Marcsák Gergely
Nem volt soha más opcióm, mint az irodalom, amelynek nagyon korán a vonzáskörébe kerültem. Az a megfigyelő, tépelődő, magában forrongó személyiség voltam mindig is, amiről József Attila érzékletesen ír – önmagát elemezve – a Curriculum vitae-ben. Tudatosodni talán akkortól kezdett a költészet dominanciája az életemben, amikor először írtam szakmai szemmel értékelhető sorokat. Az érettségi táján született költeménynek Hazafias rapszódia volt a címe, és a mentorálásomat vállaló szépíró, Nagy Zoltán Mihály is gratulált hozzá levelében. Ma újraolvasva valószínűleg megmosolyogtató lenne az a vers, de voltak benne biztató részek, jó és iránymutató gondolatok.
Nagyon kedvelem a Kossuth-díjas Vári Fábián László verseit; költői attitűdje, témái, metaforái mindig inspirálóan hatnak rám. Egy viszonylag korai, 1979-ben írt versének olvasásakor éreztem először egyfajta mély érzelmi ráhangolódást és rokonságot, amit akár úgy is fogalmazhatnék, hogy magaménak éreztem a költeményt. Ebben az sem zavart, hogy a szerző saját rokonait, Don-kanyarban maradt felmenőjét idézi meg – a trauma sokkal általánosabb. A mű címe egyébként Korahalott nagybátyámért.
Költészet napján biztos, hogy előveszem a nagymamámtól örökölt régi József Attila-kötetemet, és olvasok néhány verset az ünnepelttől. Az olvasás mellett pedig írni is szándékozom: saját készülő verseskötetem kéziratának a lezárását is erre a szimbolikus napra, április 11-re terveztem. Meglátjuk, sikerül-e, kegyes lesz-e hozzám Euterpé.
Szabó Fanni
Már több mint tíz éve, hogy elkezdtem verseket írni, viszont nem hiszem, hogy bárki, aki alkot, ki meri magáról jelenti, hogy az, amit csinál, az az ő útja, és megtalálta a számára megfelelő önkifejezési formát. Fontos a kísérletezés, hogy felfedezzünk önmagunkat mindenben, amit a művészet kínál, sőt, feszegetni kell minden határt, amit egy műfaj szab nekünk, ha kell, új műfajokat kell teremteni, keverni, kavarni mindent, amit ismerünk, hogy még többet megtudhassunk arról, hány utunk, hány elágazásunk lehet egyszerre.
A vers, amit nem én írtam, de akár én is írhattam volna:
Osztojkán Béla: Ezékiel vallomása
Mertem szólni a holtakat
karok sarjadtak
fűszálak énekén
száraz csikorgó csontokon
csillagot csiholt az éj.
És halottak jártak
akkor a földön
emlékszem
hamut lihegett
körém a szél
ködöt köhögő
viharok követtek
hurokká hengerült
bennem a fény.
Költészet napján új és régi versekre vadászok, felfedezek, szavakat és szónélküliségeket tanulmányozok.
Papp Vera
Számomra mindig egyértelmű volt, hogy írással kell foglalkoznom. A líra sokáig melléktermék, feszültséglevezetés volt, kizárólag regényekre, novellákra, bonyolult családtörténetekre, világépítésre fókuszáltam. Viszont az első komolyabb publikációim, illetve a felismerés, hogy teljesen más szakmát kell tanulnom, mint amit korábban tanultam, egyidőben történtek, ekkor kezdtem el a lírával komolyabban, tudatosabban foglalkozni.
A vers, amit nem én írtam, de akár én is írhattam volna:
Chuuya Nakahara: Csontjaim
Nahát, itt vannak a csontjaim
Mállik róluk a förtelmes lágyrész
Minden szégyent a velőbe rejtettem
Habosra fürdeti az eső
Ormótlan condylusaimat
Fénytelenül pihennek
Boldog tudatlanságban fehérlenek
Ha teleszívják magukat vízzel
És meglibbenti őket a szél
Talán visszatükrözik az eget
Amikor még éltem
A székre is leültek ezek a csontok
Hogy egy éttermi forgatagban
Párolt zöldséget vehessek magamhoz
Micsoda képtelen idők!
Nahát, itt vannak a csontjaim
Ki nézegeti őket? Én? Milyen nevetséges,
Azért lett vajon halhatatlan a lelkem, hogy
Visszatérjen rút csontjaimhoz
És gyönyörködjön bennük?
Szülőföldemen, egy patakpart mentén
A száraz fűcsomók és gyomok között
Ki bámészkodik? Én?
