesnek, az Új Nőnek, a Csallóköz hetilapnak és a Pátria Rádiónak. netBarátnő (www. baratno.com) elnevezéssel saját internetes női magazint alapított. Eddig három mesekönyve és egy jegyzetgyűjteménye látott napvilágot, hamarosan megjelenik a novelláskötete Macskakő címmel.
Az idei budapesti Ünnepi Könyvhét alkalmából jelent meg Géber László Vershamisító című verseskötete a Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában. Jelen interjúban nemcsak a frissen megjelent kötetére összpontosítunk, de igyekszünk közelebb kerülni a szerzőhöz és az opusához is.
Bolemant Lászlónak négy önálló verseskötete jelent meg; a legutóbbi 2019-ben A megrajzolt idő címmel, amely versfordításait és fotóit is tartalmazza. 2020- ban elnyerte a pozsonyi Irodalmi Alap Madách Imre Nívódíját. Korábban versfordításai jelentek meg szlovák, cseh, skót szerzőktől, valamint önálló kötetében Tom Bryan, skót-walesi költő egyik verseskötetét ültette át magyarra.
Tony Lakatos ismert és elismert dzsesszszaxofonos, aki már egészen fiatalon szakított a családi hagyománnyal, miszerint felmenőihez, családtagjaihoz hasonlóan neki is hegedülnie kellene. Már korán úgy érezte, hogy világot akar látni, és eldöntötte, hogy nagy hal akar lenni a nagy vízben. Ez Tony Lakatos története, akivel a Nyárhangoló Fesztiválon az esti fellépése előtt beszélgettünk.
Hirtling István Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész, kitűnő színpadi alakításai mellett számos emlékezetes filmszerepet is a magáénak tudhat. Láthattuk őt olyan kultikus magyar filmekben, mint A Hídember vagy a Magyar vándor, valamint az Üvegtigris című vígjáték harmadik részében is játszott. Az ő hangján szólal meg magyarul Bruce Wayne Batman szerepében, a népszerű Stranger Things sorozat egyik szereplőjének is ő kölcsönözte a hangját, és ő tolmácsolja Az igazi című Márai-regény férfi főhősének gondolatait hangoskönyv formájában.
Gyerekkorában még sorba kellett állnia, hogy idősebb testvérei mellett hozzájuthasson édesapja gitárjához. Jó hallásának és kitartásának köszönhetően végül sikerült elérnie, hogy abból éljen, amit szeret, az pedig nem más, mint a gitár és a dzsessz. Bár ma már Berlinben él, a Kossuth-díjas zenész sosem felejtette el, honnan is jött. A palicsi Nyárhangoló Fesztiválon a hangpróba előtt sikerült „elrabolnunk” pár percre. Ez Snétberger Ferenc története.