Amikor néhány nappal ezelőtt úgy döntöttetek, hogy mégiscsak bevállaljátok a kárpátaljai rendezvényeket gondoltatok a háború reális esélyére?
Kertész Dávid: Gondoltunk, persze, de évek óta ez megy, mindennap felmerült a veszély, ha nem most történik meg, akkor később. Nem mondhatunk le végképp arról, hogy visszajárjunk, így jött ki a lépés…
Lőrincz P. Gabriella: A kárpátaljai utazást már hetek óta tologattuk, háromszor változtattunk időpontot a járványhelyzet miatt. Amikor szerdán elindultunk, még semmi olyan dolog nem történt, ami miatt otthon kellett volna maradnunk. Ezen a bombán nyolc éve üldögélt a világ. Arra gondolok, hogy egyetlen apró szikra lobbantotta lángra ezt a tüzet: a kisebbségi jogok elvesztése. Minden azzal kezdődött, hogy nem használhatták az anyanyelvüket az orosz ajkú emberek azokban a régiókban, ahol ők voltak többségben. Persze, sok minden más is történt, de az egy másik történet. Nyolc éve, amikor a behívókat hordták Beregszászon, szintén volt egy hasonló helyzet, most élesebb. Nagyon furcsa látni, hogy a média milyen szinten sodorja a pánik felé az embereket. Láttam ma egy embert Munkácson, aki egy házat épített, egyedül. Arra gondoltam, hogy biztosan nincs okostelefonja. Nyugodtan pakolta egymásra a téglákat. Eközben a boltokból a tartós élelmiszereket teljesen fölvásárolták, az egyik ismerősöm mesélte, hogy sem lisztet, sem cukrot nem tudott venni délután. A benzinkutakon nincs üzemanyag, hatalmas sorok álltak a bankautomaták előtt. A határnak a közelébe sem lehet jutni, több ezer ember menekült el a háború elől. Főként a fiatalok. Az idősebbek nem mennek. Imádkoznak. Velük tartok. Írhatnám, hogy mekkora most a helyzet, de Beregszászon vagyok, és csak látom ezt a siető, rettegő tömeget, még nem tartozom közéjük. Lőhetnek-e? Persze, bármikor, de bárhol lőhetnek.
Milyen érzések kavarognak most benned? Hosszú idő után látogatsz haza és belecsöppensz egy háborús helyzetbe, ami, ha a mai napon még nem is, de vélhetően hamarosan Kárpátalját is érinteni fogja… Mire lehet gondolni ilyenkor?
Kertész Dávid: A bizonytalanság idegesítőbb, mint a félelem. Tartok kissé a határátlépéstől, de mindent megtettem, hogy biztosítsam magam. Mivel hiteles tájékoztatás nincs, ezért a bizonytalanság a legidegesítőbb.
Ha nem is lőnek még, de pánikról kapunk híreket… Mi történik?
Kertész Dávid: Kárpátalja azért biztonságosabb, közel a NATO légtér, itt nem fognak bombázni, a gazdasági hatás már ideért, ahogy a menekültek is keletről és Kijevből. Hogy ezután még mi történhet Kárpátalján, azt senki sem tudja, talán még Putyin se. A fiatal férfiak menekülnek, aki marad, az éli tovább az életét. A pánik kissé eltúlzott. Érthető, hogy sokan menekülnek, pláne a férfiak, félve a behívótól, de ezt nem úgy kell elképzelni, hogy mindenki lepakolt a pincébe. Ma láttam egy férfit, aki házat épített, ő készül a jövőre.
Ti tényleg irodalmi rendezvényeket tartotok mindeközben… Milyen közönségetek volt? Többen vagy kevesebben érdeklődtek, mint általában?
Kertész Dávid: A rendezvények hangulatát természetesen átfesti a helyzet. Az emberek, ha tehetik otthon maradnak, egy-két helyszínt le is kellett mondanunk, az iskolák bezártak. De ha valamikor szükség van hasonló programra, már csak azért is, hogy megnyugtassa az embereket, akkor az most van, és ezt nem csak mi, a szervezők érezzük, hanem a közönség is
Lőrincz P. Gabriella: Az irodalmi rendezvények megfogyatkoztak, és csupán a könyvtár és a Munkácson megnyitott Magyar Ház szolgált helyszínül. Az iskolák szünetelnek, online oktatás folyik a kialakult helyzet miatt. Természetesen a beszélgetést jócskán átalakította a háború közeledése. Az emberek most inkább otthon maradtak, de akikkel találkoztunk, azok nagy örömmel és szeretettel fogadtak. Kapjuk a híreket, érdeklődnek, aggódnak az ismerősök, de mi most építünk, olyan másféle falat, mint az a férfi Munkácson, olyat, amihez nem malter, hanem inkább a Jóisten áldása és kegyelme szükséges.
Hogy indul a február 25-i napotok? Milyen kilátásaitok vannak a hazatérésre?
Lőrincz P. Gabriella: Fél 12-kor indulunk Csapra, vonatra. Gyalog, vagy autóval lehetetlen kijutni innen. Megpróbáljuk.