Kórosan fehér obeliszkjeiket toronymagasra
Emelik fel csontnyúlványaim
Április 11-én beadandók írásával és tanulással foglalkozom – ha ezekkel megvagyok, több időm lesz a költészetre, addig is találok valami szépet a száraz tudományos szövegben és az absztrakt gondolkodást igénylő orvostudományban. A költészet, a szépség, a műalkotás mindenütt ott van, például az ízületi porc alakja megegyezik a gótikus ívekével. Ugyanakkor költészet napjára fordítottam le a fenti verset Chuuyától, a japán XX. századi költőtől, aki elsőként fordított Rimbaud-t japán nyelvre.
Kovács Áron
Először akkor tudatosult bennem az, hogy a líra lehet az utam, amikor a Református Művelődésért Kutatóműhely pályázatra beküldött versem 2021 októberében megjelent egy Poket-kiadványban. A bíráló bizottság tagjai között Nádasdy Ádám neve is szerepelt, akit nagyon tisztelek, és annyira meghatódtam azon, hogy beválogattak, hogy eldöntöttem: nekem írnom kell. Amikor verset írok, akkor szinte egy teljesen más dimenzióban érzem magam, és olyan világokat fedezek fel, amiket addig még sohasem. Egy felszabadult, örökös szabadság számomra az, amikor van pár órám írni. Az egyik kedvenc szövegem Purosz Leonidasz tollából származik, a címe: Reggeliző férfi jegyzete. Ezt a verset bár nem én írtam, hasonló ahhoz a lírai hanghoz, amit képviselni szeretnék. Különösen szeretem az apró dolgokban való elmélyülést; lehet ez akár egy séta, egy vonatút, vagy egy reggeli. Ezek mind-mind hétköznapi dolgoknak tűnnek, viszont kifejezetten érdekes, hogy ezek a mindennapi létélmények összekötnek minket, embereket. A költészetben az a szenzációs, hogy képes az univerzális élményeket kicsit kiemelni abból a korábban említett mindennapiságból, és áthelyezni egy magasztos, különleges, szenzációs halmazba. A költészet napját azzal ünneplem, hogy elmélkedek azon, miként, és hogyan kellene valami újat, valami mást, valami olyat írni, ami túlmutat a mindennapokon, túl az égen, túl az Óperencián.
Regős Mátyás
Kiskoromtól kezdve kitalált történetekben utazom, játszom a nyelvvel. Az első locsolóversem megalkotásakor még írni sem tudtam. Aztán tízéves koromban indult be nagyon a dolog, első témáin – klasszikus kisfiúhoz híven – a melankólia és a futball voltak.
Mondhatnám, hogy a Kocsi-út, az Eszmélet, a Monológ életre halálra, Jékelytől a Futballisták vagy az Apátlan éjszakák, esetleg Petritől a Mosoly, mert mindet annyira érzem és magaménak érzem, de mégsem mondom. Nekem a vers még titkos, sötét, az egy lélekben megszülethető, szóval mindenki csak a saját versét írhatja meg. Másrészt azért nagy volna a mellény. Most mondtam vagy nem mondtam?
Költészet napja délelőtt felolvasok a PIM-ben a Versmaratonon, ahová mint az Év versei-antológia egyik idei szerzőjét hívtak meg. Koraeste Kőbányán adjuk elő Vértesi Ferenc barátommal a Fedon-dalokat, saját zenés műsorunk debütálása lesz ez. Dalok a gyerekkorról, a szabadságról, női sorsokról és egy kőműves dinasztiáról.
Kovács-Kovács Máté
Nem vagyok benne biztos, hogy a kötészet mindenre megfelelő önkifejezési forma. Az első gimnáziumi irodalomtanárom szorgalmi feladatként adta föl Odüsszeusz legújabb kalandjának megalkotását, természetesen hexameterben. Év végi ötös járt a hibátlan megoldásért. Gondoltam, nem lehet az olyan nehéz, ezért a határidő leadása előtti este kezdtem el a feladatot. Tele volt hibával, de nagyon élveztem a szavakkal való bíbelődést. Két vigaszötöst is kaptam érte.
Ez elég tág kategória. Ez az összes olyan vers, amit nem én írtam. Ezek közül ajánlom Karinthy Frigyes Struggle for life című műalkotását, amely az identitásom szerves részét képezi. Olvasáskor magaménak érzem.
Költészet napjára nincsenek terveim. Dolgozom. 20-án lehet, pótolni fogom.
