Kovács Újszászy Péter: Aki önmagából formált irodalmat

2020. november 14., 02:55

Török Sophie korai költészete kérdésekre építkezik. Kik vagyunk? Mit kezdjünk a magánnyal? Mi a feladata egy anyának? Kései verseiben letisztult, tömény költészetet kapunk, tragédiák visszhangját.

Török Sophie és férje, Babits Mihály (ismeretlen szerző fényképe (1928)

Az irodai segédtisztként dolgozó Tanner Ilona munkahelyét hátrahagyva 1921. január 15- én házasodott be az irodalomba. Babits Mihály feleségeként költői és írói munkásságára nagyobb fény vetül. 1922-től férje kezdeményezésére Török Sophie néven publikálja műveit, ezzel állítva emléket Kazinczy Ferenc feleségének. A fiatalasszony mentorként tekint Babits Mihályra, mélyen érző, gondoskodó hitves, ügyintéző, Babits gégeműtétjét követően önfeláldozó ápoló, de legfőbbképpen szenvedélyes, termékeny alkotó vált belőle. A két irodalmi zseni mentsvárként élte meg a pusztán kéthónapnyi ismeretség után kötött házasságot.

Édesapja halálát követően a huszonkét éves Tanner Ilonára hárult a család eltartásának minden kötelezettsége, így nem csoda, hogy írásaiban hiteles képet fest a nehézségekről. Babits Ady Endre özvegyével, Csinszkával (Boncza Berta) fenntartott kapcsolata 1920-ban véget ért, a Nyugat első nemzedékének kulcsfigurája megértő, hűséges társra vágyott. A partneri gondoskodás Török Sophie költészetéből erőteljesen visszaköszön. Babits Mihály 1938-as gégeműtétje után a költőnő életében a legfontosabb feladat férje ápolása volt. Nem csoda, hogy alkotói válságba került. Költői hangja Babits 1941-es halálát követően tért vissza. Az 1948-ban napvilágot látott Sirató versei eltávolodnak a korábbi kötetek identitáskereső hangvételétől. Török Sophie soraiból a gyász, az elengedés nehézsége köszön vissza. Letisztult, tömény költészet.

Ahogy a 20. század számos nőírójának életműve háttérbe szorult, úgy Török Sophie-t is méltatlanul elfeledték, holott versnyelve hozzáférhető, műveinek üzenete pedig a jelenkori olvasó számára is aktuális lehet. A problémák áthidalásának, a boldogság keresésének vágya mind verseiben, mind pedig epikus alkotásaiban tetten érhető. A Hintz tanársegéd úr című regény főhőse, Kasper Irma halálosan szerelmes Hintz Pál vezető medikusba, akit a klinikán egyszerűen „adjunktként” tartanak számon. A laboratóriumban tevékenykedő orvosnő csillogó szemekkel figyeli az adjunkt minden mozdulatát, és olyannyira szerelmes lesz a számára szinte teljesen ismeretlen férfiba, hogy hisztériás rohamokban tör ki. Amikor azonban viszonyuk elmélyül, csalódik. Az 1934-es regény egy beteljesületlen szerelem nem mindennapos kálváriáját mutatja be. Ha napjaink szerelmesei nem is küzdenek neurotikus tünetekkel, a viszonzatlan érzelmek ugyanúgy fájnak nekik is. Török Sophie költészetében a természet szoros összefüggésben áll a versek beszélőjének lelkiállapotával, függetlenül attól, hogy hasonlít-e egyik a másikra, vagy éppen ellentétező párhuzamokat alkotnak. Szeptember című verse az ősz nyugalma és az elmúlás között alakít ki párhuzamot. Az alkotás idilli felütését követően jelenik meg a halálmotívum: „Mint tejes nedvesség a kövér fák duzzadó / héjjából, úgy csorog az égből a tejeslágy / szeptemberi nap. Némán ragyog a világ, (…) óh, halál!”

Török Sophie | Versek
Önfeledt boldogsággal nyujtóznak a domboks önnön vibráló árnyékával játszika gyanutlan diófa. Te is szivemoktalan öröm szelid fényében ragyogsz, komorszavaimat meg se hallod, valamit rejtegetszelőlem, gyengéden titkolódzva, mint édes anyakarácsony előtt rejt titkos mosollyalszekrénybe drága meglepetést.

Egy fiatalkori abortusz miatt Török Sophie nem lehetett anya. Az Asszony a karosszékben huszonharmadik darabjának zárlata szívbemarkoló egyszerűséggel mutatja be a gyermektelenséggel járó vívódásokat: „a borzas kotlót irigylem. Betelt / élete kéjes nyugalmát: amint / meleg szárnyai alá / rejti tengernyi csibéjét”.

Miért érdemes elmerülni Török Sophie életművében, miért jó olvasólámpáink fényét soraira irányítani? A Baumgarten-díjas költőnő művészetében nem akart másabb lenni annál, aki valójában volt. Azzal a hitelességgel alkotott, amit kortársaitól, a Nyugat első nemzedékétől megszokhattunk.

 

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2020. októberi számában)