Mindenekelőtt hogy az egyik legtöbbet és legtöbbfélét olvasó irodalomkritikusunkat tisztelhetjük személyében, aki szinte már előre ismeri azt, mit írótársai még csak most írnak; illetve, másodszor: aki úgy ír kritikát, tanulmányt, esszét – s ez is csak kevesekről mondható el –, hogy abban rögtön egy egyéni nézetű, tűhegypontos mondatokkal megrajzolt nemzetkarakterológia s eszmetörténet esélyét is benne sejthetjük, azaz az általa górcső alá vett művekben azt (is) nézi, hogy azokból milyen nemzetkarakterológiai vonások hámozhatók ki…
Csak nekem tűnik fel, hogy hosszabb ideje egyik híres és kedvelt színészünk betegségével aprólékosan és szenzációhajhász módon foglalkozik szinte a teljes magyarországi sajtó? Persze tisztelet a kivételnek. Hogy mi ezzel a bajom? Válaszolok erre a kérdésre is, de előbb lássuk a sajtószemlét!
Szenteleky Kornélt már diákkorában is érdekelte a műfordítás, ám fordítói tevékenysége csak 1922-ben kezdődött el, két Baudelaire-prózavers magyarra való átültetésével (az akkoriban a magyar irodalmat is átható Baudelairekultusz hatására). Ezek a versfordítások a Bácsmegyei Napló hasábjain jelentek meg.
Szenteleky Kornél irodalmi, irodalomszervezői és folyóirat-szerkesztői munkássága mára ugyan kibomlott a halálát követő kilenc évtizedes homályból, írói tevékenységének, gondolkodói magatartásának morális értékei azonban mind ez idáig nem lelték meg helyüket a délvidéki magyarság önmagáról kialakított társadalmi-politikai összképében. A közösségéről mondott ítéletei túl súlyosnak és túlontúl pontosnak bizonyultak ahhoz, hogy elfogadottakká váljanak, hogy alapját képezzék a máig késlekedő társadalmi katarzisnak.
„A világmindenség inkább olyan ciklusokból áll, amelyek újból és újból visszatérnek önmagukba” – meséli Pottyondy Ákos, a Pannonhalmi Főapátság gyógynövénykertjének egykori vezetője. A sárkányfűárusként is ismert Pottyondy Ákost viszont nem a gyógynövényvilág titkairól kérdeztem, hanem a közelgő, legszebb téli ünnepünket megelőző időszakról, az adventről. „Az ünnepeknek vannak jelképeik” – mondja Pottyondy Ákos, aki az advent egyik legfontosabb jelképe, az adventi koszorú szimbolikus jelentéseiről beszélt.
A régi és ritka könyvek gyűjteménye mellett, melyről előző írásomban volt szó, a szabadkai Ferencesek templomának könyvtára gazdag helytörténeti gyűjteményt, időszaki kiadványokat, kisnyomtatványokat, valamint felbecsülhetetlen levéltári anyagot is őriz. A Szabadkai Ferences Rendház különleges értékes könyvgyűjteményéről legutóbb 2000. október 23-án készült kiállítás a Szabadkai Városi Könyvtár és a Szabadkai Városi Múzeum munkatársainak együttműködésével.
Épp itt volt az ideje, hogy Petőfi mellett a másik kétszáz évesünk előtt is tisztelegjünk a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Annál is inkább, mert Madách Tragédiája az esztétikai értékei mellett látnoki mű. Éppen száz esztendeje, 1923-ban írja Babits Mihály a Tragédia előszavában azt, amit a kiállításban is idézünk: „Olvasd újra művét, s úgy fog hatni reád, mint valami véres aktualitás, korod és életed legégetőbb problémáival találkozol.”
Kutatói pályája második és harmadik szakaszának középpontjában azonban nyelvművelői tevékenysége állt. A szlovákiai magyar nyelvművelés feladatait a magyarországi hagyományos nyelvművelő gyakorlathoz igazodva több cikkben és vitacikkben is megfogalmazza: A magyar nyelv szlovákiai változatai, A nemzeti nyelvművelés „liberalizmusának” és a kisebbségi nyelvművelés „radikalizmusának” okai, gondjai, Nyelvművelésünk múltja, jelene, jövője, A szlovákiai magyarság gondjai az ezredfordulón.
A 2012-ben tragikus hirtelenséggel elhunyt Danyi Magdolna a ritkán megszólaló, szűkszavú költők közé tartozott, ám a mintegy négy évtized alatt született opusa így is egy bonyolult, sokszínű és sokmélységű költői pályaív megrajzolását teszi lehetővé, amelynek minden állomása figyelmet érdemel.
A három ősfolyadék a hideg, a meleg és a közép. A három alapfolyadék: a víz, a tej és a vér. A többi folyadék a természet és az ember közös munkájának eredménye. Ilyen az olaj, a tea, a kávé, a sör, a bor, és természetesen a pálinka. Hamvas szerint a modern kor szcientifista, másként elidegenedett vagy túlcivilizált embere nem húst, krumplit, szilvát, körtét, almát, mézes-vajas kenyeret eszik, hanem kalóriát, vitamint, szénhidrátot és fehérjét, nem bort iszik, hanem alkoholt… Hamvas nem ismerte a tiszta, egészséges gyümölcsből készült pálinkát. Ha ismerte volna, a bor mellé teszi. Aki valódi pálinkát iszik, az