Örökifjúnak csak születni lehet – ezt gondolom ebben a pillanatban, amikor rendhagyó módon köszöntőt írok egy örökifjúnak. Sokan hagytak itt bennünket az elmúlt években, akik a 70. évük felé haladtak – és e veszteségek között épp Szilágyi Enikő volt az egyik, akinek örökös derűje, optimizmusa, a világ jobbá tételéért lázadó attitűdje erőt adott és hitet a hiány elviseléséhez, az értelmes jövőbe való bizalomhoz. Az örökifjakat – azt gondolom – valamiféle rezervátumban kellene tartanunk, és valós értékük szerint kellene vigyáznunk rájuk. Legyen számára most a szeretet, ami körülveszi, ennek a rezervátumnak a terepe, ez a mai nap pedig egy olyan pillanat, amire tíz-húsz év múlva is épp hogy csak emlékezünk, egy-egy újabb kerek évfordulót ünnepelve.
Amit elmond róla az internet és a többi ismert biográfiai tény, igazából csak abban erősít meg, hogy íme, még egy a nagyok közül, akiknek több tisztelet és megbecsülés járna. Franciaországnak belefért, Romániának is belefért, hogy rangos díjakkal jutalmazzák többévtizedes munkásságát, ugyan a francia lovagrend mellé Magyarországtól a Jászai Mari-díjat sem kapta még meg – szégyen.
Akik szeretjük, most mindannyian tiszta szívből azt mondjuk, hogy Isten éltesse sokáig Szilágyi Enikőt, egészségben, derűs alkotókedvben!
Szilágyi Enikő
A Marosvásárhelyi Színművészeti Főiskolán szerzett diplomát 1978-ban.1978-tól Marosvásárhelyen, 1988-től a Kolozsvári Állami Magyar Színház meghívott vendége. 1989-ben férjével együtt elhagyta Romániát. Először Hollandiába mentek, majd Belgiumba. Fél évet élt Hollandiában, majd Belgiumban öt évet, ahol tökéletesítette francia tudását és megtanult hollandul. 1993-ban Lengyel György szerződtette Debrecenbe, a Csokonai Színházhoz. Francia sanzonokat tanult. Jacques Brel, Georges Brassens, Léo Ferré dalai mellett megzenésítette Pablo Neruda, Federico García Lorca, Charles Baudelaire, Paul Verlaine, Arthur Rimbaud verseit. 1995-től a Kecskeméti Katona József Színház, majd 1997-től újra a debreceni Csokonai Színház tagja.
1999-ben a Budapesti Kamaraszínház tagja két évadon át, majd szabadúszó vendégművészként játszik a Merlin Színházban, a Bárka Színházban, a Thália Színházban, a szolnoki Szigligeti Színházban, és a kolozsvári Állami Magyar Színházban 2006-ig. Négyszer kapott alakítási nívódíjat, a szép magyar beszédért Kazinczy-díjat, majd a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki.
2006 óta Párizsban élt, majd visszatért Budapestre.
New Yorkban, Brüsszelben, Londonban, Berlinben, Párizsban és Budapesten játszik és koncertezik.
A francia sanzon, Barbara, Jacques Brel, Piaf, Georges Brassens, Léo Ferré, Kurt Weill dalai mellett, Pablo Neruda, García Lorca, Charles Baudelaire, Paul Verlaine, Arthur Rimbaud megzenésített verseinek előadásaival aratott nagy sikereket. 2017-ben A Francia Köztársaság kulturális minisztériuma a Művészet és Irodalom Lovag díjjal jutalmazta kiváló minőségi munkáját.
Rendszeresen lép fel Magyarországon és Erdélyben, a magyar irodalom kiváló költőinek, íróinak műveivel ajándékozza meg közönségét.
2021-től a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára.
(Wikipédia)
Folytatni a hagyományokat, nevelve szórakoztatni – így foglalta össze a Háromszék Táncegyüttes új igazgatója, Virág Endre az Erdély legjobb táncszínháza előtt álló feladatokat. A nemzeti érdekek képviseletét amúgy is mindig hordozta a műfaj.