Saád Anna
Akkor kezdett egyre jobban beszippantani a líra, amikor elkezdtem rövid hangvételű szövegeket írni és azt éreztem, hogy elég ennyi hely. Elkezdtem képekben gondolkodni, amikben egyre jobban ki tudtam fejezni magam. És néha egy vers megírása után megkerestem egy-egy költő versét, amiket korábban olvastam és azt éreztem, hogy valami ilyesmit szeretnék, ebből tudnék tanulni. Hirtelen sok vers eszembe jutott, amit akár én is írhattam volna, például Rilkétől az Archaikus Apolló-torzó, vagy Kosztolányitól a Mostan színes tintákról álmodom, de ha egyet kellene mondanom, akkor Adytól a Sion-hegy alatt. A költészet napján igyekszem minél több verset olvasni.
Csornyij Dávid
Talán az első kötet megjelenésének időszakában érezhettem valami hasonlót, rendkívül nehéz kérdés ebből a szempontból, mert nem igazán tudom eldönteni, mikor éreztem konkrétan ezt és azt sem, történt-e ilyen. Szeretem művelni és ez egyértelmű számomra. Vannak még olyan műfajok, amelyekben látok fantáziát a magam tekintetében és próbálgatom időnként ezeket. Kedvelem a változatosságot és vannak ötleteim, amelyek megvalósításra várnak. Ez a várólista hosszú és nagyon az elején járok még. Jelenleg a vers az elsődleges, az egyetlen kulcslyuk, ami alkalmas a világ szemérmetlen kukkolására.
Szabó Lőrinc költészete, de különösképpen Különbéke című verse rám mindig nagy hatással volt. Nem merészelem azt állítani, hogy akár én is írhattam volna, az viszont kétségtelen, nagyon irigy vagyok rá emiatt. Egy időutazós sci-fibe csöppenve főszereplőként visszautaznék az időben és megírnám helyette, majd odacsúsztatva egy cetlin megkérdezném tőle, mit gondol róla?
A fentebb említett vers szavalatának meghallgatásával és gyertyagyújtással ünneplem majd a költészet napját. Ez már évek óta hagyomány nálam. Az a különleges benne, hogy minden évben valami újat értek meg ebből az alkotásból.
Bánfi Veronika
Alapjáraton is szeretek mindenféle szöveget, legyen az regény, reklámfüzet vagy a „kihajolni veszélyes” tábla a villamoson, rengeteget olvasok. Gyakran kaptam magam azon, hogy egy-egy átélt pillanatra a megfelelő szót vagy sort keresem, hogy képes legyek magam vagy mások számára is kifejezni az élményeimet, akár szép, akár nehéz, de úgy éreztem, ezt prózában nem tudnám úgy visszaadni, hiszen az nemcsak egy pillanat, egy fénykép az élményről, hanem maga az élmény leírása. Ebből a keresésből jutottam el oda – elég sok vers elolvasása után –, hogy a kifejezésnek lehet szerkezete, íve, formája, ami mind hozzáad az üzenethez, és azt hiszem, ezt a szakaszt már lehet versek alkotásának nevezni. Ettől függetlenül ez a fajta keresés még nem zárult le, és nem is tudom, le kell-e zárulnia, vagy nem. Mindenesetre a líra egy megfelelő eszköz ehhez a folyamathoz.
Jancsó Noémitől a Hic. Nunc. Et semper című verset mondanám, de a költőnő összes versét felsorolhatnám, amit ismerek. Ez az egy műve azért kiemelkedő nekem, mert magában hordozza a játékot a szerkezettel, a szavak ismétlésével „visszhangot kelt” – ezt a játékosságot pedig igyekszem a saját alkotási folyamatomban is megtartani.
Költészet napján újraolvasom azokat a verseket, amik fontosak számomra és nagy hatást gyakoroltak rám, illetve igyekszem ezen a napon is foglalkozni az alkotással. Amikor épp van módom rá, részt veszek valamilyen rendezvényen is.
Liszák Lili
Őszintén szólva ez sosem tudatosult bennem. Általános iskolában kezdtem verseket írni, mivel már egészen kicsi koromtól fogva érdekeltek a művészetek, tetszett az a bizsergés, amit az alkotófolyamatok vontak maguk után. Nem voltak nagy ráeszméléseim. Az én egyik önkifejezési formám az írás maga. Az, hogy amit a papírra vetek, egy vers vagy egy novella lesz, az ötlettel együtt születik meg.
A második kérdés kapcsán nagyképűség lenne a részemről, ha választanom kellene, így ezt fedje balladai homály.
Költészet napján általában újraolvasom a kedvenc verseimet, merengek egy kicsit a költészet szerepén és helyén a mindennapjainkban, interjúkat nézek, podcastokat hallgatok…
