Lőrincz P. Gabriella / Fotó: Mohácsi Árpád László
– Mesélj, kérlek, az írórezidencia-projektről!
– A Magyar írórezidencia program már évek óta működik Magyarországon, és egyre több helyszínnel bővül. A Petőfi Kulturális Ügynökség által működtetett rezidenciák lehetőséget adnak a szerzőknek arra, amit a leginkább akarnak: nyugodtan írni. Bármennyire is igyekszik bárki, otthon mindig akad valami más tennivaló az írás mellett. Egy ilyen rezidencián nincs más dolog, csak az írás. Igazi elvonulás.
– Hogyan kerültél Sepsiszentgyörgyre, és miért éppen te?
– Már év elején jelentkeztem a programra, de valahogy nem jött össze az időpont. Aztán nyáron hallottam, hogy talán lesz Sepsiszentgyörgyön ilyen lehetőség, és én – mint hazám ezen részének szerelmese – már akkor eldöntöttem, hogy szeretnék jönni. Így a KMI12 idei kiemelt szerzőjeként azonnal beadtam a jelentkezésemet az ösztöndíjra. Arra, hogy miért éppen én, csak annyit tudok mondani, hogy a Jóisten így látta jónak, épp most, épp én.
– Kárpátaljai kisebbségiként milyen most erdélyi kisebbséginek lenni?
– Itthon vagyok. Meg sem fordul a fejemben másfajta valóság. Értem az ittenieket, és ők is engem. Nem kell magyarázni, játszani sem, s ha már így alakult, hogy jelenleg nem mehetek a szülőföldemre, akkor oda kell mennem, ahol a lelkemnek a legkedvesebb lenni Kárpátalján kívül. A kisebbségi lét mindenhol ugyanazt jelenti: egy többségi nemzettel való együttélést. Nem idegen számomra, hogy van itt egy másik nyelv, hogy van egy másik zászló, tudom, hogy mit jelent.
Lőrincz P. Gabriella | Isten ráncai
Ültünk mi már együtt az idők kezdetén,Talán a végét is együtt nézzük újra.Mert új hajnal ébred majd,És világ készül a „legyen” szóra.Tiszta lesz és gyönyörű, mi most önmagán elámul
– Hogy érzed magad? Mivel telik egy átlagos napod?
– Csodálatosan. Hálás vagyok, hogy itt lehetek. Valahogy érdekesen alakult a sorsom ezzel a vidékkel. Évekkel ezelőtt épp Árkoson ért a hír, hogy Ukrajna oktatási- és nyelvtörvényt hozott és fogadott el a kisebbségi nyelvekről. Most itt ért a hír, hogy a munkácsi vár turul emlékművét a légiriadó megszólalása alatt lefűrészelték és a várárokba lökték. Nem mondom, hogy egyszerű felfogni, de talán épp itt kellett ezt a hírt kapnom, a Teremtő gondoskodik arról, hogy a lelkem sebei jól gyógyuljanak, ha hegek maradnak, akkor is. A napom nagy része írással telik. Rengeteg ötlet most végre megvalósul. Már nagyon rég nem írtam verset, itt végre versek is születnek meg prózák és mesék, tárcák, az első három napban alig léptem ki a Ferdinánd panzióból, csak írtam. Tele vagyok ötlettel, kezdeményekkel. Sétálok, kirándulok, de leginkább azt teszem, amiért ide érkeztem, írok.
– Van már törzshelyed a városban?
– A Sugás vendéglőt nagyon megkedveltem, csupa kedves ember, jó hangulat, finom ételek, és van egy olyan kedves hangulata az egésznek, ami szinte visszahív. De minden vendéglátóipari egységről, ahol voltam Szentgyörgyön, csak jókat mondhatok.
– A helyi irodalmi-művészeti élettel milyen találkozásaid voltak eddig?
– A napokban a PulzArt művészeti fesztivál zajlott épp, amelynek részeként több rendezvényen is részt vettem. A helyi szervezők pedig nagyon igyekeznek bemutatni azt a pezsgő kulturális életet, ami ebben a városban zajlik. Holnap Kovásznán tartok rendhagyó irodalomórát, majd könyvbemutatót, aztán itt, Sepsiszentgyörgyön is készül talán egy pódiumbeszélgetés. Jó egy kicsit kilépni az otthoni egymásnak feszülésekből. Jó úgy beszélgetni írásokról, hogy nincsenek beskatulyázva. Otthon erre egyre kevesebb a példa.
– Mit tett hozzád ez a program?
– Levegőhöz juttatott. Biztosan átlendültem volna otthon is a nehézségeken, de lehet, hogy hónapokkal később. Már akkor éreztem, hogy valami különlegesnek vagyok a része, amikor a vonat elindult a Keletiből. Az egyedüllét csodája, az a ragyogó ősz, ami most épp bearanyozza Sepsiszentgyörgyöt, a város nyugalma, az emberek mosolya épp az, amire most szükségem van. Az Isten nem késik, nem siet, mindig időben odaér, ezt tanultam, ez az én igazságom. Most itt kell lennem.