Tizenkét esztendőnk hatalom. Az Újnyugat Irodalmi Kör 12 éve, ha tetszik, ha nem, a (szellemi) szabadság erejét példázza. Hiszen a Nyugat Plusz irodalmi folyóirat oly’ időkben lett a túlélés szimbóluma, amikor a pályázatokat a (végtelen) játéktér, a (füves) pálya helyett gyakran (a műfüves borításhoz szokott) örök cserék, cserediákok és taccsbírók bírálták/bírálják el, amikor a nem-írók írnak többet, amikor leghangosabban a nem-gondolkodók elmélkednek, mikor a sokadrangköltők szülik-szarják-ontják a daktilusokat. A díjakat pedig adják-veszik. Kisajátítják. Kiköltik.
1872-ben indult a Magyar Nyelvőr, a magyar nyelvtudomány szó szerint legendás (mert hagyományozódó történetekben bővelkedő) folyóirata. Milyen céllal? Szarvas Gábor, az első szerkesztő ezzel kezdte programját: „Mit akarunk? Akarjuk ott, a hol az ingadozó alapra fektetett s rögtönözve létesített nyelvújítás szabályellenes szóalkotásokat hozott forgalomba, a helyesség visszaállítását...”
A klézsei Szeret–Klézse Alapítvány a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének együttműködésével és a magyarországi Külügyi és Külkereskedelmi Minisztérium támogatásával kirándulást szervezett négy csángó falu (Pokolpatak, Tyúkszer, Forrófalva, Nagypatak) magyarjainak a tőlük elment nemzettársaikhoz a Fekete-tenger partján levő Ojtozba. A „rokonlátogatás” 2022. július 16–18. között történt.
Év végéhez közeledve adja magát az összegzés lehetősége, és Juhász Anna irodalmárnak igazán van mit: decemberben munkássága elismeréseként megkapta a Prima díjat, de nevéhez olyan sikersorozatok kapcsolódnak, mint a Viszonylagos öröklét, Nemes Nagy Ágnes 100, a Várkert Irodalom Aposztróf vagy az idén 12 éves Irodalmi Szalon. Hogy milyen egy irodalmár élete? Mikor jut idő olvasásra és mit javasol a fa alá? Ő maga meséli el.
Annak idején a humán tagozatú gimnáziumi magyartanárunk megjegyezte Janus Pannonius költészete kapcsán, hogy pajzán tartalmú epigrammákat is írt, nemcsak a Nagyváradtól búcsúzó verset vagy anyját, Borbálát elsirató éneket, ám ezekből a lányokra tekintettel nem mutat be egyet sem. Mindezen fölbuzdulva néhányan a könyvtárban megkerestük és elolvastuk a költő Ferrarában írott bökverseit. Pár nap múlva – az osztály maradék nyolc leányára nem gondolva, tudni illik: kettőt kicsaptak, eltanácsoltak bizonyos pajzánságaik okán… – jelentkeztünk a tanár úrnál mondván, ilyen(ek)re gondolt-e, és fejből mondtuk.
A más népek és nyelvek kutatóit, tudósait többféleképpen nevezik meg a magyar nyelvben. Nincs egységes szemlélet, nem is mindig könnyű eligazodni. De azért próbáljuk meg. Induljunk ki a magyarságkutatóból, ez tűnik egyszerűbbnek.
A magyarságkutató vagy hungarológus: a magyarságtudománnyal, elsősorban a magyar nép nyelvével, történetével, irodalmával, néprajzával foglalkozó tudós. A hungarológia azt jelenti: magyarságtudomány. A hungarológus tehát a magyarságtudomány kutatója, művelője.
De miért lehet érdekes egy kötetben összegyűjteni és kiadni ezeket a műveket – a szerkesztők, Szalisznyó Lilla és Zentai Mária is ezt a kérdést teszik fel az Utószóban, s persze látens olvasóként jól tudjuk rá a választ: Petőfi fordításainak megismerése hozzátartozik a róla kialakult kép teljességéhez, mivel irodalmi munkásságának a részei – még ha mostoha része is.