Amíg Márai Kassa hírét vitte a világba, addig Ébert Tibor Pozsonyét. Pedig csak 19 éves koráig élt a koronázóvárosban, az érettségi és egy év jogi tanulmányok után neki is menekülnie kell. Titokban többször is visszajön, 1946-ban itt ismerkedik meg T. S. Eliottal, de még sokáig csak a zene érdekli. Elvégzi a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolát, s előbb a Rádiózenekar, majd az Állami Hangversenyzenekar foglalkoztatja. 1964-ben jelenik meg első írása a pozsonyi A Hétben. Közben már túl van egy emigráción, 1956-ban Salzburgig jut, de onnan is hazatér, ahogy pár évvel később Lyonból is, ahová felesége kutatómunkája révén kerül ki.
„Ébert már emberemlékezet óta »előjegyzésben van«, számolnak vele, jövőre fogják biztosan színre vinni. Ébert tegnapelőtt meghökkentően holnaputáni volt, holnaputáni, amit írt tegnap, már tegnapelőttinek ítélték, ma a holnap és a seidő egyszerre akarja megkaparintani, a holnapután pedig majd verheti a fejét a falba, miért szalasztotta el” – írja Tarján Tamás jogosan, hisz Ébert drámái után nem tolongtak a magyarországi színházak, 1992-ben a komáromi Jókai Színházban Beke Sándor vitte színre Esterházy című drámáját Dráfi Mátyással, s a Magyar Rádió készített hangjátékot több művéből, így Vadgesztenyék címmel Bartók Béla pozsonyi éveiről.
Versek, mikrodrámák, prózaversek, hangköltemények, mondatkották, akusztikus-hang-test-tér-poémák, kisregények, fordítások, zenei tanulmányok (monográfiát ír a legendás japán karmesterről, Kobajasi Kenicsiróról), magánbeszédek, s mindenekelőtt és mindenekfölött Pozsony. „Márai Kassáé, Ébert Pozsonyé: mindkét polgári írónk kívül a területen. Kiűzetve a Paradicsomból, fülig a józan mindennapokban, sosem feledve az Éden édesbús emlékeit... Nincs a helyén, de köszönjük, hogy van nekünk” – írja róla Koncsol László. Pár éve a Pozsonyi fantázia című regénye szlovákul is megjelent. Már csak nekünk, szlovákiai magyaroknak (akár a színházainknak is) illene fölfedeznünk.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2021. februári számában)
– Sepsiszentgyörgy polgármestere mondta a sajtótájékoztatón, hogy „Erdélyben mindenki Koppány akart lenni, Magyarországon pedig majdnem mindenki István”. Benned ez hogy működik, és akartál-e Koppány lenni?
– Koppánnyal mindig jobban szimpatizáltam. Ez kicsit olyan „Beatles vagy Rolling Stones, Lennon vagy McCartney?”-féle kérdés. Nem tudom, miért, de mindegyikre nagyon határozottan tudok válaszolni.
Iancu Laura verseinek igazi kötőanyaga a lélek erejéből táplálkozó hit. Költészetéhez a lét misztériuma, annak szüntelenül megismétlődő drámája és az emberi esendőség is éppúgy hozzátartozik, mint a krisztusi példázat, amely a bizalomról, a megváltásról, az emberi lélek, az emberi értékek halhatatlanságáról beszél.
Fiala Ilona író tavaly novemberben próza kategóriában elnyerte az Arany Opus Díjat, és ,,bearanyozta a napját”, amikor a hírt megtudta. Az írás iránti szeretete ott tükröződik műveiben és kiadott könyveinek lapjain. Nagy szorgalomra és kitartásra hívja fel a figyelmet, erre inti a kezdő tollforgatókat, mert az írás nemcsak a fantázia, hanem jórészt a szorgalom kérdése.
Először nyolcévesen lépett fel a Pesti Vigadóban, 2002-ben szerzett művészdiplomát Leon Fleisher tanítványaként Torontóban. Játszott a Torontói Szimfonikusokkal, az Izlandi Szimfonikusokkal, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával, a Bécsi Mozart Zenekarral, a Nemzeti Filharmonikusokkal, a Szverdlovszki Szimfonikusokkal, és 2011-ben ő zárta a romániai Liszt-évet az Enescu Szimfonikusokkal. 2010-ben megkapta a Prima Primissima díjat komolyzene kategóriában, 2012-ben a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét, 2019-ben pedig Liszt Ferenc-díjat kapott. Eddig 27 országban koncertezett. Érdi Tamás zongoraművésszel beszélgettünk.
A Szlovákia Magyar Írók Társaságának Választmánya Hogya György írónak ítélte oda a Talamon Alfonz-díjat a Daszvant árnya (2019) című kötetéért. Az interjúból többek közt kiderül, mit is jelenthet az efféle kitüntetés, milyen fogadtatásban részesült a kötet, és azt is megtudhatjuk, hogyan élte meg a díjazott a világjárvány időszakát.
„A munka kitölti az életünk nagy részét, ezért nagyon fontos, hogy örömünket leljük benne” – vallja Fincziski Andrea színművésznő. A gyermekeket az iskolában arra tanítja, hogy merjék vállalni gondolataikat, fedezzék fel önmagukban a képességeket, és keressék meg a saját útjukat. Nőként pedig az önismereti körben mutat utat másoknak azzal, hogy bátor, tettre kész és végtelenül kreatív.
A Vénusz légycsapója szinte azonnal beszippantja az embert, az olvasó le sem bírja tenni a regényt; s ha mégis leteszi, csupán addig, amíg letörli a nevetéstől kicsorduló könnyeit. Hihetetlenül szellemes beszólások, feledhetetlen párbeszédek és jellegzetes szereplők világába pottyan az olvasó.
Jó ómen lehetett, hogy Csukás István egy napon született Hans Christian Andersennel, a dán meseíróval. Talán az sem írható a véletlen számlájára, hogy egy kovácsműhely udvarán látta meg a napvilágot, lett kedvenc költője Petőfi Sándor (A helység kalapácsa, hm…), nyelvi világát formálta a kovácsműhely udvarán megforduló, sokféle tájszólással beszélő ember. Mohón és sokat olvasott, a zene is érdekelte, annyira tehetséges volt, hogy felvételiznie sem kellett a zeneiskolába.