Örökifjúnak csak születni lehet – ezt gondolom ebben a pillanatban, amikor rendhagyó módon köszöntőt írok egy örökifjúnak. Sokan hagytak itt bennünket az elmúlt években, akik a 70. évük felé haladtak – és e veszteségek között épp Szilágyi Enikő volt az egyik, akinek örökös derűje, optimizmusa, a világ jobbá tételéért lázadó attitűdje erőt adott és hitet a hiány elviseléséhez, az értelmes jövőbe való bizalomhoz. Az örökifjakat – azt gondolom – valamiféle rezervátumban kellene tartanunk, és valós értékük szerint kellene vigyáznunk rájuk. Legyen számára most a szeretet, ami körülveszi, ennek a rezervátumnak a terepe, ez a mai nap pedig egy olyan pillanat, amire tíz-húsz év múlva is épp hogy csak emlékezünk, egy-egy újabb kerek évfordulót ünnepelve.
Amit elmond róla az internet és a többi ismert biográfiai tény, igazából csak abban erősít meg, hogy íme, még egy a nagyok közül, akiknek több tisztelet és megbecsülés járna. Franciaországnak belefért, Romániának is belefért, hogy rangos díjakkal jutalmazzák többévtizedes munkásságát, ugyan a francia lovagrend mellé Magyarországtól a Jászai Mari-díjat sem kapta még meg – szégyen.
Akik szeretjük, most mindannyian tiszta szívből azt mondjuk, hogy Isten éltesse sokáig Szilágyi Enikőt, egészségben, derűs alkotókedvben!
Szilágyi Enikő
A Marosvásárhelyi Színművészeti Főiskolán szerzett diplomát 1978-ban.1978-tól Marosvásárhelyen, 1988-től a Kolozsvári Állami Magyar Színház meghívott vendége. 1989-ben férjével együtt elhagyta Romániát. Először Hollandiába mentek, majd Belgiumba. Fél évet élt Hollandiában, majd Belgiumban öt évet, ahol tökéletesítette francia tudását és megtanult hollandul. 1993-ban Lengyel György szerződtette Debrecenbe, a Csokonai Színházhoz. Francia sanzonokat tanult. Jacques Brel, Georges Brassens, Léo Ferré dalai mellett megzenésítette Pablo Neruda, Federico García Lorca, Charles Baudelaire, Paul Verlaine, Arthur Rimbaud verseit. 1995-től a Kecskeméti Katona József Színház, majd 1997-től újra a debreceni Csokonai Színház tagja.
1999-ben a Budapesti Kamaraszínház tagja két évadon át, majd szabadúszó vendégművészként játszik a Merlin Színházban, a Bárka Színházban, a Thália Színházban, a szolnoki Szigligeti Színházban, és a kolozsvári Állami Magyar Színházban 2006-ig. Négyszer kapott alakítási nívódíjat, a szép magyar beszédért Kazinczy-díjat, majd a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki.
2006 óta Párizsban élt, majd visszatért Budapestre.
New Yorkban, Brüsszelben, Londonban, Berlinben, Párizsban és Budapesten játszik és koncertezik.
A francia sanzon, Barbara, Jacques Brel, Piaf, Georges Brassens, Léo Ferré, Kurt Weill dalai mellett, Pablo Neruda, García Lorca, Charles Baudelaire, Paul Verlaine, Arthur Rimbaud megzenésített verseinek előadásaival aratott nagy sikereket. 2017-ben A Francia Köztársaság kulturális minisztériuma a Művészet és Irodalom Lovag díjjal jutalmazta kiváló minőségi munkáját.
Rendszeresen lép fel Magyarországon és Erdélyben, a magyar irodalom kiváló költőinek, íróinak műveivel ajándékozza meg közönségét.
2021-től a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára.
(Wikipédia)
Én úgy mondom, ahogy a Pap Sanyi meséte. Ő a katonaságná, mer bërukkótatták, nem szerette, hogy szerbű komandóztak. Oszt akkó ēdöntötte magába, hogy mëgszökik. Nem tudom, hun vót katona, de azt tudom, hogy hídon köllött átmënni. És mikó mënt, mikó ēdöntötte, hogy mëgszökik, rögtön ēdobta a sapkát mëg az opaszácsot[1] is. És mikó a hídon mënt át, rögtön ēfogták, és vitték bë a kaszárnyába, és ugyë ottand vojni szúd ra[2] adták. Katonai bíróságra. Mikó őtet hallgatták ki a bíróságon, kérdezték, mé akart ēszökni, mëg hova.
