Pál-Lukács Zsófia: Szkeptikus alkat vagyok 

2024. március 02., 10:19
Kopriva Nikolett

interjú Kopriva Nikolettel

 

– Három évvel a debütköteted megjelenése után (Amire csak a fák emlékeznek, KMTG, 2020) új verseskötettel jelentkeztél Kővé zsugorodott ország címmel. Mi történt veled ebben az időszakban? Milyen témákkal, műfajokkal dolgoztál?

– Törekedtem levetkőzni azokat a motívumokat, témákat, képeket, melyek az első kötetnek alappillérei voltak. Elkezdtem kötött versformákkal kísérletezni, ami segített más nézőpontok, gondolkodásmód elsajátításában, és a szabadversek felépítésében is tanulságokkal szolgált. Az otthonkeresés volt a kulcsszavam, egy olyan versbeszélő megformálása, aki egy új ország, város belakására törekszik, ám valamiképpen mindig akadályokba ütközik. Annak idején a Móricz Zsigmond alkotói ösztöndíj nagy segítségemre volt az elindulásban, hisz a Fák után számomra is kérdés volt, hogyan tovább.

– Az új kötet címe és az életrajzod alapján a Kővé zsugorodott országot óhatatlanul a háborúról olvassuk. Az itt szereplő versek ez alapján új szövegeknek tekinthetők? Mikor kezdtél a költészetedben a háborúval foglalkozni?

– Valójában a Kővé zsugorodott országban egészen kis szerepet kap a háború. Nem véletlen ez, mert a háború kitörésekor a kötet már összeállóban volt, csupán a kiadása váratott magára. Ennek következményeképp azonban belekerült egy-két vers, amelyeket valóban a háború ihletett, ezek új megvilágításba helyezték az egész versfolyamot. A témához sokáig nem tudtam, és nem is akartam nyúlni. 2022 decemberében rövidebb időt töltöttem otthon, Munkácson. Ekkor voltak a leggyakoribbak az áramkimaradások, naponta kétszer kapcsolták be, teljesen véletlenszerűen (gyakran éjjel). Nem volt közvilágítás, a város bizonyos részein víz sem. Felbomlott a rutin, a rend, önkívületi állapot uralkodott a városban. Ennek hatására kezdtem el egy háborús cikluson dolgozni, amely már a harmadik kötetem részét képezi, ám a Kővé zsugorodott országban is helyet követelt magának.

– A kötetben nehéz sorsú emberek vonják magukra a figyelmet, egy érdemes élet után pincékben bujkálva töltik az idős kort, félnek a fegyverektől. Konkrét élettörténetek ihlették ezeket a verseket?

– Gyakran használok fel élettörténeteket. Szándékosan írom azt, hogy felhasználom, ugyanis ezeket aztán úgy alakítom át, ahogyan a vers kívánja meg. Egyáltalán nem volt célom a kötetben nehéz sorsú emberekről írni, inkább egy utat akartam ábrázolni, melyben a versbeszélő bizonyos tapasztalatokon keresztül eljut valahonnan valahová. Az általad kiemelt példa azonban sajnos nagyon is valós. Beszéltem menekülttel, aki nem tudta magával hozni idős szüleit, mert azok nem akarták elhagyni az otthonukat (néhány napra rá felrobbantották a pincét, melyben rejtőztek). Valaki a kilencvenéves, Alzheimer-kóros édesanyját hagyta hátra, mert nem fért be az autóba. 

– Számodra a háborúban mi a legfélelmetesebb?

– A szürrealitás, ami a valóság.

– A kötetben sokszor a rámutatás vagy kimondás helyett inkább felsejlenek sorsok, helyzetek, emlékképek. Mi a szerepe ennek a látomásszerűségnek a versekben?

– Nincsen különösebb szerepe. Szkeptikus alkat vagyok, a rákérdezés, a sejtelem közelebb áll hozzám a kimondásnál, talán ezt tükrözhetik valamennyire a versek is.

– Az új kötet másik fő motívuma a természet, ami az előző kötetnek is kiemelt motívuma volt. Te hogyan látod, változott a természethez való viszonyod az elmúlt évek során?

– Nem változott. A Kővé zsugorodott országban inkább az urbánus közeget igyekeztem előnyben részesíteni, ilyen-olyan módon ebbe a természet is beférkőzik. Amikor egy hely alkalmatlanná válik az életkörnyezet kialakítására, azt is szép lassan visszafoglalja magának a természet.

– Milyen szerzőket olvasol biopoétikai szempontból? Foglalkozol ezekkel az irányzatokkal?

– Nem igazán foglalkozom ezekkel az irányzatokkal, a magam útját járom. Az utóbbi időben szívesen olvasom Szilágyi Domokos, Balla Zsófia, Terék Anna verseit.

– Hogyan tervezed a folytatást, milyen helyet foglal el a költészet most az életedben?

– Ha éppen nem írok, a költészet akkor is ott van mindenhol, elég kilépnem az utcára. Nem tudom elkülöníteni az életemtől. A napokban készült el legújabb verseskönyvem kézirata, mely a Talán vagytok címet kapta, s remélhetőleg év végén megjelenik.