„Az 1973-as esztendő valóssággal a magyar költészet évének tekinthető”[1] – olvashatjuk az ötven évvel ezelőtt megjelent Magyar Hírlap hasábjain. 1973-ban, ahogyan idén is, három nagyszerű magyar költő születésnapjának kerek évfordulóit ünnepelhetjük. Ünnepeljük is, méltón emlékezve a kétszáz éve született Madách Imrére, aki az 1862-ben megjelent Az ember tragédiája című drámai költeményével ma is érvényes, az élet értelmével és az ember feladatával kapcsolatos kérdéseket feszeget.
Zemplén vármegye egykori székhelye, Sátoraljaújhely lett a magyar nyelv városa. Ezt jelentette be Szamosvölgyi Péter polgármester a magyar nyelv napjához kapcsolódó rendezvényen a magyar nyelv színpadán, a Nemzeti Színházban, 2023. november 11-én. És bemutatta a kiegészített településnévtáblát, amely hamarosan kikerül a város határára. Ne csodálkozzanak tehát, ha arra járnak – egyébként felújított, villamosított vasúti pályán és folyamatosan javuló (Miskolctól Szerencsig négysávúsított) úton.
Ma ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Petőfi Irodalmi Múzeum keretei közt működő Digitális Irodalmi Akadémia, közismertebb nevén: DIA. Az immár nagymúltú projekt egyik lényeges hozadéka, hogy teljesen ingyenesen nyújt hozzáférést a magyar irodalom jelentős műveihez, minőségi, ellenőrzött forrásnak számító szövegbázisát évről évről bővítve szolgálja világszerte a magyar olvasókat. Az évfordulós ünnepségen hangzott el Demeter Szilárd főigazgató köszöntőbeszéde.
Volt már szobor, bélyeg, busz, iskola, találkozó, szavalóverseny, egyesület, utca, előadás, 200. Mi az? Pontosabban: ki az? Természetesen Petőfi Sándor.
Lehet-e még Petőfiről újat mondani? Lehet-e még vele és a műveivel úgy foglalkozni, hogy valami olyat mutassunk, amit addig még senki, vagy csak kevesen? Persze, erről biztosan meg van mindenkinek a maga véleménye, de őszintén, a Petőfi-emlékév kilencedik hónapjában már majdnem azt hittem, hogy a fent feltett kérdésre az én válaszom a nem, dehogy, mindent hallottam már, köszönöm lett volna.
Kétszáz éve született, egy esztendőben Petőfi Sándorral. Azokban a mozgalmas márciusi forradalmi napokban ott volt az élbolyban, és később is kitartott a forradalom mellett. Előbb Egressy Gábor délvidéki kormánybiztos mellett volt írnok, majd a szegedi önkéntes nemzetőr-zászlóaljban számvevő hadnagy lett, a forradalom végnapjaiban Perczel Mór főhadnaggyá nevezte ki.
„Túl korai még ez a kötet, túl hirtelen és váratlanul kellett ennek a pályának lezárulnia” – meséli Balázs Imre József, a Szőcs Géza: Összegyűjtött versek című – most megjelent – kötet szerkesztője. A könyv a három éve elhunyt költőre, Szőcs Gézára emlékezik, aki idén töltötte volna be hetvenedik életévét.
A Petőfi Irodalmi Múzeumban ünnepelték a három évvel ezelőtt elhunyt Szőcs Géza költő 70. születésnapját, ahol a Szőcs Géza 70 című emlékalbum bemutatója apropóján látható volt az Írókorzó című portréfilmsorozat Szőcs Gézáról szóló epizódja, és megnyitották a Szőcs Géza arcai című kamarakiállítást és bemutatták a Fekete Sas Kiadó gondozásában megjelent A kolozsvári sétatér című hangoskönyvet, valamint a Helikon kiadó által megjelentetett Összegyűjtött versek című könyvet is.
Hogy ki volt Szőcs Géza, azt tudjuk. Tudjuk? Nem tudjuk. Sok Szőcs Géza létezett, mindenkinek volt egy Gézája. Géza maga is többféleképpen jelent meg, mikor hogy hozta kedve. Ha éppen úgy, akkor magyarként, máskor kínaiként, vagy delfinként, vagy hattyúként, aki indiánként tért vissza Amerikából, jött, mert segítenie kellett Segesvárnál Bem apónak, és így tovább a véges-végtelenségig.
Most az a kérdés foglalkoztat, hogy mi, akik utána itt maradtunk, mennyire vagyunk felkészültek, hogy hozzányúljunk ehhez az örökséghez? Ha leosztva is, ha töredékeire bontva is képesek vagyunk-e folytatni a munkát? Van-e bennünk elég hit, tudás, elszántság és különösen képesség a tiszta gondolkodásra, az önzetlenségre, amellyel személyes és közösségi problémáinkban dönteni tudunk és van-e megfelelő érzékenységünk a szépre, a jóra, ami hitelessé tesz bennünket mindeközben?